Délmagyarország, 1975. május (65. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

Yasárnap, T975. május 25. MAGAZIN u Mindent a szemnek, semmit a fülnek ? WeUr Egy rajz a leendő szegedi és Szeged környéki telefonközpont rendszerről. A háromszögekkel jelölt Újszegeden, Szentraihályteleken és Szöregen nem épül központ. Az ottani állomásokat közvetlenül a szegcdi főközpontba kapcsolják be. Ha dühöngve csapjuk le a kagylót félórai hiábavaló vonalvárás után, ha öt-hat esztendeje reménytelenül várunk arra, hogy lakásunkba bevezessék a vágyva-vágyott telefont, ha gyakorta gyalog kell nekivágnunk, félórákat szánva röpke ügyeink elintézésére félperces telefonbeszélgetés helyett, legföllebb ha egy határidő nyugtathat valamelyest bennünket, csillapíthatja dühös keserűségünket. A határidőé, amely után öröm lesz telefonálni. Addig azonban többnyire a szemünkkel is látnunk kell azt, akinek hangját hallani akarjuk. Még jóformán le sem telepszem Kopasz Flóriánnak, a szegedi postaigazgatóság fejlesztési igazgatóhelyettesének a szobájában, máris azt kezdi mondani, hogy enyhén szólva bizonytalannak tűnik a sokat emlegetett, szocialista szerződésben is rögzített 1975. december 31-1 határidő, amelyre elvileg el kellene készülnie Szeged új telefonközpontjának. — Éppen most indított pert ellenünk a BHG — amely a központ berendezéseit szereli és szállítja —, mivel nem voltunk hajlandók beleegyezni abba, hogy a határidőt 1976. december 31-re módosítsuk — teszi hozzá. Számára nyilván ez az az élmény, amit elsőként kell mostanában sorolni, ha telefonról kerül szó Szegeden. Természetesen a kívülálló számára is ez hat traumaszerűen. Az, hogy esetleg nem háromnegyed évet, hanem egy teljes esztendővel többet kell várnia arra, amíg végre használhatja jelenleg dísznek is alig jó telefonját. De ne vágjunk bele azonnal a közepébe, inkább kezdjük elölről: az első tervektől. Hiszen nemcsak Párizs, de a szegedi telefon-mizéria is megér egy misét, főként ha kálváriáját naponta végigjárjuk — többször is! Hat esztendeje, 1969-ben kezdődött. Akkorra már világossá vált, hogy a meglevő központ képtelen megbirkózni a gyors fejlődésnek indult város igényeivel. Mindenképpen fejleszteni kell tehát. Az akkor elkészült első alapokmányban azonban nemcsak egy új központ szerepelt, hanem Újszegeden ls új postahivatal építése, épületében egy 4 ezer vonalas mellékközponttal, amely majdnem akkora lett volna, mint a mostani főközpont. Tarjánba is 6 ezer vonalas mellékközpontot terveztek akkor, s ráadásul a jelenleg épülő új főközpontot: tízezer vonalas kapacitással. Az 1969-es tervek szerint tehát Szegeden összesen 20 ezer vonal állt volna rendelkezésre a rekonstrukció befejezése után. Csakhogy a tervek időközben megváltoztak. Négy éve, a beruházási egyensúly megteremtését szolgáló intézkedések meghozatalakor csökkentették a posta beruházási kereteit is. Időközben a város igazgatási határai is módosultak, s az 1973-ban elkészült új alapokmányban már nem szerepeltek az újszegedi és a tarjáni mellékközpontok, s módosították az Algyőre és Dorozsmára szánt központok terveit is, olymódon, hogy azok is helyi díjtételekkel kapcsolódhassanak majd be a szegedi távbeszélő-forgalomba. A tervek módosítása végső soron jelentős érvágás volt az eredeti elképzelésekhez viszonyítva, de a módosítás szükségességét be kell látnunk, hiszen az ilyen tekintélyes beruházásokat nyilván a népgazdaság teherbíró képességéhez kell igazítani. S ami az újabb tervek alapján végülis elkészül majd, az nemcsak Szeged, hanem a környék legégetőbb gondjait is megoldja. A Püspök utca és a Kossuth Lajos sugárút sarkán épül az új főközpont, amelybe végül is 11 ezer állomást lehet majd bekötni az eredetileg — két mellékközponttal — tervezett 20 ezer helyett. Itt kap még helyet egy 800 vonalas helyközi automata központ is. S bár Tarjánban nem épül meg az eredetileg tervezett hatezer vonalas mellékközpont, az 500-as házak között mégis helyet kap egy konténer, amelyben egy 940 állomásos kis mellékközpont lesz beépítve. Erről a konténerről külön is érdemes beszélni. Központok gyors telepítésére alkalmas új technika. Az előre összeszerelt berendezést kerekeken a helyszínre gurítják, s már csak a hálózatot kell rácsatlakoztatni. A svéd szabadalom alapján gyártott konténer még légkondicionáló berendezéssel is rendelkezik. S itt arról is szólni kell, hogy az olajipar szegedi üzeme minden dicséretet megérdemel, hiszen segítségére sietve a postának és Szegednek lehetővé tették, hogy a konténereket algyői telepükön szerelhessék össze. Konténerek! Nem félreértés a többes szám, mert összesen háromat szerelnek itt össze, mivel Kistelek is egy 400 állomásos konténerközpontot kap. De Algyőn is egy 400 állomásos új központ épül, a szegedi főközpont kihelyezett részeként. Deszk 60 állomásos végközpontot kap, Röszke ugyancsak, Mórahalmán pedig egy 300 állomásos végközpont épül, Dorozsmán pedig egy 400-as helyi típusú központ. Szőregen viszont a meglevő központ is megszűnik, ha elkészül a szegedi új főközpont. A szőregi telefonok közvetlenül abba lesznek bekapcsolva. Nem épül központ Újszegedre és Szentmihálytelekrc sem. Az egész rendszer természetesen csak akkor kezdheti meg működését, ha a Püspök utcában elkészül az új főközpont. Akkor következik el az az idő, amikor végre öröm lesz telefonálni. Már akinek jut telefon. Az épülő új főközpont és az egész rendszer ugyanis elsősorban minőségi javulást fog hozni. A crossbar ugyanis jóval gyorsabb elődjénél, a jelenleg működő rotarynál. Nem kell tehát majd félórákat várni vonalra, s ha nem foglalt a partner, azonnal tudunk vele beszélni. Menynyiségi szempontból azonban nem hoz gyökeres javulást az új rendszer. Szeged jelenlegi központja — a mellékközpontokkal együtt — ugyanis hatezer állomással birkózgat, az új rendszer elkészültével ez a szám — beszámítva a tarjáni konténer-központot is — kétszeresére fog emelkedni. Azonban már most több mint négyezren várnak Szegeden telefonra, s közülük sem kaphat mindenki telefont. Azok, akik csak az idén adták be igénylésüket, már nem biztos, hogy hozzájutnak a hőn áhított készülékhez. Kárpótol viszont mindezért a minőségi javulás. Az, hogy nem kell majd tárcsahangra várni, s az, hogy nem lesz korlátozás a távhívásban sem. Édeninek tetsző állapotok, s nem is kell hozzá sok. Csak annyi, hogy elkészüljön az űj főközpont. A posta ugyanis előre dolgozott. Az idén kétezer igénylőnél már előre beszerelik az állomást, jövőre még kétezret beszerelnek. Méghozzá nem is kevés múlik a BHG-n, hanem egy majdnem félmilliárd forintos beruházás sorsa. Az egész rendszer tervezett ára ugyanis 449,4 millió forint. Ebből 57 milliót visz el a hálózat építése, s 142,5 milliót a különböző központberendezések. A szükséges épületek ára 236 millió forint lesz a tervek szerint, ebből a Püspök utcai épület 180 millióba kerül. Természetesen akadnak még egyéb költségek is. Ilyenkor mindenképpen fölmerül az emberben: vajon megtérül-e? S ha igen, mikor? Válaszul álljon itt néhány adat. Szegeden a helyi telefonbeszélgetések száma havonta átlagosan 800 ezer körül van, vagyis az éves forgalom nem éri el a 10 millió beszélgetést, illetve forintot. Ha megszűnik a mostani túlterheltsége a hálózatnak, s végre valóban öröm lesz telefonálni, s közben az állomások száma is nő, legföljebb 20—25 milliós évi forgalommal lehet számolni. Legföljebb! Tessék számolni, mikorra térül meg a félmilliárd, nem számolva a fenntartási költségeget sem! (Igaz, a helyközi beszélgetések bevételét sem.) Dehát egy ilyen beruházás nem gazdaságossági kérdés, az intézmények, vállalatok és a lakosság ellátása politikai szempontból, az élet és a munka szempontjából fontos. Nem gazdaságossági ügy, mint ahogyan nem is peres ügy. Az embernek az az érzése, ítéljen bármit a bíróság a BHG kontra postaigazgatóság ügyben, az nemigen fogja befolyásolni a határidőt, legföljebb azt, hogy fizet-e, s ha igen, mennyi kötbért a BHG. Hogy mikor lesz végre öröm telefonálni Szegeden? Ezt megjósolni aligha lehet. SZÁVAY ISTVÁN BARÁTI KÖRI Kopasz Márta Ex librisek Ha kikérik a lakosság véleményét A várostervezők és fejlesztők világszerte foglalkoznak vele, hogyan lehetne a megvalósításra váró tervek elkészülte előtt megismerni az érdekelt lakosság véleményét, kívánságát és javaslatát. Ennek a törekvésnek egyik érdekes kísérlete zajlott le Kanadában. Az ország fővárosának, Ottawának a belvárosában van Dalhousie Ward elnevezésű terület. A városközponthoz tartozó kerület házai a szokványos kanadai városképet mutatták. Néhány új középülettől és a. kormányzat által épített nagy bérháztól eltekintve, a lakóházak jó része 50 évvel ezelőtt épült. A 14 ezer lakosú kerület utcáin az egylakásos családi házak váltakoztak a felhőkarcoló irodaházakkal. A lakosság nemzetiség szerinti megoszlása is változatos: 54 százalék angol, 21 százalék francia és 17 százalék olasz. Szociális szempontból is sok kívánnivaló volt. A családok negyedrésze évente még 3 ezer kanadai dollár jövedelemmel sem rendelkezett, 800 család különböző jótékonysági segélyakcióból élt, a családfenntartók 25 százaléka munkanélküli volt. Megalakították a „szomszédságokat kialakító és tökéletesítő" bizottságot, amely elsőrendű céljává tette a kerület közösségi gondjainak megoldását. A bizottság nemcsak a hatóságok támogatását szerezte meg, hanem a kanadai lakóházépítő és ingatlan kölcsönt nyújtó központi bank anyagi segítségét is biztosította. így rövidesen lehetségessé vált 40 ezer dolláros felújítási terv elkészítése. A szomszédsági bizottság 3 nyelven újságot adott ki, amely részletesen ismertette a felújítási terveket. Az újságot minden lakó megkapta. A bizottság felkérte a lakosokat, hogy közöljék elképzeléseiket, megjegyzéseiket, mert, ha nem vesznek cselekvőleg részt a kerület jövendő képének kialakításában, azt a különböző kormányszervek fogják megtenni, megkérdezésük nélkül. Megszervezték a „kommunikátor" rendszert is. A kommunikátorok vagy riporterek voltak, azaz megkérdezték a lakosság széles rétegeit a tervet illetően, vagy a terv egyes részleteinek tanulmány formájában történő kidolgozására vállalkoztak, ugyancsak a lakosság véleményének felkutatásával. A kerületet 7 körzetre osztották, szomszédsági tanulmányi csoportok alakultak, amelyek egy-egy szakterület (lakásépítés; szociális ellátottság, iskola, üdülő) kérdéseinek feldolgozását vállalták. Három hónap alatt 30 esti körzeti megbeszélést tartottak; Ilyen módon sikerült olyan tervjavaslatot elkészíteni, amely ai legegyszerűbb kérdésből — Mi tetszik és mi nem tetszik önnek ebben a közösségben? — kiindulva részletesen ismertette a kerület fejlesztésért, az egyes berendezések és szolgáltatások tökéletesítésére irányuló elképzeléseket. A javaslatot két nyelven készítették el (angol, francia) da kivonatos ismertetését három nyelven a kerület minden lakója megkapta. Miután a javaslaí áttanulmányozására megfelelő időt fordítottak, népgyűlésre hívták össze a kerület lakosait. Ezen a szomszédsági bizottság elnöke négy változatot terjesztett a közösség elé: elvetik a tervet, elfogadják a tervet, elhalasztják a terv megvalósítását 6 hónappal, végül a terv vitáját két hónappal később folytatják, hogy; időt adjanak további tanulmányozásra. A gyűlésen szenvedélyes vita volt. Az olasz lakosság a kéthónapos halasztás mellett foglalt állást s így csekély szótöbbséggel ez az alternatíva kerül megoldásra. Valószínűnek látszik, hogy a városnegyed felújítása még hoszszú időt vesz igénybe. A kísérlet azonban igen érdekes tanulságokkal szolgálhat. A tervezők számára: a lakosság legszélesebb körének meghallgatása, véleményének kikérése a rengeteg egyéni szempont miatt a terv végrehajtását jelentősen késleltetheti; ugyanakkor az eredeti tervjavaslat a felmerült kívánságok egészének úgysem tehet eleget, úl lakosság szempontjából a kísérlet azt a tanulságot adja, hogy, az egyéni kívánságok érvényesítése szinte lehetetlen. Ha azonban a szomszédsági közösségek jól átgondolt, közösen megfogalmazott javaslatokat, elképzeléseket terjesztenek elő, ezek teljesítése elöl a várostervező nem zárkózhat el. (Habitat, KanadaJj