Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-09 / 159. szám
4 Szerda, 1975. július tt. SPORT * Mérlegen az SZVSE NB Ifl-as labdarúgócsapata Túlméretezett elképzelések apróhirdetések ADÁSVÉTEL A labdarúgó NB III délkeleti csoportjában szereplő SZVSE csapata az 1974—75-ös bajnokságban 16 győzelemmel. 9 döntetlennel, 13 vereséggel, 50—42-es gólkülönbséggel, 41 pontot gyűjtve, a hatodik helyen végzett. Ősszel 21, tavasszal 19 játékos szerepelt az együttesben. Kupasorsolások A zürichi Hotel Atlantisban kedden délben tartották meg az 1975—76. évi labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa első fordulójának a •sorsolását. A bajnokcsapatok és a kupagyőztesek küzdelmében 16—16 mérkőzés lesz. A sorsolás előtt az UEFA illetékes bizottsága kiemeléseket hajtott végre a legutóbbi kupaeredmények, illetve a világbajnoki részvéte] alapján. A BEK-ben 14, a KEK-ben 9, az UEFA Kupában pedig 20 együttes került a kiemelt csapatok közé. Kiemelték a négy magyar együttest, az Ü. Dózsát, a Haladást, a Bp. Honvédot és a Vasast is. A magyar klubok sorsolása nem sikerült rosszul. A BEK-ben az Ü. Dózsa a svájci bajnok FC Zürich ellen kezd, az első találkozót Újpesten bonyolítják le. A KEK-ben a Haladás a máltai La Valetta ellen mutatkozik be, az első mérkőzés Szombathelyen lesz. Az UEFA Kupában a két magyar csapat idegenben rajtol: a Bp. Honvéd Prágában a Bohemians, a Vasas pedig Linzben a Vöest ellen. A játéknapok szeptember 17. és október 1. (MTI) Merész, s mint később kiderült, irreális célt jelölt a Szegedi VSE labdarúgószakosztályának vezetősége a bajnokság kezdete előtt. Dobogóra akartak kerülni, a harmadik hely volt a tét. Mindent számba vettek, felmérték lehetőségeiket, elemezték tennivalóikat, mégis hiba csúszott számításaikba. Túlértékelték a rendelkezésre álló játékosállomány tudásszintjét. Túl magasra emelték azt a bizonyos mércét — az atléták nyelvén szólva — a két métert ugróval két és fél métert akar. tak teljesíttetni. A csapat jelenlegi összetételében, véleményünk szerint, a maximumot nyújtotta. Elért eredményük semmiképp sem lebecsülendő, hiszen évekkel ezelőtt örökösen a kiesés réme fenyegette őket. Az elmúlt három évben Rábay László vezető edző keze alatt először az ötödik, majd kétszer a hatodik helyen végeztek a bajnokságban. Talán ez az egyenletes, jó szereplés adta azt az ötletet — evés közben jön meg az étvágy —, hogy tervezzenek bátrabban. Figyelmen kívül hagyták viszont, hogy különböző okok miatt (befejezték az aktív játékot, másik egyesületbe igazoltak), több érett játékosuk megvált tőlük. Helyüket tehetséges, de rutintalan fiatalok foglalták el, akiket menetközben kellett beépíteni a csapatba. Erősítést csak -a Komlóról visszatért Tihanyi Béla jelentett. így, a mindenre kiterjedő, alapos szakmai munka sem volt elég ahhoz, hogy a kívánt „magasságot" átugorják; „túlméretezték" elképzeléseiket. Az előttük végzett együttesek, a Vasas Izzó, a KSC, a Szolnoki MAV lényegesen jobb játékerőt képviselnek, kiemelkedtek a mezőnyből. A Szarvasi Főiskolai Spartacus, és a fúzió után a Békéscsabai TASK egyenletesebb átlagteljesítményüknek köszönhetik, hogy megelőzték az SZVSE-t. A mindvégig éles küzdelemben szép fegyverténynek könyvelik el a szegedi vasutasok, hogy hosszú évek során most sikerült megelőzniük először a nagy riválist, a szomszédvár, Szegedi Dózsa csapatát. Ha összevetjük az őszi és tavaszi eredményeiket, kitűnik, az első fordulóban jobban szerepeltek. Akkor 22, most viszont csak 19 pontot gyűjtöttek. Mindezt úgy érték el, hogy ősszel 21, tavasszal 19 játékos jutott szóhoz az SZVSE-ben. A feltűnően magas számokat főleg a sok sérülés indokolja, és az, hogy több fiatalt kipróbáltak, a jövőre is gondolva, játéklehetőséget biztosítottak nekik. A még jobb helyezés elmaradásának oka elsősorban a gyengébb hazai teljesítményben A Margitszigettől a Körcsarnokig Vívó Európa- és világbajnokságok Budapesten Az év kiemelkedő hazai sporteseménye lesz a július 11-én kezdődő budapesti vívó világbajnokság, amelyen 37 ország csaknem 600 férfi és női fegyverforgatója lép pástra. Nem ez az első eset, hogy. a sportág legjobbjai Budapesten randevúznak: csaknem fél évszázaddal ezelőtt, 1926-ban már itt rendezték meg az Európa-bajnokságot. „Az év látványossága" — ezzel a címmel „tüntették ki" 1926-ban az újságírók a Budapesten első izben rendezett Európa-bajnokságot, amelynek a színhelye a margitszigeti MAC-pálya volt, s szabad téren 14 pástot helyeztek el. De gondoltak a szeszélyes időjárásra is, ezért ponyvákat húztak föléjük, sőt még a Műegyetem auláját is készenlétbe helyezték. A seregszemlén, amelyen meg csak három bajnoki szám szerepelt (kard, tőr és párbajtőr egyéni), mindössze hat ország indította vívóit, szám szerint 53-at. 1933-ban ismét a magyar főváros vállalta az EB lebonyolítását. s a színhelynek újból a Margitszigetet jelölték ki. A külföldiek érdeklődése most már lényegesen nagyobb volt: 16 ország 180 sportolóját nevezte az első ízben teljes, nyolc számból álló bajnoki programra. A legizgalmasabb a kard egyéni volt, de nemcsak azért, mert Kabos Endre személyében magyar győztest avattak, hanem, mert ítéletidő zavarta meg a fegyvernem versenyét. A viharos erejű szél, a hatalmas záporeső miatt végül is a döntőt a Városi Színházban — a mai Erkel Színházban — kellett befejezni. Közben a vívás „kinőtte" az Európa-bajnokságokat, s 1037-108 .mac júlagbajnüksár got rendeztek. Több mint két évtized telt el, amíg 1959-ben első ízben volt Budapest VB házigazdája. A Sportcsarnokban huszonegy ország több mint 200 vívója vonult fel az ünnepélyes megnyitón: izgalmas asszókat vívtak, s a döntők mindig telt ház előtt zajlottak le. Idén csaknem háromszor annyi vivő nevezett a nyolc bajnoki számra, úgyhogy az előcsatározásokhoz nem elég négy vagy hat pást biztosítása, hanem minimálisan 12, sőt 16 vagy 18 kell. Ezért döntött úgy a magyar szervező bizottság, hogy az első fordulókat a hatalmas Olimpiai Csarnokban vívják, a középdöntőket a nemrég felavatott új Körcsarnok — lényegében a világbajnokságra építették — négy pástján, s csak a döntőkre térnek vissza a megszokott Sportcsarnokba. Igaz, ez nem „nőtt meg" az elmúlt másfél évtizedben, a helyek száma most is csak kétezer, de „segít" a televízió, amely mind a nyolc döntőről egyenes közvetítést ad. Magyarországon tehát a vívás még sohasem kapott olyan nagy nyilvánosságot, mint kap a közelgő júliusi tíz nap alatt. K. M. Kajak-kenő Kik utaznak Belgrádba? Az OTSH illetékesei jóváhagyták a kajak—kenu edzőbizottság vasárnap esti ülésén hozott döntést, amelynek értelmében a következő versenyzők képviselik Magyarország színeit a július 31.—augusztus 3. közötti belgrádi világbajnokságon. Férfiak: K—1. 500 m: Csapó (tartalék: Sztanity). K—1L 500 m: Deme, Rátkai (t: Csapó, Svidró). K—1. 1000 m: Csapó (t: Svidró). K—II. 1000 m: Deme, Rátkai (t: Szabó, Bakó). K—IV. 1000 m: Deme, Rátkai, Szabó, Bakó. K—I. 10 000 m: Csapó (t: Hesz). K—II. 10 000 m: Szabó, Bakó (t: Deme, Rátkai). K—IV. 10 000 m: Várhelyi, Vargha, Giczi, Romhányi. C—I. 500 m: Darvas (t: Frey Oszkár). C—II. 500 m: Árva, E&uázsgá tte Budip £».FEgy O.). C—I. 1000 m; Wichmann (t= Kárpáti). G—II. 1000 m; Árva, Povázsai (t: Budai T„ Frey Cr% C—I. 10 000 rrr Szegedi (t: Wichmann). C—II. 10 000 nrt Budai T., Frey O. (t: Árva, Povázsai). Mivel minden szövetség 13 kajakversenyzőt nevezhet a VB-re, a 13. sportolót a Budapest-bajnokság K—I. 500 m-es versenyszáma alapján jelölik ki a későbbiek során. Nők: K—I. 500 m: Tőzsér tt: Rajnai). K—II. 500 m: Tőzsér, Zakariás (t: Rajnai, Rozsnyóik K—IV. 500 m: ezt az egységet csak Belgrádban jelölik ki, mégpedig Tőzsér, Zakariás, Rajnai, Rozsnyói és Pozsonyi közül. A váltók összetételét szintén a helyszínen határozzák meg. A magyar küldöttség július 23* an vonattal utazik ei. keresendő. Ali ez az első és második fordulóra egyaránt. Bravúros győzelmeket arattak — a szezon legjobb játékait produkálva — a bajnok Vasas Izzó és a harmadik helyezett Szolnok felett, meglepő vereségeket szenvedtek, pontot, pontokat vesztettek viszont itthon a Jánoshalma, a Békéscsaba, az Erzsébeti MTK és Gyula ellen —, hogy csak egy pár „kisiklást" említsünk. Hazai mérkőzéseiken túlzottan magabiztosan léptek pályára, könnyedén vették a játékot. A fenti példák is igazolják, közel sem érett még annyira a csapat, hogy ezt megengedhetné magának. Kapott góljaik számát tekintve, bár soknak tűnik, a 3—5., ezzel szemben rúgott góljaik alapján 13—14. helyen állnak csoportjukban. Ez egyben mutatja az együttes gyengéjét, sebezhető pontját. Helyzetkihasználásaik — mert helyzetük volt bőven! —, támadójátékuk még sok kívánnivalót hagy maga után. Tóth Jánoson kívül (ő 22 gólt rúgott) alig akad, aki komoly veszélyt jelentene az ellenfél kapujára. A csapat stílusa az emlílített hibák ellenére is előnyösen változott, de még mindig nem jellemzője játékuknak a tudatosság. Változatlanul nincs olyan irányítójuk, vezérük, aki a játék hevében, egy-egy kritikus időszakban magával tudná ragadni társait. Rábay László, afti három év után visszatért régi egyesületébe, a SZEOL-ba edzőnek, így summázta az elmúlt bajnoki év tapasztalatait: — Mindent összegezve, azt kell mondanom, végül is elégedett vagyok az elért eredménnyel. Ősszel hetedikek voltunk, bár alkalmankénti jobb játékkal, jobban összpontosítva, előrébb is végezhettünk volna. Tavasszal kitűnően rajtoltunk, öt mérkőzésen nyolc pontot szereztünk, versenyben voltunk er negyedik helyért. Később, a szezon közepén, sajnos, hullámvölgybe került a gárda, elúszott rivalizálásí lehetőségünk. A hat-nyolc pontos hátrány kedvét szegte a játékosoknak, feladták a harcot a még jobb helyezésért. Véleményem szerint, a csapat tudásának megfelelő helyezést ért el. — Ügy érzem, emelt fővel távozhatok, mert az elsődleges célt, az SZVSE középcsapattá való formálását hároméves munkámmal sikerült elérnem. ' Györki Ernő Hotocross Lacházcm • Kiskunlacházán rendeztek nemzetközi s egyben OB l-es motocross versenyt, ahol a Szegedi Volánt hárman képviselték. Az 500asok között Nagy Sándor indul, míg a 250-eseknél Kerekes László és Szalma Ferenc. A három versenyző az erős nemzetközi mezőnyben a vártnak megfelelően szerepelt. Eredmények. 500 kem: t. Kökényes! (ZMMK), 2. Mohácsi (Bh. SE), 3. Szép (ZMMK)... 8. Nagy (Sz. Volán). 250 kem: 1. Manfréd Stein (NDK), 2. Kiss (Bh. SE), 3. Czuni (Kiskunlacháza) ... 9. Kerekes (Sz. Volán). 18. Szalma (Sz. VotéűÁi . »v v 2 éves fekete argán agár szuka HPI minősítéssel továbbtenyésztönek eladó. Francia Zoltán, Szeged, Károlyi u. 2/b. n. 3. x Motorhibás Slmca 1000-es eladó. Érd.: szombat, vasárnap. Közép fasor 7/b. Nyíri. Skoda S 100 L Igényesnek eladó. Meglnteklnthető vasárnap 11—16 óráig. Tisza Lajos u. 29. Bontásból kikerült ajtó, ablak, deszka, léc, gerenda, nagyméretű tégla és falcos cserép eladó Csaba u. 3. a Pb-gáztüahely, palackkal, női kerékpár, Simson Stár motorkerékpár eladó. Móra u. 36. Eladó 60 literes Lehel hűtőszekrény kifogástalan állapotban. Bécsi krt. 2—4. III. 18. NDK mély gyermekkocsi és mőzeskosár eladó. Vecsernyés, Tarján, 506. A. ísz. 2. Tízhetes malacok eladók. Érd.: Orsóval u. 5. alatt. 2 négyzetméteres öntöttvas etázskazán eladó. Szőreg, Munkás u. 4. 2 db rekamié és egy kihúzható kisasztal eladó. Április 4. útja 38. 1/3. 190-es Mercedesz Benz eladó. Érdeklődni: Római krt. 5. sz. 15—20 óráig. Wartburg 3 N. rendszámú eladó, megtekinthető 16 óra után. Újszeged, Jobb fasor 16. LAKÁS Társasházban beköltözhető házrász Újszegeden eladó. „Nagycsaládnak is alkalmas 19 028" Jeligére a Sajtóházba. Vennék egy vagy másfél szobás lakást, 100 000 Ft kp. plusz OTP-átvállalással. „Beköltözhető 18 690" Jeligére a Sajtóházba. Kétszobás, összkomfortos plusz személyzeti, belvárosi, gázfűtéses lakásom cserélem 2X1 szobás komfortosért, Belvárosban. „Belváros 18 660" jeligére a Sajtóházba. Esztergom központjában levő 32 négyzetméteres első emeleti egy szoba komfortos, étkezőkonyhás tanácsi lakásom hasonló szegedire cserélném. „Duna kanyar 19 015" jeligére a Sajtóházba. x Másfél, vagy kétszobás szövetkezeti, vagy társasházrészt vennék. „Betársulnék 18 892" jeligére a Sajtóházba. Magasföldszintcs 1 szoba összkomfortos, gázos lakást cserélek, új házban, új épületben levő garzonlakásért. „Sürgős 18 912" jeligére a Sajtóházba. Elcserélném 2 szobás komfortos belvárosi I. emeleti tanácsi lakásomat, 1 szoba komfortos tanácsiért I. emeletig. „Nyári csere 18 908" jeligére a Sajtóházba. 1977-ben beköltözhető III. emeleti 3 szobás OTP társasházrész átadó. „Sürgős 18 986" jeligére a Sajtóházba. Má«fél szobás szövetkezeti lakás eladó. Délután 4-től. Tarján. 319/B. V. em. 18. Mindenféle lakásmegoldás érdekel Szegeden. „60 000 kp. 18 936" jeligére a Sajtóházba Másfél szobás, garázsos társasházrész eladó. Kp. plusz havi törlesztés. Malom u. 21. Kol. Gödollói 1 . szoba összkomfortos lakást cserélek, hasonló szegediért. „Üj lakás 18 909" Jeligére a Sajtóházba. Hat helyiségből álló szolgálati lakásunkat elcseréljük, tanács másfél szobásra. Honvéd tér 1. Elcserélem: Bécsi körúti III. emeleti, másfél szoba, összkomfortos, gázosított tanácsi lakásom, 2 szoba összkomfortosért Lehet emeletráépítés is. „Belváros 19 007" jeligére a Sajtóházba. Elcserélném 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses' karcagi tanácsi lakásomat hasonló szegedire. Minden megoldás érdekel. „Karcag 419 036' Jeligére a Hirdetőbe. Társasházban 3 szobás, nagyobb méretű lakást vennék, első vagy második emeleten. „Belváros vagy Újszeged 419 066 ' jeligére a Hirdetőbe. Külön bejáratú földszinti, bútorozott szobát keresek 1 hónapra, nyaralás coljára, családnak. „Pécs 419 044" jeligére a szegedi Hirdetőbe. Vásárhelyi tanácsi lakásom elcserélném szegedire. „Gázfűtés 419 030" jeligére & Hirdetőbe. Elcserélném, főútvonalra néző szoba, konyha, spájzos. főállású, házfelügyelői lakásom hasanló, nem házfelügyelőire. Gáz, víz bent. „Sürgős 419 028" jeligére a Hirdetőbe. Magánházban levő, szép szoba, konyha, kamrás lakásom elcserélném hasonló komfortosra. Minden variáció érdekel. „Költségtérítést fizetek 419 021" Jeligére a Hirdetőbe. ALBÉRLET Házaspár albérleti lakást keres. „Kettő kisgyermekkel 419 057" jeligére a Hirdetőbe. Középkorú, józan életű, magányos férfi egyszemélyes albérletet keres a Széchenyi tér közelében. Ajánlatot: „Nem túl igényes 419 049" Jeligére a Hirdetőbe. Két egyetemista fiamnak Szeged belvárosában albérletet keresek. Dr. Pozsár Pálné Czégényt Klára, Csongrád, Felszabadulás u. 62. x Igényes fiatal házaspárnak albérleti szoba kiadó. Bálint Jenő Felső Tisza part 18. II. 21. Érd.: 19 óra után x Fiatal házaspár gyerekkel lakást bérelne 2 évre. „Egyetemi hallgató 18 940" Jeligére a Sajtóházba. Fiatal értelmiségi házaspár albérleti szobát keres. Idős, egyedül álló néninél, vagy bácsinál. Megismerés után gondviselést vállalunk. „Emberszeretet 18 917" jeligére a Sajtóházba. x Két fiatal gépészmérnök másfél szobás lakást bérelne 1—2 éves időtartamra. „Igényes 19 020" Jeligére a Sajtóházba. Magános nő vagyok, Idősebb hölgynél keresek részben bútorozott, vagy üres szobát. „Nyugdíjam van 19 018" jeligére a Sajtóházba. Albérleti szobába egy dolgozó kislányt keresünk. Rákóczi u. 4. Két egyetemista házaspár lakást, vagy magánházat bérelne 2 évre. „Megbízható 18 939" jeligére a Sajtóházba. INGATLAN Üj 3 szobás ház eladó. Szeged, Baktó, Alkotmány u. 5, Érd.: du. 4-tŐl. r Móra Utca 4. BT. ÍHSZ lakásátadással kp.-árt, eladó. Érd.: szerda, szombat, vasárnap 2— 5-lg. x Iparoskertben szépen beállított gyümölcsöskert, plusz hobbikert eladó. Érd.: Derkovics fasor 69. x OTP előtt háromszobás lakás átadó. „Épülő 18 974" Jeligére a Sajtóházba^ x Röszke, Táncsics u. 16. sz. ház azonnal beköltözhetően eladó. Érd.; Újszeged, Odessza 18/B. ni. 11. x Lumumba u. 26. és Galamb n. 18. sz. alatt építendő két és fél szobás földszinti társasházIlletőség eladó. „Beköltözhető 1976 december 18 898" jeligére a Sajtóházba. x Újszeged, Egressy Béni u. 11. emeleti társasházrész plusz garázs eladó. Érdeklődni: mindennap 18 óra után. x Szeged-Szillérben fél kh. Igény szerint felparcellázható föld eladó. Érd.: Szeged, Szélső sor l/a. Udvari, szoba, konyha, éléskamra ház beköltözhetően eladó. Lengyel u. 9. Szered belterületén kc^ resek megvételre legalább 2 szobás házat, vagy házrészt 230 ezer kp.-vei. „Újszeged előnyben 19 013" jeligére a Sajtóházba. Ház kétszintes, két családnak is megfelel, főútvonalon eladó. Tarjánl 3 szobás lakást beszámítok. Tápé, Dózsa Gy. u. 113. x Kisteleken, Móra Ferenc u. 6. sz. új családi lakóház, melléképülettel, garázzsal és 300 n-öl telekkel eladó. Érdeklődni a helyszínen, Páska Lászlónál, délután 3 órától. Családi ház telekkel, beköltözhetően, olcsón eladó. Csuka u. 10. újszegeden liget mellett, Belvároshoz köze! 3 szobás villa eladó 130-as telken. Gázhérafütés, 2 terasz, gyümölcsfák. Érdeklődni lehet Kállay XL 17. sz. alatt. Újszegeden, Baktóban vagy Hattyastelepen beépíthető telket vennék. „Sürgős 419 051" Jeligére a Hirdetőbe. HÁZASSÁG Középtermetű, minden káros szenvedélytől mentes, nőtlen férfi házasság céljából megismerkedne szeretetre és megbecsülésre vágyó magá nyos nővel 46 éves korig, akinek lakása van. „Boldogság 419 048" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Kőris fából, tölgyfából lépcsőfogat, lépcsőkorlátot, parkettszegélylécet készítek, újszeged, Gyergyól u. 10. sz. alatt. Fodrásznőt felveszek. „Két műszak megoldható 18 989" jeligére a Sajtóházba. Középkorú házaspár idős néni, bácsi, vagy házaspár gondviselését vállalná lakásért. „Megbecsülés 18 926" jeligére a Sajtóházba. Nyugdíjas nő 4 órás munkát vállal. „Szorgalmas 18 910" jeligére a Sajtóházba. Gépírást, gyorsírást, helyesírást tanít, korrepetál gyakorlott tanárnő. „Előnyös 19 004" Jeligére a Sajtóházba. Tanyámat elhanyagolt szőlővel, szép barackossal, bútorozott szobával bérbe adnám Rúzsán. „Olcsó bérű 419 056" jeligére a Hirdetőbe.