Délmagyarország, 1975. június (65. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám

Szerda, 1975. június 4. 5 Kobayashi Ken-Ichiro koncertje Kinek-kinek a zene, a kü­lönlegesnek kínálkozó él­mény, vagy a hírnév vonzá­sa, a látvány felhajtó ereje adott kedvet a vasárnap délelötthöz. Mindenesetre a meleg júniusi utószezonra kicsúszott filharmóniai évad­zárót enyhén szólva sem a máskor szokásos mérsékelt ház várta a színházban. (A publikum alapos statikai próbának vetette alá az épü­letet, most aztán lehet majd állagát felülvizsgálni.) Ko­bayashi Ken-Ichiro dirigál­ta a budapesti MÁV szimfo­nikusokat. A magyar televízió nagy fölfedezettje, a japán csoda­karmester romantikus mű­sort hozott. Mendelssohn Hebridák nyitánya egy hó­nap alatt másodszor hang­zott föl ezen a pódiumon, Csajkovszkij utolsó nagy szimfonikus hitvallása, a halála előtti héten, 1893 no­vemberében Pétervárott be­mutatott VI. (Patetikus) szimfónia zárta a progra­mot. Közben pedig Fellegi Ádám Gershwin Zongora­versenyét játszotta, melyet a szerző tolmácsolásában tartottak keresztvíz alá 1925­ben, a New York-i Carnegie Hallban. És a ráadás, ahol Kobayashi Ken-Ichiro meg­mutatta, nemcsak tudja, de érzi is, mi ragadta meg Brahms fantáziáját a ma­gyar táncokból. Szezonzáróra soha jobb propagandát a muzsikának. Az emlékezetes televíziós verseny óta hazánkba szer­ződött japán fiatalember hi-^ bátlan zenei anyanyelvét és" fölényes technikai tudását csillogtatta, igazi koncert­hangulatot teremtett. Nem ünnepelteti magát: tehát ün­neplik. Rokonszenvesen ma­ga tapsolja ki a szólistát, a produkciók végén fölállítja együttesét, nem hivalkodik elébük, csupán a legvégére marad egyedül az elárvult koncertdobogón, körbe mu­tatva az üres pultokra, áll­ványokra — az élmény kol­lektív, a siker közös. (Vala­hogy úgy, mint néhány hó­napja Arnold Katz emelte föl a tomboló közönségnek — Bartók partitúráját.) Ezek persze külsőséges, bár nem mellőzhető ténye­zők. A lényegiek viszont: tökéletes memória, a művek beható ismerete, mely kotta­segítség nélkül a muzsikára, együttesére koncentrálja a karmester figyelmét. Szug­gesztivitás; mely a hallgatót végig feszült állapotban tart­ja, hogy ne vesszenek el számára a zene legrejtettebb kincsei sem. Stiláris bizton­ság: ahogyan a lényegi moz­zanatokban, a zene karakte­rében, ritmikai és hangzás­világában elkülönül Men­delssohn és Csajkovszkij Gershwintől, a romantika pátosza a dzsesszes töltésű amerikai szimfonikus kolo­rittól. Kobayashi Ken-Ichiro megéli, újraéli a muzsikát. Minden mozdulata, rezdülése abból táplálkozik, vibráló egyéniségének sajátos vará­zsa magával ragadja zenész­társait és a közönséget. Kü­lönösen föltűnt a versenymű során, milyen közvetlen, bensőséges kapcsolatot tud teremteni a szólistával is. Fellegi Ádámmal, akiről is­mét megtudtuk, otthonosan mozog, ösztönösen tájékozó­dik századunk zenéjében. X. L Hírverés a dzsessznek A vasárnap hajnalba nyúló örömzenével befejeződött a kétnapos szegedi dzsessztalál­kozó. A rendezőket — a rádiót és a szegedi ifjúsági házat — a múlt évi dzsessznapok közönségsikere bátorította, merjék vállalni a kockázatot, s az idei koncerteket az 1500 embert befogadó Sport­csarnokban tartsák. Nem is olyan régen még a Bartók művelődési központ is elég tágasnak bizonyult, most — mindkét estén — ezres kö­zönség vett részt a bemuta­tókon. A dzsessznapokon közel hatvan zenész — tíz együt­tes, köztük két külföldi — vett részt. Először a modern dzsessz képviselői léptek pó­diumra: a svingtől a rockon keresztül a free dzsesszig, a műfaj számtalan változatát mutatták be. (Csak azt saj­náljuk, hogy az országszer­te, s külföldön is ismert szegedi Vági együttessel nem találkozhattunk.) Az évek óta működő, jól összeszokott, egyenletesen fejlődő Deák­bigband nyitotta meg a sort. Másodikként Deseö Csaba együttesét hallhattuk: a ze­nekar vezetőjének szólói — elektromos brácsán játszott — mindannyiszor tapsra ra­gadtatták a közönséget. De­seő Csabának és a virtuóz módon, egyéni stílusban, ze­nélő Szakcsi Lakatos Bélá­nak külön érdeme, hogy vál­lalkoztak a fiatal, kezdő ze­nészek tanítására, foglalkoz­tatására. A péntek esti mű­sor egyik legjobb produkció­ját a Csík—Fogarassy ham­mond szettől hallottuk: ér­dekes, hammond-zongora­dob kombinációjuk a szak­mabeliek és a közönség el­ismerését egyaránt kiváltot­ta. Hol van már a hiedelem, hogy a dzsessznek nincs kö­zönsége. Néhány éve a dixie­land felett is meghúzták a vészharangot, szombaton es­te megbizonyosodhattunk, alaptalanul. A hosszú ideig hiányzó dixilend ismét nép­szerű lett. Ezúttal öt zene­kar, köztük egy varsói és egy prágai együttes állt kö­zönség elé, jó alkalom kínál­kozott az összehasonlításra. Benkóékat a legjobbak kö­zött kell említenünk: rend­kívül atmoszférateremtő erő­vel rendelkeznek, rutinos, egységes produkciót mutat­tak be. A budapesti Dixilend Apostolai együttes szegedi fellépése bemutatkozásnak számít, s nem is akármilyen­nek. Balogh Károly pozan­szólói messze kiemelkedtek a mezőnyből. A hazai pályán szereplő Molnár Dixilend a tőle megszokott, magas szín­vonalon játszott. Különösen Molnár Gyula gyönyörű, tisz­ta klarinétszólóit és Garai Márta energikus zongorajá­tékát, vonzó, jellegzetes énekhangját kell kiemelni. A varsói Gold Washboardtói — európai hírnevéhez méltóan — ötletes hangszerelésű, mesteri fokon megszólalta­tott összeállítást hallottunk. Hasonlóan nagy sikerrel sze­repelt a prágai Metropolitan Dixilend. A játékukra jel­lemző precizitás, kidolgo­zottság nem gátolta őket ab­ban, hogy félszemmel időn­ként a közönségre sandítsa­nak, s annak a kívánságát is kielégítsék. Kiss Imre, a rádió dzsessz zenei osztályának szerkesz­tője szerint Szegeden min­den lehetőség adott, ami a jó dzsesszlalálkozóhoz szüksé­ges: ideális koncertterem és érdeklődő, zeneszerető kö­zönség. b. Zs. Díj­kiosztás Tegnap Szegeden, a mű­velődésügyi és módszertani központ klubjában ünnepé­lyesen kiosztották az 1974/75. tanévre meghirdetett megyei pedagógus alkotó pályázatok díjait. A pályázatra 104, jel­igés pályamunka érkezett. A dijakat Müller Józsefné, a megyei tanács vb művelő­désügyi osztályának vezető­je nyújtotta át a nyertesek­nek. I. dijat (4 ezer Ft) kapott: dr. Pintér Lajosné (Szeged, JATE Ságvári Endre Gya­korló Gimnázium, tanár és dr. Révész Béla (Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola I. sz. Gyakorló Ál­talános Iskola, tanár). II. dijat (3 ezer Ft) ka­pott: Fehér József (Csong­rád, Batsányi János Gimná­zium, tanár), Juhart László­né (Üllés, általános Iskola, tanitó), Dudás Zoltánné (Szeged, 600. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet, tanár), Gát László (Csongrád, Szíé­chenyi úti Általános Iskola, igazgatóhelyettes). III. díjat (2 ezer Ft) ka­pott: Magyar Pálné és Ró­zsa Dezsőné (Bordány, álta­lános iskola, tanító), dr. Szucsán Sándorné (Szentes, Köztársaság téri Általános Iskola, tanító), dr. Perneki Mihály levéltáros és Simon Erzsébet főelőadó (Szeged, Csongrád megyei Levéltár és Csongrád megyei tanács mű­velődésügyi osztálya), Budai Istvánné (Szeged, Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, tanár). A Pedagógusok Szakszer­vezete Csongrád megyei Bizottságának 2 ezer forintos különdíját kapta Veres Fe­renc (Ásotthalom, általános iskola, tanító), a TIT Csong­rád megyei Szervezetének 2 ezer forintos különdíját kap­ta Márki Antalné (Szeged, Ságvári Endre Gyakorló Ál­talános Iskola, tanító). Hu­szonhármán pénzjutalomban részesültek. A díjazott dolgozatok a korszerű oktató-nevelő mun­ka kérdéseit, a közösségi ne­velés problémáit és az anya­nyelv tanításának összefüg­gését tárgyalják. Megszűnt vasútvonal Vasárnap az új menetrend életbelépésével megszűnt a Sárvár—Zalabér közötti 40 kilométer hosszú vasútvonal, amit az utóbbi időben egyre kevesebben vették igénybe. A megszűnt vasútvonal sze­mély- és áruforgalmát ez­után közúton bonyolítják le. A SZABADSÁG HAJNALÁN Három évtized távlatába néztek azok a derékhadbeli férfiak és nők, akik a felsza­badulás esztendejében voltak 18—20 éves MADISZ-fiatalok Petőfitelepen, és most újra találkoztak. Kit hova. merre sodort a sors? Ki esett ki a sorból, ki-ki hogyan adhat számot életútjáról, a szabad­ság mellett tett esküről, amelynek tanúi a fényes sze­lek voltak. Jöttek, jöttek messziről, az ország más tá­jidról is, hogy a Szegeden maradtakkal haza találjanak egymás karjaiban, ölelésben. Legtöbb­jük, nagy­anya, nagyapa már, őszbe borult hajjal, de még fiatalosan. A Kis-Kőrös­sy Halászcsárda Tisza­partra néző hosszú, fehér asztalai mellett se vége, se hossza nem volt az emléke­zéseknek. ök azok, akik a háború alatt jegyre ehettek csak cukrot, zsírt, kenyeret; ők azok, akik a periférián éltek, és a két kezük mun­kájával keresték meg a ke­nyerüket tizenévesen. Amikor pedig élni lehetett a szabad­sággal, őket nem kellett ar­ra tanítani, hol a helyük: apjuk nyomdokain haladva csakis elöl, a kommunisták soraiban. A szabadság haj­nalán közülük kerültek ki a szinte gyerekarcú próbarend­őrök, akik az idősebb mun­kásoktól tanulták meg üldöz­ni az ellenséget, hatalomra segíteni a dolgozó népet. A külvá­NÉVSOR- rosokból OLVASÁS Szeged utcáira spekulánsok ellen. Szét kel­lett csapni a mulatók kár­tyaasztalain, ahol arany és drágakő volt a tét, kint pe­dig dühöngött az infláció. Több millió pengőbe került egy tojás. Ma már természe­tes, hogy fakultatív az is­kolai vallásoktatás. Akkor vihart kevert belőle a reak­ció, s a harcból kivették ré­szüket a MADISZ-fiatalok, petőfitelepiek, móravárosiak, alsó- és felsővárosiak. Nyil­vános vitaestjeiken olyan szónokaik voltak, mint Ko­mócsin Zoltán, Szirmai Ist­ván, Hollós Ervin. A sokpár­tú hazában csak a kommu­nistáknak volt országépítő programjuk, s őket követni egyet jelentett a szabadság­gal, a biztos jövővel. Ilyen és ehhez hasonló emlékek buzogtak fel most azok szavaiból, akik harminc esztendő után számba vették soraikat. A-tól Z-ig névsort olvasott a volt kultúrfelelős, mint régen, Külüs Sándor, csak most mégis másképpen. Fiúk és lányok, akik akkor még csak jegyben jártak, most például így szerepeltek: Bödő Szilveszter és neje Tóth Ilona; Kendrusz Ferenc és felesége Kalmár Gizella; Fodor József és neje Mózes Anna. — Jeleni — mondták han­gosan és álltak fel egymás mellett, a többiek pedig taps­sal köszöntötték őket. S így ment ez végig, felolvasva a távollevők nevét is. ment akkor a fiatalság, tün­tetni a belső ellenség és a Közlekedési balesetek Halálos kimenetelű közle­kedési baleset történt Móra­halmon, a Szegedi és a Fel­szabadulás utca keresztező­désében. Kószó István, Móra­halom, VII. kerület 25. szám alatti lakos kétfogatú lovas­kocsival közlekedett, és nem adott elsőbbséget egy teher­autónak. összeütköztek. A kocsin utazó özv. Szécsi Jó­zsefné 64 éves, Mórahalom, Petőfi utca 26. szám alatti lakos olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen meghalt. A lovaskocsi hajtója, aki it­tas volt, súlyos sérülést szen­vedett. Ittasan közlekedett segéd­motor-kerékpárral Horváth István, Szeged, Radnóti utca 9. szám alatti lakos. Az Odesszai körúton előzés után felszaladt az autóbuszmegál­lóba és felborult. Súlyos sé­rülést szenvedett. Vezetői en­gedélyét bevonták, és eljá­rást indítottak ellene. Szeged és Szőreg között személygépkocsival közleke­dett Teleki József, Makó, Szemere utca 13. szám alatti lakos. Gyorshajtás, illetve hirtelen fékezés miatt ka­nyarban útpadkára szaladt, oszlopnak ütközött, majd az árokba csúszott a gépjármű­vel. A kocsi utasai közül ket­ten könnyebben sérültek. Műszaki hiba miatt fának ütközött személygépkocsival Szegeden, a Gogol utcában Fődi Zoltán, Szeged, Repülő­tér I. épület 10. szám alatti lakos. Súlyos sérülést szen­vedett, a gépkocsiban utazó Fődi Béláné, lakik ugyanott. Az anyagi kár jelentős. Ifjúmunkás napok Harmadszor rendezték meg Győrött, nagy sikerrel és nagy érdeklődés közepette, az ifjúmunkás napokat. A má­jus 12-én kezdődött gazdag rendezvénysorozat vasárnap befejeződött. szeres nagyapa, pedig alig van túl még az öt ikszen. Dr. Prágai Géza klinikai adjunk­tus és felesége, Császár Ilo­na Drezdából szinte egyhu­zamban tették meg az utat, hogy a találkozóról, a baráti ölelésről le ne késsenek. „HA SZOBA JÖVÖK..." — Sorai n­KÉRDÉSEK, kon végig­VALASZOK nézve, ahogy így együtt vagyunk — mon­dotta üdvözlő szavaiban dr. Vincze Zoltán —, tiszta szív­vel mondhatjuk, hogy a ha­talom igazán a nép kezébe került. Nálunk munkásnak lenni társadalmi rangot je­lent. Vannak közöttünk or­vosok. tanárok, vállalati igaz­gatók, rendőrtisztek, tanácsi vezetők Kossuth-díjas és ve­zérőrnagy — a munkások fiaiból, lányaiból, akik har­minc esztendővel ezelőtt együtt indultak el hazát fog­lalni, jövőt formálni. A MADISZ-vitaestek és -ta­nácskozások jegyzőkönyvve­zetője, Szűcsné Veszeli Ju­lira mindannyian emlékeztek már csak azért is, mert tud­ták róla, hogy árva volt. Apját elnyelte a háború, any­ját betegség vitte el. — Julikám, szinte semmit sem változtál! — ölelte meg Oláh János, a Mezőhegyes! Állami Gazdaság Kossuth­díjas nyugdíjas igazgatója. S aztán szinte záporoztak a kérdések, válaszok, minél többet megtudni egymás éle­téről. Szűcsnének egy lánya és egy fia van, akik nálánál többre vitték. Lánya főisko­lás, fia technikus. Oláh Já­nos három fiút és egy lányt nevelj most pedig már kéfe A petőfi­telepi Magyar Demok­ratikus Ifjúsági Szövetség volt tagjai azóta sem felej­tették el a szervező munkát Kiss Imréné Nagy Ilona, dr. Kerepesi József, Takó Tiva­dar, Farkas Mihály és a töb­biek több hónapon át készí­tették elő a mostani találko­zót : leveleztek, üzentek, tele­fonáltak, hogy senki se ma­radjon ki a meghívásból. Voltak, akiket betegség tar­tott távol . Dr. Ladvánszki Károly vezérőrnagy egy Karlovy Vary-i szanatórium­ból küldött levelet. Azt írta: „Távollétem csak fizikai, gonr dolatban szívvel-lélekkel ve­letek vagyok." Bálint Lász­lóné Rehák Ilona balaton­füredi szanatóriumból kül­dött üzenetet. Lévai Ferenc külföldről táviratozott. „Ha szóba jövök köztetek — ír­ta —, tudjátok meg rólam: kicsit megderesedtem és nem vagyok már karcsú sem. el­lenben kétszeres nagyapa Egy gépesített egység párttitkára voltam két évtizeden át, s mint alezredes mentem nyug­díjba. Barátaim, csókollak, ölellek benneteket!" A találkozások öröme so­kak szemébe csalt könnyet. Váci Mihály Még nem elég című verse, amelyet Szűcs András, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, a színház KISZ-szervezetének titkára szavalt el, szintén emlékez­tette őket ifjúságukra, a nagy tettek, a teljes élet vállalására. Az egykori MA­DISZ-fiatalok örömében osz­tozott dr. Dékány Klára, a KISZ Szeged városi bizott­ságának első titkára is. Ahogy most a KISZ a lövő várományosa, annak idején ugyanez volt a zömében munkásfiatalokból álló MA­DISZ is a pártnak. Akik most együtt voltak, mintegy 120-an, sűrűn emle­gették a távollevőket, akiket legközelebb húsz év múlva szeretnének maguk között látni. Akkor is lesa. névsor, nevetés, vidám emlékezés és mindannyiukra számítanak. Amikor most az elfogódott­ság feloldódott, az „öreg" fiatalok közül valaki bele­kezdett a „Hegyek-völgyek között zakatol a vonat" kez­detű táncos játék éneklésé­be. Percek múlva mindenki énekbe fogott, táncra kelt. Zakatolásuktól szinte zen­gett a Tisza-part, felidézve elszállt ifjúságukat, amely szép volt a nehéz esztendők­ben is. . Lódi Ferenc t

Next

/
Oldalképek
Tartalom