Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-09 / 186. szám
4 Szombat, 1975. augusztus 9. A könnyelműség ára ^ A dolgozó anyákat w* megillető szabadságokról Három tizennégy éven aluli gyermeke van V. J.-né szegedi olvasónknak. Húsz esztendeje dolgozik, ezért huszonkét nap fizetett szabadságra jogosult. A gyermekek után járó tizenegy nap helyett csak két napot akarnak adni, azzal az indoklással, hogy a fizetett szabadság az évi huszonnégy napot nem haladhatja meg. Kéri: tájékoztassuk, helyes-e, hogy aki régebben dolgozik, az az anyáknak járó kedvezményeket csak korlátozva kapja. ják sportpályák, üzletek, házak utóbbi időben elvitték négy szegedi és egy tiszaszigeti lakos lezáratlanul hagyott 4 felelőtlenség iskolapéldája: egy A könnyelműség, a felelőtlenség elősegíti a bűncselekményeket. Felelőtlen károsultak ismerhetnek itt magukra olyan esetekből, amelyek az utóbbi két-három segédmotorját. Táskát értékhónapban fordultak elő Szegeden: utcán, szóra kozóhelyen, autóbuszon, lakásban, a legkülönbözőbb időpontban és helyzetben. Akik biciklijükre sajnálnak venni 25—30 forintos lakatot, könnyen megjárhatják, mert akadnak mégolyanok, akik néhány száz forint értékért is reszkíroznak. Egy szegedi lakos három órán át a Marx téri mázsaháznál hagyta kerékpárját, s azután ő csodálkozott, hogy valaki elvitte onnét, és azóta sincs meg. Egy asszony munkahelyének kapujában hagyta 2 ezer 800 forint értékű Tomos-Mini kerékpárját, s mert nem zarta le, valakinek „megtetszett", így jártak még többen is, akik a tolvajoknak kedvező helyzetet teremtetlek. A segédmotor még kapósabb, ha lezáratlanul hagya motorkerékpáron otthagyták a bnkősisakot fs, sől bizonyára értékkel vendéglők, vett egy Tányt. Levéltárcája előtt. Az bánta 1800 forintjával együtt. Csak a sarki fűszereshez ugrott át lakásáról B. J. A kulcsot szokás szerint a lábtörlő alá tette. Két nő éppen akkor járta a házat, és párnatollat, használt ruhákat akart vásárolni. Ez a mese a szokásos alibi. Kapóra jött nekik a kulcs. A lakásba behatolva gyakorlott mozdulatokkal kutatták át a szekrényeket, s 6 ezer 500 forintot vittek el. Egy másik aszszony be sem zarta lakását, amikor átszaladt a szomszédba. Meghökkent, mikor visszatérve azt látta, hogy valaki bent jár és motoszkál a lakásban. Az általa ismeretlen, jól öltözött fiatal nő kimenekült, és elvitte az asszony személyi iratait, fontos okmányait. A könnyelmű, a felelőtlen emberek mellé nem lehet rendőrt állítani. Az eseteket tucatnyi hasónló közül ragadtuk ki, éppen csak a legjellemzőbbeket adtuk közre — tanulságul. Lődi Ferenc kel és bukósisakot hagyni motorkerékpár kormányán igazi könnyelműség. Így károsodott egy szőregi lakos, akinek közel hatezer forintot érő nagymotorját vitték el Szegeden. Járművön kosarat, benne közel öt és fél ezer forintot hagyott a gőzfürdő előtt egy kistermelő. Egy notórius bűnöző kereket oldott a kosárral, a pénzzel. A rendőrségen megjelent egy panaszos és elmondta: alkalmi nőismerőst vitt fel éjjel a lakására. Nevét sem tudta. A hölgy reggel szó nélkül eltűnt, és magával vitt a lakásból 2 ezer 200 forint értékű aranyékszert. Egy másik férfit kizsebelt az alkalmi ismerős és ugyancsak megszökött tőle. A harmadik rászedett férfi Szeged felé tartva Kecskeméten stoputasként maga mellé A dolgozó anyát a rendes szabadságon felül kétféle címen illeti kedvezmény. Az első; a többgyermekes anyáknak járó fizetett szabadság — ezt a Munka Törvénykönyve rendeli el. Eszerint: a dolgozó anyának három gyermeke után évi két nap, minden további gyermeke után ugyancsak Olvasónk tehát az évenként járó tizenkét nap alapszabadságon és a húsz évi munkaviszonya után járó tíz nap pótszabadságon felül három gyermeke után jogosult további két nap pótszabadságra. A másik kedveznem szabadságról, hanem fizetett szabadnapokról van szó. Ezek kiadása közömbös attól, hogy a dolgozó a hét minden napján dolgozik-e vagy sem. A szabadnapokat nem lehet csökkenteni a megrövidült munkahét címén. Például a dolgozó anyát kilenc fizetett szabadnap illeti meg, akkor ténylegesen a kilenc munkanap alóli munkavégzéstől kell mentesíteni. (Függetlenül attól, hogy hány napos munkahét szerint dolgozik.) A szabadnapokat a dolgozó mény a fizetett szabadnap, anya kívánságának megfeleamely a fizetett szabadságtól független. Egy tizennégy két-két nap, de évenként évesnél fiatalabb gyermek legfeljebb tizenkét munkanap pótszabadságot kaphat. A pótszabadságra jogosultság elbírálásánál a tizennyolc éven aluli és munkaviszonyban nem álló gyermeket veszik figyelembe. A többgyermekes anyákat egyéb címen járó pótszabadság is megilleti. után évenként kettő, két gyermek után öt, három és ennél több gyermek után pedig kilenc fizetett szabadnap jár évenként. A fizetett lően egyben vagy részletekben kell kiadni. Olvasónk esetében a vállalat törvénysértően állapította meg az évi szabadságát, ezért kérje a kilenc fizetett szabadnap kiadását. Vita esetén forszabadnapot akkor lehet dúljon panasszal a vállalat utoljára kiadni, amikor a munkaügyi döntőbizottságágyermek a 14. életévét be- hoz. tölti. Itt említjük meg, hogy Dc. V. M. Szanatórium a sőbőnyaban Lengyelországban liczkai kősóbánya legrégibb bányája. Ott már" a IX. században párolták a sót a sós forrásokból merített vízből, majd rábukkantak a kősóra, amelyet a XIII. században kezdtek bányászati módszerekkel kiaknázni. A fennmaradt tárnák közül a legrégibb, a „Regis" 1253-ban épült, a Danilowicz-aknát viszont, amelyen ma a turisták a mélybe ereszkednek, 1638-ban kezdték építeni. A XIX. század második felében a lovakat itt gőzgéppel váltották fel, a járgányt vasfelvonóval. A hatvanas években minden aknaberendezést, átépítettek és villamosították az egész bányát. Nehéz lenne megmondani, mivel ébreszt Wieliczka nagyobb érdeklődést a világban : ezeréves sóbányászati hagyományaival és a „fehér bányászat" történetének egyedülálló múzeumával, vagy pedig a tíz-egynéhány éve működő szanatóriummal a sóbánya mélyében, ahol a hörgőasztmát gyógyítják. Nyilvánvaló, hogy nagy vonzerő a sok legenda és a gazdag történelem, amit bizonyít a múzeum évi 600— 700 ezer hazai és külföldi látogatója. Ügyszólván az egész világból rengeteg levél érkezik a Kinga szanatóriumba: milyenek a gyógyítási feltételek, lehetőségek. A bányában, 200 méter mélyen elkülönítettek egyes kamrákat — oda természetesen nem jutnak le sem a turisták, sem a bányászok — gyógyászati célokra. Csakhogy a szanatórium befogadóképessége .még erősen a Wie- korlátozott. Fennállásának 16 Európa éve alatt 3000-nél több beteget fogadott. A betegek a felszínen laknak, de naponta rendszeresen, az orvosi javallat szerint néhány órát töltenek a bánya mélyének sajátos mikroklímájában, ahol egyenletes hőmérséklet és légnyomás uralkodik — az évszakoktól függetlenül. Ez a környezet kedvezően hat a betegekre. Wieliczka gyógyítási lehetőségei az idén gyarapodnak: az agyak majd a szanatórium föld száma 33-ról 100-ra emelke- alatti részét. dik. Wieliczka fizikoterápiai intézetet, rendelőket és ambulanciát kap, a bánya mélyében pedig újabb kamrákat alkalmaznak terápiai célokra. Ezzel párhuzamosan dolgoznak mérnökök és orvosok a szanatórium bővítésének tervein. A megvalósítást 1977 után kezdik meg. A tervek értelmében 4 nagy szanatóriumi pavilon épül 800 ággyal, és tovább bővíTudnivalók, szentenciák augusztusról Az év nyolcadik hónapja na esős idő. Az Angliába második felében hűvös, szenevét Augustus római csá- származott német csillagász, les lesz az időjárás, helyenszárról kapta, akit uralkodása Herschel tapasztalata szerint ként esővel, zivatarral. során ruháztak fel a fenségest, fennköltet jelentő névvel. Eredetileg Caius Octaviusnak hívták, Jullus Caesar örökbe fogadott unokaöccse volt, aki nevelőatyját a trónon és a hónapok elnevezésében egyaránt követte: július után augusztus jön A hónap egyéb elnevezései: szűz hava, nyárutó, kisasszony hava. augusztus hónak eleje esős, Augusztus folyamán már változékony, második fele gyorsabban rövidülnek pedig további esőket, erősen szeles időt hoz. Megjegyzendő: a kontinens nyugati pereméről a ciklonok körülbelül 2—3 nap alatt juttatják a mozgásban levő légrétegeket hozzánk, tehát a két prognózis között pár nap el- járói szintén az őszre lehet térés természetes. Angliában következtetni: Szent Bertapéldául csütörtökre esik a lan napján micsodás (vagyE hbnapban a hőmérsék- hagyományosan rossz idő, en- is: milyen) az idő, az egész let átlaga még mindig 20 fok fölött van. Időjárása a százéves naptár honi megfigyelésen alapuló prognózisa szerint várhatóan így alakul: kezdetben derült, aztán nek megfelelően nálunk sajnos a hét végén szokott elborulni. A régi időjárási tapasztalatok idézése mellett álljon itt egy most, nálunk készült esőzés, 12—17-ig kellemes, távprognózis: augusztus első 18-án zivatar, 19-én hűvös, felében kellemes nyári idő 20-tól 28-ig igen szép, utá- várható, eső nélkül, a hónap Alkotmánya, Aki nem vet - nem Följegyzések egy yadászati tanácskozáson Valamikor ez volt a kép- tudtam meg, pedig puskával nl kell itt is, mint bármely let: a természet adta, az járom az erdőt. más népgazdasági ágban." ügyes vadász elvette. Ám A Magyar Vadászok Or- A tanácskozásra meghívmost, hogy az agrotechnika, szágos Szövetségének Csöng- ták két megyei vadásztársua vegyszer, a már-már ipar- rád megyei Intéző Bizottsága lat elnökét is. Számonkérés szerű mezőgazdasági terme- Öpusztaszeren tanácskozott a és tájékozódás volt az Intélés dominál réten és erdőn közelmúltban, a Vízügyi Va- ző Bizottság célja. Kiss Anda vadász sem arathat, dásztársaság vadászházában, rás, a Tisza—Maros szögi csak a saját vetésén. A fá- Jószerivel azt lehetne mon- Vadásztársaság elnöke szocán, amit erdei kiránduláson dani erről az összejövetelről: rongatott helyzetben volt: vagy az útszéli erdőben lá- termelési tanácskozás volt. A külföldi vadászok négy mitunk, jobbára gépben kelt; a legkevesebb szó esett arról, nuszpontos őzbakot ejtettek nyúl, amelyik beleszalad az hogy mit lőjünk — s a leg- el vadászterületükön. Közautó' reflektorába, ritkaság több arról, hogyan gyarapít- nyelven annyit jelent ez, lenne, ha nem kímélné a va- suk a vadállományt. Kilenc- hogy ezek a fiatal bakok dász; az exportra csomagolt venezer befogott fácán a még javára lettek volna az vadkacsa nem a terítékből szaporodásra rendelt törzs- állománynak. Ezen a terülevaló, hanem a vadásztársasá- állomány — ám ezt százhat- ten igazán szép az őzállogok mesterséges nevelőiből; vanezerre kell gyarapítani! mány, sok érmet nyertek a szép agancsú őzbak pedig, Két-három év a terminus. A már az itt lőtt őzbakok, ehamelynek trófeájáért dúsan természetben ma már nem hez képest nem drámai a hifizet a külföldi vadász, a tud úgy megújulni a vadál- ba — mégis nehéz volt az gondos vadgazdálkodás ka- lomány, mint hajdan. A va- elmarasztalás. S tulajdonmata. dásztársaságok például több képpen nem szakmai okok , • _ , . . mint negyvenezer fácáncsi- miatt emlegetem föl ezt az Mennyi tarsadalmi munxa bét neVeltek föl, és engedtek esetet, hanem csak illusztrálés anyagi ero van abban a ki ezen a tavaszon Csongrád ni szeretném vele; milyen csodaban, hogy Magyaror- megyében. Az esőzés, a vi- szigorú rendje, milyen keszágon meg nemcsak képes- harok; a folyók áradása mény elvei vannak a vakonyvbol ismerik a fácánt, szinte mindent elsodort az dászsportnak és a vadgazdála nyulat, a recet az őzet, a jdei természetes szaporulat- kodásnak. Hiszen más a trószarvast! És mindezt egyut- feól feát ^d^talnál, tudós patesen ugy emlegetik nálunk: Minden következtetés egy raméterekkel elbírálni, mint vadgazdálkodás. Teljesen ku- pontra jut: tenyésztés, vad- a vadászat izgalmában, ott Ion gondolatrendszer ez, védelem> okos vadgazdálko- kinn, a természetben, az ideamelyet néha még a vadasz dás nélkül a magyar vadá- ges vendégvadász jelenlétésem ismer. S hogy mennyi- szok is szögre akaszthatnák ben és lőizgalmában. Ám az re így van, magam is első- a puskat De nemcsak a va- a vadásztársaság, amely évek dász lenne élményeitől meg- gondos gazdálkodásával, fefosztva — a népgazdaság is lelősségével, a vadállomány tekintélyes devizabevételek- példás gyarapításával tűnt tői esne el. és tűnik ki, most egy ilyen Professzorok, technikusok, hibáért röstellkedik, de még vadőrök és vadászok tömege anyagi konzekvenciákat is dolgozik azért évről évre, visel. A másik beszámoltahogy Csongrád megye meg- tolt vadásztársaság, a Vizőrizze jó hírét a vadászatban ügyi VT elnöke, dr. Pálfy és a vadgazdálkodásban. A Lajos sem az eredményeket vadásztársaságok tagjai fá- mutatta föl, inkább a gondocántojást gyűjtenek a lucer- kat. Igaz ugyan, hogy ez a násokban, és kotlókkal kel- társaság jóformán csak öttetik a csibéket; a vadőrök esztendős, gondos gazdálkotörzsállomány alól gyűjtik a dásre tekint vissza, ezalatt tojást, s gondosan kezelve az IB által is elismert eredjuttatják el a mesterséges ményeket ért el a vadgazkeltetőbe; gondos figyelem dálkodásban, s példás szelleőrzi a kikelt csibéket, amíg met tanúsított a vadászsportszárnyra nem kapnak; ára- ban — ugyanazzal a gonddal dáskor vadászok mentik az küszködik, mint a többi tárártereken ragadt őzeket és sulat: egyre több munka, tögidákat; télen takarmány rődés és befektetés kell a tonnáit hordják ki az erdők- vadgazdálkodáshoz, re. Nem hallgathatom el, mert Följegyeztem egy gondo- bizonyos értelemben szenzálatot dr. Ágoston Józsefnek, ció: ezen az IB-ülésen tuda MA VOSZ megyei Intéző tam meg, hogy mind több Bizottsága elnökének össze- a megyei vadászok között a foglalójábpl a tanácskozáson: fiatal és a fizikai munkás. „A vadnevelés az egyetlen Sőt mi több, most júliusban biztosíték arra, hogy Csöng- vizsgázott eredményesen az rád megye megőrizze vadá- első nő a szigorú bizottság szati hagyományait. A vadál- előtt. Egy fecske nem csinál lományt gondosan őrizni, vé- nyarat, szoktuk mondani, de deni, gyarapítani és megfon- minden tavasszal az első toltan selejtezni — csak ez fecskét lessük... az út lehetséges. Gazdáikod? Sz. Simon István sorban egy tanácskozáson nappalok, 31 nap alatt öszszesen 91 perccel, 14 óra 58ról 13 óra 27 percre. A magyar nép regulái szerint, ha 10-e, Lőrinc napja szép, jó bor és szép ősz lészen. 24-érőI, Bertalan napősz olyan lészen. Jeles napja augusztusnak 20-a, amely 1949 óta az Alkotmány ünnepe. 1949. augusztus 20-án lépett életbe az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság