Délmagyarország, 1975. április (65. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

SZOMBAT, 1935. ÁPRILIS 12. 3 Fock Jenő fogadta a mongol külügyminisztert © Budapest (MTI) A vendégeket a gyár ve­' Fock Jenő, a Miniszterta- zetői fogadták, majd Kovács nács elnöke pénteken az Or- József, a Május 1. Ruhagyár szágházban fogadta Lodon- vezérigazgatója adott tájé­gijn Rincsint, a Mongol Nép- koztatót a vállalat életéről, a köztársaság külügyminiszte- munkáskollektíva elért ered­rét. ményeiről A szívélyes, baráti hangú- A tájékoztatót követően a latú találkozáson jelen volt vendégek — a házigazdák Púja Frigyes külügyminisz- kíséretében megtekintették a ter, Kádas István, hazánk gyár szabászatát, valamint Ulánbátort nagykövete, yala- k termeket, amelyek­mint Bandarijn Dugerszuren, 0 ' a Mongol Népköztársaság ben a fertl és a no1 kabato" budapesti nagykövete. kat, ruhákat készítik. A mon­* gol vendégek látogatása a Lodongijn Rincsin mongol árban rendezett divatbe­kulugymimszter es kiserete 00 pénteken a Május 1. Ruha- mutató megtekmtesevel ert gyárba látogatott. véget. Nguyen Phu Soai látogatása © Budapest (MTI) Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára pénteken délután a Belgrád rakparti Népfront-székház­ban fogadta Nguyen Phu Soai-t, a Dél-vietnami Köz­társaság budapesti nagykö­vetét. Nguyen Phu Soai tá­jékoztatást adott az ideigle­hes forradalmi kormány fegyveres erőinek és a dél­vietnami népnek a Threu­rezsim területrablásaival szembeni sikeres harcáról. Sarlós István népfrontmoz­galmunk vezető testülete ne­vében biztosította a nagykö­vetet a magyar társadalom további cselekvő szolidaritá­sáról. A megbeszélésen részt vett dr Molnár Béla, a HNF OT titkára is. Ny. Faggyejev elutazott hazánkból © Budapest (MTI) Nyikolaj Faggyejev, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának titkára pénte­ken elutazott hazánkból. A KGST végrehajtó bizottsá­ga közeljövőben sorra kerü­lő ülésének előkészítésével kapcsolatos megbeszélésen fogadta őt Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, a végrehajtó bizottság soros elnöke. Megbeszélést folytatott Huszár Istvánnal, a Minisztertanács elnökhe­lyettesével és Szekér Gyula nehézipari miniszterrel, a színesfém-kohászati állandó bizottság elnökével. Megkezdődött a kender vetése Az új technológia térhódítása Hazánk déli megyéibén: gyorsításának, a gépek kimé­Csongrádban, Békésben, Ba- lésének, legjobb kihasználá­ranyában és Tolnában meg- sának. A KSZV mezőgazda­kezdődött a kender vetése, sági osztályának más megyék­Az ipari növény telepítését ben is vannak komplex ter­az idéit hét megyére, az ere- raesztéstechnológiát alkalma­dét! termő tájakra, a feldől- zó partnerei, mondhatni be­gozó üzemek körzetére össz- mutató gazdaságai, pontosították. A cél ugyan­is az, hogy az óriási tömegű termés minél rövidebb úton jusson el az átvevőhelyek­re. Ezáltal csökkentik a fu­varozási költségeket, szállító­kapacitás szabadul fel, s egyben energiát, üzemanya­got takarítanak meg, ami el­sőrendű népgazdasági érdek. További előny, hogy a ko­rán beszállított kóró kevés­bé uan kitéve az időjárás vi­szontagságainak, minőség­rontó hatásának. A Kénderfonó és Szövő­ipari Vállalat mezőgazdasági osztályától kapott, tájékozta­tás szerint az 1975-ös esz­tendőt az új technológia el­terjesztésének éveként tart­ják számon. A vállalattal szerződött mintegy hatvan gazdaságban nemcsak az aratást, a kévébe kötést, ha­nem az egyéb munkák zö­mét, mint például a bálázást és a rakodást is gépesítik. A szövetkezetek a legújabb tí­pusú, nagy teljesítményű, szovjet aratógépeket vásárol­tak. Elegendő alkatrész is érkezett a Szovjetunióból az AGROKER-vállalatokhoz. A betakarítás időszakában min­denütt megszervezik a gyors hibaelhárítást, a helyszíni javítószolgálatot. Az idén és az elkövetkező években a jelentős kender­termelő vidékeken egyre több bázisgazdaság jön lét­re. Csongrád megyében ilyen a hódmezővásárhelyi Marx Tsz, amely a társgazdaságo­kat is segíti. Megszervezi a körzet kenderültetvényeinek repülőgépekről történő vegy­szeres lombtalant'tását. Ez fontos feltétele az aratás B MagyarENSZ­társaság távirata Waldheimhez © Budapest (MTI) A Dél-Vietnamban kiala­kult súlyos helyzettel kap­csolatban a Magyar ENSZ­társaság táviratot juttatott el Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához. Ebben többek között hangsúlyoz­zák: A Magyar ENSZ-társaság nagy aggodalommal és mély megdöbbenéssel érte­sült azokról a fejlemények­ről, amelyek újabb megpró­báltatásoknak teszik ki Dél­Vietnam sokat szenvedett népét. A saigoni kormányzat tudatosan és rendszeresen megsérti a vietnami béke helyreállításáról aláírt pári­zsi egyezményeket, minded­dig lehetetlenné tette, hogy e megállapodások érvényre juthassanak. A Thieu-kormányzat a je­lek szerint — azonban még mindig nem hajlandó levon­ni a következtetéseket, sőt kudarcának elfeledésére és palástolására a világ közvé­leményének félrevezetésére bűnös és cinikus játékba kezdett a dél-vietnami „me­nekült probléma" ürügyén. A lakosságot kitelepítésre, otthonainak elhagyására kényszeríti, hogy „élő sö­vényként" fedezzék a saigoni hadsereg rendezetlen vissza­özönlését: felhasználhassák őket ágyútöltelékként a har­cokban. A különösen felhá­borító az a manőver, ame­lyet a szüleiket vesztett apró gyermekekkel követnek el: gyermekek ezreit ragadják el szülőföldjükről, visszaél­nek a legemberibb érzel­mekkel. Sajnálattal kellett értesül-' nünk arról is. hogy az Egyesült Államok vezető kö­rei támogatják és fedezik a saigoni kormányzat üzelme­it, sőt maguk is részt vesz­nek azokban. Ezzel Wa­shington újból megszegi a saját maga által aláírt pári­zsi egyezményeket, amelyek­ben vállalta, bogy tartózko­dik a Dél-Vietnam ügyeibe történő beavatkozástól. A Magyar ENSZ-társaság követeli, hogy szűnjék meg a lakosság és a gyermekek erőszakos elhurcolásának a „menekült problémával" kapcsolatos üzérkedés, amely az emberi jogok durva meg­sértése. Hajtsák végre követ­kezetesen a párizsi megálla­podást. Üzemben a víz­kivételi művek Elfoglalták állomáshelyü- sek után kedvezőnek mond­ket az úszó fő vízkivételi ható a talajvízszint. A sze­művek az Alsótiszavidéki les időjárás azonban gyorsan Vízügyi Igazgatóság körzeté- szikkasztja a földek felszíni be tartozó folyószakaszokon, rétegét, ezért több gazdaság­Az első teendő a kettős ren- ban egyes tavaszi növénye­deltetésű, tehát a vízelveze- ket öntözéssel kelesztik. Ez­tő és egyben öntöző csator- zel megakadályozzák, hogy a .nahálózat átmosása, hogy szélviharok még kelés előtt megtisztítsák a földekről károsítsák a vetést, elhord­esetleg belekerült vegyszer- ják a magot, a talajfertőtle­Jubileumi ünnepség a textilművekben Negyedszázada annak, hogy fölépült a szabad Ma­gyarország első könnyűipari létesítménye, a Szegedi Tex­tilművek fonodája. A sok üres kéznek munkát adó üzem azóta nagyon sokat fejlődött, mellette szövődét és más üzemcsarnokokat^ óvodát, bölcsődét, munkás­szállót építettek föl. A jubi­leum alkalmából az eredmé­nyekre méltán büszke dol­gozók, vezetők ünnepséget rendeztek tegnap, pénteken a gyár nagytermében. Meg­hívták erre azokat a dolgo­zókat, akik kezdettől fogva a gépek mögött állnak, s akik már nyugdíjba mentek. Részt vett az ünnepségen dr. Németh Lajos, az MSZMP Csongrád megyei bizottságá­nak titkára, dr. Varga Dezső, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára, dr.. Paczuk István, a megyei ta­nács elnökhelyettese, dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára, Berta István, a városi pártbizottság osz­tályvezetője, dr. Csikós Fe­renc, a Szeged városi tanács vb titkára, Bódi György, a KISZ Csongrád megyei bi­zottságának első titkára és Barna József, a Textilipari Dolgozók Szakszervezetélek képviselője is. kezdtek, egy évvel később BaíZt Frigyesne szb-htkar hn„áf.s;tnlták a dorozsmai köszöntő szavai utan Juhasz Géza igazgató mondott ün­nepi beszédet. Megköszönte Acs S. Sándor felvétele A munkásgyűlés résztvevőinek egy csoportja; Géza beszédét mondja Juhász a dolgozó kollektíva egyre jobb eredményeket hozó munkáját, majd ismertette a gyár fejlődését. A fonodát a Magyar Dolgozók Pártja nagy szegedi pártbizottságá­nak kezdeményezésére 1949­ben kezdték építeni, s egy év múlva már pörögtek a Szovjetuniótól kedvezményes áron vásárolt fonógépek or­hozzácsatolták a dorozsmai szövődét, majd 1963 nyarán az egész üzem a Pamutnyo­móipari Vállalat gyáregysége leU. A legújabb beruházást né­hány hónapja fejezték be a texlitművekben, 18 darab kaversenyben mutatott igye­kezetét, amellyel elnyerték a „Kongresszusi zászlót." A 166 szocialista brigád közül kiemelte az „Aranyfonál" brigádot, amelynek tagjai jó munkájuk alapján meg­kapták a „Kongresszusi ok­levelet." Az ünnepség végén Cső­maradványoktól. A szentesi zöldségtermesztő tájkörzet­ben. már több év óta alkal­mazzák ezt a biztonsági megelőző módszert. A Hár­mas-Körös torkolatánál levő tízszivattyús úszómű felduz­zasztottá a harminc kilomé­teres csatornahálózatot. Az ezen áthaladt öblítő vizet Mindszentnél vezették visz­sza a Tiszába. A hódmező­vásárhelyi öntözőrendszert kiszolgáló lúdvári szivattyú­telepen a jelenlegi magas tiszai vízállás lehetővé teszi a friss víz gravitációs be­táplálását, csökkentve az üzemeltetési költségeket. Az öntözési idény helyen­ként már megkezdődött. Csanytelek, Szegvár, Tömör­kény térségében a korai sza­badföldi primőröket — a ká­posztaféléket — a kiültetés után húsz-huszonöt millimé­teres mesterséges csapadék­kal árasztották el. Az esőzé; nítő kémiai anyagokat. csehszlovák orsó nélküli fo­nógépet szereltek be, ame- szár Jenő főmérnök — aki lyeken évente 1800 tonna fo- ugyancsak kezdettől fogva nalat gyártanak. a gyár dolgozója — meleg Juhász Géza ünnepi beszé- szavak kíséretében p&nzju­de után dr. Tatár József, a talmat adott át annak a 113 vállalat vezérigazgatója kö- dolgozónak, akik negyedszá­sói. Az első évben elnyerték szöntötte a gyár dolgozóit, zada dolgoznak a textilmű­az élüzem kitüntetést — Elmondta, hogy a textilmű- vekben, s azoknak akik már .. , ,KK. . vek nagy feladatokat végez nyugdíjba mentek. azóta tovaDDl Kilencszer, A el a váUaiat munkájából. Di- Az ünnepséget üzemláto­gyár egyre bővült, erősödött, csérte a szegediek kongresz- gatás, majd közös vacsora 1962-ben nagyberuházást szusi és felszabadulási mun- követte. Előkészületek a béke és barátság hónapra Tegnap, pénteken délelőtt a világon. Az évforduló }ó összekapcsolódnak a belpcv Szegeden, a városi népfront- alkalmat nyújt ahhoz, hogy litikai eseményekkel •— mi­székházban ülést tartott a gyűléseken, baráti találkozó- vei a XI. pártkongresszus Hazafias Népfront béke és kon, beszélgetéseken Csöng- határozatának ismertetése barátsági bizottsága. Dr. Szi- rád megye lakossága megem- ebben az időszakban kiemel­lágyi Júlia, a bizottság elnö- lékezzen a harminc évvel kedő mozzanata közéletünk­ke megnyitójában szólt arról, ezelőtti harcokról, különös nek. A nagygyűlések, talál­hogy az Országos Béketa- tekintettel a szovjet nép erő- kozók. vitafórumok a kül­náss, Hazafias Népfront, tö- feszítéseiről, áldozatos küz- és belpolitikai események megszervezetek és társadalmi delméről. De májusban ar- ismertetésén túl azt a célt szervek közreműködésével ról is kell szólni, a három is szolgálják, hogy pontos ké­május 8 és június 9-e között évtized alatt a világ átfor- pet adjanak a nemzetközi ebben az évben is megren- málódott, a Szovjetunió és a osztályharc eredményeiről. dezi a béke és barátsági hó- többi szocialista ország bé- Hódi Istvánné, a Hazafi. napot. Az előadó ismertette kepolitikája növelte a népeia as Népfront megyei bizott­a rendezvénysorozat politikai biztonságát. Ennek ellenére ságának munkatársa a béke célkitűzéseit, beszélt a béke- továbbra sem szűnt meg a és barátsági hónap program­hónap megrendezéseinek elő- háborús veszély, hiszen az ját ismertette. Csongrád mc­készítéséről. Mint köztudott, imperialista hatalmak agresz- gye mind az öt városában a fasizmus felett aratott győ- szív erői még jelt adnak ma_ rendeznek niajd politikai zelem 30. évfordulóját un- gukrol ... neplik a haladás erői szerte A békehónap rendezvényei nagygyűléseket. Az esemény­sorozatból kiemelkedik a magyar—szovjet barátság na­pok, amelyeknek színhelye Szeged, és a makói járás lesz. Ezenkívül a magyar és NDK, magyar és lengyel ba­ráti találkozókra is sor kerül Szegeden, Vásárhelyen, illet-; ve Szentesen. Több ipari nagyüzemben tartanak a bé­kehónap alkalmából nagy­gyűlést, de természetesen minden községben méltóképp megemlékeznek a győzelem évfordulójáról. A tanácskozáson résztve­vők a társadalmi, tömegszer­vezétek képviselői, számos olyan javaslatot tettek, ame­lyek elősegítik, hogy a ren-r dezvénysorozat még színeseb­bé gazdagabbá váljék. Munkásőrparancsnokok tanácskozása Szegeden A következő hetekben me- távú feladatokról szólva A tanácskozáson húsz ki­gyénk valamennyi munkás- hangsúlyozta, hogy a kom- váló parancsnok számolt be őregységében tanácskoznak munista embernevelés fontos egyéni módszereiről, s arról, majd a parancsnokok a XI. részterülete a munkásőrség hogy az üzemek döntő több­pártkongresszus határozata- tevékenysége. Elő kell segí- ségében az állami és gazda­ból eredő feladataikról. A teni, hogy a munkásőrök sági vezetők készséggel segí­sort tegnap délelőtt a szege- továbbra is a part politiká- tik a munkásőrök munkáját, di Gera Sándor munkásőr- jának cselekvő végrehajtóivá A KSZV újszegedi gyárában egység parancsnoki találko- váljanak. A parancsnokok- például az egyik legértéke­zója nyitotta meg, melyet a nak a jövőben is gondot kell sebb pártmunkának tekintik KSZV újszegedi gyáregysé- fordítaniuk egyéni nevelési a munkásőri szolgálatot; a gében rendeztek. A tanács- és kiképzési módszereikben legtöbb munkásőr egyúttal kozáson felszólalt Mákos a munkásőrök személyes, kiváló dolgozója is az üzem­István, területi munkásőr- emberi gondjainak megoldá- nek. emberi magatartásuk, parancsnok is. Fükö József, sára, hiszen ez megkönnyíti fegyelmezettségük, helytállá­a munkásőregység parancs- nehéz szolgálati feladataik suk a termelésben is példa­tíoka a közvetlen és hosszú végrehajtását. mutató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom