Délmagyarország, 1975. augusztus (65. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-19 / 194. szám

Kedd, 1975. augusztus 19­3 Az autó - csak Megfontolandó kérdések a szegedi közlekedés szervezésében Alighanem unalomig is­merősek azok a hírek, ame­lyek a nagyvárosok közle­kedési csődjéről, a rengeteg autó által okozott forgalmi dugókról számolnak be. A már megszokottat legföljebb néhány hír teszi változatos­sá és érdekessé. Például az, hogy Párizsban a bankrab­lók mopeden menekültek a csúcsforgalomban a rendőr­ségi gépkocsik elől — és si­kerrel. Mert hiszen autó úgysem tarthat lépést az autófolyamban bújkáló kis­motorral, de még kerékpár­ral sem. Vagy az, hogy né­hány olasz nagyvárosban időnként ingyenessé teszik a tömegközlekedést, hátha rá­szoknak az autósok is a bu­szokra. A legújabb hir pedig már egészen meglepő, de legalább ennyire természetes is: egy angliai városban tíz percen ót mutatnak pirosat a belvárosi közlekedési lám­pák, hogy elvegyék az autó­sok kedvet a városi közleke­déstől. Szeged is sorra lceriH? Vajon Szeged mikor ke­rül sorra, mikor válik re­ménytelenné autóval járni a városban? Talán nem is túl sokára. Hiszen már ma is gyakori, hogy az autós hiába keres célja közelében szabad parkolóhelyet, nem talál. Márpedig az eleve megkér­dőjelezi az autózás hasznát, ha a parkolóhely keresgélé­se miatt tíz percet is el kell vesztegetni, s még jókora gyaloglásra is szükség van ahhoz, hogy valaki eljusson céljához. Marad tehát a tö­megközlekedés ? Sok szempont szól mellet­te, hiszen a tervek szerint előbb-utóbb Szegeden is ki­tiltják a magánautókat a Belvárosból, a Lenin kör­úton belüli területről. Ak­kor pedig még inkább érde­mes lesz busszal vagy vil­lamossal járni az autósok egyre növekvő táborának is. Érvek és ellenérvek Fejleszteni kell tehát a tömegközlekedést. Ezt a célt szolgálja többek között a fő­közlekedési utak átépítése is, s a 4-es villamosvonal át­építése. Már az idén elkészül a József Attila sugárúton a két vágány, jövőre pedig a Lenin körút átépítése ke­rül sorra, amelynek közepén — egyelőre a Centrum áru­házig — szintén két vágány épül a 4-es villamos számá­ra. Nyilván javítani fogja a közlekedés, a tömegközleke­dés lehetőségeit, ha elkészül az Északi körút a Kossuth Lajos sugárútig, s a Tarján­ból, Felsővárosból, no meg a leendő Északi városrészből az iparövezetbe utazóknak nem kell a Belváros felé ke­rülni. növelve az ottani közlekedés zsúfoltságát. Sok-sok érv szól tehát a tömegközlekedés, és fejlesz­tésének szükségessége mel­lett. Hiszen bebizonyosodott, hogy ugyanazon az úton az autóbuszok vagy villamosok tizszer-hússzor több embert tudnak szállítani, mint a magánautók. Az autó — úev tűnik — csak amolyan közjáték a városi közleke­désben, hiszen éppen a ma­gánautók számárnak gyors gyarapodása teszi lehetetlen né használatát. Ahhoz ugyanis, hogy Szegeden ne­tán tíz év múlva is ésszerű legyen autóval közlekedni, sok százmilliós beruházások­ra — nagy parkolóhelyek, városon belüli gyorsforgalmi utak stb. — lenne szükség, amelyre sehogyan sem tel­het a városi költségvetésből. Es ráadásul ésszerűtlen is Venne ilyesmire pénzt költe­ni, még ha volna is, egysze­rűen a kis távolságok miatt. Az azonban nyilvánvaló, hogy ha rendszeresen nem is, alkalmanként mindenki használni fogja a jövőben is autóját városi utakra. S az is nyilvánvaló, hogy legyen majdan bármily jó is a tö­megközlekedés — ideális egyhamar úgysem lesz —, sokan ragaszkodni fognak ahhoz, hogy saját járművel közlekedjenek, kerékpárral, vagy az ésszerű és egyre di­vatosabb mopeddal. Hiszen, ha legalább nyaranta kerék­párral jár valaki dolgozni, elkerülheti a zsúfolt buszok, villamosok kellemetlenségeit, s nem kell várakoznia sem. Éppen a viszonylag kicsiny szegedi távolságok teszik nagyon is- vonzóvá a közle­kedés individuális lehetősé­geit, arról nem is beszélve, hogy a kerékpár olcsó és egészséges eszköze is a köz­lekedésnek. Ezeket a lehető­ségeket is figyelembe kell tehát venni a tömegközleke­dés fejlesztésével együtt a városfejlesztésben. Tágítható utak Manapság Szegeden ke­rékpározni némi bátorságot is követel, akkora lesz las­sanként a forgalom. S azt is be kell vallani, ma nem szívesen látott jármű útjain­kon a kerékpár. Az ok egy­szerű: lassú, az utak általá­ban keskenyek, s néhány kerékpáros már magához „idomítja" az autók és au­tóbuszok sebességét is. Nem is szólva a veszélyekről, ami miatt sokan nem is vállal­koznak arra, hogy kerékpá­ron járjaftak. Mondhatnánk: hiszen a budapesti utcákról is ki­vesztek a kerékpárok. Igen, de ott azt indokolják a nagy távolságok. Szegeden más a helyzet. Csak éppen ke­rékpárutakat kellene épí­teni. Vegyünk sorra néhá­nyat az emellett szóló érvek közül. Manapság például a Szilléri sugárút alig képes megbirkózni Tarján és Pe­tőfitelep forgalmával, s még csak most épül Felsőváros. Mai nők — mai társadalomban Elsősorban a kerékpárosok lassítják le a forgalmat, mi­attuk kínlódnak lépésben a­buszok. Szélesíteni kellene milliókért az utat? Nem, csak a járda és az úttest között el kellene helyezni kétoldalt egy méter széles kerékpárutat. Vagy a Nagy­körút! Hiába van két forgal­mi sáv, a kerékpárok miatt csak egyet használhatnak a járművek. Veszélyes, s las­sítja a forgalmat ez a hely­zet, hiszen a teherautók is — ez egyébként tilos lenne, de hát a KRESZ nem szá­mol a kerékpárosok sorával — a belső sávon közleked­nek. Márpedig akárhogyan is nézzük: luxus, hogy a ke­rékpárok méter vastagon alapozott, It)—20 tonna hor­dozására szánt úton járja­nak. Hiszen a kerékpárúinak jóformán alapra sincs szük­sége, elegendő szinte egy aszfaltréteget húzni az út­test és a járda között levő helyre. Olcsó és praktikus. A világ jó néhány váro­sában gondolnak már az utak építésekor a kerékpá­rosokra. Ez nálunk, Szege­den is indokolt lenne a fon­tosabb közlekedési irányok­ban. Van is rá lehetőség a Nagykörúton, a Szilléri, a József Attila és a Petőfi Sándor sugárúton is. Ezáltal sok-sok milliót megtakarít­hatunk, hiszen a sokszor már zsúfolt Nagykörút ke­rékpárok nélkül hirtelen tá gassá válna. Ahol pedig nem lehet kerékpárutat építeni — például a Tolbuhin vagy a Kossuth Lajos sugárúton' —, ott arról kellene gon doskodni, hogy a kerékpáro­sok a párhuzamos utcákon, jó úton járhassanak. Ennek előfeltételét már részben megteremtették a terelőutak is. Nem boszorkányság —• technika — szoktuk monda­ni. Valóban nem kell bo­szorkányság ahhoz, hogy vi­szonylag olcsón tágassá te­hessük zsúfolttá vált útjain­kat, akár egyetlen, a követ­kező ötéves terv alatt. Ez-i zel azt is elősegítenénk, hogy a tömeg- és az egyéni? közlekedés valóban jó szim-, biózisban élhessen egym mellett. Szávay István N yugdíjas fonónő mesélte élete tör­ténetét. Elbeszélésében híven meg­rajzolta a hajdani munkásasszo­nyok sorsát, a negyven év előtti küszkö­dést, gondokat. Példája egy a sok közül. Amikor első gyermekét szülte, kimaradt a gyárból, s nem tudott visszakerülni, csak a felszabadulás után. Mégsincs benne irigység a mai nőkkel szemben. Lányai már másképp élnek, s csöndesen mondo­gatja: nagyon jól van ez így. Nem kell azt hinni, hogy túl könnyűnek tartja a mai asszonyok életét. Csak könnyebbnek, mint a sajátját. Szocialista rendszerünk adósságot tör­lesztett a nőknek. Olyan adósságot, amit előző századoktól örökölt. Lenin írta a „Munkásnőkhöz" című cikkében: „A tör­vény előtti egyenlőség még nem teljes egyenlőség. Az a célunk, hogy a munkásnő ne csak jogilag, hanem a gyakorlati élet­ben is legyen egyenlő... A proletariátus nem vívhatja ki a teljes szabadságot, ha nem vívja ki a nők teljes szabadságát." Az MSZMP Központi Bizottsága 1970 feb­ruárjában megvizsgálta a magyar nők helyzetét, s határozatot hozott a nők po­litikai, gazdasági és szociális helyzetének javítására. A határozat születése óta eltelt évek­ben sokat léptünk előre a „nőkérdésben". És elsősorban a gyárakban, üzemekben tapasztalható nagyarányú fejlődés. A főleg nőket foglalkoztató üzemekben a korábbi években általában alacsonyab­bak voltak a kereseti lehetőségek, mint más munkahelyeken. A nőpolitikái hatá­rozat megjelenése óta javult a nők bér­színvonala. A nagyobb problémákat nem is a munkabérek körül kell keresnünk. Pillanatnyilag sokkal fontosabb kérdés ép­pen a munkakörülmények javítása. A kenderfonógyár pártbizottsága a közel­múltban állapította meg, milyen sok ten­nivaló akad még a nők fizikai munká­jának könnyítése érdekében. A gépesítés nem elég hatékony, további korszerűsítést igényel az anyagmozgatás. S ha már az anyagmozgatásnál tartunk, feltétlenül em­lítést érdemelnek a kereskedelemben dolgozó nők. Még mindig gyakran látni a boltokban ládákat cipelő asszonyokat. Nyugtalanító évek óta rögződő állapo­tokat napjainkban is változatlanoknak látni, s tudni, hogy mindez merőben el­lenkezik pártunk állásfoglalásával és tár­sadalmi rendszerünk jellegével. Szeren­csére, ez utóbbi jelenség a kevesebb. A gyárakban — ahol az anyagi lehetőségek engedik — korszerűsítik a termelést, gé­pesítéssel csökkentik a nehéz fizikai munkát. A textilművek lánccsévélő üzem­részének munkásnői egy műszakban hu­szonöt kilométert gyalogoltak, ez súlyos megterhelést jelentett számukra. Mióta a „guruló" széken, ülve dolgoznak, kevésbé fáradnak el. A munkakörülmények javí­tása függ tehát az anyagi lehetőségektől is. A takarékosságot azonban nem sza­bad félreértelmezni: a munkát könnyítő költségekre mindig jusson a forintjaink­ból. A nőpolitika! határozat foglalkozik a tanulással is: „A vállalatok, az intézmé­nyek és a szövetkezetek vezetői a tovább­képzésre vonatkozó oktatási és iskolázta­tási tervek kidolgozásánál törekedjenek arra, hogy a megfelelő képességekkel rendelkező női dolgozók megfelelő szám­ban kerüljenek továbbképzésre." A köz­vetlen munkahelyi vezetők ismerik beosz­tottjaik képességét. Akit alkalmasnak lát­nak továbbképzésre, próbálják erre rá­venni, foglalkozzanak vele, segítsenek ne­hézségeit megszüntetni, gyermekelhelye­zés, három műszak és egyéb szempontjá­ból. Ne sajnálják a tanulmányi szabad­ságot kiadni. A kiválóan képzett szakmnn­kásnők teljesítményében többszörösen ka­matoznak az elveszettnek tartott munka­napok. A mi társadalmi rendszerünk lehetővé tette a lenini gondolat megvalósítását. A nők részt vesznek a vezetésben, illetve fo­lyamatosan bekapcsolódnak. A kenderfo­nógyárban például az idén nőt neveztek ki a személyzeti osztály vezetőjévé. A textilművek pártszervezetének titkárát valamennyien ismerjük, országgyűlési képviselőként is. Az újszegedi szövőgyár párttitkára is nő, valamint a konzerv­gyár igazgatója. Sorolhatnánk azoknak a nőknek példáit, akik bizonyították helyt­állásukkal: alkalmasak nagyobb közössé­gek vezetésére. Mégis, 1970 óta Szegeden inkább csak művelődési intézményekben, kulturális vonalon emelkedett a nők szá­ma vezető beosztásokban. Az ipar — kü­lönösen a nehézipar — kissé elmaradt ilyen tekintetben. Ennek összetett oka van. A nők elsősorban tudományegyete­meken szereznek diplomát, sok a közgaz­dász is, de műszaki pályán még nem tel­jes a „honfoglalás". A gumigyár főmér­nöke nő, az algyői pb-gáztöltő telep veze­tője is, de általában kevés a nők között a műszaki mérnök, s közülük is kevesen kerülnek vezető beosztásba. Az okok ere­dője szemléletbeli tényezőkre vezethető vissza. A felszabadulás után a nők mun­kába állását nehezítette az előítélet: ma­radjanak csak a fakanál mellett. Napja­inkban ennek enyhébb formájával kell számolnunk: a nőknek nincs tekintélyük az iparban, gyengék a vezetői tevékeny­ségre. Az előítéletek felszámolásával tá­gabbra lehetne nyitni a műszaki egyete­mek kapuit a nők előtt. Aki rátermett kö­zülük, miért ne lehetne egy-egy gyár mű­szaki vezetője? T öbbször megtörtént, hogy a tanács­tagnak jelölt, választói bizalmát él­vező asszonyt éppen a családja tar­totta vissza a tisztség vállalásától. Az is előfordul, hogy a nők, kishitűségből, a múlt árnyait hordozó, megcsontosodott szemlélet miatt, nem vállalnak közéleti szerepet. Sok nőt a kettős — munkahelyi és otthoni — tennivalók gátolnak a társa­dalmi tevékenységben. Ezért is roppant sajnálatos, hogy nálunk még mindig gyermekcipőben jár a szolgáltatás. A leg­elemibb dolgok is gondot jelentenek. Időt rabló a bevásárlás. Megoldás: a kereske­delmi hálózat fejlesztése. Időt rabló a csa­lád napi élelmezése, a főzés. Megoldás: a vendéglátóipar korszerűsítése. A párt nő­politikai határozata egyértelműen ki­mondja: „A kereskedelmi üzlethálózat, valamint az olcsó étkezést biztosító ven­déglátóipari hálózat fejlesztésénél gondos vizsgálat alapján figyelembe kell venni az adott környéken lakó dolgozó nők igé­nyét." Súlyos teher a közéleti, társadalmi tevékenység szempontjából a gyermekin­tézmények „nyitva tartása" is. öt órakor legkésőbb minden délután futni kell a ki­csikért a bölcsődébe, óvodába. Sok csa­ládban segítenek a férfiak, de még töb­ben segíthetnének. Az egész társadalom feladata feloldani az előítéleteket, eldobni az idejét múlta szemléletet, s könnyíteni a nők háztartá­si, gyermeknevelési munkáját. Társadalmi összefogással kell érvényesíteni a nők egyenjogúságát, és azt, hogy hátrányos helyzetük az élet minden területén meg­szűnjék. Bálint Ibolya Alkotmánynapi ünnepségek a szegedi járásban Somogyi Károlyné felvétele A régi szegedi vágóhíd helyén ötszáz vagonnyi befogadó­képességű szalámiérlclő-tornyot épít a DÉLÉP, a Csongrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat részére — csú­szózsaluzó megoldással. A kormány által kiemelt beruhá­zás részeként megvalósuló torony építése, a kezdeti ne­hézségek után, befejezéséhez közeledik Ma, kedden délután és es- munkás-paraszt találkozót te már megemlékeznek az rendeznek. A szakszövetke­Alkotmány napjarol a sze- t , . . gedi járásban, nagyközségei­ben, falvaiban. Forráskúton, zervgyar a művelődési házban este 7 órakor kezdődik az ünnepi gyűlés, szónoka Juratovics Aladár országgyűlési képvi­selő. Kübekházán este 6 óra­kor tartják az ünnepi meg­emlékezést. Ekkor adják át a község lakosságának a „Kiváló Határőr Község" ki­tüntetést. Augusztus 20-án, szerdán délelőtt Kisteleken, a Kos­suth téren tartanak nagy­gyűlést. Előadója Hantos Mi­hály, a megyei tanács elnök­helyettese. Ekkor avatják fel a helyi általános iskola kollégiumát. Domaszéken, a szokásoknak megfelelően a Szegedi Kon­dolgozóit látják vendégül ezen a napon. Dél­előtt 10 órakor kezdődik a munkás-paraszt találkozó a művelődési házban. Bibók Istvánná országgyűlési kép­viselő mond beszédet. Az ásotthalmi erdőben is nagy­gyűlést tartanak. Felavatják az erdei tornapályát. Különleges bútorok A svéd Adamant keres;­kedelmi cég megrendelésére különleges nyaralóbútorok gyártását kezdték meg a Sümegi Ipari Szövetkezet asztalosai. A természetes színű bútorokat fenyőfából készítik, s ezeket a svéd cég által szállított matt lakkal vonják be. A natúr színű bútorokat különleges sárga­réz veret díszíti. A minta­kollekciót nagy elismeréssel fogadta a svéd megrendelő, s az idén már 2 millió fo­rint értékű bútort exportál­nak. A következő években pedig ennek többszörösét. Tegnap, hétfőn délelőtt átadták az Elektroakusztikai Gyár új üzemi épületét. A hatszintes, világos, modern üzemben készítik ezentúl a stúdiótechnikai berendezéseket, a sportpályák hangositófelszereieseit. (MTI) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom