Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-13 / 110. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! O W JLW-r DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65* évfolyam 110. szám 1975. május 13., kedd Áras 80 fillér Választás - szocialista ás nemzeti programmal A vasárnap megjelent választási felhívás bevezette azt a június 15-ig tartó időszakot, melynek során az or­szág felkészül az új országgyűlési képviselő-választá­sokra. A népfront felhívása egyben összefoglalja azokat a politikai rendeleteket, melyeknek jegyében majd lezajla­nak a jelöltállítások, s amelyekre a megválasztandó kép­viselők elkötelezik magukat. / E gondolatok mindegyike népi-nemzeti érvényű. Vagy­is magáénak vallhatja minden becsületes, dolgozó ember, aki munkája alapjának a szocialista társadalom építéséért viselt felelősséget tekinti. Széles és mégis pontosan fogal­mazott, s megjelölt keretek ezek: határai között helyet kap mai társadalmunk minden jelentős rétegének érdeke és tö­rekvése. A sokféleség elismerése így az egység alapjává válik. Hiszen személyes érdekeinek követése közben a szo­cialista társadalmi érdek főláncszemeihez kapcsol munkást, szövetkezeti parasztot, értelmiséget, falusi és városi dolgo­zót, időst és fiatalt, marxistát vagy hivőt, nőt és férfit, ma­gyart és hazánkban élő nemzetiséget. Ma már nem kell külön bizonygatni, hogy a szocializ­mus olyan társadalmi rendszer, amely mindenkinek lehe­tőséget ad, aki becsületes, közhasznú munkája révén kíván boldogulni. Méghozzá nem a liberális polgári „laissez fairé" alapján, ami megfelel a magyar „élni és élni hagyni" for­mulának, hanem a „jobban, igazságosabban, emberibben élni mindenkinek" cél és gondolat jegyében. Nem hirdet álszent módon prioritások, elsőbbségi jogok nélküli társa­dalmat, mint a soha meg nem valósított polgári „egyenlő­ség" kirívóan és embertelenül egyenlőtlen társadalma, ha­nem nyíltan hirdeti a közösségi célok elsőbbségét, a mun­káspolitika prioritását, a „mindenkinek munkája szerint, mindenkitől képességei szerint" szocialista elv alapján. Ezért, amikor a népfront választási felhívása társadalmunk szocialista vonásainak erősítéséről, a fejlett szocialista tár­sadalom megteremtéséről szól, mindenki tudja: abban munka is, hely is, jut számára és gyermekei számára. A mi választási rendszerünk nem a pártok versengé­sére épül, hanem megnyilvánulásai rendszerünk politikai alapjának, a munkás-paraszt szövetségnek erősítését, a szo­cialista társadalmi összefogás konkrét célokra irányuló erő­sítését szolgálják. Ha mentes is szenzációktól, összecsapá­soktól — amelyek hátterében a burzsoá országokban osz­tályok harca és érdekellentéte húzódik meg —, nem men-J tes a szellemi és a fizikai építkezés céljainak újbóli megvi­lágításától, a nemes értelemben vett propagandától. Né­pünknek ugyanis — szerencsére — nem kétes értékű és rövid lejáratú „politikai árucikkek" között kell választania, nem adómérséklő, inflációcsökkentő ígéretekkel, a munka­nélküliség elleni fellépésekkel, igazságosabb iskolarendszer­rel és más olyasmivel kell megelégednie, ami a mai bur­zsoá demokráciákban a polgári pártok választási propa­gandáihoz tartozik. Az MSZMP XI. kongresszusán elfoga­dott határozat — amelyet a Hazafias Népfront is magáénak vall —, a fejlett szocialista társadalom kialakításának nagy távlatokat felölelő programja, a gazdasái növekedést és a dolgozók életszínvonalának emelését biztosító, nemzetközi­leg is megalapozott ötéves terv együttesen ad — nem is csak választási, hanem — népi-nemzeti programot. Ennek valóra váltása az a nagy kérdés, amely körül most a vá­lasztási véleménycsere kialakul. Az, hogy a választást jóval megelőzően eldőlt a mit?, — voltaképpen lehetőséget ad társadalmunknak a hogyan ?-ra összpontosítani, egy közös cél keretein belül kutatni a megoldásokat. N em szűk szervezeti vagy módszerbeli kérdés azonban a hogyan?, hanem a szocialista építés leglényege­sebb problémáit foglalja magába. Egyebek'között a szocialista demokrácia szélesítése és továbbfejlesztése ér­dekében megtehető és megteendő lépéseket. Amikor a fel­hívás arról beszél, hogy jelöljünk és válasszuk meg ország­gyűlési képviselőknek olyan férfiakat és nőket, akik önzet­len munkájukkal, egész életükkel bizonyítják, hogy mél­tóak a nép bizalmára! — akkor abban világosan jelzi: nem­csak a program, hanem az azt végrehajtó, a végrehajtásért felelős személyek, a választandók kiválasztása is nagyon fontos. Habár a népképviselet parlamentjében mi nagyobb fontosságot tulajdonítunk a jó előkészítés után hozott, jó és pontos törvényeknek, mint az egyes képviselők szónoki fel­készültségének és csillogásának, az elmúlt választási ciklus tapasztalatai azt mutatták: jelölt és jelölt, képviselő és képviselő között lényeges különbségek lehetnek aktivitás­ban, hozzáértésben, politikai megfontoltságban és okos bá­torságban. A választók tehát joggal elvárják, hogy megfe­lelően megismerkedhessenek a jelölttel, annak személyével, közéleti alkalmasságával. * A választási politikai előkészületek során ismét szóba kerülnek a magyar társadalom, a népgazdaság, a kultúra legfontosabb kérdései. Most azonban már azoknak az előz­ményeknek a tudatában, amelyek a kongresszusi előkészü­letek során lezajlottak, vagyis érettebben, elviekben pon­tosítva és a munka- és lakóhelyi közösségek munka- és fel­adattervei tükrében. Így az országgyűlési képviselő-válasz­tások valóban szocialista társadalmi funkciókat töltenek be: demokratikus módon biztosítják a megfelelő jelöltek ki­választását és megválasztását, véleményének fórumaivá is válnak. Megkezdődtek az országgyűlési képviselő-jelölő gyűlések 1. VÁLASZTÓKERÜLET. SZEGED: flpró Untai Két harmincéves évforduló — hazánk felszabadulásáé, és a fasizmus leveréséé —, a pártunk kongresszusán elfo­gadott határozat s a hazánk jövőjét 15—r20 évre megha­tározó programnyilatkozat — szinte már mottóul szolgál­tak az 1. választókerület teg­nap délután, a tarjáni II. számú általános iskolában megtartott jelölő gyűléséhez. A jelölő gyűlésen részt vet­tek sokan Tarján, Felsőváros és Tápé lakói közül, a terü­let gyárainak, intézményei­nek — például a húsipar, a cipőgyár, a hajójavító, az ATIVIZIG, az olajipar, a tarjáni iskolák és óvodák — dolgozói —, a területen dol­gozó párt- és társadalmi szervek képviselői. A jelölő gyűlés a Himnusz hangjaival kezdődött, azután az elnöklő Hofgesang Péter, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnökhelyette­se köszöntötte a résztvevő­ket, az elnökség tagjait, köz­tük Apró Antalt, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ját, dr. Komócsin Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának első titkárát, Török Józsefet, a szegedi vá­rosi pártbizottság első titká­rát, Molnár Sándort, a Ha­zafias Népfront megyei bi­zottságának titkárát, dr. Per­jési László), a megyei tanács elnökét és Popp Gyulát, a városi tanács elnökét. Az elnöki megnyitó után Török József beszélt az or­szág s Szeged fejlődéséről, a kongresszus időszakáról, a szocialista építésben és a kongresszusi munkaverseny­ben elért eredményekről, s arról, hogy a jövő milyen feladatokat igényel. Végül a városi népfrontbi­zottság megbízásának eleget téve Török József javasolta a gyűlésnek, hogy Apró An­talt jelöljék a június 15-én esedékes képviselő-választás­ra. Más javaslat a jelölő gyűlésen nem hangzott el, javaslatát, a munkáját, tevé­kenységét dicsérő szavakat. — Köszönöm a bizalmat — mondotta —, úgy tekintem, mint előleget. Beszédében éppúgy hangot kapott, mint a felszólalások­ban a felszabadulás óta el­Tegnap, hétfőn, országszerte megkezdődtek az or­szággyűlési képviselő-jelölő gyűlések. Barcson, a So­mogy megyei 12. számú választókerület jelölő gyűlésén Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét jelölték kép­viselőjelöltnek. A Mecseki Szénbányák szabolcs-bá­nyatelepi jelölő gyűlésén a pécsi 1. számú választóke­rületben képviselőjelöltnek jelölték Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisz­tertanács elnökhelyettesét. A debreceni 4. választóke­rületben a jelölő gyűlést a ruhagyárban rendezték. Itt képviselőjelöltnek jelölték Kállai Gyulát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökét. Csongrád megyében is jelölő gyűléseket tartottak. Ezekről összeállítást közlünk. Az 1. választókerületben szavaz a jelölő gyűlés: egyhangúlag jelölték Apró Antalt Somogyi Károlyné felvételé, képviselőjelöltnek telt 30 esztendő hatalmas Jelen volt a jelölő gyűlé- bői az alkalombői a Petőfi fejlődése, amelynek többek sen Tóth Szilveszterné, az Sándor művelődési otthon között Tarján léte is köszön- MSZMP Központi Bizottsá- zsúfolásig megtelt, több mint hető. A 30. évfordulóval gának tagja, Kapás Sándor- háromszázan jöttek el az szinte egybeesett a pártkong- né, a megyei párt-végrehajtó- eseményre, resszus, amely — program- bizottság tagja, dr. Gyányi . - plnnksprtéhpn nyilatkozatában - fejlődé- Lajos, a Hazafias^Népttont foJaltg^}fet Sfffi® a szegedi járási pártbizott­ság első titkára, Börcsök Szilveszter, az ásotthalmi községi pártbizottság titká­ra, dr. Sümegi Sándor, a községi népfrontbizottság el­nöke, Lábecz László, a köz­ség KISZ-szervezetének tit­kára és dr. Günther Béla, a vb osztály­is. Bevezetőként az úttörők sünk újabb, hosszabb távra megyei elnökségének tagja, szóló útját jelölte ki. Beszélt Hantos Mihály, a megyei ta­az országgyűlésnek a szocia- nács elnökhelyettese, vala­lista demokrácia fejlődésével mint a járási pártbizottság, párhuzamosan egyre fonto- a Hazafias Népfront járási sabbá váló szerepéről, arról, bizottságának és a megyei hogy rendeletek helyett egy- tanács vb szegedi járási hi­re inkább a választott tör- vatalának több munkatár­vényhozó testület alkotta sa is. l%Vé??eLÍlÍn£Í™J}tettT A Hazafias Népfront kőz- megyei tanács ségi bizottsága titkára, az vezető-helyettese leértve az allami vezetes elnöklő dr Vida Endremeg. munkait i*. A partkong- itója után Murányi György .. . „ , ., . T, __ „ „A„„.„„„;;i, „„„„„a resszus is ugy foglalt állast, , , adtak műsort, majd Sági Já­ám a résztvevők megragad- hogy tovább keU fejlesztenj tanácselnök adott szamot a nos községi tanácselnök nyi­c^Aiíf^v „ aAal a parlament ilyen tevékeny- négy év alatt felelősséggel totta meg a gyűlést, ezt kö­ségét, a törvényhozás társa- végzett munkáról és a szép vetően pedig Börcsök Szil­daomÍiÍ.flefÍ^i u eredményekrőL veszter mondott beszédet, Szolott arről, hogy alap- ..... , «_ kérdésekben — legyen béke, A nagyközségi tanács el- Utalt a kozseg fejlődésének nőjön az életszínvonal, lé- nöke beszédében elismerő tényeire, azokra az eredmé­gyen több lakás, haladjunk szavakkai emlékezett meg nyekre, amelyeket az e»­egységé egyetértés Ilakun'ki. ™h Szilveszterné tevékeny- múlt időszakban értek eL Ám az eredményekhez ségéről is: két cikluson át Ezután az előadó a nép­ugyanilyen nemzeti egyetér- tevékenykedett országgyűlési front javaslata alapján Lóczi tésre van szükség a munka- képviselőként ezen a terüle- Pálné ásotthalmi vezető óvó­UCLTL is mcvt Cl lőlet cscilc fc~ gyelmezett, becsületes, tisz- ten> lelkiismeretes, odaadó nőt a mórahalmi székhelyű tességes munkából születhet, munkáját mindig nagy tisz- 6. sz. választókerület ország­A gyűlés Hofgesang Péter telet és megbecsülés övezte, gyűlési képviselő-jelöltjének zárszavával és az Internacio­széljenek a városrész örö­meiről, gondjairól. Felszó­lalt a gyűlésen Elekes Mi­hályné, Török Imre, Simádi Béla és Magyar Zoltán. Hofgesang Péter szavazás­ra tette fel az elhangzott ja­vaslatot. A jelölő gyűlés egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a választókör­zet jelöltjeként Apró Antal szerepeljen a választáskor. Apró Antal nagy tapssal fogadott felszólalásában mél­tatta a közelgő képviselő-vá­lasztás jelentőségét, megkö­szönte a Hazafias Népfront nálé hangjaival ért véget. 6. VÁLASZTÓKERÜLET, MÖRAHALOM. ASOTTHALOM: Bibók Istvánné, Lóczi Pálné Ezután a népfront javas- javasolta, lata alapján a mórahalmi Egyetértőleg szólalt fel Vörös Október Tsz növény- ennek kapcsán Fekete Ár­termesztőjét, Bibók István- pád, majd Daróczi Ambrus, nét a 6. sz. választókerület dr. Sümegi Sándor, Csóka országgyűlési képviselő- Istvánné, Dobó Antal, Jáhni jelöltjének javasolta. László és Tihanyi István; Egyetértően szólalt fel ezt Végül a jelölő gyűlés részt)* Y.arrÓ^?,yÖr^ vevői egyhangúlag elfogad­ták a javaslatot. követően Farkas Ferenc, Tóth Szil­veszterné, majd a jelenlevők egyhangúlag elfogadták a ja­vaslatot. A Csongrád országgyűlési Jethez tartozó megyei 6. sz. választókerü­A 6. sz. választókerületben tehát két országgyűlési kép­viselő-jelölt személyére vo­Tegnap a 6. sz. országgyű- en vettek részt az esemé­lési választókerület székhely- nyen, termelőszövetkezeti és községében, Mórahalmon or- szakszövetkezeti tagok a községben működő üze­Ferenc nevét viselő műve- mek dolgozói, bejáró mun- országgyűlési képviselő-jelölő vaslatot, lődési házban. Mintegy 550- kások, itt élő értelmiségiek, gyűlést tartottak tegnap. Eb- (Folytatás • 3. oidaltmj Ásothalom is natkozóan tettek jelölési ja*

Next

/
Oldalképek
Tartalom