Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-22 / 93. szám

2 Kedd, 1975. április 22. 2 Lemondott Thieu, a saigoni diktátor Ágotával az Egyenlítőn # Saigon (AP, Reuter) Nguyen Van Thieu, a sai­goni rezsim elnöke hétfőn este egyórás televízióbeszéd­ben megtörten jelentette be, hogy lemond hivataláról éa átadja a hatalmat Tran Van Huong alelnöknek. Thieu csaknem tíz évig uralkodott diktátorként Saigonban és a hazafiak tavaszi sikeres of­fenzívája előtt még úgy nyi­latkozott, hogy harmadszor is jelölteti magát az elnöki posztra. A saigoni diktátor búcsú­beszédében először ismerte el, hogy katonai eszközökkel rezsimje nem tud fölébe ke­rekedni a felszabadító erők­nek, de még most is szépíte­ni igyekezett a helyzetet, azt állítva, hogy Dél-Vietnam­nak csak a fele áll a Dl FW fennhatósága alatt. Katonai rendszerének csődjéért és saját bukásóért az Egyesült Államokat tette felelőssé és különösen keserű vádakkal illette a párizsi békemegál­lapodás miatt Kissinger kül­ügyminisztert. Televíziós beszédé során kijelentette, hogy amerikai nyomósra mond lc és re­zsimje szempontjóból eleve elhibázottnak minősítette az 1973 elején aláírt párizsi bé­kemegállapodást <3 akkor előre megmondta az ameri­kaiaknak — hangoztatta —, hogy a DIFK önálló kor­mányzatként való elismerése, valamint a nemzeti megbé­kélés és egyetértés orszá­gos tanácsának létrehozásá­ra vonatkozó döntés végze­tes lesz Saigon számára. Az amerikaiak azonban más vé­leményen voltak és szerinte a fegyverszállítósok megvo­násával fen.vegetödzve kény­szerítették őt a párizsi meg­állapodás elfogadására. Thieu lemondásával sem politikai, sem katonai síkon nem tisztázódott a helyzet Dél-Vtetnamban. Saigonban arra számítanak, hogy az agg Huong, aki gyenge egészsé­gi állapota és jóformán tel­jes vaksága miatt aligha ké­pes a kormányzásra, szintén lemond, és Tran Van Lam, a szenátus elnöke, egykori külügyminiszter veszi át a vezetést Mint emlékezetes, a saigoni szenátus már áp­rilis elején egyhangú szava­zással lemondásra szólította fel Thieut. Lam akkor tar­tózkodott a szavazástól, de magánbeszélgetésekben ő is bírálta a diktátort A saigoni hatóságok Thieu lemondását követően két órával meghosszabbították az éjszakai kijárási tilalmat és a főváros térségében min­den katonai egységet riadó­készültségbe helyeztek. El­lenzéki politikusok arra szá­mitanak, hogy a hadműve­letek egyelőre változatlanul folytatódnak. A saigoni pa­rancsnokság megcáfolta azt a hírt, hogy csapatai meg­kezdték a visszavonulást az ostromlott Xuan Locból, és azt állította, hogy néhány órás szünet után helyreállt a rádiókapcsolat Saigon és a tartományi székhelyen kö­rülzárt csapatai között. A hazafiak erősen szorongat­ják Binh Tuy tartomány székhelyét, Ham Thant is. A saigoni rezsim légiereje több mint 150 bevetésben bom­bázta a két várost ostromló felszabadító erőket. # Washington (AFP) Thieu lemondásának híré­re Kissinger amerikai kül­ügyminiszter a Fehér Házba sietett, hogy tanácskozzék Ford elnökkel. Az amerikai törvényhozók első reagálá­sából kitűnt, hogy ezek után nagyobb lehetőséget látnak a tárgyalásos megoldásra, de továbbra sem szándékoznak nagyarányú katonai segélyt nyújtani a saigoni rezsim­nek. Amerikai kormányzati kö­rökben szintén megkönnyeb­büléssel fogadták a hírt, de az az érzés uralkodik, hogy Thieu lemondása már elké­sett és aligha mentheti meg a saigoni rezsimet a teljes összeomlástóL # Saigon (AFP) Tran Van Huong új sai­goni elnök hétfőn letette a hivatali esküt. A rezsim ve­zérkari főnöke napiparancs­ban utasította a saigoni had­erőket a harc folytatására. A saigoni rendőrség olyan uta­sítást kapott, hogy folytassa feladatának teljesítését, és „őrizze meg hidegvérét". Magyar segélyszállítmány Dél-Vietnamnak • Hanoi (MTI) Hétfőn reggel a MALÉV különrepülőgépén Hanoiba érkezett a Magyar Szolidari­tási Bizottság ajándéka, amellyel a magyar dolgozó társadalom sietett a felsza­badulásért harcoló dél-viet­nami lakosság segítségére. A gyógyszerekből, kötszer­ből, élelmiszerből és textil­félékből álló szállítmányt Nguyen Van Tien, a Dél­Vietnami Köztársaság hanoi különképviselője vette át Némety Béla nagykövettől, kiemelve, hogy ezzel a gyors baráti segítséggel hazánk el­sőként nyújtott támogatást a szabadságukért küzdő dél­vietnamiaknak. 1 A félreértések elkerü­• lése végett rögtön az elején szögezzük le, hogy Agáta nem egy csinos, fiatal lány, hanem egy vadonatúj FIAT 850-es Speciál gépko­csi, melyet 1970 novemberé­ben Sadru úr, az indiai ga­rázstulajdonos adot át ne­künk széles mosoly és ud­varias kézfogás kíséretében, Kampalában, Uganda fővá­rosában — mondván: hasz­náljuk egészséggel. De amíg eljutottunk ide, sok minden történt. A dolog azzal kezdődött, hogy amikor visszatértünk Szegedre a nyári szabadsá­gunkról, egy tekintélyesen vastag boríték várt össze­gyűlt postám között. Kibontva, egy szerződés­ajánlat esett ki belóle, melynek elfogadása után lá­zas csomagolásba kezdett egész családom. Arról volt ugyanis szó, hogy Afrika legrégibb és leghíresebb brit­nemzetközösségi egyeteme, az ugandai Makerere Egye­tem 2 évre oktatói állást ajánlott fel. Mindezt augusz­tus végén, azzal a kéréssel, hogy október elejére, az új egyetemi kancellár beikta­tási ünnepségére legyünk ott. Hat hét állt tehát ren­delkezésünkre, olyan „cse­kélységek" elintézésére, mint pl. egy teljes háztar­tás leállítása, feleségem és magam munkahelyi problé­máinak elintézése, csomago­lás az ismeretlen, afrikai vi­szonyoknak megfelelően, s nem utolsósorban útlevelek és vízumok beszerzése. Bármennyire is hihetetlen, amikorra kellett, mindennel elkészültünk, az útlevelek, vízumok rendben megvol­tak, s a család itthonmaradt tagjainak integetése közben Ferihegyen beszállhattunk az osztrák légitársaság bécsi gépébe, hogy megkezdjük két évre tervezett, de végül is négy évre sikerült afrikai utunkat II Szovjetunió zárta el a fasizmus világuralomhoz vezető útját A BYT nyilatkozata a győzelem 30, évfordulója alkalmából # Berlin (ADN) A Béke-világtanács hétfőn nyilatkozatot hozott nyilvá­nosságra a fasizmus fölött Budapest Losonczt Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üd­vözölte Norodom Szíhanuk herceget a Kambodzsai Ki­rályság államfőjét a kam­bodzsai nemzeti felszabadító erők győzelme alkalmából. Ugyancsak táviratban fejezte ki Jó kívánságait Fock Jenó, a Minisztertanács elnöke Samdech Penn Nouth-nak, a Kambodzsai Királyság nem­zeti egységkormánya elnöké­nek, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa pedig a Kambodzsai Nemzeti Egy­ségfront Központi Bizottsá­gának. Moszkva Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke, honvédelmi mi­niszterhelyettes vezetésével hétfó délután katonai kül­döttség érkezett Moszkvába, hogy részt vegyen az egye­sített fegyveres erők hadtu­dományi konferenciáján, amelyet a Varsói Szerződés létrehozásénak 20. évfordu­lója alkalmából rendeznek. Róma Az európai kommunista és munkáspártok képviselői szombaton és vasárnap ta­nácskozást tartottak Rómá­ban az európai gazdasági együttműködés helyzetéről és kilátásairól. Különös tekin­tettel a biztonsági és együtt­működési értekezlet ered­ményeként megnyíló új le­hetőségekre. A 28 testvérpárt tanácskozásáról kiadott saj­tóközlemény hangsúlyozza, hogy valamennyi országnak aktivan hozzá kell járulnia a mindenoldalú együttműködés kibontakozásához. Budapest Tegnap Budapestre érke­zett B. P. Bugajev légimar­sall, a Szovjetunió polgári repülésügyi minisztere, aki — a szekció elnökeként részt vesz a KGST közlekedési ál­landó bizottsága légügyi szekciójának 25. ülésén. Belgrád Hétfőn délelőtt háromna­pos látogatásra Belgrádba érkezett dr. Bíró József magyar külkereskedelmi miniszter. A repülőtéren dr. Emil Ludviger jugoszláv kül­kereskedelmi miniszter fo­gadta. A fogadáson jelen volt Halász József, a Ma­gyar Népköztársaság belgrá­di nagykövete is. Dr. Bíró József látogatása alatt jugo­szláv külkereskedelmi és ipari szakemberekkel a két ország kereskedelmi kapcso­latainak kérdéseiről tárgyal. aratott győzelem 30. évfor­dulója alkalmából. A nyilat­kozat a többi között megálla­pítja, hogy. a Szovjetunió volt az a döntő erő, amely a német fasizmus előtt el­zárta a világuralomhoz ve­zető utat, A szovjet nép vi­selte a háború legnagyobb terhét, és ő játszotta a döntő szerepet a hitleri Németor­szág és a militarista Japán szétzúzásában. A hitlen Né­metország, a fasiszta Olasz­ország és a militarista Japán ellen vívott háborúban bát­ran küzdöttek az Egyesült Államok. Anglia, Franciaor­szág és más országok népei is. A Hitler-ellenes koalíció közös harca bebizonyította a különböző társadalmi rend­szerű országok szoros együtt­működésének lehetőségét és hatékonyságát A nyilatkozat rámutat hogy a fasizmus fölött ara­tott győzelem nyomán a nem­zetközi helyzetben alapvető változások történtek — lét­rejött a szocialista országok hatalmas közössége. Az el­múlt években történelmi je­lentőségű eredményeket ért el a szocialista országoknak és a békeszerető államoknak az a kezdeményezése, hogy a békés együttélés elvei alapján, a hidegháborúról térjenek át a különböző tár­sadalmi rendszerű országok közötti kapcsolatok kiépíté­sének politikájára. A Béke-világtanács nyilat­kozata az európai biztonsági és együttműködési értekez­lettel kapcsolatban megálla­pítja, hogy a kontinens tör­ténelmében még nem ülése­zett olyan konferencia, ame­lyen szocialista és kapitalista országok — katonai tömbök­höz tartozó és semleges, tömbön kívüli, nagy- és kis államok — képviselői az egyenjogúság alapján tár­gyalnak az európai béke és biztonság szavatolásának sürgős feladatáról. A béke­szerető erők remélik és el­várják, hogy a résztvevők mindent megtesznek az euró­pai értekezlet sikeréért. Az okmány ezután figyel­meztet arra, hogy a háború és a reakció erői még nem tették le a fegyvert, maka­csul akadályozni próbálják az enyhülés terjedését, fe­szültségi gócokat igyekeznek szítani. Éppen ezért, a nem­zetközi politika legfőbb fel­adata mcet a nemzetköri enyhülés elmélyítése, vissza­fordíthatatlanná tétele és kiterjesztése más országokra, valamint kontinensekre. A Béke-világtanács elítéli az Egyesült Államok beavat­kozását Dél-Vietnam bel­ügyeibe, és követeli, hogy a korhadt saigoni rendszert olyan kormányzat váltsa fel, amely hajlandó betartani a párizsi megállapodás előírá­sait Az okmány végezetül hangoztatja, hogy újabb erő­feszítéseket kell tenni a kö­zel-keleti béke megteremté­séért, az izraeli agresszió következményeinek felszámo­lásáért és a palesztinai arab nép nemzeti jogainak érvé­nyesítéséért A gyerekek — lányunk E. akkor 8, fiunk A. pedig 4 éves volt — életükben elő­ször ültek repülőgépen — de A. az egész kérdést elintéz­te azzal, hogy felszállás után rögtön megkérdezte: „ ... és mond, Apa, mikor törik le a szárnya???..." Nyolc órai várakozás után — gondolom abban a hónap­ban a schwechati repülőtér villanyszámlája lényegesen több volt, mint a szokásos, mert a gyerekek nagyon él­vezték az automata mozgó­lépcsőt — végre megérkezett az „igazi" repülőgép, a belga SABENA Boeing 707-ese, hogy közel 9 órás, leszállás nélküli repüléssel, szomba­ton reggel letegyen bennün­ket az entebbei repülőtér be­tonjára. Entebbe, Uganda régebbi fővárosa közvetlenül a Vik­tória-tó partján épült, gyö­nyörű kis kertváros, s még most is, a főváros áthelyezé­se után, sok kormányhivatal és minisztérium székhelye. A repülőtér — akkor még a régi volt üzemben, azóta már felavatták a jugoszláv segítséggel épült hipermo­dern újat — teljesen a víz­parton épült, úgy, hogy a gépek közvetlenül a tó felett szállnak le. A megközelítése tehát egyszerű a pilótáknak, s ezért Afrika egyik legbiz­tosabb, s egyben egyik leg­modernebb repülőterének tartják. A hűvös európai október­ből megérkeztünk az állandó tavasz országába. Hajnalban eső volt, a még vizes beton árulkodott róla, s a langyos szél kellemes ázott földsza­gott hozott A. lépett először Afrika földjére, mi pedig feleségem­mel kissé hitetlenkedve néztünk körül, hirtelen any­nyira furcsának tűnt a fel­irat: „Welcome tó Uganda" — üdvözöljük Ugandában. Entebbe, 3879 láb, hirdeti a tábla — 1200 méter a ten­ger színe felett Gyors, udvarias útlevél- és vámvizsgálat — a Makerere Egyetem nevének említése csodát >tesz —, mindenki mosolyog, és sietve előre en­ged bennünket. Pecsét az út­levelekbe — s most már hi­vatalosan is itt vagyunk. Ezzel azután felmerült az első megoldandó kérdés is. Entebbe 36 km-re van délre a jelenlegi fővárostól, Kam­palától, amely utunk vég­célja. Hogyan jutunk oda? Szerencsére nem kellett so­kat gondolkodnunk, mert egy alacsony, jól öltözött af­rikai férfi lép oda, s kifo­gástalan angolsággal meg­kérdi: — „B. doktor?" — „Yes" — válaszolom, s a kölcsönös bemutatkozás után kiderül, hogy ő Mr. Meya, jövendőbeli munka­helyem főtechnikusa, aki aiért jött ki a repülőtérre, hogy bennünket Henriettá­val bevigyen Kampalába. Hm — gondolom, ez igen, egy egész küldöttség vár. — Hát, akkor mehetünk is — zavar meg tűnődésemben Mr. Meya —, a csomagokat majd hozzák, s berakják Henriettába a hordárok. Hohó, itt valami nem stimmel, villan át az agya­mon, de mire időn lenne vé­giggondolni a dolgot, már ki is derül, hogy Henrietta nem egy csinos helyi szépség, ha­nem az intézet terepjáró Land Rovere, és mint ilyen, később nagyon hasznos szol­gálatot tett számunkra is. Elindultunk. Mindannyian érdeklődve néztük az át­menti tájat, első afrikai él­ményeinket. Rögtön itt ért első meglepetésünk is — me­lyet úgy fogalmaztunk az­után meg, hogy „fekete Afri­ka — vörös". Vörös, mert a föld sok vasat tartalmaz, s a megszokott barnásfekete színű föld helyett mindenütt piros színt lát az ember. (Később azután arra is rájöttünk, hogy Kelet-Afrika sok helyen nemcsak a föld színe miatt vörös, hanem politikai célok és elképzelesek miatt is. De erről majd később.) Az utat kis, apró települé­sek szegélyezik — minden ház körül soha nem látott virágzó fák és bokrok —, dc 'a gyerekek ujjongva ismét­lik szüntelenül: — Nézzétek, mennyi banán van mindenütt! Valóban, feltűnő, hogy mennyi banánt termelnek mindenfelé. Már az első pil­lanatban kiderül, hogy ez nem az a banán, amelyet mi itthon ismerünk. (Ilyen is van.) Ez „matoke" vagy ÍŐ­zőbanán, a lakosság egyik legfontosabb alapélelmezési cikke, és körülbelül azt a szerepet tölti be, mint ná­lunk itthon a jó öreg krump­li. Még az íze is hasonlít hozzá. Mi pedig feleségemmel várjuk Kampala feltűnését. Az út jó, kisebb-nagyobb dombok között kanyarog, s ' egyre azon töröm a fejemet, hogyan fogunk mi itt valaha is kocsit vezetni, mert a bal oldali közlekedés annyira szokatlannak tűnik. Félórai út után egy domb­tetőről végre feltűnik a fő­város. Lélegzetelállítóan szép látvány. Dombokon épült — a belváros 7 dombra, mint Róma, ezért Afrika Rómájá­nak is nevezik az idegenfor­galmi prospektusokban —, de az egész város, a maga 360 ezer lakosával állítólag 42 dombnyi helyet vesz igénybe. A város magja hi­permodern, a zöld dombokon hófehér toronyházak törnek a valószínűtlenül kék ég felé. Szikrázik a nap — de nincs kellemetlenül meleg. Hiába van az Egyenlítő légvonal­ban 60 km-re délre, 1300 mé­ter magasan vagyunk, és a dunántúlnyi nagyságú Viktó­ria-tó mérséklő hatása is ér­vény esüL Enyhe pára ül a városon, s mindez meseszerűvé teszi az egész látványt. ^ De. álmélkodásra nincs idő — máris ott vagyunk az óra­toronynál, ami minden na­gyobb kelet-afrikai város kö­telező tartozéka. Mintegy 25 —30 méter magas, különböző formájú tornyok ezek, a négy oldalukon órával, hogy mindenki akinek nincs órája, igazodni tudjon a pontos idő­höz. Na, meg egy kicsit olyan központi találkozóhely-féle is egy ilyen óratorony, mert ahogyan itt Szegeden annak idején a „Stühmer sarkán", vagy Pesten a „Nemzetinél* ahol a hatos megáll" talál­kozott a város apraja-nagy­ja egymással — egy kelet­afrikai városban az órato­rony ez a hely, még ha az nincs is mindig a város kö­zépponjtában. Az egyetemhez át kell vág­ni az egész városon, mert 5 km-re a Makerere domb te­tejére épült. Így rögtön az első napon ízelítőt kapunk Kampalából is. Az utcák szélesek, óriási tömegek sétálnak, feltűnő, hogy milyen sok az indiai, (Azóta már megváltozott.) A nők gyönyörű, sokszor vagyont érő szárikban, míg a férfiak európai ruhában, Sok közöttük a turbános szikh. A afrikai nők mikro-mi­niben (azóta ez is megválto­zott), vagy a busutinak ne­vezett hosszú, nemzeti vise­letben. Az üzletek zsúfoltak a szó minden értelmében. Sok a vásárló, és minden roskadá­sig tele áruval. Első pillanat­ban érthetetlen, hogy ilyen pezsgőnek látszó üzleti élet mellett hogyan tartozhat Uganda a hivatalos ENSZ­statisztika szerint a világ 25 legszegényebb országa közé. (Idővel erre is rájövünk, amikor járjuk a fővárostól távoli országrészeket.) Fordul a kép — már kinn vagyunk a városból —, itt az egyetemi telep, a campus impozáns főbejárata. „Makerere University, Kampala" — áll a táblán, rajta az egyetem címere, benne a koronás daru, mely egész Uganda címer-állata is egyben —, alatta a jelmon­dat: „A jövőt építjük". (FolytatjukJ Dr. Bálint Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom