Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-09 / 159. szám

4 Szerda, 1975. július tt. ülésezik a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 0 Moszkva (MTI) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsúnak ülésszaka ked­den délben a Nagy Kreml Palotában a két kamara — a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács — együttes ülésével folytatta munkáját. Az elnökségben íoglaLt helyet Leoriyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, Nyikolaj Podgorni), ál­lamfő, Alekszej Koszigin miniszterelnök, valamint az SZKP és a szovjet kormány több más vezetője. Az ülésszak központi na­pirendi témája — a termé­szeti kincsek ésszerű kiak­názása — iránti érdeklődést jelezte, hogy a parlamenti ülésterem karzatán nagy­számú külföldi diplomata és újságíró foglalt helyet, s ott voltak a szocialista országok KGST-képviseleteinek veze­tői is. Az ülésen Nyikolaj Tyi­honov, a Minisztertanács el­nökhelyettese mintegy egy­órás beszámolót tartott a Szovjetunió természeti kin­cseinek hatékony kiaknázá­sáról, az ezzel kapcsolatos kormányintézkedésekről és • képviselők elé terjesztett alaptörvényről. A KGST XXIX. Ülésszakának határozatai szélesítik a tag­államok együttműködését Szoviet vezető testületek téváhagyták az ülés­szakon részt vett detegáeié tevékenységét 0 Moszkva (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizott­ságának Politikai Bizottsága és a Szovjetunió Miniszter­tanácsa megvizsgálta a Szov­jetunió delegációjának jelen­tését a KGST Budapesten tartott június 22—26-i XXIX. ülésszakának ered­ményeiről. Az ülésszakon a szovjet delegációt Alekszej Koszigin, a Politikai Bizott­ság tagja, a Minisztertanács elnöke vezette. A Politikai Bizottság és a kormány nagy jelentősé­gűeknek minősítette az ülés­szakon hozott határozatokat, s megelégedéssel szögezte le, hogy a. KGST-országok sokoldalú integrációs intéz­kedéseinek az 1976—1980-as évekre' szóló összeegyeztetett terve, amelyet a KGST gya­korlatában első ízben dol­goztak ki, és amelyet az ülésszak jóváhagyott, a KGST-országok fontos poli­tikai és gazdasági okmánya. Arra hivatott, hogy biztosít­sa a nagyarányú közös be­ruházások megvalósítását a tagálamok népgazdaságának és testvéri együttműködé­süknek fejlesztése érdeké­ben, elősegítse a kölcsönös gazdasági kapcsolatok na­gyobb hatékonyságát. Az 1976—1980-ra szőlő népgazdasági tervek koordi­nációjával kapcsolatos mun­ka során a KGST-országok és a KGST-szervek megha­tározták a KGST-országok különböző népgazdasági te­rületein kifejtendő gazdasá­gi, tudományos és műszaki együttműködés fejlesztésé­nek alapvető irányzatait, és összeegyeztették a megvaló­sításukkal kapcsolatos konk­rét lépéseket, amelyek elő­mozdítják a szocialista kö­zösség egységének és össze­forrottságának további szi­lárdulását. A Politikai Bizottság és a kormány véleménye szerint, a XXIX. ülésszak határoza­tai az SZKP, a testvéri szo­cialista és munkáspártok kö­vetkezetes és internaciona­lista politikájának, valamint ama készségének sikeressé­gét tükrözi, hogy szakadat­lanul szélesítsék és mélyít­sék a KGST-országok test­véri együttműködését és gazdasági integrálódását, amely meggyorsítja gazdasá­guk dinamikus fejlődését és az életszínvonal további emelkedését. A Politikai Bizottság és a kormány, jóváhagyva a KGST XXIX. ülésszakán részt vett szovjet delegáció tevékenységét, megbízta az illetékes szovjet szerveket, hogy dolgozzák ki, és hajt­sák végre azokat az intéz­kedéseket, amelyek az ülés­szakon elfogadott határoza­tok teljes és kellő idejű vég­rehajtásának biztosításához szükségesek. Szovjet-amerikai űrtalólkozó MM H Fontos kérdéseket tárgyal az MFA közgyűlése 0 Lisszabon (AP) Lisszabonban kedden meg­kezdte munkáját az MFA közgyűlése. A tanácskozás napirendjét hivatalosan nem közölték. Megfigyelők sze­Szerdán nyílik Budapesten ár nemzeti kiállítás bolgi Bulgária felszabadulása- és elektronikus számítóbe- Magyar Televízió, és szombat nak 30. évfordulója alkal- rendezéseket vásárol Bul- esti adásában sugároz majd. mából nagyszabású bolgár gáriától — mint azt szemlé- „ ... ... ,, .. nemzeti kiállítás nyílik szer- letes grafikonok ábrázolják "uszonot filmalkotas sze­dán a Budapesti Nemzetközi —, cserében gépipari és f^1 a bolgár rovidfilmhét Vásár A pavilonjában. A vegyipari termékeket, lka- J"1]1"5 10-én- a budapesti hír­bemutatóról kedden sajtótá- rus autóbuszokat, orvosi és adó moziban este 8 órakor jékoztatót tartott Vladimír más műszereket szállít, de kezdődő programján. Videnov Bulgária budapesti eredményes együttműködés A Bolgár Kulturális Köz­nagykövete és Penko Pen- alakult ki a kohászati ter kölcsönös cseréjé- P°ntban népi iParművészeti tás végeztével meg lehet vá­sárolni. EBK, Genf kov, a Bolgár Kereskedelmi mékek és Iparkamara elnöke. ben is. kiállítást láthatnak majd A kiállítás átfogó képet Mint a sajtótájékoztató al- képzőművészet barátai. A be­ad Bulgária szocialista fej- kaiméval a Bolgár Kereske- mutatott tárgyakat a kiállí­lődésének három évtizedes delmi és Iparkamara elnöke útjáról. 500-nál több színes elmondotta, a két ország kö­fotótabló, makett, összesen zött lehetőség nyílik a keres­kilenc témakörre osztva de- kedelmi kapcsolatok további monstrálja Bulgária gazda- bővítésére és az integráció­sági növekedésének főbb ál- ra, főként a kohászatban, a lomásait, műszaki-tudomá- gyógyszeriparban, a háztar­nyos fejlődését, az életszín- tási gépgyártásban. Az vonal emelkedésének jel- INTRANSZMAS és az AG­lemző adatait, valamint a ROMAS magyar—bolgár kö­szocialista gazdasági integ- zös társaságokhoz hasonló új ráció eredményeit. együttműködési formákat ls A kiállítás területének leg- célszerű lenne keresni. A to­nagyobb részét a bolgár vább, együttműködést segíti gépipar, az elektrotechnika ,,.... és az elektronika legújabb maJd e16 várhatóan a kiálli­termékei alkotják, közöttük tás ideje alatt az Országos az a komplett elektronikus Műszaki Fejlesztési Bizott­számítóközpont, amelyből a sággal és az MTESZ-szel magyar ipar már vásárolt együttműködve megrende­néhányat, s lehetőség nyílik zésre kerülő eseménysorozat a további rendelésekre is. ls. Július 14-e és 18-a kö­Felsorakoznak az anyagmoz- zött hat tudományos-műsza­gatás automatizálását meg- ki szimpóziumra kerül sor. könnyítő különböző gépek, rint a 240 tagú testület Por­tugália politikai-gazdasági helyzetéről tárgyal. Egy portugál katonai szó­vivő szerint a Fegyveres Erők Mozgalmának kedden kezdődött közgyűlése „alap­vető fontosságú" döntéseket hoz az ország jövője szem­pontjából. Mivel az ülés na­pirendjén számos rendkívül fontos kérdés szerepel, ezért valószínű, hogy a tanácsko­zás csak hajnal felé ér vé­get, de az is lehetséges, hogy több napig elhúzódik. 0 Lisszabon (AFP) Az Intersindical portugál szakszervezeti szövetség tö­megtüntetést hirdetett csü­törtökre, hogy támogatásá­ról biztosítsa az MFA Leg­felsőbb Forradalmi Tanácsát, a köztársaság elnökét és a miniszterelnököt — közölték kedden Lisszabonban. A szakszervezeti szövetség fel szólította a lakosságot, hogy erősítse meg a népi erők egységét és éberségét, szilár­dítsa meg a nép és az MFA szövetségét, és támogassa az államapparátus megtisztítá­sát, valamint a forradalmi törvényeket. Közeledik a nap, amikor sor kerül a Szojuz és az Apollo űrhajó közös útjára. A Szojuznak a modromról, indulnia 1975. július 15-én moszkvai idő szerint 15 óra 20 perckor. Aznap startol az Apollo is — 22 óra 50 perc­kor. A két űrhajó a Szojuz indítása után 51 óra és 50 perc múlva találkozik. Ez­után 47 órán és 20 percen át keringenek együtt. Miután szétkapcsolódtak, a Szojuz további 43 órát tölt a világ­űrben, és Kazahsztán terü­letén száll le, az Apollo kö­rülbelül három és fél nap múltén a Csendes-óceánon ereszkedik a víztükörre. A mintegy három évig tartott munka . számos bo­nyolult mérnöki-műszaki és egyéb feladat megoldását tette lehetővé. Az egyik főfeladat az űr­hajók megbízható összekap­csoló rendszerének kidolgo- kíta szán fci Bajkonürbói közös szovjet—amerikai űrrepülés alkalmival. Július 13-én pontosan Ilyen ra­zása volt. A szovjet repülésirányító központ targoncák emelök is. Bulgáriában az idegenfor­galom ls lendületes fejlődés­nek indult, hiszen — mint a kiállítási tablók is bemutat­ják — az elmúlt évben csak­nem négymillió külföldi üdült a Fekete-tenger part­ján, közöttük 78 ezer gyar turista. A kiállítás szerdán délután 2 órakor nyitja meg kapuit a nagyközönség elótt, s jú­lius 23-ig naponta délelőtt 10 óra és délután 6 óra kö­zött várja az érdeklődőket. A bolgár nemzeti kiállítás alkalmából számos kulturá­lt- lis-művészeti jellegű ese­mény lesz Budapesten, ame­r Uj helyzet az időpontvitában 0 Genf (MTI) A szocialista országok — A delegációk vezetői a román delegáció kivételé­mlndössze harmincnyolc vei — elutasították az olasz perces tárgyalás után hagy- indítványt. A svéd küldött­ták el hétfőn este Genfben, ség sem fogadta el a beter­az európai biztonsági és jesztett olasz indítványt, és együttműködési értekezlet csatlakozott a szocialista or­színhelyét, a koordinációs szágok felszólalóihoz, bizottság ülését. A diploma- Megfigyel6k szerint az el­tak máskor derűsen távoz- 7 ., ... nak, ezúttal viszont a mo- következendő néhány nap soly elmaradt, miután vá- még további kemény vitákat ratlan bejelentés történt. A ígér a záróértekezlet idő­finn kormány üzenetben kő- pontjának kiűzése kérdé­zölte: már nincs elég Ideje, sében. hogy az értekezlet zárósza­Stafford és I.eonov a közös gyakorlatok közben Leonov festménye a Szojua és az Apollo összekapcsolásáról A Szojuz—Apollo program szovjet űrhajósai az űrrepülőtéren. Balról jobbra: Alekszej Leonov, Szvetlana Leonova, Ludmilla Kubaszova és fia Dmitrlj Okszana Leonova, Kátya Kubaszova és Valerlj Kubaszov A magyar és a bolgár nép iyek a baráti szocialista or­barátságáról is felvillant jel- szóg szfnes kulturális életé­lemző mozzanatokat a kiál- ^ nyújtanak bepillantást. A lltás, egyebek mellett a két megnyitás napján ünnepi ország kereskedelmi kapcso- hangversenyt rendeznek a latai bővülésének adatait is, Zeneakadémia nagytermében. azt hogy 1971- és 75-ós idő- es£ 7 órakor *zakra .TOJTiJSSK kezdődő koncerten mintegy tu kereskedelmi egyezmény . . . . , ^ . , ° a korábbi ötéves időszakhoz 40 b^ ®nekff baa?­képest az árucsere-forgalom szeres művész áll közönség 65 százalékos emelkedését elé- .„ .. .. írja elő. Az órucsere-forga- A kiállítás „A pavilonja­lom az idei év végéig vár- ban július 11-én déli 12 ora­hatóan meghaladja a 410 kor a bolgár művészet és millió rubelt. Magyarország kultúra napja alkalmából tóként anyagmozgató gépe- ünnepi hangversenyt rendez­ket, vagonokat, műszereket nek, amelyet megörökít a kaszát július 28-i kezdettel megrendezze. A nemzetközi sajtó részé­ről élénk érdeklődés kísérte a koordinációs bizottság kedd estére összehívott ta­nácskozását, amelyen az olasz küldöttség vezetője többek közt javasolta, hogy július végén tartsák meg a záróértekezletet. Hívják fel a munkaszervek figyelmét a munka meggyorsítására, s a koordinációs bizottság július 15-én üljön össze ismét, és tekintse át, hogy a javaslat szellemében dolgoztak-e a munkaszervek a problémák megoldásában, Kompromisszum Argentínában ' Buenos Aires (MTI) Az Argentin Nyugati hírügynökségi je­Általános lentések szerint a szakszer­Munkásszövetség kedden, tíz órával a tervezett határidő előtt, befejezettnek nyilvání­totta a hétfőn hajnalban kez­dődött és két napra meghir­detett általános sztrájkot. vezeti vezetők és Isabel Pe­rón elnökasszony kormánya kompromisszumos megoldás­ra jutott a vitás kérdések­ben. Karakas László Moszkvában 0 Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunió Miniszterta­nácsa munka- és bérügyi bi­zottságának meghívására Moszkvába érkezett Karakas László, a Magyar Népköz­társaság munkaügyi minisz­tere, aki moszkvai tartózko­dása alatt a munkaszervezés­sel és bérezéssel kapcsolatos kérdésekkel ismerkedik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom