Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-10 / 108. szám
Szombat, 1975. május 10. Pályáról — pályára Emléktúra Vetyehátra A Maros-partján levő vetyeháti munkásmozgalmi emlékműhöz szervez túrát a Csongrád megyei Természetbarát Szakszövetség. A túra nyílt, tehát mindenki indulhat — gyalog, kerékpárral, vízi- és motoros járművel egyaránt. A résztvevők május 11-én, vasárnap túravezetők irányításával közelítik meg az emlékművet. Gyalogosok és kerékpárosok reggel 8 órakor, a motorkerékpárosok pedig 9 órakor indulnak a tápéi komptól. Az emlékműnél 11 órakor ünnepséget rendeznek a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója tiszteletére, majd ezt követően megkoszorúzzák a munkásmozgalom mártírjainak és a felszabadító hősöknek az emlékművét Elhunyt Avery Brundage Csütörtökön este egy garmisch-partenkircheni kórházban elhunyt az 1887-ben született Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság két évtizeden át volf amerikai elnöke. (1952-től— 1972-ig.) Az orvosi jelentés szerint a huzamosabb ideje betegeskedő Brundage szívroham következtében halt meg. A hét vége legrangosabb szegedi sporteseménye ma, szombatpn délután az újszegedi versenyuszodában lesz. Az elmúlt fordulóban Budapesten igen értékes pontot szerző SZEOL vízilabdacsapata a táblázaton közvetlenül előtte helyet foglaló, ötpontos Egri Dózsát fogadja. A sokszoros válogatott Pócsik Défies irányította egriekkel mindig nagy küzdelmet vívtak a szegedi kék-feketék. Tavaly itthon 4:l-es SZEOL-győzelem született — bár most is így lenne! — ősszel viszont Egerben vereséget szenvedtek. A SZEOL számára nagyon fontos mérkőzés előtt tegnap, pénteken délelőtt edzésükön kerestük meg a pólósokat és edzőjüket A medencében éppen az emberelőnyös támadá^vezetést sulykolták a játékosok. Olykorolykor felcsattant a parton álló Koncz István edző korholó szava, gyorsabb, pontosabb labdatovábbitásokra intve fiait. Amíg a vízben a különböző variációkat gyakorolták, az edzővel a hátralevő négy forduló esélyeiről váltottunk szót. — Háromszor itthon játszunk — jegyezte meg Koncz István. — Olyan lehetőség ez, amit szeretnénk kellően hasznosítani. Az Eger után szintén itthon, a Vasas Izzó következik, majd utazunk Pestre a Vasashoz, végül hozzánk jön a Budapesti Honvéd. E négy mérkőzésből négy pontot terveztünk. Ügy érzem, meg is szerezzük. A héten két napig Szolnokon voltunk, nagyon sokat kétkapuztunk. Jól ment a játék, jó formában vannak a fiúk, s ez biztató. . Az edzés végén Esztergomi Mihály kapust és Max Gábort, a csapat egyik legjobbját faggattuk, hogyan látják csapatuk esélyeit? — Nem vagyunk kétségbeesve, hogy csak két pontunk van jelenleg! — válaszolt a kapus. — Szolnokon hétközben — minden nagyképűség nélkül állítom —, végre nagyon jól játszottunk. Ez jó kedvre derített mindannyiónkat, optimizmussal tekintünk a tavaszi idény négy, sok izgalmat tartogató összecsapása elé. Részemről még öt pontot remélek a meglevő kettőhöz! — Kár volna már most pánikba esni — vette át a szót Max Gábor. — Ahhoz, hogy elkerüljünk a veszélyes zónából, tavasszal még négy pont kell. Véleményem szerint ez meg is lesz. Ha pedig hat ponttal fordulunk, nyugodtan várhatjuk az őszt. Eger ellen — szerénytelenség nélkül állítom — győzünk! Bizaködó, reménykedő a hangulat, ez így is van rendjén. Most már csak az kell, hogy délután lelkes biztatásukkal a szurkolók is segítsék a csapatot! • A Kisstadionban a Volán hatodik helyen álló NB I B-s férfi kézilabdacsapata az őket megelőző Békéscsabai Előre Spartacussal játszik. A szegediek eddig ötvenszázalékos teljesítményt nyújtottak. Az erőviszonyokat, a hazai pálya előnyét figyelembevéve most minden esélyük megvan ahhoz, hogy javítsanak a különben nem rossz mérlegükön. • Holnap, vasárnap délután két NB III-as labdarúgómérkőzés lesz Szegeden. Az egyre jobban belelendülő Dózsa a Hunyadi téren a Vasas Láng együttesét látja vendégül. Zallár Ando.r edző a közelmúltban szerkezeti változtatást hajtott végre a csapatnál, s mint a legutóbbi két mérkőzésük is igazolja, ez hasznosnak bizonyult. Ha a lila-fehérek meg tudják ismételni szerdai játéku kat, ismét itthon tarthatják a két pontot, nagy lépést téve ezzel az élbolyhoz való felzárkózásukhoz. A keret a szerdaihoz képest annyiban változik, hogy a korábban három mérkőzéstől t eltiltott Pikó büntetése lejárt, így az ő játékára is számithat az edző. • Az SZVSE szerdai vereségével igencsak kellemfetlen meglepetést szolgáltatott. Különösen az volt feltűnő, mennyire erőtlenül, elgondolás nélkül játszották a vasutasok. — Hétközi kudarcunkat mindenképpen feledtetni akarjuk — célzott a nem várt „kisiklásra" Rábay László edző. — Remélem, a fiúk is leszűrték a tanulságokat, okultak a vereségből. Engem is meglepett, mennyire bágyadtan mozogtak a játékosok. Ezért az edzéseken főleg frissítő gyakorlatokat végeztettem, megpróbáltam a balsiker okozta kábultságból felrázni a csapatot. Az összeállításban több helyen is változás lesz. A következő keret áll készenlétben: Bólva, Ludányi kapusok, Kovács M., Terhes, Tihanyi, Tímár, Komjáti, Herold, Róth, Pajtás, Tóth, Sándor, Krenács, Kovács Z. mezőnyjátékosok. — Vasárnap feltétlen nyernünk kell, különben leszakadunk az élbolytól. Merem remélni, sokkal jobban játszik majd a csapat, mint a Békéscsaba ellen. Gy. E. Utaznak a kosarasok Szombaton utazik a férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező mérkőzéssorozatra, a nyugatnémetországi Böblingenbe. A csapat edzője, Balogh József, a lehetőségekről elmondotta, hogy nálunk jobb és rutinosabb a csoportban a francia válogatott, tapasztaltabb, de nem erősebb az osztrák csapat. Portugália visszalépése minket nem zavar, mert velük akkor játszottunk volna, amikor számunkra a továbbjutást már nem befolyásolta volna. Az első mérkőzést Ausztria ellen vívjuk 12-én, hétfőn este 8 órakor. Ha nyerünk, akkor már csaknem biztos a továbbjutást jelentő második hely. A 12 utazó játékos, zárójelben a születési év, illetve a magasság: Gyurasits (1946, 193 cm), Gellér (1947, 185), Losonczi (1950, 198), Németh (1953, 200), Láng (1954, 191), Márton (1955, 190), Salgó (1951, 198), Üjhelyi (1952, 196), Szirmai (1954, 186), Halmos (1946, 183), Pálffy (1948, 204), Kalmár (1950, 200). A csapat korátlaga 24,5 év,, átlagmagassága 193,9 cm. Megállapodás a SZOT és az OTSH között A SZOT és az OTSH megállapodást kötött az epüttműködés továbbfejlesztéséről a sportban és testnevelésben. A megállapodás részletesen tartalmazza az együttműködés területeit és feladatait. A megállapodást Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára és dr. Bcckl Sándor, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke írta alá. Alsóváros—Sz. Textilművek 2:1 (1:1) Á hétvégi műsor SZOMBAT Kézilabda. NB I B. Szegedi Volán—Békéscsabai Előre Spartacus, Kisstadion, 16. Vízilabda. OB I. SZEOL—Egri Dózsa, újszegéül versenyuszoda, 17, Csillag dr. Labdarúgás. NB I. Csepel—Haladás VSE, Csepel. 16.30. Vasas—PMSC, Fay / U., 16.30 MTK-VM—Rába ETO, Hungária krt.. 16.30. Bu. Honvéd —Videoton. Kispest. 18.30. DVTK —Újpesti Dózsa. Diósgyőr, 16.30. Béükéscsabol Előre Spartacus— FTC, Békéscsaba, 16.30. Tatabányai Bányász—SBTC. Tatabánya, 16.30. Szabadnapos: ZTE. Megyei I. osztály. DÉLEP— Dorozsma, Szőregl út, 16, somogyi. Teke. Megyei bajnokság. SZVSE— DÉLÉP, SZAK-pálya, 17.30. Féríl területi egyéni bajnokság, SZAKpálya. 10 órától. Lövészet. Az MHSZ Szeged VLK megyei válogató, mlnósitfl versenye, Etelka sori lőtér, 14 órától. VASARNAP Kézilabda. Megyei bajnokság. Nők. Dorozsma—Csongrád, Dorozsma MEZOGEP-pálya, 10.30. Szegedi Tanárképző—H. Porcelán, Kisstadion, 11. szegedi Textilművek —Szentesi VSC. Textilművekpálya, 9. Férfiak. KSZV SEVlz'ügy, Kisstadion, 10. Labdarúgás. NB II. Egri Dózsa—SZEOL, Eger, 16.30. Marton. NB III. SZVSE—Erzsébeti ppartacus MTK, vasutas-stadion, 16.30, Petrovai. Sz. Dózsa—Vasas Láng, Hunyadi tér, 16.30, Balla. Megyei I. osztály. Szentesi Kinizsi—Csongrád, Szentes, 16.30. Bús. Szegedi Kinizsi—Makót SVSE, Móraváros, 10.15, Tóth VII. Apátfalva—SZAK, Apátfalva, 16.30, Mihály J. Sándorfalva— KSZV SE, Sándorfalva, 16.30,, Bodor A felnőttek előtt a serdülő, illetve az ifjúsági csapatok játsszanak. Megyei II. osztály. Tápé—Szentesi VSC, Tápé,\ 11.15. IKV—Kistelek. 9. EMERGÉ—Fábiánsebestyén, Dorozsma, 15.15. Szőreg— HÓDIKÖT, Szőreg, 16.30. Csanádpalota—Kiszombor, Csanádpalota, 16 Algyő—Nagymágocs, Algyó, 16.30. Megyei m. osztály. Röszke— Zákányszék, Röszke, 16. Mórahalom—Sz. Postás, Mórahalom, 16. Üllés—Pusztaszer, Ullés, 16. Kübekháza—Tlsznszlget, Kübekháza, 16. Domaszék—Szegedi Ruhagyár, Domaszék, 16. Üjszentiván—Asotthalom. Üjszentiván, 15 Bordány—Mlhúlytelek, Bordány, 16. Deszk—Maroslele, Deszk, 16.30. Járási bajnokság. Zákányszék —Domaszék, Zákányszék, 10. Baks—Mórahalom, Baks, 16. Rúzsa—Bordány, Rúzsa, 15. Balástya—Szatymaz, Balástya, 15. Gyálarét—Forráskút, Gyálarét, 16.30. Lövészet. Az MHSZ Szeged VLK megyei válogató, minősítő versenye, Etelka sori lőtér, 8 órától. Férfi'területi egyéni bajnokság, SZAK-pálya, 8 órától. Természetjárás. Emléktúra Vetyehátra. Indulás a tápéi tomptól 8 és 9 órator. Textiles-pálya. Vezette: Czirok. Sz. Textilművek: Kádár — Horváth, Herédi, Juhász, Krenács, Nagy I., Köböl, Révész, Csányi, Kazi, Gábor. Csere: Józsvai. Alsóváros: Nagy — Hegedűs, Várkonyi, Szabó, Dorogi, Gyuris, Vajda, Szécsi, Virág I., Markovics, Hegyközi. Csere: Virág II. Ideális időben, jó talajú pályán kezdődött a találkozó. A hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést. Kazi, lerázva védőit, előretört, de 35 méterre a kaputól buktatták. A közvetett szabadrúgást Révész Csányi elé gurította, aki a szétnyílt sorfal között a hálóba rúgta a vezető gólt, 1:0. A 13. percben a 16-osnál kiugrott Gyuris, de lövése a kapufáról kipattant. Virág nem hibázott, a kipattanó labdát befejelte az ötösről, 1:1. A második félidőben eldurvult a játék. A 60. percben Csányit letalpalta Szabó. A bíró kiállította a magáról megfeledkező játékost. Hegyközi a 67. percben megszerezte a labdát, átpasszolta Virágnak, akinek lövése a kapufáról vágódott a hálóba, 2:1. Reklamálás miatt Herédit és Kazit kiállították. Az erdészeti szakközépiskola az élen A Csongrád megyei középfokú Iskolák váltó és ügyességi csapatbajnokságát a napokban rendezték meg Szegeden. A Bak István testnevelő tanár által jól felkészített Kiss Ferenc Erdészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskola fiú csapata az idén már a harmadik alkalommal gyözött, biztosan nyerte a pontversenyt a szegedi gépiparisták előtt. A viadal legjobb egyéni teljesítményét súlylökésben (5 kg-os golyó) Balázs Mihály (Erdészeti Szakközépiskola) érte el. 15.34 m-es eredményével. A leányoknál a csongrádlak nyerték a pontversenyt, de a 624-es DSK fiataljai ls kitettek magukért. EBEDMENYEK. FIUK. 4X100 m: 1. Hvh. Kossuth 47.0, 4X400 m: 1. Sz. GépIpar 8:42.4, 4X1500 m: Sz. Gépipar 18:45.0, 3000 m: 1. DSK 624. 51, 2. Sz. Gépipar 52. Egyénileg: 1. Paczuk (Gép) 9:45.8, 110 m gát: 1. H. Kossuth 20.01. 2. Sz. Gép 20.03, 3. Sz. Erd. 20.04. magas: 1. Sz. Erd 162, 2. Sz. Gép 153, 3. • Sz. Tisza 152 (Tiplty 175), távol: 1. Sz. Gép 560.4 (Nagy 647), súly (5): 1. Sz. Erd 12.406 (Balázs 15.34), diszkosz: l. Sz. Erd 32.416, gerely: 1. Sz. Erd 40.588 (Herédi 52.60). Pontversenyben: 1. Sz. Erd 205, 2. SZ. Gép 180, 3. Csongrádi Batsányi 141. LEÁNYOK. 4X100 m: 1. Cso. Bats. 56.2, 4X300 m: 1. Cso. Bats. 3:15.0, 2. DSK 624. 3:15.2, 4X800 m: 1. DSK 624. 11:19.4, 100 m gát: 1. DSK 624. 20.52, magas: 1. Cso. Bats. 135, távol: 1. DSK 624. 418.4, súly: 1. Makói Juhász Gy. 7.136, diszkosz: 1. Sz. Kőrösy 18.54 (Balla 27.33), gerely: 1. Cso. Bats. 16.092. Pontversenyben: 1. Csongrádi Batsányi 200, 2. DSK 624. 180, p. Makói Juhász Gyula 160. Keretezés. Oklevelek, igazolványok, fényképek, festmények bekeretezését rövid határidőre vállalom. Baráth Lászlóné képkeretező, Gogol u. 8. Munkaalkalmak Felveszünk kezdő és gyakorlattal rendelkező könyvelőket, gyors- és gépírókat, adminisztrátorokat, valamint kocsikísérőket és portást. VIDIA kirendeltsége, Szeged, Bakay Nándor u. 52. sz. A Csongrád megyei MEK szőreg! ipartelepére azonnali belépéssel felvesz ebédklosztót. Clm: 6771 Szőreg, Gyár u. 12. (Megközelíthető a 61-es autóbusszal.) Gyakorlott gyors- és gépírót keres DELTEX Vállalat azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet személyesen: Szeged, Vám tér 6. sz. Gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres, valamint nyugdíjast irattározási munkára alkalmaz DELTEX Vállalat. Jelentkezni lehet személyesen Szeged, Kelemen u. 8. Kenderfonó és Szővőipari Vállalat központja érettségizett dolgozókat keres könyvelési munkakörbe. Jelentkezés Rényi Károly főosztályvezető elvtársnál Újszeged, Alsó Kikötő sor 6. Az MTESZ Technika Iláza I fő takarítónőt keres. Jelentkezés személyesen. Szeged, Kígyó u. 4. szám. A Szegedi Ruhagyár felvesz szabászatl üzemébe terftü, számozó, matrlcázó, daraboló munkakörükre munkavállalókat. Jelentkezés a vállalat munkaerögazdálftodásán. A Szegedi Ruhagyár felvesz varrodai üzemébe női és férfi munkavállalökat. Varrni nem tudókat betanítjuk. Felveszünk még férfi segédmunkásokat raktári munkára. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. Mélyhúzó szerszámok üzemeltetéséhez beállító szerszámlakatosokat felveszünk három műszakra, Jó kereseti lehetőséggel prémiummal. SZEGEDI KONZERVGYÁR Szeged, Rókusi ff. 6. sz. Tarján közelében (Tímár utca) 1 műszakra, esetleg 6 órásra, nődolgozökal játékszerelésre felveszünk. Jelentkezés: Tömegcikk-Készítő Ipari Szövetkezet, Szeged. Zákány u. 44. Laboránst és érettségivel rendelkező általános adminisztrátort felveszünk. Szegedi Tejüzem, Budapesti út 6. szám. A Klauzál téri 110-es Csemege Boltba felveszünk férfi és női dolgozókat eladónak és férfidolgozót segédmunkára. Szabad szombatot biztosítunk. Felvételre keresünk elő-, utókalkulátort. Jelentkezés „Sürgős 1524/12" jeligére a Sajtóházba. Két műszakos munkakörbe lyukkártya lyukasztónak fiatal nődolgozókat felveszünk. Számítástechnikai Vállalat, Szeged, Huszár u. 1. Szeged Allomásfőnökség felvesz Jegyvlzsgálól, kocslfeliról munkakörbe női dolgozókat 18— 35 éves korig, jegyvlzsgálól, vonatfékezől, váltókezelői és kocsirendezői munkakörbe férfldolgozókat 18—45 éves korig, 8 általános iskolai végzettséggel Váltókezelők és kocsirendezők részire munkásszállást biztosítunk. Kocsitisztítókat nappalos és fordulós szolgálatban. Jelentkezni lehet Szeged Állomásfőnökség, munkaügyi csoportjánál A MAV Vontatási Főnökség Szeged-Rendező kovács szakmával rendelkező dolgozót (kazánkovács előnyben) azonnali belépéssel alkalmaz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet munkanapokon a Főnökség személyzeti irodájában 7—15 óráig. A MAV Vontatási Főnökség Szeged-Rendező azonnali belépéssel felvesz lakatos, motorszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat, mozdonyfűtőket, férfi és női segédmunkásokat. Fizetés és juttatások a MAV Kollektív Szerződés rendelkezései szerint. Jelentkezni lehet naponta a Főnökség személyzeti Irodájában 7—15 óra kőzött. x FÜSZERT-fiók felvételre keres kezdő nő adminisztrátorokat, élelmiszer vagy vegyi szakos férfi kereskedősegédeket, férfi segédmunkásokat, fél műszakra takarítónőt. Szeged, Maros u. 29. sz. A Szegedi Fogászati Klinika azonnali belépéssel keres férfi munkaerőt beteghordozói és udvaros! állás betöltésére. Jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 64—66. szám alatt. Középüzem gazdaságvezető mellé titkárnőt keres. „Gyorsgéplrás 381 589" jeligére a Hirdetőbe. Nagyvállalat elemző közgazdászt keres élőmunkagazdálkodási területre. „Perspektíva — 381 590" jeligére a Hirdetőbe. Szeged 1. postahivatal felvesz központi kazánfűtő és takarító munkakörbe dolgozókat. Jelentkezés: Széchenyi tér 1., I. em. 14. x Konyhalányt és takarítónőt vesz fel az Ady Kollégium. Újszeged, Bérkert u. 1. Jelentkezés a gazdasági irodában 9—16 óráig. JOGI előadói munkakör betöltésére a Szegedi Orvostudományi Egyetem gazdasági igazgatósága pályázatot hirdet. Az állás elnyeréséhez jogi doktori oklevél, lehetőleg több éves államigazgatási és jogi gyakorlat, valamint erkölcsi bizonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. Az eddigi munkahelyeket megjelölő életrajzzal felszerelt pályázatok a SZOTE gazdasági főigazgatójához nyújtandók be személyesen vagy postán. Szeged, Lenin krt. 107. A Szegedi Orvostudományi Egyelem házimühelye felvételre keres csiszoló és asztalos szakmunkásokat, valamint kazánfűtőt. Jelentkezés: Kapota Mihály műhelyvezetőnél Szikra u. L sz. A Szegedi Orvostudományi Egyetem gazdasági igazgatósága nyomdai szakmunkást, Illetve betanított munkást alkalmaz házi nyomdai sokszorosítási munkák ellátására. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezést Szeged, Lenin krt. 107. Anyagellátási osztályán. Buszvezetőket azonnali belépéssel alkalmaz a Szegedi Orvostudományi Egyetem gazdasági igazgatóság, Lenin krt. 107. Jelentkezés a gondnokságon. Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat szegedi kirendeltsége felvesz kezdő és gyakorlott hajósokat, villanyszerelőt. Jelentkezés: Szeged, Dózsa u. 5. szám alatt. Csongrád megyei Allatforgalm] és Húsipari Vállalat modern bélfeldolgozó üzemébe felvesz női munkavállalókat 40 órás munkahét, egy műszak, magas kereseti lehetőség, átlagon felüli szociális ellátottság. Felveszünk villanyszerelőket, mérleglakatost, kazánfűtőket, pénztárost és húsboltt eladót. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Maros u. 21. Fejlesztési és fenntartási munkák végzéséhez felveszünk épületgépész- és építésztechnikusokat, továbbá SZTK-ügyintézőt, bérelszámolókat keresünk középiskolai végzettséggel, azonnali belépéssel a Taurus Gumigyárba. Jelentkezés a gyár személyzeti csoportvezetőjénél, szeged, Budapesti út 4. Érettségivel rendelkező munkavállalókat biztosítás szervezői munkakörbe felveszünk, gépkocsival rendelkezők előnyben. Jelentkezés: Állami Biztosító városi fiókja, Szeged, Takaréktár u. 7. Felvételre keresünk gépírni tudó, gyakorlott adminisztrátort tápéi munkahelyre. Jelentkezéseket „Szabad szombat 1529/12" jeligére a sajtóházba kérjük. Szegedi Bőrdíszmű ISZ Szeged, Kölcsey u. 10. gyors- és gépírót (gyorsírás tudás szükséges) alkalmazna adminisztratív munkakörben. Jelentkezni lehet: az áruforgalmi vezetőnél. Szegedi Bőrdíszmű ISZ felvételt hirdet női munkavállalók részére, akiket a bőrdíszmű szakmára betanít. Jelentkezni lehet a munkaügyesnél, Szeged, Kölcsey u. 10. sz. alatt. Gyakorlattal rendelkező lakatosokat, villanyszerelőket és asztalosokat felveszünk. Csongrád megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartó üzeme, Szeged, Tisza Lajos n. 67. sz. Férfi és női segédmunkásokat felvesz a Dél-alföldi Pincegazdaság Csongrád megyei kirendeltsége. Jelentkezni lehet: Szeged, Gutenberg u. 23. Érettségizett női munkaerőket laboránst munkakörben, valamint műszaki rajzolót, kezdőt vagy gyakorlattal rendelkezőt alkalmaz az OMMI Talajtani Osztálya Szeged, Alsó Kikötő sor 5. Férfi és női segédmunkásokat ládaszegezés, fürészgépi munkákhoz felveszünk magas betanítási órabért biztosítunk. Jelentkezni lehet: GEV Szeged, Máglya sor 4. (Volt Szilvánlatelep.) Felvételre keresünk azonnali belépéssel kőműves, asztalos, szobafestő, mázoló, központi fűtés,- gáz-, vízszerelő szakmunkásokat, segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Szeged Járási Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Makai út 57. AFIT XI. sz. Autójavító Vállalat felvesz: karosszérialakatos, általános lakatos, autószerelő szakmunkásokat, segédmunkasokat, mühelyiraokot és géplrőnől Jelentkezés: Szeged, Vásárhelyi Pál u. 4. Munkaügy. 44 órás munkahétre szabad szombattal adminisztrátorokat éa raktári dolgozókat veszünk fel. Játék Nagykereskedelmi Vállalat, Szeged. Bakay N. u. 22. Férfi és női munkavállalókat betanított munkára felveszünk. Jelentkezés: Csongrád megyéi Papírfeldolgozó ISZ Szeged, Huszár u. 8. sz. alatt az üzemvezetőnél. Az Egészségügy Gyermekotthon (Szeged, Gladics József u. 18.) felvételt hirdet takarítónői, szakképzett és szakképzetlen ápolónői munkakörre, határozott és határozatlan időtartamra. Fizetés a 18/1971 Eü. M. sz. utasítás szerint. Szakképzett 1—2 éves gyakorlattal rendelkező laboránst keres a József Attila Tudományegyetem Genetikai Tanszéki Csoportja. Fizetés 1400,— Ft + 30 százalék. Mikrobiológiai gyakorlattal rendelkezőket illetőleg a vegyészlaboránsokat előnyben részesítjük. Levélben kérünk választ. Clm: József Attila Tudományegyetem Genetikai Tanszéki Csoport, 6726 Szeged, Közép fasor 52. Az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatósága 4 órás takarítónőt alkalmaz azonnali belépéssel. Kovácssegédet felveszek. Fizetés megegyezés szerint. „Azonnali belépéssel" jeligére a Sajtóházba. 200 négyzetméter alapterü- : letű, száraz raktárhelyiség kiadó, kövesút mellett, özv. Szabó Istvánné Deszk, Felszabadulás u. 51. I