Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-22 / 170. szám

8 Kedd, 1975. július 22. SZEGEDI ÜNNEPI VETEK Muzsikáló udvar. A szovjet Barokk együttes bemutatója a városi tanács udvarán, este 8 órakor. XII. Pedagógiai Nyári Egyetem előadásai az MTA Biológiai Központjában, délután 9 órától. XVI. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában, augusztus 24-Ig. Kohán György Kossuth-díjas festőművész kiállítása a November 7. Művelődési Központban, augusztus 20-ig. Sajtótörténeti kiállítás a Somogyi-könyvtárban, augusztus 20-ig. Vígh Tamás szobrászművész kiállítása a Közművelődési Palota kupolacsarnokában, augusztus 20-ig. Népi iparművészetUnk. Kiállítás a Bartók Béla Művelődési Központban, július 27-ig. Vasművesség. Művészi kovácsoltvas- és lakatosmunkák kiállítása ugyanott, július 31-ig. Otthon '75. Kiállítás a Marx téren, július 27-ig. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai. BANK BAH A tizenhatodik A képtárban vasárnap megnyílt XVI. Szegedi Nyári Tárlat nemcsak a folytonosság biztosítéka: annak ellenére, hogy nincsenek szenzációi, nem tolakodnak a remekművek, értékes és tanulságos a kiállítás. Erényei a réglek: vállalva a műfaji sokarcúságot és stiláris-kifejezésbeli sokszínűségét, országos keresztmetszetet kínál. Országos mércével mér. Amellett, hogy elsősorban a szegedi és vásárhelyi művészek legfontosabb nyári bemutatkozása. van ereje-varázsa Szegedre vonzani hazánk más tájain élő alkotók jelentős táborát. A színkép gazdagságának érzékeltetésére hadd soroljak néhány példát: Az idős mesterek, Vén Emil, Frank Frigyes, Dorogi Imre izzó színekben tobzódó posztimpresszionista város-, táj- és életképei éppoly otthon vannak a képtár falain, mint Bernáth Aurél freskóvázlatai, vagy a fiatal, élenjáró grafikusok, Banga Ferenc, Szabados Árpád, Pásztor Gábor legfrissebb törekvéseket tükröző lapjai. A szentendrei iskola képviselőinek munkái: Bálint Endre Rekviemje, Anna Margit naivnépies képei, Galambos Tamás panoptikum® éppoly szerves és elhagyhatatlan színfoltjai a tárlatnak, mint Kurucz D. István, Czene Béla. Szalay Ferenc vagy Erdős Péter ízig-vérig alföldi parasztemberei. Ha a műfajokat kellene rangsorolni, egyértelmű a grafika mennyiségének, művészi színvonalának, témagazdagságának, technikai sokféleségének, kísérletező kedvű alkotók újító törekvéseinek didala. Gácsi Mihály fanyar humorral metszett, groteszk szemléletű, Dürer és Rembrandt hatalmas példáján újjászületett linói éppúgy a mai ember lényegét fejezik ki érzékenyen és gazdagon, mint Pásztor Gábor témában és kifejezésmódban egyaránt mai litográfiái, vagy a senkihez sem hasonlítható Kajári Gyula hatalmas feketekréta aktja. Az illusztratív grafikák művelői — Gacs Gábor, Bálványos Huba, Zala Tibor. Sziráki Endre, Csohány Kálmán — magas színvonalon, gazdag érzelmi töltéssel közelednek összetett, többsíkú témáikhoz. Mind a 37 kiállító grafikusművész nevét meg kellene említenünk, valamennyien tudásuk, felkészültségük legjavát nyújtják. Az utóbbi években a képzőművészeti viták egyik gyújtópontja a táblakép volt. Leáldozott a napja vélték egyesek; most éli reneszánszát — állították mások. Tény, hogy ma is keresi helyét, lényegét, témáit, feszegeti lehetőségeit. Jó példa erre a hagyományos méretek és technikák mellett az olyan kísérleti jellegű munka. mint Tilles Béla stukkó eljárással készült táblaképe. Ami a legszembetűnőbb a rqostani tárlat festményein, hogy tartalmasabb, őszintébb, igazabb üzenetet közvetítenek a néző számára. Nem elégednek meg egy kívülről szemlélt táj puszta ábrázolásával, egy díszlethatású csendélettel, egy primitív kompozícióval. Igényetorfiújára, Pataki József idős munkást ábrázoló arcképére, Zoltánfi István családképére és kis ikonosztázára. De a nem figurális képek is az alkotó embert dicsérik: Zombori László Város széle című képén fölsejlik az új várost építő ember, de ide sorolható Hézsö Ferenc immár plakáthatásokkal készült műve is. A felhőtlen, langyos este, Erkellel a Dóm téren, megsúgott valami titkot (titkot, ennyi idő után?) a szabadtériről. A himnikus csönd, a Bánk bevezetőjének fájdalmasan ereszkedő vonósdallama megsúgta: ami a Játékokon Erkel-kultusz és hagyomány, azok véglegesen összetartoznak. Megsúgta a pillanat, a hely, az alkalom, a látvány csillámfelületéről visszasugárzó csodálatos fluidum. Valahányszor halljuk itt a Bánkot, nemzeti kultúránk féltett ereklyéjét, egyre tisztábban hatol le az érzelem és értelem mély rétegeibe. Mert a premierhez zarándoklóknak a vezénylő Pál Tamás és a rendező Vámos László úgy mutatta föl a Bánk bánt, mint nemzeti ereklyét.- Díszesen, tartásosan; méltóságában, magyarságában. Simándy József és Vámos Bánk-képének látványereje, színpompája, úgy fogant a tér ölében, mint virág hajt ki a cserépnyi földben, úgy azonosak, hogy szabadtéri fortissimo, majd nehezen tudni, hol kezdődik a mozgó tömbök ismét foa díszlet és végződik a temp- lyosó- vagy szobajelenetre lom. Térfantáziáját Vámos szűkítenek, s ez így megy Shakespeare-darabokon röp- végig az első felvonásban, tette itt: a Hamlet 1967-es legyezőszerű mozgással. Jelszínpadképéből visszahozta a legéből adódóan a második gördülő oszlopokat, formai- és harmadik felvonás stalag továbbfejlesztve, a da- tikusabb, mígnem a szabadrabhoz és a környezethez téri Bánk-előadások érzéalakítva, mint jó szobrász a keny pontján, a Tisza-parti 1 sTathmáry Gyö^yCmunkl- márványtömböt hogy a kép- jelenetben, eredeti ötlet old! áhrárniő tnhhalak™ életbéli hídiv Erkel es a ja fol a mesterséges es terdómszinpad kozott az egyu- mészeti környezet látszólag vé tartozást hordozza az elő- képtelen szimbiózisát: fekeadás eszmei pallóján. A Rómeó és Júlia 1972-es rendezéséből pedig a filmszerű pergés, az egyidejűség lehetőségeit kamatoztatta, beHa pusztán azt mondjuk, hogy a szobrászati anyag a leginkább vérszegény, igazságtalanok vagyunk. Valóban gyér számú szobor látható a tárlaton (ez elsősorban a szervezés nehézségeiből következett), viszont néhány emlékezetes és figyelemre méltó mű mindenképpen megmenti e műfaj becsületét. Mindenekelőtt Az alkotódíjas Szathmáry Gyöngyi sebb, emberkőzelibb és -központúbb lett a festészet. Gondoljunk csak a legjobb művek közül a fentebb idézetteken kívül Bencze László sokfigurás képeire. Csikós András önarcképére. Dér István ölelkezők című olajfestményére, Fodor József Németh László emlékére készített mementójára, Fülöp Erzsébet líraian szép pászsokat ábrázoló, többalakos, modern hangvételű szoborsorozata, Kis Nagy András két bronzplasztikája, de Kalmár Márton lírai portréi, Tóth Sándor márványaktja és érmei, valamint Lapis András, Kis György érmei is jelentős értékei a kiállításnak. Minden művészi erénye és hibája, értéke és tanulsága mellett a szegedi nyári térlat egyik legfontosabb küldetése közművelődési jellege. Érzékeny látleletét kínálja mai képzőművészetünknek, így a városba látogató soksok vendég számára karakteresen kirajzolódó, igaz és hű képet nyújt kortárs művészetünkről. te lepellel borított néma szereplők hullámzása imitálja a haragos Tiszát, s az így föl-fölcsapó hullámok nyelik el a tébolyult Melinmutatva, hogy a színpadi dát. Vámos avatott kézzel cselekmény pillanatai sohasem létezhettek önmagukban, az előzmények érvénye és a következmények árnyéka nélkül: amíg a színpad jobb sarkában a békétlenek nyúlt a szélesvásznú színpadhoz. Tervezői ízlése — Márk Tivadar színes jelmezeivel föltöltve — érzékenyen követik az opera líráját (gyertyák pislákolása a asztaltársasága mereng a pillanat bensőségességét), Enyedt Zoltán felvitele Moldován Stefánia zött (jó helyről, Verditől például, a nyitókép — a bordalig — ellenállhatatlanul fölidézi a Rigolettót) — és hangsúlyozza benne, ami izzig-vérig magyar, a verbunkos stíltől a jellegzetes dallamformációk harmóniaés ritmusvilágáig. A kifejezés gazdagsága pompázik az előadásijói, a zenekari hangzás puha, bársonyos, mégis feszes, sohasem hivalkodik az énekszólamok fölé (s hadd jegyezzük meg, noha részben tartozik csak ide, a Játékok nyitányaként eljátszott Himnusz régen szólalt meg ily költőien). Az egyébkéntszépen megformált lírai képekben viszont némelykor a mozdulatlanság veszélye kísért: a szituációk fojtott drámaisága, érzésünk szerint, a roppant nézőtér figyelmét nem kockáztató elevenebb tempókkal sem veszne eL haza kifosztottságán, s a túlcsorduló keserűség kelyhét bordalra emeli Petur — a záróoszloptól balra, fönt, a sötétből is kitetszik Gertrúd purparlézó udvarhölgyeinek gondtalan fénytanyája. A nyilvánvaló kontrasztból hatásosan nyílik szét a tougyanakkor a drámai csúcspontok dinamikus erőteret sugároznak, a táblaképek pedig dekorativitást, látványt. Pál Tamás zenei vezetése bátran elvállalja a Bánkból, Tandi Lajos tális színpadkép, jellegzetes ami a karakterben kölcsönMi az: Európa nyolc országából válogatott szereplőgárda ősi rigmusokat, dallamokat és mozgásokat varázsol elevenné egy mai színpadon abból a célból, hogy mindezt új művészetté nemesítve közöljön velünk egyet s mást, most fontos dolgainkról? A „találós kérdést" nem a stílusosság vágya fogalmaztatja. A megkerülhetetlen bizonyosság kérdeztet: ideje van, hogy gondolkodásunk törvényei szerint helyét találjuk, műfaját megjelöljük vagy legalább körülírjuk azoknak a dóm színpadi bemutatóknak, amelyekről egyszerűen és jobb híján mondjuk: „a szegedi néptáncfesztiváí gálaestje", összesen kettő a példánk: a Hegyen-völgyön lakodalom és a vasárnap esti Májusjárás, de elégnek látszik, hogy kimondjuk: színházi kísérletekről van szó, amelyeknek kevés párja akad a világban. Egyáltalán nem • fl ' • • r w Majusjaras rítussá vált. Később ünnepi szokássá, szórakoztató látvánnyá szelídült, mert az idővel tudatosult, hogy télre akkor is tavasz következik, ha emberi beavatkozás nem sürgeti. A szokásnak máig csak a töredékei maradtak meg. Kétrészes táncjátékban való felhasználásuk részben ezért követelt lényeges alkotói beavatkozásokat. Nemcsak kiegészíteni kellett az eredeti töredékeket, hanem dramaturgiailag is alkalmassá tenni a színpadi bemutatásra. Példák akadnak ugyan arra, hogy a tél és a tavasz, az alvó és újjáéledő vegetáció szellemeinek ellentéte dramatikus küzdelem formáját ölti a hagyományokban — egész előzmények nélkül való, de estét betöltő táncjáték azonvalami eredetit jelentő, a színházművészetben is új utat kereső-járó-kísérletről. Általános jellemzőit a most látott Májusjárás is magában rejti. Nóvák Ferenc rendezőkoreográfus az európai né- hajnal- vagy pek.ősl szokás világából egy szokásával. A közös tartalmút, a tavaszvárást választotta műve alapjául. Elemi tapasztalati tény. az évszakok változása követelt hajdan magyarázatot, és a tudat tükröző lencséjén átszűrt taban nem élhet mindössze ennyi „cselekményből". A Májusjárás keretét teremtő magyar szokások közül az első részbeli Kiszebabaégetés nyilvánvalóan ezért egészül ki a második rész májusváró darab szerkezetének így kialakult váza szükségszerűen „idegen elemekkel", a jelenetek lezárásaként a színpadon hatásos össztáncokkal is bővült. Következésképpen: az eredeti zenei és táncanyag pasztalat hittel szentesített szintén — Daróczy Bárdos Tamás zeneszerzői, illetve Nóvák Ferenc koreográfusi alkotásaival. Csak így sikerülhetett — még ha helyenként laza szálakkal is — egységes cselekményt szőni, alapvető dramaturgiai törvényeknek eleget tenni, színpadra való önálló táncjátékot alkotni. A további szerzői-alkotói teremtő munkát másrészt a külföldiek szokás- és táncjeleneteinek beillesztése Igényelte. A magyarok tavaszváró ünnepe ptán elindult a Kiszelány, hogy idegen népeket hívjon a májusfa körüli nagy táncba. Ahova megérkezett, mindenütt állt már a vigasság. A nemzeteknek ez a közös tavaszünneplése hordozta a darab félreérthetetlen utalását a harminc évvel ezelőtti tavaszra, a felhaszabadulás hozta örömökre és reményekre. A szándékosan hivalkodésmentes, puritán és praktikus, Székely László tervei alapján készült díszletek fő elemein, a magas pódiumokon lejátszódott külföldi táncjeleneteket azonban sem szerkezetileg. sem hangulatilag nem sikerült kellően illeszteni a darab egészébe. Színes, látványos, hatásos, de elkülönült, önállósult betétek maradtak. Jóval erősebb szálakkal kapcsolódtak viszont előzményekhez és az egész szerkezethez a vendégek második részben látott, májusfát övező táncai, majd a közös, nagy körtáncot megszakító rövidebb táncepizódok is. A darab némely szerkezeti-dramaturgiai fogyatékosságáért, a bemutató néhány ritmushibájáért (az előadás lendületét, egyébként jól pergő ritmusát éppen a különálló táncbetétek törték meg néhol) azonban bőségesen kárpótolhatta a nézőket a látványos színpadképek sorozata, a jeleneteket záró táncok elsöprő lendülete, pontos és hatásos előadásmódja. A legemlékezetesebb részletek — a lányok mindkét részbeni lírai táncai, a finálé gyönyörű tablója, a körtánc és a magyar csárdás — megengedik a következtetést: a kísérletezők, a gálaestek alkotói, jó utakon járnak. A Daróczy—Nóvák szerzőpár Kormos István tollától kapott nélkülözhetetlen segítséget, akinek költeményei a Májusjárás fő értékei és az előadás fényes pontjai között központi helyet foglaltak. Jobba Gabi (Kis2elány) és Helyey László (Hidasmester) önálló színészi munkát követelő szerepkörben nyújtottak színvonalas teljesítményt, és megérdemlik a dicséretet a szegedi közreműködők, a népi kamaraegyüttesekkel együttműködő szimfonikusok, a szegedi énekkarokból alakult vegyeskar is. Snlyok Erzsébet Simándy József kitűnő diszpozícióban, erőteljes, a magasságokra fényesen fölszárnyaló, szuggesztív Bánkot énekelt. A nagy ideált hozta színpadra, ami a százéves mű történetében szinte ,páratlanul fűzte össze nevét Erkel tragikus hősével. Nincs abban semmi túlzás, ha Simándy Bánkja azt jelenti operajátszásunknak, mit Erkel alkotása zenekultúránknak. Természetes tehát, hogy szenvedélyes, határozott arcélű szerepformálásának gyújtópontjában ismételnie kellett a Hazám, hazám áriát, operairodalmunk himnuszát. Moldován Stefánia Melindája a második felvonástól melegszik át igazán a tragikum mély sejtelmeivel: aszszonyos lírája, szép szövegű szopránja ekkor bontakozik ki teljességében. Komlóssy Erzsébet királynéja éppoly izzó a gyűlöletben, mint gátlástalan a hatalomban vagy titkoltan remegő a félelemben. Tiborcból a nincstelenek parttalan Indulatait fogta vissza Radnay György hajlékony dallamvezetése, miként Erkel is finomította Katona drámájából a rongyosok forradalmi elszántságát. Sólyom-Nagy Sándor (Petur) égő parázson izzított bordalt énekelt, Gyimesi Kálmán jágói színeket is fölvillantott Biberach ellenszenves figurájában, s a premier meglepetése: az operában bemutatkozó Kovács József. Behízelgő tenorja telitalálat. pontosan, az, miként maga Erkel jellemezte Oltót: '„esúszó-mászó édesgető Kurmacher". A visszatérő király szerepének súlyát Szalma Ferenc hozta a színpadra, Sólom mester Réti Csaba volt, a Barkóczy Sándor koreografálta temperamentumos „utolsó tánc", valamint a kiegyenlítetten szóló kórus (karigazgató Szalay Miklós) osztozott még az ötödik szabadtéri Bánk bán őszinte küzünség:"':cré'-51. Nikoleuyi István