Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-29 / 202. szám
VTLÁG PROLETÁRTAI, egyesüljetek! 65. évfolyam 202. szám 1975. augusztus 29., péntek Ára: 80 fillér MAGYAR SZOCIA II S T A MUNKÁSPÁRT L A P J A Szegeden megkezdődött az egészségügyi kongresszus Az egészségügyi kongresszus elnöksége Tegnap; csütörtökön 'dél- í|M előtt megkezdte munkáját a yri Magyar Egészségügyi Szer- ffj vezők Tudományos Egyesületének háromnapos kongreszszusa. Az újszegedi Biológiai Központ dísztermében tartott megnyitó ünnepségen a házigazdák nevében dr. Zala.nyi Sámuel egyetemi tanár, a SZOTE Egészségügyi Szervezési Intézetének igazgatója köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettest, dr. Koncz Jánost, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkárát, Török Józsefet, az MSZMP Szeged városi bizottságának első . titkárát, Hantos Mihályt, a Csongrád megyei tanács elnökhelyettesét, Papp Gyulát, a városi tanács elnökét, dr. Fülöp Tamást, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének igazgatóját, valamint a Szegedi Orvostudományi Egyetem pártás állami vezetőit A vendéglátók nevében • város, az egyetem és az egyesület képviselői köszöntötték a kongresszust A külföldi résztvevők nevében dr. Kari Renkcr, a hallei orvostudományi egyetem dékánja szólt. Megnyitó beszédet dr. Kádár Tibor egyetemi tanár, az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Szervező Tudományos Társaságának elnöke mondott. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos ülés jó alkalmat biztosít a még fiatal, de jelentős tudományág, az egészségügyi szervezés fejlődésének, eredményeinek bemutatására. Az ország különböző részeiből és a külföldről érkezett szakemberek kicserélhetik tudományos és gyakorlati munkájuk tapasztalatait. A szocialista országokban nagy figyelmet fordítanak az egészségügyi szervezésre. A kutatások tapasztalatainak felhasználásával az egészségügyi ellátás, irányítás és fejlesztés van középpontban. A magyar egészségügyben jelentős a fejlődés az elmúlt harminc évben. Az egészségügyi szervezés eredményeképpen minimálisra sikerült visszaszorítani a csecsemőhalálozást. Alaposan megnövekedett az átlagéletkor, a tuberkulózis áldozatainak száma egytizedére csökkent, az éltalános kórházi ágyak szama megkétszereződött. Az egészségügyi szervezés fejlődésében döntő jelentőségű az egészségügyi és a társadalombiztosítási törvény. A tudományág további eredményeinek biztosítéka az is, hogy egyre több képzett orvos áll az ország lakosságáAcs s. Sándor felvétel® A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja nak a rendelkezésére, mind többen vesznek részt a különféle szakmai továbbképzéseken. A megnyitó ünnepségen dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, az Egészségügyi Szervezők Tudományos Társaságának főtitkára átadta a felszabadulásunk harmincadik évfordulója alkalmából alapított emlékplaketteket — Tóth Sándor szobrászművész alkotásait — a szocialista egészségügy érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató szervezőknek: dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettesnek, dr. Simonovits István egyetemi tanárnak, a Budapesti Orvostudományi Egyetem professzorának és dr. Kádár Tibor egyetemi tanárnak. Dr. Schultheisz Emil egészségügyi minisztert szombatra várják Szegedre, s a záróünnepségen veszi át a kitüntető emlékplakettet. A kongresszus tegnap hat szekcióban kezdte munkáját. A három nap alatt elhangzó 283 előadás főbb témái: a társadalom és az egészségügy kapcsolata; az egészségügyi integráció; a családtervezés; a bölcsődei, óvodai és az iskolaegészségügy; a járó- és a fekvőbeteg-ellátás szervezési, irányítási problémái; az egészségügy közgazdasági feladatai, s az egészségügyi irányítás, szervezés és vezetés. A tanácskozás egyik kiemelt témája az egészségügyi integráció Csongrád megyei modellje, amely jelenleg a legkorszerűbb hazánkban. A két évvel ezelőtt megkötött szerződés értelmében az egyetemhez, a megyei és a városi tanácshoz tartozó egészségügyi intézmények közösen irányítják és szervezik a megye egészségügyi ellátását. A beruházásokról is közösen döntenek. Az előadások, s az azokat követő viták ma folytatódnak. A biológiai központ halljában a kongresszus idején egészségügyi fotókiállítás, valamint műszer- és gyógyszergyáraink legkorszerűbb termékeinek bemutatója illusztrálja az egészségügy harmincéves fejlődését. * Dr. Aczél György tegnap délután a megyei pártbizottságra látogatott, ahol a miniszterhelyettest fogadta dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára. A megbeszélésen, amelyen a megye időszerű egészségügy-politikai kérdéseiről esett szól — részt vett Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Szabó G. László, a szegedi városi pártbizottság osztályvezetője és dr. Kulka Frigyes egyetemi tanár, a Szegedi Orvostudományi Egyetem klinikai rektorhelyettese is. Ülést tartott a Minisztertanács Szükséges e gazdálkodás tartalékainak teltárása — Többen dolgoznak a szolgáltatóiparban — Űsszebangolt öszi szállításokat A tanácsoknál kiváló munkát végzők elismerése A kormány Tájékoztatási Hivatala közfi: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett a népgazdaság első félévi fejlődéséről, az éves terv várható teljesítésérő], és az 1976. évi terv kidolgozásának állásáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, azzal, hogy továbbra is szükséges az aktivitás fenntartása a belső tartalékok feltárása és a gazdasági munka hatékonyságának fokozása terén az éves terv teljesítése érdekében. A Minisztertanács meghatározta az 1976. évi terv kidolgozásának irányelveit is. A pénzügyminiszter előterjesztette az 1976. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló törvény tervezetét, és jelentést tett az 1975. évi pénzügyi helyzetről. A Minisztertanács az előterjesztést elfogadta, és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a törvényjavaslatot terjessze az országgyűlés elé. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a munkaügyi miniszter jelentését az első félévi munkaügyi helyzetről. Megállapította, hogy a foglalkoztatottak száma a szolgáltatóágazatokban a tervnek megfelelően emelkedett. Továbbra is fontos feladat az eddiginél is ésszerűbb takarékosság az élőmunkával. Megfelelően alakult a szakmunkástanulók beiskolázása. A Minisztertanács megtárgyalta az országos szakmai bértáblázat bevezetéséről szóló jelentést. Megállapította, hogy a vállalatok és az ipari szövetkezetek a társadalmi szervekkai együttműködve, megfelelően hajtották végre a besorolást. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A közlekedés- és postaügyi miniszter beszámolt az őszi szállítási csúcsforgalomra való felkészülésről. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és megállapította, hogy a jelentős szállítási feladatok teljesítésehez a közlekedési és fuvaroztató vállalatok összehangolt együttműködése szükséges. Az oktatási miniszter javaslatára a kormány úgy határozott, hogy szeptembertől a Pécsi Tudományegyetemen közgazdaságtudományi kar is létesüljön. A tanácsoknál kiváló munkát végzők fokozottabb elismerése erplekcben a kormány úgy határozott, hogy 1976. január 1-től a fővárosi, illetve a megyei tanácselnökök a tanácsi dolgozóknak a Tanacs Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt adományozhatják. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (A munkaügyi helyzetről tájékoztatónk a 3. oldalon.) Jól haladnak Megoldást kell találni a felújítások gondjaira A városi tanács vb határozata Tegnap, csütörtökön Papp Gyula tanácselnök elnökletével ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Az ülésen részt vett Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára is. A végrehajtó bizottság számos témát vitatott meg, köztük azt a beszámolót is, amelyet Katona István, a pénzügyi osztály vezetője állított össze a tanácsi fejlesztési alap és költségvetés első félévi felhasználásáról. Érdemes sorra venni a beszámoló fontosabb adatait. A tanács fejlesztési alapjának idei, tervezett bevétele egymilliárd 64 millió forint, s az első félévben majdnem 536 millió forintot tett ki a bevétel, tehát valamivel meghaladta az egész évre előirányzott összeg felét. A kiadások azonban nem érték el az idei, tervezett összeg 35 százalékát. Ezt elsősorban az magyarázza, hogy a lakásokhoz kapcsolódó létesítmények — óvodák, bölcsődék, üzletek stb. — építése lassabban halad a kelleténél, tehát e munkákért az első félévben nem fizethette ki a tervezett összeget a tanács. Jól halad viszont o lakásépítkezés. Az első félévben az 1975-re, célcsoportos lakásokra előirányzott összeg 50,5 százalékát. majdnem 199 millió forintot fizetett ki a tanács. Ez annak köszönhetö, hogy Felsövároson jól halad a lakások építése és műszaki átadása. Mindehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a kapcsolódó létesítmények közül sokat a második félévben adtak, illetve adnak át, tehát év végére biztosítottnak látszik a fejlesztési alap kiadásainak teljesítése. Rosszabb sajnos a helyzet a költségvetés terveinek teljesítésében. A bevételek lényegében rendben vannak, hiszen az 1975-re tervezett 692 millió forintnak majdnem 43 százaléka beérkezett. Ezzel szemben csak a tervezett összeg 41 százalékát sikerült kifizetni. A bevételek és a kiadások közötti 2 százalék különbség ugyan nem tűnik soknak, de ehhez azt is hozzá kell venni, hogy az előző évről 120 millió forint maradt a tanácsi költségvetésben. Vagyis a rendelkezésre álló 377 millió forintból csak 288 milliót sikerült elkölteni. A laikusban azonnal az vetődik fel, hogy: már ez is baj? Baj, hogy milliókat takarítottunk meg? Csakhogy ez nem megtakarítás, hanem kényszerűség. Hiszen az öszszeg nagy része azért maradt meg, mert kivitelező hiányában rengeteg felújítás maradt el, vagy a kelleténél lassabban tart. A felújítási alap 69 milliójából mindössze 11 milliót sikerült kifizetni. A végrehajtó bizottság vita után elfogadta a pénzügyi osztály beszámolóját, s egyúttal úgy határozott, hogy megoldást kell találni a felújítások gondjaira. A bizottság utasította a szakigazgatási szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne javítani a helyzeten. E témát a közeljövőben napirendjére tűzi a végrehajtó bizottság. KlSZ-védnökségi napok Leninvárosban KISZ-védnökségi napok kezdődtek csütörtökön, tegnap Leninvárosban. A kiemelt nagyberuházások felett vállalt KISZ-védnökségben részt vevő fiatalok képviselői a négynapos rendezvénysorozaton megismerkednek Leninvárossal és a varos térségében épülő Tiszai Hőerőművel, valamint a Tiszai Kőolajfinomító Vállalattal. Az augusztus 31-ig tartó védnökségi napok mintegy 250 résztvevője Százhalombattáról, Pécsről, Paksról, Kazincbarcikáról és Szegedről érkezett Leninvárosba.