Délmagyarország, 1975. július (65. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 169. szám

10 Vasárnap, 1975. július 20. MAGAZIN A gépkocsivezető két énje: — Ha ez a fehér Mercedes várakozhat itt, nyugodtan itthagyhaíom én is a kocsit. — Ne kisérts l Láttad a táblát j— nem szabad. — Az az őt perc igazán nem hosszít idő, csak éppen beugrom ide a Budalakk-boltba. — Én nem bánom, menj. De te fizeted a büntetést! — Ha pont most jön egy rendőr, fizetek, ígérem. A rendőr és az ottmaradt én: — ön szerint mit jelent a tábla a saroknál? —- Kérem szépen, én nem várakozom. Én csak megálltam itt egy percre. Másik énem azonnal jön. — Mindkettőnk óráján őt perc telt már elt — Biztosan sokan vannak az üzletben. Rendőr elvtárs, ne tessék már megbüntetni, másik énem nagyon megszidna. — Ezt, kérem, intézzék el egymás között. Száz forint. De ha újabb Öt percig vitatkozunk, kétszáz lesz belőle. A két én: — Hol a csudában voltál enynyi ideig? — ... Történt valami? — O, semmiség, kétszáz. — Beszélj már értelmesen. Mi kétszáz? — Forint. Ennyibe került. Te vagy az oka, soká jöttél. — Es te kifizetted? Miért is nem álltunk meg a túloldalon! — Mert nem szeretsz félkerikfcel a járdára állni! Azt mondod mindig, magas a szegély, koptatja a gumit, nem tesz jót a teleszkópnak. Mióta kint van az újfajta tábla, itt a Mikszáth Kálmán utcában, egyszer sem parkoltál előirás szerint. A Lenin körúton, meg a Deák Ferenc utcában is mindig az úttesten hagyod a kocsit. Hiába beszél neked az ember. Illetve a tábla. — Ne oktassá már! Különben is olcsón megúsztuk. Nézd. a Mercedesnek felírja a rendszámát. Ebből feljelentés lesz, a vak is láthatja. De most aztán igyekeznünk. Mindjárt kezdődik az előadás a Technika Házában, nem szeretnék elkésni. — ,.. ? — Ezt sem tudod? Az új KRESZ néhány fontosabb változásáról. Jó, ha tudja az ember, mire számithat január elsejétől. P. K. Szeretem a magyar irodalmat Wiiliam Auld skót költő vallomása* 1946-ban, négyéves katonai szolgálat után tértem vissza szülőföldemre. Akkor huszonkét éves voltam, s csaknem tíz éve ismertem tankönyvi szinten az eszperantót, a nyelv irodalmát illetően analfabéta voltam. A hosszú értelmetlen öldöklés és nélkülözés után kellemes felüdülést jelentettek a könyvek. Az első eszperantóul olvasott mű, Remarque egyik regénye, különlegesen mély hatást gyakorolt rám. Második irodalmi élményem Dante Isteni színjátékából a Pokol, s ezután természetesen Modách Az ember tragédiája következett. Igen, ma már ügy mondom, hogy „természetesen Madách", De 1946-ban — bér angol anyanyelvű lévén Jól Ismertem a népszerű Remarque műveit, a klasszikus Dantét — a magyar irodalomból semmiféle Ismeretem nem volt. A háromszázötven oldalas Nyugati irodalom történetéből tudtam meg néhány sornyit Petőfiről. Ez pontosan három sorral volt több annál, amit az angol nyelvű irodalomtörténetekben megtaláltam, azaz ez utóbbiak még utalásban sem regisztrálták a magyar Irodalom létét Több kötet könyvet rendeltem. Érdeklődésemet azonban Az ember tragédiája csigázta fel legjobban, valószínűleg azért, mert az eszperantó nyelvű könyvismertető, lakonikus tömörséggel így Jellemezte: „Epikus poéma, bizonyos vonatkozásban hasonlít Milton Elveszett paradicsomára". A Tragédia magával ragadott. Bámultam, hogy lehet az, hogy Angliában ezt a páratlan értékű művet nem ismerik. (Néhány év múlva megleltem angol fordítását ls egyik könyvtárban, és ekkor kissé örültem, hogy ez a fordítás nem vált ismertté, mert a dilettáns ismeretlen fordító minősíthetetlen „angolosítésa" csak kompromittálta volna Madách klasszikus művét.) Egyik alkalommal felkerestem egyik ismert eszperantista honfitársamat, s elmondtam, menynyire lelkesedem Madáchért. — Jó, Jó — hangzott a válasz — és Petőfiről, Aranyról, Adyról mi a véleménye? Néma csodálkozásomat látva, csengő eszperantó rímekben már szavalta ls: Fflrdlk a holdvilág az ég tengerében, Méláz • baramja erdő közepében ... iszlai Zp'tán Alkony, lángok Ha nem veszem, hát ellopom és tenyeremben tartom — a földi búcsú pirosan hullik el mint az alkony. A földi búcsút pirosan a lassú folyóparton — én ellopom és elviszem és tenyeremben tartom. Olvadó kardom úgy viszem éa oly magosan hordom, hogy nem viszem, csak elhiszem, hogy aranyból a kardom. 8 ha elhisiem. már semmi sem marad a szótlan parton csak földi búcsú; üzenet mit elfelejt az alkony. Később kérésemre elküldte tus eszperantó nyelvű Magyar antológiát, s ettől kezdve ennek a kis nemzetnek az irodalma magánéletem részévé vált. Hosszú, rendkívü1 kellemes hónapok, évek, kávészagú. cigarettafüstön éjszakák: következtek. Rosetti, az Ismert eszperantista kritikus, azután új költőbarátunk Francis, és én, a magyar Irodalom bűvkörében éltünk. Hajnalig tartó felolvasásaink és vitáink során több magyar költőt annyira megszerettünk, hogy egymás között már csak keresztnevükön emlegettük, mint legjobb barátainkat Gyakran mondogattuk: „Dolgon csak, dolgozz! Messze még a Kánaán — ezt már Sándor ls megmondta — ... addig . nincs megnyugvás, Addig folyvást küzdköd ni kell* Mindig nagy elismeréssel adóztunk Kalocsay Kálmán csodálatos fordításainak, amelyek a magyar költók mély intellektuális témaérzékenységét oly magával sodróan sugallták. Jól emlékszem vissza, amikor egy gyengeelméjű a magyarokat a cigánykultúra „éllovasainak" nevezte, a nyugodt Rosetti felindultságában csaknem szélütést kapott Sarokba szorítva, kiderült, hogy az illető egyetlen értelmes ellenérvet sem tudott kinyögdícsélni az általa becsmérelt kultúráról, Francis, aki a novellákat kedvelte, Móriczért lelkesedett: világ legjobb tiz novellája között a Szegény embereket az első helyek egyike Illeti." Alig múlt el olyan nap, hogy Rosetti ne dicsérte volna Karinthy humoreszkjeit. Az én kedvencem Babits volt, de lelkesedtem Szép Ernő témaválasztásatért és stílusáért. na és Gellért Oszkár a Szabadságos katona éjszakája című verséért. A magyar irodalom Iránti szeretetem ma is tart, s ezt az eszperantónak köszönhetem. 1961 óta rendszeresen olvasom a Magyar Elet (Hungara Vivo) hasábjain megjelenő verseket és elbeszéléseket (Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nagy László, Szécsl Margit, Gergely Mihály, Jobbágy Károly, Ladányi Mihály stb.). Huszonhat önálló magyar alkotás eszperantó nyelvű kiadása van meg könyvtáramban, s ezt az anyagot számtalan gyűjteményes kötetben és folyóiratban megjelent fordítás egészíti ki. Tájékozatlanoktól gyakran hallom, hogy „az eszperantó a nemzeti nyelvek ellensége". Ellenkezőleg: az eszperantó a nemzeti nyelvek és a különböző népek barátja, a nemzeti nyelveket őrzi, a népeket összeköti. A nemzetközi nyelv és a magyar irodalom ismerete nélkül életem sivár és Igen szegény lenne. Ma már ezt el sem tudnám képzelni. A magyar nyelv ismerete nélkül, a pompás eszperantó segítségével, ugyanúgy gyönyörködhetem e szimpatikus nép fiainak irodalmában, mintha minden szavukat közvetlenül hozzám intéznék. Eszperantóból fordította: FARKAS ERNŐ • W. Auld Skóciában 1974-ben született, eddig négy verseskötete jelent meg. Első magyarra fordított verse 1966-ban a Nagyvilágban jelent meg, a Romániában megjelenó Orizont 1975. évi 16. száma öt versét közli román fordításban. Ojábban több tanulmányát ós versét közölte a Uungara Vivo című folyóirat is. Tíz csipetnyi bors humor Utolsó filmjének forgatása közben Vittoriö de Siea olasz rendező figyelmeztetett egy színészt: — Jobban át kell élned a szöveget! Ismertem például egy színészt, aki úgy tudta fölolvasni az étlapot is, hogy aki hallotta, elsírta magát. — Persze, az árak hallatán) —• Jegyezte meg a megrótt BZÍné?z... Dávid Ntven népszerű angol színész egy fogadáson találkozott egy gyugalmazott repülőezredessel, akinek parancsnoksága alatt volt katona a második világháborúban. — Emlékszik rám, ezredes úr? — Niven... Níven ... Várjon csak egy kicsit... O, emlékszem. Máltán voltunk együtt. — Ügy van! —• Es hol van most? — Hollywoodban — válaszolta a színész. — Nem is tudtam, hogy a légierőnek ott is van támaszpontja — ámult el az ezredes... 3. Agatha Christie angol detektívregény-írónőt egy sajtófogadáson faggatni kezdték az újságírók, hogy mikor találja ki azt a rengeteg gyilkosságot, ami regényeiben szerepel. — Mosogatás közben! — felelte habozás nélkül az írónő. — Ugyanis utálok mosogatni, és valahányszor rákényszerülök, olyan düh fog el, hogy nyomban kedvem kerekedik megölni valakit!... 4. 5. 6. esség A szép Júlia ezt válaszolta: — A nőiesség az a képesség, amelynek segítségével a nők minden férfi szemében ideális élettársnak tűnnek. Valójában közönséges misztifikáció... 7. HMdegard Knef nyugatnémet Ciimszínésznőről az a bír járja, hogy erélyesen küzd a női egyenjogúságért. Egy alkalommal megkérdezték tőle, miért Hollywoodban döbbentem rá, milyen kellemetlen nőnek lenn) Ott ugyanis a szép nőtől eleve elvérjék, hogy végtelenül ostoba legyen. Ekkor kezdtem el szégyellni magam, azért, hogy szép nő vagyok... 8. Bette Davis, kétszeres Oscardíjas amerikai színésznő mesélte: — A minap elmentem az orvosomhoz, egy fiatal, de kiváló specialistához. Hogy megkönnyítse a betegek várakozását, magnetofonszalagról zenét sugároz a váMegkérdezték Vojin Bozovicot, a hajdan híres Jugoszláv labdarúgót, van-e különbség a mai és a háború elóttl futball között. — Igen, van — válaszolta Bozov'c — A háború előtt a futballt a szegények játszották, és a gazdagok nézték. Ma viszont a gazdagok Játsszák, és a szegények nézik... rőteremben. Mialatt ott ültem, és élveztem a zenét, hozzám lépett egy idős hölgy, s megbotránkozva mondta: — Hogy milyen lelkiismeretlenek ezek a fiatal orvosok! A betegek kinn várakoznak, ő meg • így,inakkor zongorázikI... 9. Mario Monícellt olasz filmrendező nemrég az újságírókkal folytatott beszélgetésében elmondta, hogy annak idején — meglehetősen régen —, amikor Franciaországban forgatott, egy fiatal lány jött hozzá, és filmszerepet kért tőle. Teljesítette kívánságát, de nem volt elégedett alakításával. Nyíltan megmondta neki. — Kislány, a film nem neked való. nézz valami más után! A kislányt Brigitte Bardot-nak hívták. Louls de Funes neves francia komikustól megkérdezték a filmstúdióban: — Miért vagy elégedetlen, hiszen most nyert a sorsjegyed? Mire Funes bánatosan legyezte meg: — Igen, igen, csakhogy két «or.«)egyem volt, s most sajnálom, hogy pénzt adtam arra a más'kra... 10. Fhmf el vétel közben egy újságíró megkérdezte Júlia Christie angol színésznőt, hogy mi a női— Nem értem, miért kall rögtön felháborodni, ha csókolózó fiatalokat látunk az utcán? — mondta Ryan O'Neal népszerű tévé- és filmszínész. — Mi rossz, mi elítélendő van abban, ha két szerelmes az utcán, parkban fejezi Ki gyengéd módon érzelmeit? Talán szebbek a közlekedési dugók, összeütközések, szirénázó rendőrautók? Örülnünk kellene, hogy még mindig vannak szerelmus fiatalok. BEVESZ TIBOR