Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-10 / 134. szám
Kedd, 1975. |únh» tO. 5 Megkezdődtek a szóbeli érettségik Hétfőn országszerte meg- esti-levelező tagozatokon — kezdődtek a szóbeli érettségi mindkét iskolatípusban — a vizsgák a középiskolák nap- nappali tagozattal azonos pali tagozatain. A gimná- vizsgaszabályzatok érvényeziumokban 24 ezer 347-en, a sek. szakközépiskolákban is több Mindkét iskolatípusban, mint 24 ezren kezdték meg valamennyi tagozaton az az érettségi szóbeli részét. A írásbeli és a szóbeli teljeközépiskolai adatok között sítményeket egyaránt ismét számottevő, hogy a végzős ötfokozatú érdemjeggyel érszakközépiskolások sorában tékelik: jelessel, jóval, közemár 10 ezer 700-an ipari jel- pessel, elégségessel, illetve legű szakképesítést nyernek, elégtelennel. A szakemberek Az önkéntesség ellenére a hangsúlyozzák: legfontosabb fiatalok sorában, változatta- az érettségin annak megállanul népszerű az érettségi, pítása, hogy a diák szeri mint szellemi erőpróba: pél- tett-e megfelelő tudásra, az dául a gimnazisták soraiban elméleti ismereteket képes-e mindössze 144-en nem je- összekapcsolni a gyakorlatlentkeztek az érettségire. tal. Társadalompolitikai és A nappali tagozatokon művelődéspolitikai szem- mindkét középiskola típuspontból egyaránt örvendetes, ban június 21-ig befejezik az hogy a tanév végén a gim- érettségi vizsgákat. Ezt könáziumok és a szakközépis- vetően a felsőoktatási intézkolák esti, illetve levelező mények valamennyi tagozatagozatain mintegy 31 ezren tán országszerte megkezdődkészülnek az érettségi vlzs- nek a felvételi vizsgák, gákra. Közülük 10 ezer a amelyekre általában június gimnazista, és mintegy 21 végén, illetve július első két ezer a szakközépiskolás. Az hetében kerül sor. (MTI) Békemezgalmi aktivisták kitüntetése Bensőséges ünnepséget rendeztek hétfőn, tegnap délelőtt Budapesten, a Belgrád rakparti népfront székházban: a békemozgalom 106 aktivistájának az OBT elnöksége a békemozgalom kitüntető jelvényét adományozta. Az ünnepségre, amelyen Pethő Tibor, az Országos Béketanács elnökhelyettese nyújtotta át a kitüntetéseket, a béke- és barátsághónap eseménysorozatához kapcsolódóan került sor. Részt vett a kitüntetési ünnepségen Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Szentistványi Gyuláné, a HNT Országos Tanácsának titkára. (MTI) Érkeznek a kombájnok Az AGROKER tájékoztatója S6 aratás ígérkezik Idén és a jó aratás nálunk legtöbbször nehéz aratást jelent. A mostani esők még javíthatják a termést, de egyúttal ronthatják is az aratás esélyeit, hiszen várható a gabona megdőlése. Minden előrejelzés azt mondja, ember és gép derekasan megdolgozik idén a kenyerünkért. A termésátlagok sokféleképpen fokozhatok, de az egyik legbiztonságosabb módja, ha hiánytalanul betakarítjuk, ami megtermett. Ha rövid ideig tart az aratás, néhány mázsával több kerülhet hektáronként a magtárba, mintha kényszerűségből elhúzódna. A gyors aratáshoz persze több és nagyobb teljesítményű gepre van szükség. Az AGROKER hétfőn tartott sajtótájékoztatóján azt hallottuk, 87 új kombájn állhat munkába megyénkben az idén, és valamennyi lényegesen jobb teljesítménnyel dolgozik, mint a megelőző évek arató-cséplőgépei. Ha valamennyi munkába áll, optimális körülmények között — csak az új kombájnokat számítva — óránként 104 hektárról tudják betakarítani a termést. A gyors aratás feltételei tehát — úgy tűnik most — biztosítottak. A következő napokban gépszemléket tartanak a gazdaságokban. A szemle leg- említhetjük megint az ékszí többször azt jelenti, hogy a jat a kombájnoknál és nénagy nyári munkára minden hány traktornál is. Egyik gép készen áll. Figyelembe szövetkezet próbálkozott kell azonban venni, hogy ugyan a hazai gyártással, de nehéz körülmények között sikertelenül. A vállalat szakvetettünk ősszel, a talaj sok- emberei szerint gyártmányai felé egyenetlen. Ha ala- nem felelnek meg a követelcsonyra kell engedni a vágó- ményeknek. Hasonló gondok asztalt a dőlt gabona miatt, tapasztalhatók az U—650-es előre számítani lehet rá, és az MTZ—50-es traktorra hogy sok alkatrészre lesz való gumiabroncsok körül Is. szükség. A tájékoztatóból vi- A pótkocsik esetében ez a Nyolcvanbét új kombájn állhat munkába Idén megyénkben A gabona betakarítás utáni araíSsi ügyelete és előrelátgondozása számos gépet kö- hatóan augusztus 17-ig tart. vetel a szérűkön is. Nagy Az ügyelet azt jelenti, hogy teljesítményű száritókból ki- szükség esetén az ország elégítő a kínálat, a magíel- másik részéről is beszerzik hordókból és magtisztítókból az alkatrészt, de mindenképazonban többre lenne szük- pen azt ajánlják, most vizsség. Visszaköszönő témaként gálják át készletüket a gazdaságok, és jelentsék be igényeiket. Bepillantás egy üzemi könyvtárba Panaszként hangzott el nemrég, hogy az egyik szegedi üzemben valami pókhálós zugban akarták elhelyezni a könyvtárat, s csak | hosszas disputa után kapott ban megfelelő kissé méltóbb hajlékot. Szo- kapnia a gyárban. Mert morú dolog. Sajnos, másutt jelenlegi nem megfelelő, is tapasztalható, hogy az KISZ-tanácsteremben irodákat mintás szőnyeg, polcos szekrényekben csillogd hamutartó és pompás virágerdő teszi lakályossá, Géza igazgató ugyanezt is nehezíti a kölcsönzést, fémondja. kezi az olvasómozgalmat. Milyen döntésről van szó? Mint más üzemi könyvtárIgy hangzik: a Szakszerveze- ban, itt is 60 százalék a ti letéti könyvtárnak 1976- szépirodalmi, 20 százalék a otthont kell politikai kötetek aránya, a a A zárttárolják a másfél ezernél valamivel több kötetnyi politiugyanott a könyvtárszoba kai, szépirodalmi és ismeretmeg dísztelen, poros, majd- terjesztő anyagot. Régi, kohogynem riasztó helyiség, pott bútorok, kissé áporodott Vajon ml lenne, ha a „tudás forrásvidékének" megszépítésére is többet áldoznának? * A kábelgyárban néztem szét legutóbb. Ismerem a dés szószólóit, és kíváncsi voltam, náluk mi a helyzet. Elég rosszkor érkeztem. A műszaki könyvtárosnő beteg, kórházban fekszik. Sajnálják, mert munkáját kifogástalanul látja eL Egyelőre többi szakmai, Ismeretterjesztő munka. — Mennyit költ könyvek beszerzésére a gyár? — Dolgozónként az előirt nyolc forintot. Az első félévre rendesen befizettük a szakszervezetnek. — A 277 olvasó között hány munkás található? — Összesen 137, tessék levegő, szóval vonzónak nem mondható környezet. A szomszéd szoba a műszaki megnézni. Ha figyelembe könyvtár, Juhászné onnan vesszük, hogy ma már sokan jár át naponta, hogy 13—15 vásárolnak is könyvet, nem óra között rendelkezésére mondható rossznak az arány. I álljon a 277 beiratkozott ol- A nyilvántartásból az is párt- és gazdasági vezetőket, vasónak. Kevés ez az idő. kiderült, milyen könyvek úgy is, mint a közművelő- Az lenne az ideális, ha reg- iránt nagyobb az érdeklődés. géltől délutánig bármikor le- Igen népszerűek a marxizhetne a gyárban könyvet mus klasszikusai, a lexikokölcsönözni. nok, az űtleírások. Jelentős _ segítséget nyújt a könyvtár a továbbtanulóknak, a poliKíváncsi voltam, korsze- tikal tanfolyamok hallgatóirű-e az állomány, milyen az nak is: a kért anyagokat azonban a férje — a gyár összetétele, cserélik-e rend- rögtön megkaphatják olvaenergetikusa — helyettesíti, szeresen a könyveket. Éppen sásra, vagy ha nincs a polahogy tudja. Lelkes, tájéko- akkor érkezett egy tekinté- cokon, a könyvtár beszerzi, zott, megnyerő modorú fia- lyes csomag — 40 kötetet * talember Juhász Károly, tartalmazott. Azt mondják, igyekszik helytállni, amíg fe- évente általában hatszor ér lesége vissza nem jön. Is- kezik ilyen frissítő meri az elveket, szakszerűen a szerint, hogy a könyvtáros kifejezve, „a könyvtár mű- — az érdeklődésnek megfe- ."j"."LJ1""'^lTtóséa 1.SJÍ.Í 1, Ar- 4 Vn^nnnf. lyiseguen leneiusey Reméljük, még valóban csak egy év, s a kábelgyár„Jía-ac ban is jobban működik majd a letéti könyvtár. Az új heködésének tárgyi és személyi föltételeit", tisztában van lelően — igényli. A központból egyébként februárban a szándékokkal és a lehető- voltak itt leltározni, s az elségekkel. Nem szépít, de nyílik író-olvasó találkozók szervezésére, a gyár új dolgozóinak rendszeres tájékoztatánem is vádaskodik. Csakvle szögezi, hogy a gyárvezető- ták: a legújabb kiadások is ség döntését jő lenne minél megtalálhatók a kábelgyári gyorsabban megvalósítani, könyvtárban, a zártpolcos Megnyugtató, hogy Kakuszi rendszer azonban szerintük rongyolódott, avult könyve- á lakályosabb környezet ket elvitték. Megállapítot- megteremtésére. Mert jelenleg csak a műszaki könyvtár működése megfelelő. F. N. I. H. D. Tizedszer: Ifjúsági képzőművésztábor Mártélyon Az Idén augusztus l-e és Tornyai János Múzeumban. 13-a között a KISZ Központi Az augusztus 10-én nyüó tárBizottsága megbízásából a laton részben a táborbankéCsongrád megyei KISZ-bi- szült alkotások, részben az zottság immár tizedszer rendezi meg az országos ifjúsági képzőművésztáborf Mártélyon. A jubileumi táborozáson a magyar fiatalokon kívül ott lesznek a Szovjetunióból, Lengyelországból tábor résztvevőinek egész és Jugoszláviából érkező fia- ségnevelési plakátpályázatát. tal képzőművészek is. A tá- Az idei pályázat témája a bor résztvevői a hagyomá- munkahelyi testnevelés, a nyokhoz híven Idén is kol- gyermektorna — a testmozlektív kiállításon mutatkoz- gás fontosságát, az egészsénak be a hódmezővásárhelyi ges életmódot kifejező páelőzetesen beküldött évközi munkák kerülnek közönség elé. Ötödik alkalommal hirdeti meg a Csongrád megyei egészségnevelési csoport a szont az derül ki, hogy alkatrészgondjaink idén is lesznek. Az SZK—4-es kombájnhoz 10 millió forint értékű pótalkatrészt rendelt a vállalat, 8 millióra visszaigazolást is kapott Most a komplett sebességváltó, a | variátor, a cséplő kuplung gond megoldódott. A vállalat szocialista szerződést kötött a Békés és Bács megyei AGROKER-rel alkatrészek cseréjére. Ez a szerződés azt jelenő, hogy esetenként kapunk onnan alkatrészt, de ha nekünk van, tárcsa és a rfVhőmé'rő "óra innen visznek oda. Körlevélszerepel a hiánycikkek lista- ben kérte a szegedi központ ján. Bálázógépekből újra igazgatója a termelőszövetnem lehet számítani, min- kezetek vezetőit, lehetőleg denkeppen javítani kell a _ ... régieket, ha szükséges. Ezek- most ™lyen alkathez van is elegendő pótal- részre van, vagy lesz előrekatrész. Pótkocsit is tudnak láthatóan szükségük. Szeretadni a gazdaságoknak itt nék eikerülni azt a lehetetazonban mas gondok jelentkeznek. A lassú járművek len helyzetet, hogy olyan kitiltása a főútvonalakról szerkezetek miatt legyenek önmagában azt jelenti, szí- kénytelenek állni a gépek a vesen vennének tehergépko- nagy munka közepén, amit csit a termés szállításához a _„. . ,, , , . termelőszövetkezetek, de most még ** tudnának szeegyelőre nem kapnak olyat, re*nI- Június 26-én kezdőamilyet szeretnének. dík egyébként az AGROKER Munkaszervezők vetélkedője A Csongrád megyei KI- a következők: HódmezöváSZÖV a közelmúltban tanfo- sárhelyi Elektrofém Ipari lyamot rendezett üzem- és Szövetkezet (I. számú csamunkaszervezési ismeretek- pat), NIVÖ Faipari és Játékből a szövetkezetekben mű- készítő Szövetkezet, Szegedi ködő szervezési bizottságok Universal Ipari Szövetkezet, részére. A tanfolyam befeje- Szegedi FÉMTEX, Szegedi zéseként tegnap, hétfőn ve- Építőipari Szövetkezet. SZEtélkedőt tartottak Szegeden, BISZ, Hódmezővásárhelyi a Technika Házában. A ve- Elektrofém (IL sz. csapat), télkedőbe benevezett csapa- HÓDMODELL, Makói Bőrtok selejtező versenyen vet- ipari Szövetkezet, tek részt, amelyből kilenc A zsüri einöke Szabó Imcsapat jutott tovább a dön- re, az OKISZ ágazati koortőbe. A selejtezőben villám- dinációs és műszaki főosztákérdesekre valaszoltak a ver- lyának helyettes vezetője senyzők, majd esettanulmá- voit) tagjai között foglalt henyokat oldottak meg. Hason- iyet Papdi József> a Csonglo erőpróba ele állította őket ród megyei pártbizottság a donto is. gazdaságpolitikai osztályának A döntőben elért helyezé- vezetője, s Horváth János, a sek sorrendjében a csapatok KISZÖV elnöke is. lyamunkák készítése. A mártélyi országos ifjúsági képzőművésztábor célja és feladata kapcsolódik az elmúlt évtized munkájához. Elsősorban az ország fiatal amatőr alkotóinak továbbképző fóruma kíván lenni, ahol a fiatalok elméleti és szakmai ismereteket kapnak a hódmezővásárhelyi képzőművészeti centrum tehetséges alkotóitól — Hézső Ferenc, Holler László, Fodor József és Lelkes István festőművészektől. Megismerkednek az ifjú alkotók a mai egyetemes és hazai képzőművészet helyzetével, fejlődésével, hagyományaival, szín- és formavilágával. Megismerik a XI. pártkongresszus határozatait, valamint a közművelődési határozatból adódó feladatokat, a KISZ-szervezetek aktuális kulturális és művészetpolitikai céljait. A szakmai foglalkozásokon, műhelymunkákon művészettörténeti, esztétikai ismeretekkel, technikai eljárásokkal, kompozíciós törvényekkel gyarapítják felkészültségüket. Vízügyi tárgyalások A Dráva és a Mura vízgazdálkodási kérdéseinek megoldásában három állam: Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország egyaránt érdekelt. Vízgazdálkodási kapcsolataikat azonban csak kétoldalú megállapodások szabályozzák, s ezért a háromoldalú közvetlen együttműködésre eddig még qem volt lehetőség. Magyar kezdeményezésre jött létre az a megállapodás, amely szerint a Magyarországot is érintő témákban a magyar szakértők is bekapcsolódnak a jugoszláv—osztrák vízügyi együttműködésbe. E kapcsolatok részleteinek és az együttműködés gyakorlati kérdéseinek meghatározására hétfőn kezdődtek meg a tárgyalások Budapesten a magyar—jugoszláv vízgazdálkodási bizottság, az osztrák—jugoszláv Dráva-bizottság és az osztrák—jugoszláv Mura-bizottság elnökei között. w i #iás bányaakna A borsodi szénmedence legnagyobb — kétszáz méteres — frontfejtését alakították ki a feketevölgyi üzemben. A hétfőtől üzemszerűen termelő front a méreteit tekintve az országban is egyedülálló. A kőzetomlás megakadályozására önjáró, hidraulikus biztosítóberendezéssel látták el, a fejtést pedig két nagy teljesítményű lengyel maróhengerrel oldották meg. Az óriási frontfejtés lehetővé teszi a hatalmas gépek teljesítményének gazdaságos kihasználását,1