Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-25 / 147. szám
4 8 Szerda, 1975. június 25, BEKSDEKsJQ] Kriptongáz a BVK-ból És eljött az idő, amikor az emberek megelégelték, hogy minduntalan becsapják őket. Elhatározták, hogy bosszút állnak. Szemet szemért, fogat fogért! És ki tudná ezt az elvet legkönnyebben megvalósítani, mint a fogorvos. Lássuk csak... Ott ül a páciens a vesztőhelyen, a fogorvos mosolyogva közeledik a hideg vassal, egy rántás, egy jajgatás. — Jaj, ez rettenetesen fájt! — ordít a páciens. — Természetesen! Ugyanis kevesebb injekciót használtam. Pontosan kimértem,'és húsz százalékot spóroltam le. Ugyanannyit, mint maga, amikor fél deci konyak helyett mindig csak négy centilitert ad. Most kvittek vagyunk, öblögessen egy kicsit. ^A borbély egészen másképp állt bosszút. A vendég arcának jobb oldaláról nem beretvált le egy fél tenyérnyi szőrt. Tettét így magyarázta a vendégnek, aki szörnyülködve nézett a tükörbe: — Amikor tegnap a vízcsapot javította, kontár munkát végzett. Igaz, nem folyt olyan erősen a vízcsap, mint előbb, de vékony sugárbán még Fogat fogért mindig folyik. Gondoltam, igazságos lesz, ha én is ilyen munkát végzek. A viszontlátásra. Tegyen zsebkendőt az arca elé, akkor nem veszik észre. Elégtételt vett az ügyvéd is. A szép Ibolya válóperét tárgyalták. Az ügyvéd félgőzzel képviselte ügyfelét, így azután Ibolya hibájából mondták ki a válást. A kliens méltatlankodott, az ügyvédet vádolta, aki bólintott: — Teljesen Igaza van. A beszédem valóban nagyon gyenge minőségű volt. De csak most egyszer, itt a tárgyalóteremben. Maga viszont, kedves Ibolya, évek óta gyenge minőségű feketét csöpögtet nekem a Mákvirág eszpresszóban. Kezeit csókolom ! Nézzünk csak be pár percre a női divatszalonba is. Branyigáné kosztümjét próbálják. Amikor a szalonosnő ki akarja vinni a műhelyből a szoknyát, az egyik varrólány megkérdi: „Nem lesz ez túl rövid r' — De igen. Nagyon rövid. Csak én végre kvittelni akarok. Ahányszor nekem Branyigáné a Közértben szalámit, sonkát szeletel, mindig kevesebb egy-két dekával. Most végre bosszút állok. Branyigáné tíz centivel rövidebb szoknyát kap. A próbateremben felcsillanó szemmel nézett Branyigáné a tükörbe, és lelkendezve mondta: — Remek, hogy milyen rövid ez a szoknya! Ultramini! A barátnőim meg fognak pukkadni, ha meglátják. Köszönöm, drágáim! De mondja csak, nem lehetne két-három centivel még rövidebb? Palásti László A Borsodi Vegyi Kombinátban az oxigén gyártása mellett hozzáláttak a kripton- és xenongáz koncentrálásához. A levegő ötmilliomod százalék kriptont és 60 milliomod százalék xenont tartalmaz, a gyárban 3 lépcsőben folyik a gázok elkülönítése, tisztítása és dúsítása, de olcsóbb a kinyerésük. mint más gyárakban, mert melléktermékként jelentkeznek. Ebben az évben próbaüzem folyik, összesen 200 köbmétert választanak lc. a tcrmclörcndszer teljes kapacitása\évi 400 köbméter lesz. Képünkön: A nemesgázok v tisztítása és dúsítása. IRODALOMTANÍTÁSI NAPOK Komlón kedden megkezdődtek az 1975. évi irodalomtanítási napok. Immár hatodik alkalommal került sor az irodalomelmélet és az irodalomtanítás művelőinek országos tanácskozására. A kétévenként megrendezett konferenciák célja, hogy létrehozza a tudomány és a gyakorlat alkotó együttműködését. s ily módon tovább növeljék az irodalom iskolai oktatásának színvonalát. JUTALOMÜDÜLÉS A Dél-magyarországi MÉH a márciusban megrendezett országos hasznosanyag-gyűjtési verseny helyezetteit jutalmazza. Így 60 Csongrád megyei úttörő üdülhet a vállalat jóvoltából a zánkai úttörővárosban ós a felsőtárkányi. üdülőtáborban. A szegedi Zalka Máté általános iskola nyolc pajtása pedig a Tátrában valiációzik. AZ IDŐS EMBEREKRŐL A NÖK FÓRUMÁN Ma, szerdán délután 5 órakor a Szegeden élő idős emberek helyzetéről dr. Zlatarov Sztojcsóné, a városi tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai csoportjának vezetője tart előadást a Nők Fórumán, a népfront tanácskozó termében (Vörösmarty utca 3.). Dr. Nárai Sándorné, a belvárosi III. számú nőbizotlság elnöke pedig arról beszél, mit tehet a nöbizottság az idős emberekért. KONYA SÁNDOR A SZABADTÉRIN Az elmúlt napokban átutazóban Szegeden járt Kónya Sándor, a New York-i Metropolitan magyar származású, világhírű tenoristája, aki fölkereste a szabadtéri játékok irodáját is. Horváth Mihály ügyvezető igazgatóval egy esetleges közeijövőbeni vendégszereplésről is beszélgettek. FOGADÓÓRA A Hazafias Népfront Belváros III. körzeti bizottsága nőbizottsága fogadóórát tart holnap, csütörtökön délután 5-től 6-ig a Földávri utca 3. szám álatti helyiségében. Orvosnál — Doktor úr, azt mondta, hogy mutassam a nyelvem. És rá sem nézett! — Miért néztem• volna meg? Csak a receptet akartam nyugodtan megírni. A MÜZEUMOK ÉS A TÖRTÉNELEMTANÍTÁS „Történelemtanítás és múzeum" címmel kezdődött háromnapos országos tanácskozás kedden Debrecenben. A konferencia feladata az, hogy pontosan meghatározza a múzeumok helyét és funkcióját a történelemtanításban. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket három szekcióban vitatják meg a debreceni konferencia résztvevőit. Több felé zápor Várható időjárás szerda estig: főképp nappali felhőképződés, elsősorban, a délutáni, esti órákban szórványos, helyi záporok, zivatarok, néhány helyen jégeső. Megélénkülő, északira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. HORTOBÁGYI LOVASNAPOK A Hortobágy kiemelkedő nyári programja, a nemzetközi lovasnapok iránt ez évben is igen nagy az érdeklődés. 60 000 embert várnak a három nap versenyeire, bemutatóira. A június 27—28 és 29-i versenyre eddig kétszáznál több lovat neveztek. A legkiválóbb hazai sportolók mellett lengyel, csehszlovák és NSZK-beli lovasok is nyeregbe szállnak. KÖZLEKEDÉSI BALESET Kecskemét belterületén egy útkereszteződésben Márta Mihály 26 éves gépkocsivezető, zákányszéki lakos tehergépkocsival nekiütközött egy motorkerékpárnak, amely a forgalomirányító jelzőberendezés tilos jelzése miatt állt. A baleset következtében a motorkerékpár utasa, Somodi Dezső 40 éves motorszerelő, helyi lakos, olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat folyamatban van. A motorkerékpárvezető könnyebben sérült meg. ÜJ MÉSZKÖÜZEM A Közép-dunántúli Kőbányák Vállalatnál most új, évi 200 ezer tonna kapacitású mészkőüzem terveit készítik. Az üzemet Iszkaszentgyörgyön építik fel mintegy 35 millió forintos költséggel, sa legkorszerűbb zúzóberendezésekkel szerelik fel. A bánya és az üzem között szállítószalag hordja majd a mészkövet. Az építkezést még ebben az évben megkezdik, és az üzem jövőre már folyamatosan adja a zúzott mészkövet. Ennek alkalmazása a számítások szerint 20 —25 százalékkal csökkenti az útalapozások költségét. MUNKACSYCOLOR A székesfehérvári Videoton gyárban kedden megkezdték a Munkácsy-color, színes televízió sorozatgyártását. A székesfehérvári nagyüzem legújabb terméke nagy részt saját alkatrészekből áll. Különlegessége, hogy kétnormás kivitelben és hét állomásos programvezérlő berendezéssel készül. Az első magyar kétnormán színes televízió méretében kisebb a korábbi típusoknál, az érzékenysége azonos a fekete-fehér televíziókéval. Az előzetes próbák szerint a „Munkácsy-color" az adótól 100 kilométeres körben tökéletes színhűségű vételt biztosít. A Videoton gyárban összesen nyolcezer készül az idén. Kígyóbűvölő — otthon Egyes jövedelemadórendelkezések módosításáról Elkészült az M7-es autópálya új szakasza Az M7-es autópálya beruházó és kivitelező vállalatai kedden, bejórást tartottak a balatoni autópálya, Székesfehérvár—Balatonaliga közötti szakaszán. Megállapították, hogy a jobb oldali pálya teljes egészében elkészült, a 63-as kilométerkőtől a 90-es kilométerkőig. Az átadásra váró útszakaszon valamennyi betonozási munka befejeződött, elkészült a leálló sáv is, és már csak utómunkálatok • folynak. Az M7-es autópálya jobb oldali Fájó szívvel tudatjuk. hogv Szeretett férjem. PR. BERTENYI ANDOR, 1975. Június 23-án meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatását később közöljük. A gyászoló család, Hunyadi J. sgt. 39. T 10 964 Mély fájdalommal tudatjuk, hogv szeretett feleség, édesanya, BALOGH ANTAI.NÉ Boldizsár Ilona, eletének 36. evében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése •június 26-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Harmat tl. 10. T 10 938 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, RETKES ISTVÁN, életének 69. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 26-án 11 órakor lesz az ujszegedl temető ravatalozójából. A gyászoló család. Pápai u. 7. T 10 961 Mély megrendüléssé! tudatják, hogy felejthetetlen feleségem, TOKAI JÁNOSNÉ tragikus hirtelenséggel 73. évében elhunyt. Ezúton mondok köszönetet n. sz. sebészeti Klinika Jnienzívosztály vezető tanóráinak, orvosainak, ápolóinak odaJadd és íCb-itőkész munkájukért. Gyászközlemények Hamvasztás utáni búcsúztatásáról kesobb intézkedünk. Gyászoló férje, a testvérek és sógorok. Április 4. u. 7. T 10 963 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk. SZABÓ JöZSEFNÉ OeskO Mária hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel es virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Katona 1. u. 35. T 10 941 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, VÉR SZILVESZTERNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának fáradsagos munkájáért. A gyászoló család, Tolbuhin sgt. 68. T M 35Q Köszönetet mond a gyászoló család mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. VÍG JOZSEFNE temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Bartók Béla tér 10. T 10 952 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek és szomszéd'oknak, akik szeretelt halottunk. TÖTHM1HALY JÓZSEF temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Dorozsmai út 111. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, férjem, testvérünk, apánk, nagyapánk. CSÉZI GYÖRGY 47 éves korában Június 21-én hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 26-án fél 4 órakor lesz a Szatymazi temetőben. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy MOJZES BÉLA hamvasztás utáni búcsúztatása Június 26-án délután 2 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló Fülöp család, Bécsi krt. i—i. sz. sávjának 30 kilométeres új szakaszát július 3-án, csütörtökön 15.00 órakor nyitják meg a forgalom előtt. Ezzel a kétpályás balatoni autópálya 90 kilométeres szakasza elkészült, és befejeződöt a 12 éve tartó nagy munka. Az egész beruházás 3,3 milliárd forintba került, amelyből a most átadásra kerülő 30 kilométeres szakasz 600 millió forintos költséggel épült meg. Az útépítők csaknem teljes egy évvel korábban fejezték be a Székesfehérvár—Balatonaliga közötti jobb pálya építését. Az M7-es építői a július 3-i átadás után folytatják a kiegészítő és hiánypótló munkálatokat, ez azonban már nem zavarja a gépjármű-forgalmat. Ennek befejeztével még az idén hozzákezdenek az Ml-es és M7-es autóút budapesti bevezető szakaszának a kiszélesítéséhez. Ennek során a Nagyszöllősi úttól, illetve az Osztapenko-emlékműtől Törökbálintig kétszer három nyomsávosra szélesítik az autópályát, és ezt a szakaszt a tervek szerint 1977-ben adják át. Az útépítők másik része az év -végétől megkezdi Siófok belső úthálózatának korszerűsítését is. Ennek során új hidakat építenek, és több ponton bekötik az üdülőterületet az autóutra. A pénzügyminiszter a Minisztertartács rendeletének végrehajtásaként módosította az általános jövedelemadóról szóló rendeletet. A kisiparosok adóztatását ' érintő módosítások A vállalatok és szövetkezetek 1975. július 1-től 1000 forinton felül kisiparosnak csak adóközösség, mint központi kifizetőhely útján fizethetnek, közvetlenül nem. Egyúttal a kifizetéskor a kisiparost terhelő adót is az adóközösség vonja le. A költségvetési szervek, lakásszövetkezetek és az ingatlankezelők továbbra is közvetlenül fizethetik ki a kisiparosok járandóságát, a rendelkezés nem érinti a javítószolgáltató tevékenységet végző kisiparosokat, A kisiparosok által alkalmazott árak ellenőrzésének elősegítése céljából számlaadási kötelezettségük kiegészül. A kisiparosoknak a számlán az egységáron kívül fel kell tüntetniük az árformát, valamint minden olyan adatot, amely a termék vagy szolgáltatás azonosításához szükséges. A műhelyek és üzlethelyiségek használati jogának átengedésével kapcsolatos intézkedés A módosító rendelet megváltoztatja a kisiparosok és magánkereskedők műhelye, üzlethelyisége használati jogának átengedéséért kapott ellenérték adóztatásának szabályait. Egyre gyakoribb, hogy egyesek a bérelt helyiség átengedésével indokolatlan jövedelemhez jutnak. Ezért a helyiség átengedésével elért tényleges jövedelem után progresszív adót kell fizetni. A műhely- és üzlethelyiség használati jogának hatósági igénybevétel nélküli átengedéséről 15 napon belül adóbevallást kell adni az il- ' letékes adóhatóságnál. Az adó mértékét a rendelet a használati jog átengedéséből származó nettó jövedelem arányában állapítja meg és 75 százalékig terjedhet. A helyiségek üdülési, pihenési célú bérbeadásával kapcsolatos módosítások Módosul a lakó- és üdülőhelyiségek üdülési célú bérbeadásából származó nagyobb jövedelem adókulcsa. A fokozottabb adóztatást az indokolja, hogy egyes állampolgárok lakó- és üdülőhelyiségek bérbeadásából a szolgáltatással arányban nem álló indokolatlan jövedelemhez jutnak. Ezért általában a magasabb jövedelmek után nagyobb összegű adót kell fizetni. A szervezett idegenforgalom elősegítése érdekében továbbra is kedvezőbb azoknak az adóterhe, akik nem közvetlenül, hanem idegenforgalmi "szerv útján adják ki szobájukat. Ebben az esetben csak az évi 60 000 forintot meghaladó bevétel után nő az adóteher, évi 120 000 forint bevétel esetén az adó mértéke 50 százalék lesz. Az idegenforgalmi szervezet nélküli közvetlen bérbeadásoknál az újonnan bevezetett progresszív adóztatás évi 50 000 forint jövedelemig változatlan adóterhelést, az ennél magasabb jövedelmekből fokozott mértékű elvonást jelent, évi 120 000 forint bevétel esetén az adó mértéke 60 százalék. Ha a lakást vagy üdülőt idegenforgalmi szervezet közbejötte nélkül magánszemély vagy külföldi jogi személy részére adják bérbe, a bérbeadónak ezt a körülményt előzőleg be kell jelentenie az adóhatóságnál. Az üj rendelkezések 1975. július 1-től lépnek életbe. DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Táros) Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap U oldalon. — FdszerkesztO: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON IS,vAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6760 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadd: KOVÁCS LÁSZLÓ. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2S- — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint . e tód«í at-OSü — *