Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-07 / 105. szám
8 Szerda, 1975. május 7. BHHflHEHI Diófából — ökörfogat A Rcnrúrfalván élő idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész új alkotásán dolgozik, a négyes ököríogaton, amelyet diófából farag ki. A munka jól előrehaladt. Piros számmal köszöntötte a naptár lapja az égen felfelé kapaszkodó, fénylő korongú napot. Vasárnap délelőtt volt. Két fiú heverészett hason fekve a lakóépület előtt a pázsiton; egy vékony dongájú szőke és egy barna hajú pufók. Időnként bele-beleszippantottak a levegőbe, melyben ott lebegett a tavaszi fű illatával keveredett, a tűzhelyeken készülő és a nyitott ablakokon kiáramló ünnepi ebédek ínycsiklandó illata. A szabadnap mámorító érzése, öröme vibrált a szemükben. Mégis úgy tűnt, mintha unatkoznának. A szőke hajú unt rá hamarabb a hallgatásra, mert megszólalt: — Pufi! Nehéz a hetedik osztály? — Majd megtudod, ha csinálod, Gili —.felelt a barna hajú Pufi, és mérhetetlen lustasággal nyújtotta előre a karját, hogy letépjen egy fűszálat, amit aztán a szájába véve rágcsálni kezdett. — Játsszunk egy kicsitl — javasolta Gili. — Mit? — Tudom is én!... Valamit! — Mégis, mit? Gili hallgatott. A kérdés megtapadt az orruk előtt ágaskodó fűszálakon. — Karikázni lenne jó — hangzott a megkésve érkező, bizonytalan válasz. Pufi nagyot bólintott a kívánságra, mialatt tekintetével a szemközti épület falának támasztott gazdátlan kerékpárt simogatta. — Bizony, az jó lenne!... Én is éppen erre gondoltam. — Hosszú ívben röpítette ki szájából a megrágcsált fűszálat. MáTolva jlás sikat tépett helyette, majd a nadrágja zsebének mélyéről előkotort egy, már többszörösen megdolgozott rágógumit, s a fűszál társául szegődtetve, fogsora újra munkálkodni kezdett. Gili hasznosabb tevékenységbe fogott. Lehúzta lábáról a tornacipőt, hogy kiszórja belőle a homokot. Nagy szakértelemmel helyezte jobb kezének mutatóujját mezítelen lábujjai közé, hogy megszabadítsa őket a közéjük tapadó homoktól. Pufi kellő tisztelettel szemlélte Gili tisztálkodási műveletét. — Na? — és Gili hunyorogva Pufira nézett. — Döntöttél már, hogy mi legyen? Pufi vigyorgott, aztán nagynehezen feltápászkodott. Hüvelykujjával a gazdátlan kerékpár felé bökött. — Karikázunk egyet, öcskös. — Ne hülyéskedj! — mondta Gili. — És mi lesz, ha közben el szeretne menni a hapsi? — Nyugi öregem! Nyugi! A hapsi egyhamar nem megy el! — Miből gondolod ezt? — Én ezt a pasast látásból már régen ismerem. Nem fél órára jön ide. Nekem elhiheted ... Gili nagyokat pislogott. ' — Na! — mordult rá Pufi. — Akarsz, vagy nem akarsz kerékpározni? — Akarok..., persze, hogy akarok-... Csak aztán nehogy baj legyen belőle! — Ugyan már! Mi baj lenne? Körbekarikázzuk az épületet, aztán viszszahozzuk a kerékpárt a helyére. És különben is, nem kell azonnal betojni! Ezt nem bírom benned! Mindjárt mindenért majrézol. Ezért öl az unalom, ha veled vagyok. — Kikérem magamnak! — sértődött meg Gili. — Én nem majrézok, csak nem szeretek olyat csinálni, amiért otthon kikaphatok. — öregem, te nem vagy komplett! Csak nem azt akarod mondani, hogy ha most elmegyünk egy kicsit karikázni, akkor otthon agyonvernek? — Nem hát... — mondta még mindig sértődött hangon Gili. — Csak azt hiszem: amit mi akarunk tenni, azt tolvajlásnak nevezik. — Ó, te golyós!... Te nem is tudom micsoda... — és Pufi arca a méregtől vérvörös lett. — Ki gondolt itt lopásra? ... Mondom én, hogy majrés vagy! Visszahozzuk a kerékpárt, te süket!... Vagy,még mindig nem érted? Gili nem felelt. Tekintetével a cipője orrát méricskélte. — Na, te kis pólyás!.!! Jössz? Vagy mi lesz? Gili még mindig a cipéyét szem-\ lélte, majd tekintetét az égre emelte, ahol a bárányfelhők egyre szorosabbra ölelkeztek. A konyhákból evőeszközök csörgése hallatszott, ahogy ebédhez terítettek a korán kelő aszszonyok. A harangok éppen kongatni kezdték a delet, amikor Gili halkan megjegyezte: — A mai napnak már befellegzett ' Ügy látom, eső lesz. H. R. TERMEL AZ ÜJ ÜZEM A -Péti Nitrogénművek új kísérleti üzemében megkezdték a zsírsav-nitril gyártását, amelynek alkalmazásával tapadásmentessé tehetik a műtrágyákat. A termékek előállításának eljárását a kutató laboratórium szakemberei dolgozták ki. s kísérleti részleg egy jövőbeli nagyüzemnek jól működő modellje. EMLÉKEZÉS ÉVFORDULÓKRA A Magyar Néphadsereg központi klubja — a szocialista országok Budapesten működő kulturális intézeteivel, valamint a Román Szocialista Köztársaság nagykövetségével közösen fasizmus felett aratott győzelem 30. és a Varsói Szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából kulturális napokat rendez május 6. és 26. között. Egy-egy baráti est keretében előadásokon, filmbemutató, kon, kiállításokon, hangversenyen emlékeznek meg a két nagy jelentőségű évfordulóról, méltatják a Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok hadseregeinek életét, tevékenységét. JÓKAIEMLÉKHAZ Balatonfüreden befejeződött a Jókai-emlékház külsőbelső tatarozása. Az író születésének 150. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Veszprém megyei Múzeumi Igazgatóság felújítja a házbeli kiállítást is: a Jókai-kéziratokat, műveket, dokumentumokat, egykori használati tárgyakat úgy rendezik át, hogy azok teljesebb képet nyújtsanak az író munkásságáról. Az épületben a nyári idény kezdetétől fogadják újra a látogatókat. TARTALYPARK Egymillió 200 ezer forintos költséggel elkészült Sajóbábonyban, az Észak-magyar, országi Vegyiművekben a poliuretán habszivacs alapanyagának lefejtésére szolgáló tartálycsoport. A habszivacs alapanyagául szolgáló vegyszerek fogadására — mivel az NDK-ból tartálykocsikban közúton érkezik a poliol és az izocianát — az Északmagyarországi Vegyiművekben hat darab huszonöt köbméter befogadóképességű tartályból álló tartálycsoportot építettek. Meleg idő Várható időjárás szerda estig: Időnként megnövekvő felhőzet, inkább csak a Dunántúlon néhány helyen esővel, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 22—26 fok között. LATOGATAS A TEXTILMÜVEKBEN Holnap, csütörtökön délután 2 órakor a Somogyi ut. cai villamosmegállóból indulnak a Nők Klubja tagjai utolsó tavaszi programjuk színhelyére, a textilművekbe. Szocialista brigádok tagjaival beszélgetnek, és megtekintik az üzemet is. TEREPJÁRÓ KÁBELFEKTETŐ Moszkvában már sorozatban gyártanak nehéz munkaviszonyok között is üzemképes kábelfektető agregátokat. A négy kábeleret a gép egy méter mélyen helyezi el — óránként 2 kilométeres sebességgel. A kábelfektetőgép nem „ijed meg" a mocsaraktól és a folyóktól sem. Mocsaras terepen széles pneumatikus kerekeken, míg folyóvízben sajátc® pontonként halad előre. HARMINC EVE, 1945-ben e napon kelt a haladó szellemű egyetemi hallgatók kiáltványa. amelyben az egyetem demokratikus átalakítását és József Attiláról való elnevezését követelték. SZAZHARMINCÖT ÉVE született Pjotr Csajkovszkij (1840 —1893), a nagy orosz zeneszerző. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Bál a Savoyban. — Petőfi-bérlet. MOZIK Szabadság: Szokolovó. (Színes csehszlovák, 6 órakor.) Fáklya: A Pál utcai fiúk. (Színes magyar-amerikai, fél 3 órakor.) Hétköznapi fasizmus. (M. b. szovjet dokumctumfllm, háromnegyed 5 és 7 órakor.) VOrös Csillag: délelőtt 10. délután negyed 4. fél 0 és háromnegyed 8 órakor: Régi falak. (M. b. szovjet.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI ES SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) veszi fel, sebészett Ugyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 10-ig hétköznapokon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Szóreg. Gyálarét. Ivlskundorozsma területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Üjszeged. Blalm Lujza u. 21. I. em. Telefon: nincs. II. kerület. Algyó. Tápé területén: dr. Major József állatorvos. Lakása: Algyó, Géza u. 5 Telefon: 6 Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. EHKxl 1975. MÁJUS 7„ SZERDA — NÉVNAP: GIZELLA A Nap kel 4 óra 20 perckor, és nyugszik 19 óra 03 perckor. A Hold kel 2 óra 18 perckor, és nyugszik 15 óra 18 perckor. VlZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 554 cm (apadó). 21.03: Háttérbeszélgetés. 21.33: Csehszlovák művészek operafelvételeiből. 22.15: Sporthírek. 22.20: Meditáció. 22.30: Beszéljünk Liszt Ferencről. 23.00: Klasszikus operettrészletek. 0.10: Lassus-kórusok. PETŐFI 8.05: A windsori víg nők. Operarészletek. 8.50: Tiz perc külpolitika. 9.03: Az ízig-vérig modern MUlle. Musical-részletek. 9.30: Mi van a varázsdobozban7 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Schumann: Esz-dúr zongoraötös. 12.30: A 04 . 05, 07 jelenti... 13.03: Zenekari muzsika. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Üj könyvek. 20.33: Beethoven: Esz-dúr szonáta. 8.22: 9.01: 10.05: 11.30: 12.35: 13.20: 13.52: 14.07: 14.32: 15.10: 15.45: 16.00: 16.05: 16.34: 17.05: 17.20: 17.35: 17.50: 19.25: 19.40: 20.25; KOSSUTH Verbunkosok, népdalok. A Magyar Könyvkiadás műhelyei. A Cseh Filharmonikus zenekart Vaclav Tallch vezényli. Iskolarádió. A Szabó család. Tánczenei koktél. A Magyar Rádió népi zenekara játszik. Válaszolunk hallgatóinknak. Epizódok a musical történetéből. Részletek a berlini Politikai Dalfesztivál műsorából. Harsan a kürtszó. Petress Zsuzsa énekel. A világgazdaság hírei. Diáktarlsznya. Mihály András: Három zongoradarab régi stílusban. Külpolitikai figyelő. Bach: III. brandenburgi verseny. Hol járt — mit csinált? Egy rádiós naplójából. Népdalok a . Sebő-együttes műsorából. Gondolat. Slágermúzeum.: VIRÁGZIK A TATORJAN A Balaton északkeleti partvidékén — Balatonkenese és Balatonakarattya között — kinyitotta mézillatú, fehérernyős virágát hazánk egyik legritkább növénye, a tátorján. A füves pusztaságoknak ezt a jellegzetes, kórószerű növényét — a feltevések sze. rint — a honfoglaló magyarok hozták be. A néhány évvel ezelőtt védetté nyilvánított termőhelyét bekerítve őrzik, s idegenforgalmi látványosságként, táblák jelzik. SZÍNES ÜVEG MISKOLCRÓL Űjra megkezdték a miskolci üveggyárban a zöld színű drótosüveg gyártását. A különféle építőipari üvegeket — a drótos- és az or. namentüvegeket — hazánkban csak a miskolci gyárban állítják elő. A következő hetekben a tervek szerint harmincezer négyzetméternyi zöld színű drótosüveget készítenek. ELHUNYT MINDSZENTY JÓZSEF Mindszenty József volt esztergomi érsek kedden, 83 éves korában Bécsben meghalt — jelentette az AP amerikai hírügynökség. étteremből. Ifj. Burka Sándor népi zenekara játszik. 23.15: Zenekari muzsika. EHIfi'J BUDAPEST 9.20: Iskolatévé. (Középisk. I. oszt.) 9.55: Német nyelv. (Középisk. . I—II-IH—IV. oszt.) 10.20: Delta. 10.45: Az az átok nagyapa. (Színes) Magyarul beszélő francia film. (14 éven felülieknek!) 12.10: Játék a betűkkel. 17.38: Hírek. 17.45: örökségünk. (Színes) Dokumentumfilm. 18.20: Reklámműsor. 18.25: A Magyar Tudományos Akadémia 30 éve. Riportműsor. 19.05: Mamajev Kurgán. Rövidfilm. 19.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Magyarország—Bulgária. Olimpiai selejtező labdarügó-mérkőzés. (Színes) Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Reklámműsor. (Színes) 81.45: A költő felel. Harminc év magyar költészetének tárlata. 22.25: Tv-híradó 3. IFJÜ MATEMATIKUSOK VERSENYE Az Arany Dániel matematika verseny első fordulója befejeződött.' Jó példamegoldásokkal a szegedi tanulók közül a következők jutottak be a második fordulóba: Haladó (II. osztályos) csoport: Berkes Jenő, Csóti József, Szalay Tibor (Radnóti Gimnázium), Simon Péter, Valkusz Pál, Borús András, Gimesi Zsolt, Turzó Edit (Ságvári Endre Gimnázium). Kezdő (I. osztályos) csoport: Gulácsy János (Radnóti Gimnázium), Kozma József (Ságvári Endre Gimnázium), Csányi László (Vedres István Építőipari Szakközépiskola). Szöveg nélkül ^cl/fuv Gyászközlemények 20.55: Közvetítés a Magyarország —Bulgária olimpiai selejtező labdarúgómérkőzés II. félidejéről. Cherbourgi esernyők. Filmzene-részletek. 21.50 22.00 22.30 BELGRÁD 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Kis világ — gyermekhíradó. 18.15: Népi muzsika. 18.35: Tudományos stúdió. 20.00: A Sas-tengeralattjáró — lengyel játékfilm. 21.30: Zágráb felszabadítása — dokumentumadás. Közvetítés az Alba Regla 22.35: Dokumentumadás. Zenekritikusok hanglemezekről. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapám, DUBECZ GYÖRGY életének 69. évében elhunyt. Temetése május 8-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, öthalom u. 39/B. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobb férj, édesapa, nagyapa, após, sógor és nagybácsi, KIRÁLY JÓZSEF nyug. postamüszaki főfelügyelő életének 68. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése május 7-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Tarján 329. T. 10 523 Fájó szfwel tudatom, hogy egyetlen szerető férjem, édesapa, nagyapa, MEZÖTÜRI ANTAL hamvait 1975. május 8-án du. 2 Arakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, Tarján 116 F. T. 10 524 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj és forrón szeretett édesapánk, SZENDI HORVÁTH JÓZSEF életének 49. évében hosszú, súlyos betegség után hirtelen elhunyt. Temetése május 8-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Róna u. 26 B. T. 10 527 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a DÉLÉP vezetőségének és dolgozóinak, kik szeretett halottunk, RADVANYI BÉLA temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Mérel U. 20. T. 10 508 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Konzervgyár dolgozóinak, akik szeretett feleségem. KORSÓS FERENCNÉ «emetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Körtöltés u. T. 10 502 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, az Üj Élet Tsz vezetőségének és dolgozóinak, kik szeretett halőttünk, MOLNÁR MIHALYNG temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti orvosának áldozatos munkájáért. A gyászoló család, Mihálytelek, Mikes K. u. 42. T. 10 514 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, akilc szeretett halottunk, HARMAT GYÖRGYNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az I. kórház orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család. T. 10 518 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Béke Tsz Szatymaz, dolgozóinak, kik szeretett halottunk, HAJZER IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T. 10 516 Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és dedmama, FARAGÓ SANDORNÉ Szabó Ilona életének 79. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után történik. A gyászoló család. Kárász u. 16. T. 10 529 Közlemény (x) Uganda, a Nílus bölcsője címmel dr. Bálint Gábor orvos tart színes diafilmvetítéssel kísért élménybeszámolót május 7én, szerdán délután 6 órakor a Postás Művelődési Házban. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétköznap 8, vasárnap 18 oldalon. — Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadői KOVÁCS LÁSZLÓ. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint, e Indexi 29 053,