Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-27 / 200. szám
VRXe PROLETÁR?*!, EGYESÜLJETEK! 65. évfolyam 200. szám 1975. augusztus 27., szerda Ára: 80 fillér Budapest: A KGST mezőgazdasági állandó bizottságának ülése Kedden Budapesten, a Margitszigeti Nagyszállóban megkezdődött a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 42. ülésszaka. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió küldöttsége vesz részt. Megfigyelővel képviselteti magát Jugoszlávia és a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Az ülésen a KGST XXIX ülésszakának és a végrehajtó bizottság 70., 71. és 72. ülésenek határozataival kapcsolatos, a mezőgazdaság és az erdészet fejlesztésével összefüggő feladatokat, valamint a szakmai együttműködés különféle kérdéseit vitatják meg. Napirendre kerül a sokoldalú nemzetközi vetőmagés szaporítóanyag-termesztés, a nemzeti baromfi génalapok közös felhasználása és az állatgyógyászati készítmények gyártásánál kialakult sokoldalú nemzetközi szakosítás és kooperáció. Tárgyalnak az állattenyésztés növényi, állati és mikrobiológiai eredetű takarmányfehérje-szükségleteinek KGST-együttműködéssel való biztosításáról. .Az ülést G. Krsztev, a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának elnöke, bolgár földművelésügyi és élelmiszeripari miniszter nyitotta meg. Ezután Havasi Ferenc miniszterelnök-helyettes a magyar kormány és az MSZMP KB nevében üdvözölte az ülésen részt vevő küldöttségek vezetőit és tagjait. Rámutatott: a két- és sokoldalú kapcsolatok további bővítése, valamint a KGST komplexprogramjának megfelelő szocialista gazdasági integráció kibontakoztatása szilárd alapot nyújt a szocialista országok népgazdaságának dinamikus fejlődéséhez és népeik életszínvonalának állandó emeléséhez. A közös eredmények, az élen járó termelési tapasztalatok kölcsönös átadása és azok széles körű bevezetése nagyban elősegítette a szocialista országokban a mezőgazdasági termelés növekedését. Magyarországon nagy területen termesztik a szovjet nemesitésű, nagy hozamú Bezosztája, Kavkáz, Aurora és Jubilejnaja búzafajtákat. Az alkalmazásukkal elért terméstöbblet azt eredményezte, hogy saját termésből biztositható az ország kenyergabona-szükséglete és biztonságossá vált a búzatermesztes. Hasonló eredménnyel járt a magas olajtartalmú, nagy hozamú szovjet napraforgófajták, és mas KGST-tagállamokban nemesített növények, például a lengyel burgonya, az NDK-ból származó cukorrépa és a csehszlovák árpa magyarországi honosítása is. Ugyanakkor kedvező eredményeket állapítottak meg a KGST-vizsgálatok a magyar szarvasi és martonvásári kukoricafajtákról. Eredményes az állategészségügyi együttműködés, amely a fertőző és egyéb állatbetegségek együttes megelőzésere, illetve koordinált leküzdésére irányul. A KGST komplexprogramja keretében fontos kérdéHavasi Ferenc miniszterelnök-helyettes a magyar kormány t» as MSZMP KB nevében üdvözli a tanácskozás résztvevőit. Mellette G. Krsztev bolgár földművelési miniszter, a bizottság elnöke ül r • . 1 - • r-.sekben igen komoly eredtné- újabb megoldások megkerenyek születtek. Ilyen például' sésére van szükség. A mia sokoldalú nemzetközi vető- niszterelnök-helyettes kifemag- és szaporítóanyag-ter- jezte meggyőződését, hogy a mesztési egyezmény megva- tagállamok közös erőfeszítéslósulása, és a nemzeti ba- sel ezeket a kérdéseket is romfi génalapok közös fel- meg tudják oldani. A mahasználása. Biztató az előre- gyar szakemberek — amint haladás a takarmányfehérje, hangsúlyozta — mindent valamint a növényvédő sze- megtesznek a programok rek közös előállítása és köl- megvalósítása és az újabb lecsönös szállítása terén. Né hány területen azonban, pél- ben dául a mezőgazdasági termékek szakosításánál, még hetőségek felkutatása érdekéAz állandó bizottság ezután igen komoly munkára és az megkezdte tanácskozását. Munkaidő-csökkentés a kereskedelemben A budapesti boltokat ezek- san hasznosítható javaslatoben a hetekben gyakran ke. kat dolgoznak majd ki: mi. resik fel a népi ellenőrök. , intézkedések szüksége. A negyvennegy oras munkahét bevezetése néhol zök- sek> h°S>' a kereskedelnü kenőket okozott a ke- dolgozókat is megillető reskedelemben: kevés az munkaidő-kedvezmény valóeladó, sok a túlóra, rövidebb ban kedvezmény legyen, s a ideig tartanak nyitva a bol- - . vall1ák kárat az tok, s nem mindenütt folya- vasarlok se valljak Karat az matos a kiszolgálás, az áru- új munkarendnek. (MTI) ellátás. Az eddigi tapaszta. Algebrai konferencia Szegeden Hagyomány már, hogy évente nemzetközi algebrai konferenciát rendez a József Attila Tudományegyetem és a Bolyai Matematikai Társulat Szegeden. A matematikai tudományok egyik leggyorsabban fejlődött, legnagyobb változásokat felmutató ágának, az algebrának rangos művelői, külföldiekés magyarok vesznek részt a konferenciákon. A témák körülbelül négyévenként ismétlődnek, így a különböző szakterületek kutatói számára a rendszeres tapasztalatcserék, konzultációk és a személyes kapcsolatteremtés alkalmai is a szegedi találkozók. ^ Az idén négynapos konferenciát rendeznek, amely tegnap, kedden délelőtt kezdődött a tudományegyetemen. Hatvanan érkeztek külföldiek a világ minden tájáról, többek között Kanadából, Brazíliából, Finnországból, az Egyesült Államokból, Ausztriából, a Szovjetunióból és majdnem minden szocialista országból. A konferenciának húsz belföldi résztvevője van. Az egyetem Ady téri épületében tartják az előadásokat:.több mint negyven, egyenként húszperces beszámoló tárgyalja majd áz idei téma, az univerzális algebra elméleti kérdéseit. A tudománynak ez a modern ága a legáltalánosabb algebrai jellegű struktúrák, illetve osztályok ' vizsgálatával foglalkozik. A konferencián elhangzó előadások többsége az algebrai osztályok általános tulajdonságait elemzi. Szorosan kapcsolódik a mostani téma a tavalyihoz, amikor az algebra másik speciális, új ága a hálóelmélet adta az előadások témáját. A szegedi konferenciának tehát szinte törzsközönsége van már: a modern algebra világszerte elismert művelői, köztük természetesen szegediek, az egyetem oktatói is. Az idén az előadásra jelentkezett vendégek nagy száma miatt a vendéglátók nem ismertetik a konferencia hivatalos programjaba iktatott előadásokon legújabb eredményeiket. .A zsúfolt program csak egyetlen „helyi" beszámoló megtartását engedi: Szendrei Ágnes, a tudományegyeten ötödéves hallgatója ismerteti . a témával kapcsolatos dolgozatát, amelyért kiemelt fődíjat kapqtt az idei. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Az algebrai nemzetközi konferencia' előadásait naponta délután egy óráig hallgatják meg a résztvevők éa az érdeklődők. A vendégek megismerkednek majd Szeged és vidéke nevezetességeivel is — a délutáni programok keretében. Naponta délután négy órától ismét előadásokat tartanak, jlletve az egyes témákhoz kapcsolódó vitákat, konzultációkat rendezik meg. A modern algebra kutatóinak szegedi konferenciája pénteken fejezi be munkáját. Tanévkezdésre készülnek a szakmunkásképzőkben Néhány nap múlva — csakúgy, mint az általános és középiskolásoknak — letelik a szakmunkástanulók nyári szabadsága, megkezdődik az új iskolaév. A másodés harmadévesek nyáron termelési gyakorlaton vettek részt, így tapasztalatokkal gazdagodva folytathatják a tanulást. A tanulók egy csoportja nem vállalatoknál. hanem saját intézetében töltötte a nyári gyakorlatot. A 600-as számú ipari szakmunkásképző intézetben például kőműves- és festőtanulók csinosították az épületeket, termeket. Kifestették a tanműhelyeket, átalakították a régi kollégiumot. A 20—30 személyes hálószobákból kisebbeket választottak le, ezáltal kényelmesebbé, kellemesebbé tették 320 fiatal otthonát. Az intézet Tolbuhin sugárúti 200 személyes új kollégiumának, 650 adagos konyhájának és 150 személyes éttermének átadására legalább a második félév kezdetéig várni kell. A repülőtéri sportkombinát után elkészült a központi épületben a 312 négyzetméter alapterületű. új tornaterem is. Megtörtént a második műszaki átadás, jeAes S. Sándor felvétele Elfoglalhatják majd az új tornatermet nulók a szakmunkást*. latok szerint a munkaidőcsökkentés nemcsak előny, hanem hátrány is a kereskedőknek, s a vásárlóknak sem mindig hasznos. A Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság most két hó. napon át hat KÖZÉRT és öt vegyesipari kereskedelmi vállalat központjában, tíz üzletében, három Centrum aruházban, a ZÖLDÉRT hálózatában vizsgálja: hogyan készítettek eló a 44 órás munkaidő bevezetését, milyen gondok vannak a létszám- és a bérgazdálkodásban, s mik a megoldás lehetőségei? Elemzik azt is; hogyan hatott a munkaidőcsökkentés a lakosság áruellátására, a nyitvatartási időre. A népi ellenőrök országoSzűcs Istvánné előadása Szegeden Kedden délelőtt Szegeden, zottságan dr. Németh Lajos a tanévelőkészítő igazgatói & dr. Koncz Ja a ^ tanácskozás második napján __ ... .... , , Szűcs Istvánné, az MSZMP megyel bizottságának titkárai KB tagja, a Magyar Úttörők fogadták a vendéget. Szűcs Szövetsége főtitkára tartott Istvánné végül a KISZ meelóadást időszerű ifjúságpoli- gyei bizottságara látogatott, tikai kérdésekről. ahol Bódi György első titAz úttörőszövetség fötitká- kárral és Padár Lászlónéval ra ezután a Csongrád megyei . ..... .,..,, , tanácsnál tett látogatást, ahol a megyel uttoroelnokség eldr. Perjési László, a megyei nőkével folytatott beszélgetanacs elnöke fogadta. Az tóst 32 ifjúsági mozgalom heMSZMP Csongrád megyei Bi- lyi feladatairól. lenleg az észlelt hibakat javítják. Ha hamarabb nem is, a hűvös időszak kezdetéig használhatóvá válik a terem. A testneveles feltételei ezzel jelentősen javulnak, de az is bebizonyosodott hogy a gondok csak részben oldódtak meg. Szeptemberben ugyanis 54 osztály indul; az első- és másodéveseknek heti kettő, a harmadikosoknak pedig hetente egy tornaórájuk lesz. Ezenkívül lehetőséget kell adni a sportköri foglalkozásoknak és a tömegsportnak is. Hogy a gondokon enyhítsenek, 60 darab fürdóbérletet vásárolták, így néhány óran úszni tanulhatnak a fiatalok. Űjság a szegedi szakmunkásképzőkben, hogy az autószerelők oktatását a 600-at intézet augusztus 15-ével átvette a 624-estol. E szakma tanításához a feltételek adottak. Örvendetes, hogy Ismét képeznek fémöntőket a 600as intezetben. A 18 jelentke. zőt egy másik hiányszakma, a hegesztés leendő szakembereivel egy osztályban tanítják az elméletre. A gyakorlatot a nyáron kialakított egy-egy új teremben sajátíthatják el az öntő-, illetve hegesztőtanulók. Tanműhelyt a fémöntök az Öntödei Vállalat szegedi gyárában kapnak, miután erre a célra — dicseretes módon — 750 ezer forintot adott a tröszt. Javultak az oktatás feltételei a textilmüvek iskolájában, a 640-es számú szakmunkásképzőben is. Sz. J.