Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-02 / 52. szám

2 VASÁRNAP, 1375. MÁRCIUS & PT R II ott az európai szakszervezeti tanácskozás Záróközlemény — Gáspár Sándor nyilatkozata 0 Genf (MTI) Genfben szombaton a nem. zetközi munkaügyi szervezet új székházában befejezte munkáját az európai szak­szervezeti , vezetők kétnapos konferenciája. A konferencia valamennyi felszólalója kifejezte igényét az együttműködésre, a kap­csolatok fejlesztésére, a ta­nácskozás résztvevői jóvá­hagyták a szerkesztő bizott­ság által kidolgozott két nyi­latkozatot, amelyek Jtözüi az első a munka humanizálásá­val foglalkozik, különös te­kintettel a munkabiztonságra a dolgozók egészségének vé­delmére és szociális körül­ményei javítására. A máso­dik nyilatkozat hangsúlyozza a munkások egészségére ká­ros vegyi és egyéb mérgező anyagok, illetve termékek elleni védekezés szükségessé­gét, és erre konkrét intézke­déseket irányoz elő. 0 Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára nyilatkozatot adott az euró­pai szakszervezeti vezetők kétnapos genfi értekezleté­nek eredményeiről. Kiemelte annak rendkívüli jelentősé­gét. hogv a különböző irány­zatú európai szakszervezetek képviselői összeültek, vitat­kozva, megértve, figyelembe véve egvmás nézeteit, állás fogla'ását. — Nagyon fontos hangsú­lyozni — mondotta Gásnár Sándor, hogv a találkozón konkrét témákat, a tőkés és a szocialista országok dolgo­zóit egyaránt közvetlenül érintő kérdéseket vitattunk meg. mégpedig: a munka humanizálását, a dolgozók egészségének véde'mét. szo­ciális körülményeik javítá­sát. A tanácskozáson bebizo­nyosodott, hogv szükség"* és lehetséges a párbeszéd foly­tíltásfl. A SZOT főtitkára a to­vábM-kban szó't nrrób hogv 1976-ban eev e«et!enes úlabh. hasonló szlnbl szak­szTvw-ti konferencián — a kölcsönös bi'alom megte­remtése esetén —> lesz lehe­tőség ezeken a témákon kí­vül más, a dolgozókat köl­csönösen érdeklő kérdések megvitatására is. Gáspár Sándor kijelentet­te, hogy a magyar szakszer­vezetek nagy mértékben hozzájárultak az értekezlet sikeréhez. Képviselőik részt vettek a tanácskozás előké­szítésében, az értekezleten elmondották tapasztalataikat, javaslataikat. A magyar szakszervezetek — mint mondotta — nagy hasznot merítenek a tanács­kozáson elfogadott dokumen­tumokból, és arra töreksze­nek, hogy az ott megfogal­mazott javaslatokat lehetősé­geik szerint megvalósítsák. A kétnapos konferenciáról kiadott záróközlemény java­solja, hogv 1976-ban tartsa­nak hasonló szintű eurónai szakszervezeti konferenciát, amelyen az eddig elért ered­ményeket és a közös tevé­Melrá­szerencsétlenség 0 London (MTI) A londoni metró eddigi 'egsúlyosabb katasztrófája következett be pénteken: egy szerelvény a Morgate-állo­mison egy vágányzáró fal­ba rohant. A mentési mun­kálatok azonnal elkezdődtek egész nap folytak, és még szombaton sem fejeződtek be: a 27 méter mélységben bekövetkezett szerencsétlen­ség színhelyén még tegnar ~.ste is dolgoztak a mentők. A háromkocsis szerelvény alól tegnap délután 3 óráír 15 ho't testet húztak ki. A sebesültek száma legalább kilencven. Félő. hogy újabb áldozatok holttestére bukkannak a -nentőai akulatok. A szerencsétlenség oká' i-gnav este még nem tudták megállapítani. kenység további lehetőségeit vitatnák meg. Megbízták a nemzetközi munkaügyi szer­vezet kormányzótanácsának minden európai munkaválla­ló tagját, hogy foglalkozza­nak e konferencia előkészí­tésével. A tanácskozáson részt vevő szakszervezetek megerősítették, hogy a kü­lönböző társadalmi rendsze­rekhez való tartozás, az elté­rő világnézetek ellenére szükség van az euróoai szak­szervezetek együttműködésé­re, az információk kicseré­lésére, a kölcsönös tapaszta­latok hasznosítására. A közlemény végezetül ki­emeli, hogy az európai szak­szervezeti központok hasz­nálják ki azokat a lehető­séfeket, amelyeket a nem. zetközi munkaügyi szervezet kínál ezen a téren. A kétnapos találkozót mindvégig baráti, konstruk­tív. együttműködésre törek­vő légkör jellemezte. Mmű MII ""-Í=H A szovjet barátság ötven éve 0 Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára üdvözölte a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaságot abból az alka­lomból, hogy Csehszlovákiá­ban ötven évvel ezelőtt ala­kult meg a Szovjetunióval való barátság első szerveze­te, az új Oroszországhoz való gazdasági és kulturális köze­ledést előmozdító társaság. — Nagy örömmel (ölt el. hogy évről évre erősödik po­litikai és gazdasági együtt­működésünk, szilárdul a szovjet és a csehszlovák dol­gozók szellemi kapcsolata egyre sokrétűbbé válik a megbonthatalan csehszlovák —szovjet barátság — írta az SZKP KB főtitkára. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége ren­deletileg a Népek Barátsága szovjet érdemrendet adomá­nyozta a Csehszlovák—Szov­jet Baráti Társaságnak. gCüipolifikcai reflektor IPH Ilii RADIOTELEX NE HAGYJA KI EZT A LEHETŐSÉGET! Március 3-tól tavaszi férfi­öltönyök rendkívül olcsó áron! Ódám férfikonfekciá-boEt (KÁRÁSZ UTCA IP. SZAM) Palladió férfiöltöny Import szövet férfiöltöny Újpest férfiöltöny Sherric férfiöltöny 889 Ft-tól 988 Ft-ig 906 Ft 877 Ft-tól 1050 Ft-lg 827 Ft-fól 913 Ft-ig Prága Prágában nyilvánosságra hozták a Nemzetközi Diák­szövetség nyilatkozatát a fa­sizmus felett aratott győze­lem 30. évfordulója alkalmá­ból. A dokumentum hangsú­lyozza: a fasizmus feletti győzelem meggyorsította a világforradalmi folyamat menetét, elősegítette a nem­zeti felszabadító mozgalmak hatalmas méretű fellendülé­sét, s az imperializmus gyar­mati rendszerének összeom­lását A Nemzetközi Diákszövet­ség felszólítja a világ összes diákjait és szervezeteikel: ünnepeljék hatalmas politi­kai jelentőségű esemény­ként a győzelem 30. évfor­dulóját járuljanak hozzá a békéiért, a demokráciáért, a társadalmi haladásért vívott antiimperiallsta, antifasiszta harchoz. Washington Rabin izraeli miniszterel­nök a Washington Postnak adott nyilatkozatában klje­lentette: amennyiben van re­mény a közel-keleti békére, úgy ez attól függ, hogy mi történik egyiptomi—izraeli viszonylatban. Az a tény, hogy Rabin oly erőteljesen hangsúlyozza az Egyiptom­mal kötendő különmegálla­podást, a Washington Post szerint világosan megmutat­ja az izraeli kormány kiin­dulási pontját: mindenek­előtt arra törekszik, hogy széthúzást szítson az arabok között. Az izraeli miniszterelnök nyilatkozatában kizárta az izraeli csapatok kivonásának lehetőségét a Golan magas­latokról „még abban az eset­ben is, ha Szíriával béke­szerződés jönne létre". Kizár­ta továbbá a kapcsolatok rendezésének lehetőségét akár Jordániával, akár a Pa­lesztinai Felszabadítási Szer­vezettel. Peking Jao Ven-Jüan, a KKP KE Politikai Bizottságának tag­ja, aki csaknem 10 évvel ez­előtt egy azóta hírhedtté vált színikritikával járult hozzá a „nagy proletár kulturális forradalom" elindításához hosszú szünet után ismé' közíróként lépett fel — ez­úttal a Mao Cetung által né­hány héttel • ezelőtt szárnyra bocsátott „proletárdiktatúra­kampány" szószólójaként. Jac cikke, amelyet egyidejűleg hozott nyilvánosságra a KKP központi lapja és elméleti fo­lyóirata, valamint az egész kínai hírközlés, láthatóan újabb ösztönzést kíván adni a kampánynak. A cikk „Lin Piao pártellenes csoportjának társadalmi bázisáról" szól és a legújabb keletű^ Mar Cetung-i gondolatok vezér­fonalát követve, élesen kiké' a burzsoázia és a kapitaliz­mus újjászületésére állítólag ösztönzőleg ható jelenségek mindenekelőtt az anyagi ösz­tönzés elve ellen. A szocialista országok kül­ügyminiszterei aligha pa­naszkodhattak programhi­ányra a héten. Mladenov, a bolgár diplomácia vezetője először Moszkva, utána Kai­ró vendége volt. Fischer, az NDK új külügyminisztere ?rágát, majd Szófiát kereste tel. Gromiko hajdani kollé­gáját, Couve de Murville-t fogadta, aki jelenleg a fran­cia parlament ktilügyi bi­zottságónak elnöke. A len­gyel külügyminiszter viszont Sauvagnargues-al, a mostani francia külügyminiszterrel tárgyalt Varsóban. A román Macovescu a viszonylag kö­zeli Athénban, a jugoszláv Minics a távoli Mexikóban ás Venezuelában tett látoga­tást. Budapesten történt ese­ménnyel zárva a sort: Púja Frigyes a szomszédos Auszt­ria külügyminiszterével, Erich Bielkával folytatott megbeszéléseket, s kétoldali kapcsolatainkat újabb négy szerződés aláírása fejlesztet­te tovább. Mindezek a hírek magu­kért szólna™: az enyhülés folytatásának érdekében tett lépésekről, a tevékeny és kezdeményező szocialista bé­kediplomáciáról adnak ke­resztmetszetet. Amint ide so­rolható a szovjet és a japán kormányfő táviratváltása a diDlomáciai kancsó'a tok fel­vételének ötvenedik évfor­dulóján. l eonyid Brezsnyev­nek Gandhi asszonyhoz kül­dött üzenete, amelyet Gre-s­ko marsall nyújtott át Üj­Delhiben; 6 a több milliár­dos szovjet—iráni gazdasági megállapodás. De kedvező 'ejleménye az elmúlt hétnek az európai szakszervezetek genfi tanácskozása ls, vala­mint az a tény, hogy a fran­cia baloldal — félretéve bel­ső vitáit — nagyszabású, kö­oös megmozdulásokat szer­vez, tiltakozásul a gazdasági helyzet romlása ellen. Egyoldalú lenne azonban a ;ép, ha megfeledkeznénk a hét palettáján jelentkező cötétebb színekről. Jóllehet a 'obboldali görög katonatisz­tek puccsát sikerült meghiú­sítani, s a demokratikus el­'enzék széles körű vitát kényszerített ki az ügyben — íz eset fényt vetett arra, hogy eddig bizony nem tör­tént alapos tisztogatás a gö­rög hadseregben és állam­ipparátusban. Hat héttel a oortugál választósok előtt mind hevesebbé válik a bel­politikai küzdelem Lissza­bonban is. A jobboldal anti­kommunista kampányt foly­tat, hogy elszigetelje a kom­munistákat, s megpróbál éket verni a fegyveres erők moz­galma s a baloldali szerveze­tek közé. „A Portugál Kom­munista Párt ostromlott, d« nem bekerített vár" — mondta Cunhal. a párt fő­titkára, s a demokratikus erők egységére hívott fel. A bonvolult dél-európai kör­kénhez tartozik a ciprusi vá'ság további elhúzódása is, a Biztonsági Tanácsban egy­előre nem sikerült általáno­san elfogadható határozatter­vezetet kidolgozni, s tovább tartanak a NATO-r.ianőve­rek. A nyugtalanság azonban nem korlátozódott kontinen­sünk déli peremére — ala­posan felkavarta a szenvedé­lyeket egy nyugat-berlini merénylet is. A ma lebonyo­lításra kerülő választások előtt 72 órával elrabolták Lorenzet, a város' keresz­ténydemokratáinak listave­zetőjét. A jelzések szerint anarchista ultrák voltak a tettesek, de mintha csak a széisőio^boi dal megrendelé­sére működtek volna. A ter­mészetesen önmagában ls messzemenően elítélendő ter­rorcselekményeknek jelentős politikai kihatásai lehetnek, így lovat adhatnak a reak­ciós próbálkozások alá, és in­gadozó választók rokonszen­vét. a dolog emberi oldaláról kiindulva, a CDU felé for­díthatják. A szociáldemokra­táknak 1958 óta abszolút többségük van a városban, de kérdéses, hogy ezt meg­örizhetik-e továbbra is. Az immár sajnos, hagyo­mányosnak mondható vál­ságterület, a Közel-Kelet és Délkelet-Ázsia, ezen a héten .is hallattak magukról. A kambodzsai Lon Nol-rend­szer csődtömege egyre nyil­vánvalóbb lesz. Az Egyesült Államok már csak úgy tud­ja kétes értékű szövetségesé­nek fejét a víz felett tartani, hogy légi hidat szervezett a kétmilliós főváros, a lénye­gében körülzárt Phnom Penh utánpótlásának biztosítására ÍMivel hivatalosan az ame­rikaiak nem szeretnének visszatérni, a Pentagon „ma­gántársaságokkal" állapodik meg, de ezek a mesterkedé­sek túlságosan is átlátszóak.) Réti Ervin Szeretettel meghívjuk kedves Vendégeinket az 1975. március 3-án, 19 órai kezdettel a HUNGÁRIA ÉTTEREMBEN megrendezésre kerülő Régi ételek — tíj ízek gasztronómiai estünkre. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Telefon: 12-643. HUNGAR HOTELS, SZEGED. Tavasz a Centrum Áruházban! NŐKNEK, FÉRFIAKNAK, GYERMEKEKNEK: Elegáns, divatos, modern tavaszi ruhák, öltönyök, kosztümök, kabátok, cipók, illatszerek és kozmetikai cikkek. Mindez egy helyen, a legnagyobb választékban! Legújabb divat! Kitűnő minőségek! Szolid árak CENTRUM ARUHAZ, NYITVA REGGEL 8-TÓL ESTE 7-IG, SZOMBATON DÉLUTÁN 5-IG. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom