Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-24 / 146. szám

8 Kedd, 1975. június 24. Jó feleség Egy Duna menti kisvárosban él. Boldogan. A munkának és a család­jának. A férje cipészmester. Forgalmas kis műhelyük van a város szívében. Nagyon ügyes a szakmájában a mes­ter, és leleményes is. Jó kapcsola­tai vannak a nyersanyag-beszerzés­re, és mindig a legdivatosabb lábbe­lit készíti. Felesége is elsajátította mellette a szakmát. Ezért is olyan forgalmas a mű­hely. Még vidékről is sokan felke­resik. Különösen a fiatalság láto­gatja — fiúk, lányok egyaránt —, mert a mester mindenki kívánságá­nak igyekszik eleget tenni. Apostol­papucstól a térden felüli csizmáig mindent készít, ahogy a vevő kíván­ja. Azt is időre, s olyan pontosan, hogy pontosabban már nem is le­hetne. Hu például azt mondja, hogy reg­gel nyolcra kész lesz a cipő, a vevő pedig azt kéri: nem lehetne-e fél hétre-, mert akkor fut be az autó­• busz, s hétkor már indul vissza, ak­" kor a mester még véletlenül sem ad más választ, mint hogy: akkor, ké­rem. fél hétre meglesz. Ket szép fia van. Az anyagiakra ' sem panaszkodhat. Szóval megvan mir.den, ami a boldogsághoz kell. Egyesek azonban tévesen úgy vélik, hogy nincs a legnagyobb összhang a hazban. A mester ugyanis néha ki­rúg a hámból. Ha kedve kerekedik, ÍZ éjjelt megtoldja egy nappal, eset­leg még egy éjjellel is. Ilyenkor nem 'sajnálja a pénzt sem az italért, sem az embert, a bőréből való kibújásra ösztökélő cigányzenéért. Előfordul, hogy mulatósának már az első negyedében elfogy a pénze. Nem azért, mintha nem volna elég, hanem azért, mert sohasem visz ma­gával sokat. (Kivéve, ha nyersanya; gért utazik.) Azt mondja; egyszer sok pénz volt nála, s részben az alko­hol hatására, részben jó kedvében nem vette észre, hogy kihúzták a pénztárcáját. Akkor megfogadta, hogy soha többé nem vesz magához nagyobb összeget, ha a hétköznapok egyhangúságát cigányzenével akarja feledni. Ds azért annyi pénze mindig akad, hogy a zenészeknek fizessen. Hitelben sohasem mulat. Sajátos el­ve van: gyantázni kell a zeneszer­számot, ha mulat az ember. Ha nincs pénze, vagy nem tud kölcsönbe sze­re/ni, ne mulasson! Pedig bizonyóra húznák neki hitelben is, hiszen na­gyon kedvelik, mert igazán jó ven­dég. Ha csak névjegyét tudja fel­mutatni — ezt ő maga mondja oly­kor, amikor csak kevés pénz van nála, s nem adhat többet egy ötve­nesnél, vagy egy százasnál a zené­sziknek —, akkor meghallgat két­három nótát, s megy haza. Esetleg, ha nincs sürgős munkája, vagy na­gyon jókedvében van, akkor köl­csönkér ismerőseitől, vagy a pincé­rektől. Leggyakrabban a pincérek segítik ki, hiszen tapasztalatból tud­ják, hogy jó kezekbe adják a pénzt, vagyis jól fektetik be, mert gyorsan megfordul és visszajön hozzájuk, méghozzá borravalóstul. Bocsánat, most veszem csak ész­re, hogy egészen megfeledkeztem a feleségéről. Pedig ő a hőse ennek az írásnak, hiszen ő a világ legjobb fe­lesége! Mert ha mondjuk, reggel át­megy a pincér a műhelybe, s felmu­tat egy számlafélét, jelezvén, hogy az éjjel a mester ekkora „cekket" csinált, mit gondolnak, mit szól? Semmi. A világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy kinyissa a fió­kot, és szó nélkül kifizesse az adós­ságot. Nos, nehogy azt higgye valaki, hogy a később hazaérkező férjétől számon kéri, miért költött már el megint ennyi pént? De még csak azt sem kérdezi meg tőle, hogy valóban annyi adósságot csinált-e? Mintha mi sem történt volna. Es ha estére a mesternek netalán kedve kerekedne a kutyaharapást szőrével gyógyítani, esetleg ő is vele megy. Megiszik egy-két üveg Coca­Colát, s élvezi a zenét. Mielőtt indul­nának, a férje tudta nélkül magához vesz egy-két piros bankót. Ha az­után a helyzet és a hangulat úgy kí­vánja, átnyújtja a férjének az asztal alatt. Hát -nem a világ legjobb felesége? Törköly ístván Szöveg nélkül KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Ottavay István szegedi megyei bíró­sági tanácselnöknek az igazságszolgáltatásban vég­zett munkássága elismerésé­ül, nyugállományba vonulá­sa alkalmából a Munka Ér­demrend bronz fokozatát adományozta. A kitüntetést hétfőn, tegnap, dr. Korom Mihály igazságügy-minisz­ter adta át ünnepélyesen. LEHOTKA GÁBOR ORGONAESTJE A filharmónia ma, kedden este fi órai kezdettel rendezi meg Lehotka Gábor orgona­estjét a szegedi dómban. A műsoron Böhm, Daquin, Sweelinck, Bach és Farkas Ferenc müvei szerepelnek. CJ ÜZEM ASOTTH ALMON A növekvő piaci igények miatt üzembővítést tervez a Csongrád megyei Papirfel­dolgozó Szövetkezet vezető­sege. A közeljövőben 200 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot létesítenek Asotthalmon, amelyben mintegy negyven nőt foglal­koztatnak majd. A községi ta­nács területet adott; ezenkí­vül tereprendezéssel és víz­bekötési munkákkal segíti a beruházást. SZÁMÍTÓKÖZPONT KECSKEMÉTEN Jóváhagytak Kecskemét új számítógép központjának ter­vét. A komputerállomás, amely előreláthatóan 1976. végére készül el, a megye mezőgazdaságának, növekvő iparának ügyvitelgépesítését, adatfeldolgozását segíti majd. Kivitelezője, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, még az idén megkezdi az építést. • • : O m is (3 m Húskombinát; határidő előtt Cigaretta — A házi orvosom megengedte, hogy na­pon la két cigarettát el­szívjak. — Valóban? Én pedig azt látom, hogy egész nap füstölsz. — Na igen. Több házi orvosom van, tudniillik. A Gyulai Húskombinát építése tavaly áprilisban kezdődött. Elkószülési határideje eredetileg 1978. december 31. Ez a határidő módosult, mivel a húskombinát is egyike a kilenc gyorsított ütemű nagyoeruházásnak. Ennek eredményeként tíz hónappal az eredeti határidő előtt, 1977. augusztus 31-én megkezdődik a próbaüzem. Képünkön: Részlet a főépület építéséről. Ml? HOL? MIKORP 1975. JÜNIUS 24.; KEDD — NÉVNAP: IVAN A Nap kel 3 óra 47 perckor, és nyugszik 19 óra 46 perckor. A Hold kel 20 óra 09 perckor, és nyugszik 4 óra 33 perckor. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 467 cm (áradó). Meleg idő Várható időjárás kedd estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan helyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 30 fok körül. MASODIKOK A VERSENYBEN A Gabonafelvásárfö és Feldolgozó Vállalat csapata második helyezést ért el a tröszt Által rendezett orszá­gos munkavédelmi vetélke­dőn. A huszonegy csapat köz­reműködésével szervezett nagyszabású vetélkedőn Vaj­da Pálné, Nyilasi Endre, Ka­tona Kálmán és Kiss József szerezte meg ezt az előkelő helyezést. Szomorü szívvel tudatjuk, hogy a szereteti édesapa, nagvapa, após, TOTHMIIIALV JÓZSEF életének 84. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése Június 24-én 14.30 órakor lesz a Kiskundorozsmai temető rava­talozójából. A gyászoló család, Dorozsmai u. 111. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, ba­rátoknak, kik szeretett kisfiunk, RfBOIt LÁSZLÓ temetésén meg­jelentek. virágaikkal, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni Igye­keztek. A gyászoló család, Tar­ján 324/B. Feleségem, ENGI JÓZSEFNE sz. Gór Cecília 1975. június 22-én elhunyt. Temetése június 25-én 13 órakor lesz az. Alsóvárosi te­mető kápolnájából. Engi József, Rákóczi u. 27. T. 10 958 Fájó szivvel tudatjuk, hogy GLADITY FERENC MAV-nvug­dijas, életének 81. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temeté­se Jún. 25-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temetó kápolnájából. A gyászoló csalid. Oltványt n. 2. T. 10 956 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa. CSANYI ANTAL életének 58. évében el­hunyt. Temetése Jun. 25-én 14 órakor lesz a Balástyal temető Gyász­közlemények ravatalozójából. Gyászoló leánya, Nclly. Minden külön értesítés helyett. T. 10 954 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvér, nagynéni és rokon, özv. MILASSIN PÉ­TERNE Gedeon Sarolta életének 80. évében 1975. jún. 22-én csen­desen elhunyt. Temetése folyó hó 25-én 14 órakor lesz. a Bel­városi temető halottasházából. Drága emléke szivünkben él. A gyászoló család. T. 10 953 Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy özv. VÍG JÓZSEFNÉ sze­retett édesanya, nagymama éle­tének 69. évében váratlanul el­hunyt. Temetése folyó hó 24-én du. 2 órakor lesz a Bélvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Bartók Béla tér 10. T. 10 951 Fájó szivvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, testvér, VÉR SZILVESZTERNÉ Márki Krisztina életének 62. évében hosszú szenvedés ntán elhunyt. Temetése Jún. 24-én 16 órakor lesz a Röszkei temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. Tolbuhin sgt. 88. T. 10 949 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiú, édesapa és testvér, ifj. SAG1 JÁNOS eleté­nek 26. évében tragikus körül­mények kőzött elhunyt. Kíván­ságára elhamvaszlatjuk. Bú­csúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. T. 10 948 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, sógor és rokon. RASÓ SÁNDOR életének 70. évében hirtelen elhunyt. Te­metése jún. 25-én 15 órakor lesz a református temető ravatalozó­jából. Gyászoló felesége, Guten­berg u. 30. T. 10 946 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett testverünk, BUJDOSI PALNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fáj­dalmunkban osztoztak. A gyá­szoló rokonság. T. 10 943 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, az I. Téglagyár dolgozóinak, kik sze­retett halottunk, KONYA JÁNOS hamvasztás u(áni búcsúztatásán megjelentek és mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. Mura u. 8. NÖVÉNYVÉDELMI TUDNIVALÓK A MÉM növényvédelmi főosztályától kapott utasítás alapján a Csongrád megyei Növényvédő állomás felhívja a kis- és nagyüzemi terme­lők figyelmét, hogy a rend­kívüli időjárás következtében (nagy mennyiségű csapadék, nagy hőingadozás stb.) a ká­rosítók elleni védekezésre fo­kozottabb gondot kell for­dítani. A kultúrnövények gyorsabb ütemben fejlődnek, és a szöveteik lazább szer­kezetűek, ezért a perzselés­nek, illetve a fitotoxikus ha­tásnak a veszélye nagyobb mértékben jelentkezik. A perzselés veszélye különösen a kéntartalmú szerekre és egyes rovarölő szerekre áll fenn. Ezen okok miatt a növényvédelmi főosztály a Cidiál nevű rovarölő szer al­kalmazását további intézke­désig betiltotta. MŰEMLÉK TRAKTOR A Tolna megyei, varsáldi Dózsa Tsz gépműhelyének szocialista brigádja felújít egy őrségi Hoffher traktort, s a helyi parkban állítják fel műemlékként. JANOS­ÜNNEPÉLY A Nyomda- és Papíripari Dolgozók hagyományos Já­nos-ünnepélyét június 28— 29-én szombaton, és vasár­nap rendezik meg. HARMINC ÉVE halt meg Tóthfalusi Sándor (1909 —1945), a magyar kommunista Ifjúmunkásmozgalom kiváló har­cosa. MOZIK Szabadság: Túl sovány a sze­relemre. (Színes NDK, fél 4, háromnegyed 6 órakor.) A tör­vénysértő seriff. (Színes ameri­kai, 8 órakor.) Csak 16 éven fe­lülieknek! Ifjúsági bérlet nem váltható be! Fáklya: Cimborák. (Színes magyar, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag: A hölgy nem Iszik, nem dohányzik, nem flör­töl.. . csak fecseg! (Színes m. b. francia, délelőtt 10 órakor.) A rendőrség áll és néz. (M. b. olasz bűnügyi, negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket szegeden a n. sz. se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti ügyeletet ls a II. sz. Sebészeti Klinika tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Június 28-ig hétköznapo­kon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés eseté­re ügyeletes: I. és m. kerület, Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Janóczki László állami állator­vos. Lakása: szeged. Galamb utca 10., A. fszt. 1. Telefon: 13-542. II. kerület, Algyő, Tápé terü­letén: dr. KraJcsovics László állatorvos. Lakása: Szeged, Tar­ján, 110. ép. D. lépcsőház, II. emelet 11. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. •HUMUIMrk jmm ESk<x1 KOSSUTH 8.20: Beethoven: Hegedűverseny. 0.00: Harsan a kürtszó! 9.35: A marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenekara játszik. 10.05: Gyerekeknek. 10.25: Edes anyanyelvünk. 10.35: Puccini: Giannl Schicchi. Egyfelvonásos opera. 11.36: Mai koreai költők versei. 11.46: Kodály: Kilenc epigram­ma. — Klstétényi Melinda szövegével. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Melódiakoktél. 13.57: A nyolcvan zecchlo. Rá­diójáték gyerekeknek. 14.44: A Gyermekrádió űj zenei felvételeiből. 15.10: Operaintermezzók. 15.25: Négy millió ember véle­ménycseréje. Riport. 15.45: Lengyel katonadalok. 16.00: A világgazdaság hirel. 16.05: Bende Zsolt énekel. 16.16: Van űj a Nap alatt. 16.31: Népszerű zongoramuzsika, 17.05: Vas István költészete. V. rész. 17.25: Kalmár Magda operettda­lokat énekel. 17.45: A holnap energiája. 18.10: Bemutatjuk üj felvételün­ket. 18.30: A Szabó család. 19.25: Nótaest. 20.20: A tudományos közelet fó­ruma. 20.53: Maria Callas-operaest. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: Népi hangszeres muzsika. 22.40: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő. 23.00: XX. századi muzsika. 0.10: Dzsesszíelvételeinkből. 8.05 9.03 9.50 10.00 12.03 12.23 12.43 13.03 14.00 18.10 18.35 19.01 19.12 19.20 Kb. Kb. 22.03 22.29 23.15 PETŐFI : Pipaszó mellett.';: (Ism-.) : Barokk kamarazene. : Kritikusok fóruma. Gal­góczl Erzsébet: Bizonyíték nincs. (Ism.) : Zenés műsor üdülőknek. : Magyar néptáncokról. : Tenoráriák. : Törvénykönyv: Utógondo­zás. : Schumann: II. szimfónia. : Kettőtől hatig ... : En és a társadalom. Érdek és érték. II. rész. : Balladáink világa, vn. : Az Eszt Rádió fúvószene­kara játszik. : Üj könyvek. : "Kapcsoljuk a keszthelyi színházai. 21.00 A Rádiószínház bemu­tatja: Barátom, Tódor. No­votny Gergely hangjátéka. 21.34 Népdalok. : Beat Lengyelországból. : Lajtha László: Hárfaötös. : Klasszikus operettrészle­tek. nnisi BUDAPEST Matematika továbbképzés pedagógusoknak. Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Felső tagozat.) Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Alsó ta­gozat.) Matematika továbbképzés pedagógusoknak. (Felső tagozat.) Hírek. Allatokról bizalmasan. Angol filmsorozat. X. (be­fejező) rész. Életet az éveknek. Reklámmüsor. Gazdaság és társadalom. Reklámmüsor. Esti mese. Tv-híradó. Tévétorna. Egy apa és gyermeke. M. b. olasz film. Magyarországi néptáncok. Ecsedl táncok. Színházi Album. Tv-híradó 3. BELGRÁD 8.10: 9.10 15.45 17.28 17.35: 18.05 18.35 18.40 19.10 19.15 19.30 20.00 20.05 21.05 : 21.15 22.30 16.35: 17.30: 18.15: 18.45: 20.00: 20.45: 21.35: 22.25: Magyar nyelvű tv-napló. A tenger gyöngyszemei. — Népszerű tudományos film. Kürthangverseny. A felismerés pillanata. Fehérkönyv. — Külpoliti­kai adás. Senszói emberek. — Film­sorozat. A kultúra ma. Kajak VB. LETARTOZTATTAK AZ ÜTONALLÖT Letartóztatta a Szeged vá­rosi és járási rendőrkapi­tányság garázdaság miatt La­katos György 26 éves, bün­tetett előéletű, Szeged, Ápri­lis 4. útja 41. szám alatti lakost, és ellene büntetőel­járást indított. Lakatos egy este Tápén megtámadott egy magányosan hazafelé tartó nőt, a földre rántotta, fojto­gatta. Mikor áldozata segít­ségért kiáltozott, Lakatos a helyszínről elmenekült. Ügyét vádemelésre átadják az ügyészségnek. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged város) Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap t, vasárnap 12 oldalon. ­Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISlvAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. - Telefon: 13-S35. 13-003. - Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szegeti Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési dtj egy hónapra 20 torint. . ... m Index* 23 063.

Next

/
Oldalképek
Tartalom