Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

VASÁRNAP, 1975. MÁRCIUS 9. 3 B Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottságának beszámolója &SZTELT PÁRTÉRTEKEZLET! A Csongrád megyei kommunisták küldötteinek 1970. október 24—25-i part­ertekezletén megválasztott pártbizottság megbízatásának teljesítéséről az alábbiak­ban számolunk be: — hogyan érvényesítettük munkánkban a párt X. kongresszusának elvi irány­mutatásait, és a Központi Bizottság erre épülő határozatait; — mit tettünk m megyei pártértekezleten megjelölt célkitűzések megvaló­sításáért; — milyen eredményeket értünk el a termelőerők, a szocialista termelési és társadalmi viszonyok fejlesztésében, a lakosság élet- és munkakörülményei­nek javításában, az államélet és a szocialista demokrácia fejlesztésében, a marxista—leninista világnézet és a szocialista közgondolkodás hegemón sze­repének fokozatos erősítésében, a szocialista kulturális forradalom napiren­den szereplő feladatainak végrehajtásában; — hogyan valósítottuk meg pártépítési célkitűzéseinket, és fejlesztettük a párt­munka stílusát, módszereit, hogyan mozgósítottuk megyénk lakosságát a szo­cialista építőmunka feladatainak megvalósítására; — milyen körülmények befolyásolták megyénkben a pártmunkát, és imiyen hiányosságok fordultak elő munkánkban. Jelentjük a pártértekezletnek, hogy a megyei pártbizottság, a pártszervefk és -szervezetek, a szocialista építőmunka különböző területein dolgozó elvtársaink eredményesen tevékenykedtek pártunk X. kongresszusa és az 1970. évi megyei pártértekezlet határozatainak végrehajtásán. A párt vezetésével, közös társadalmi erőfeszítéssel jelentős eredményeket értünk el megyénkben a szocialista építő­munkában. I. Megyénk gazdasági fejlődése Az 1970. évi megyei pártértekezlet ál­tal a IV. ötéves terv időszakára kitűzött feladatokat összességében teljesítjük. Gaz­dasági fejlődésünk töretlen. Megyénk la­kosságának magatartására a célok megér­tése és elfogadása, a feladatok végrehaj­tásában való aktivitás jellemző. A terv­szerű tevékenység eredményeként erősö­dött a megye gazdasága, fejlődtek a szo­cialista termelési viszonyok. Gazdaságpolitikai tevékenységünk irány­vonalát a X. kongresszus, a pártértekezlet határozatai, a IV. ötéves terv megyei cél­kitűzései határozták meg. Ennek teljesíté­se érdekében a választott testületek ülése­in rendszeresen értékeltük gazdaságunk fejlődésének főbb folyamatait, és megha­tároztuk a tennivalókat. Megkülönbözte­tett figyelmet fordítottunk a X. kongresz­szus óta hozott központi határozatokból adódó helyi feladatok meghatározására, a végrehajtás szervezésére és ellenőrzé­sére. A központi szerveknek folyamatosan jeleztük a főbb tapasztalatokat és gondo­kat. A beszámolási iőszakban munkánk kö­zéppontiában a gazdasági hatékonyság fo­kozásának kérdései álltak. Foglalkoztunk a beruházási tevékenység hatékonyságá­nak növelésével, e gazdaságtalan termelés csökkentésével, az üzem- és munkaszerve­zés korszerűsítésével, a vállalati belső me­chanizmus továbbfejlesztésével, az ipari kapacitások jobb kihasználásával, a ter­mőhelyileg gyenge szövetkezetek és szak­szövetkezetek helyzetével, a húsprogram célkitűzéseinek megvalósításával, a zöld­ségtermesztés és -forgalmazás helyzetével, valamint a szocialista brigád- és munka­verseny-mozgalom feladataival. Az 1970. évi pártértekezlet legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzéseit a gazdaság­szervező munkával, a pártszervezetek és a párttagok mozgósításával megvalósítot­tuk. f A X. kongresszus és a partértekezlet • határozatainak megfelelően erőfeszí­téseket tettünk a termelési viszonyok fej­lesztésére. Ennek eredményeként jelentő­sen növekedett a társadalmi tulajdon, kü­lönösen az össznépi tulajdon súlya. Négy év alatt ÍR milliárd forint értékű beruhá­zás 84 szazaléka az állami szektorban va­lósult meg. A szövetkezeti csoporttulajdon a beruházásokon túl a földtulajdon-viszo­nyok változása réven is gyarapodott. Négy év alatt mintegy 34 ezer hektár állami föld került szövetkezeti tulajdonba. 8 ezer hektár földet váltottak meg azoktol, akik már nem tagjai a szövetkezeteknek, tgy 1974 végere az 1970. évi 30 százalékkal szemben a szövetkezetek használatában levő földek 45 százaléka szövetkezeti tu­lajdon. A földfelajanlások következtében évről evre csökken az egyéni parasztgaz­dasagok földterülete. Az elosztási viszonyokban rs erősödtek .n. szocialista vonások. A munka szerinti elosztás elve következetesen érvényesül. Mérséklődött A nagyfokú jövedelemdiffe­rencialtsag. A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekben teljessé vált a készpénzfi­zetési rendszer. A termeszetbeni részese­dés ma már a tagok jövedelmének csak 3—4 százaléka. Csökkent a földjáradék, a részesművelés jelentősége. A termelési viszonyok szocialista voná­sainak erősítésében még jelentős tartalé­kok vannak. A jövedelemelosztásban ész­lelhető az egyenlősdire való törekvés. Elő­fordulnak a végzett munkától eltérő jöve­delmek. J 1970 óta jelentős fejlődést értünk el a megye termelőerőinek fejlesztésé­hben. A termelési alapok négy év alatt 49 százalékkal emelkedtek, s ma már meg­haladják a 24 milliárd forintot. A kvalifikált szakmunkások aránya az iparban 39-ről 43 százalékra, a mezőgaz­daságban több mint 22 százalékkal emel­kedett. Jelentős változás következett be a termelőszövetkezeti tagok korösszetételé­ben. Több a fiatal dolgozó, és arányuk is magasabb. Az átlagéletkor jelenleg 42 év, a beszámolási időszakban 3 évvel csök­kent. A tudomány eredményeinek felhaszná­lása a termelésben, a tudományos módsze­rek elterjesztése is számottevően hatott gazdaságunk fejlődésére. Az új technika és technológia alkalmazása hozzájárult az ipari termelés növekedéséhez. Az utóbbi években a mezőgazdasági üzemekben, ha kissé lassan is, de elterjedtek a magasabb termelési eredményeket biztosító termelési rendszerek, amelyek a nagyüzemi viszo­nyok között hatékonyabbá tették a mező­gazdaság termelőerőit. Nagyüzemeink ma már a rendszerek keretében termelik a kukorica 38, a cukorrépa 26, a vöröshagy­ma 43, a burgonya 59, a rizs 100, a szója 100 és a napraforgó 8 százalékát. Az ipar­szerű termelés azonban az összes szántó­területnek még mindig csupán 13 száza­lékát teszi ki. 5 Ha lassabban is, mint a harmadik ötéves tervben, de folytatódott me­gyénk gazdasági szerkezetének átalakulá­sa. Az 1970-es pártértekezlet határozatá­nak megfelelően tovább növeltük az ipar szerepét és súlyát a megye gazdasági éle­tében. A megvalósult beruházások több mint 46 százaléka az ipar és az építőipar fejlesztését szolgálta. Az ipari termelés volumene jelenleg meghaladja a 18 mil­liárd forintot. 32 százalékkal magasabb. az 1970. évinél. Az iparban foglalkoztatot­tak száma 70 900; kétezerrel több, mint 1970-ben. Az ipar súlyát népgazdasági je­lentősége is növeli, mivel a megyében ÍCT­melik a kőolaj 60, a földgáz 40, a híd- és gyorsmérleg 99, a falburkoló csempe 45, a háztartási és szaniterporcelán 60, a gyufa 58, a kenderfonal 73, a szalámi 56, vala­mint a fűszerpaprika-őrlemény 55 száza­lékát. Az elmúlt négy év alatt a megye ipari szerkezetében jelentős változás következett be a nehézipar javára. Részesedése a fog­lalkoztatott létszám és az állóeszköz-állo­mány alapján — döntően a szénhidrogén­vágyon feltárása következtében — jelen­tősen megnőtt. Ma már a nehéziparban dolgozik a foglalkoztatottak 37 százaléka, de még mindig a könnyűipar foglalkoztat­ja az ipari létszámnak mintegy felét, az élelmiszeripar pedig 17 százalékát. M Az ipar területi elhelyezésében is előbbre léptünk. Továbbra is Szege­den és Hódmezővásárhelyen fejlődött a leg­dinamikusabban az ipar. A pártértekezlet határozatának megfelelően a megye több városában és néhány községében pl. Kis­teleken, Mindszenten, Szegváron, Csanád­palotán, Földeákon, Ambrózfalván és Nagymágocson kisebb ipartelepeket létesí­tettünk. Különösen figyelemre méltó, hogy már néhány megyei nagyvállalatnak is lét­rejöttek a vidéki telephelyei. Ezt a folya­matot a munkaerő közelsége, valamint az ipartelepítésre alkalmas épületek felaján­lása indította el. Az elmúlt négy évben az ipartelepítésben kedvezőtlen tendencia is megfigyelhető: egyes Csongrád megyei központú vállalatok, például a Mérleg­gyár és a HÖDIKÖT fejlesztési alapjuk jelentős részét a megyén kívül használ­ják fel, növelik a szállítási távolságot, ne­hezebb a vállalat áttekintése és irányítása, holott a megyében még szabad munkaerő­vel rendelkezünk. JC Az 1970-es pártértekezlet ftatároza­tának megfelelően biztosítottuk a me­gye gazdasági fejlődésének intenzív jelle­gét. A harmadik ötéves tervben az exten­zív fejlesztés következtében az ipari fog­lalkoztatottak száma 23, az építőipari fog­lalkoztatottaké 54 százalékkal emelkedett. A termelékenység lassan, nagy hullámzás­sal, 4 év alatt mindössze 13 százalékkal nőtt. A IV. ötéves tervben a termelési té­nyezők bővítését döntően az állóeszközök műszaki fejlesztésével biztosítottuk. Az iparban közel 8 milliárd forint értékű be­ruházást valósítottunk meg. Ennek jelen­tős része rekonstrukciós jellegű volt, az alapvető technológiai berendezéseket is érintette. A foglalkoztatottak száma lénye­gében alig változott. A termelés növeke­désének 90 százalékát a munka termelé­kenységének növelésével sikerült biztosí­tanunk, túlteljesítve a pártértekezlet hatá­rozatában előírt 70 százalékos arányt. A pártértekezlet útmutatásának megfelelően a fejlesztést a legdöntőbb területekre, az építő- és építőanyagiparra, a szénhidro­gén-bányászatra, a könnyű- és élelmiszer­ipar rekonstrukciójára, valamint az ener­giaszolgáltatás fejlesztésére összpontosítot­tuk. Nem tudtuk azonban végrehajtani a határozatot a cipőiparban, valamint a he­lyiipar jelentős részében. A IV. ötéves tervben előreláthatólag az előirányzott 9 helyett csak 6 szövetkezetben tudjuk befe­jezni a középüzemesitést. A tanácsi és vXiS : SSS o-i-S! •.*!.:.»;*: szövetkezeti ipar technikai elmaradása • minisztériumi iparéhoz viszonyítva to­vább növekedett. A pártértekezlet által megjelölt követel menyeknek megfelelően vállalataink ja­vították gyártmányfejlesztési tevékenysé­güket. Többségük évről évre növelte új termékeinek számát. Ez a tevékenység, sajnos, több alkalommal indokolatlan ár­emelkedésekhez is vezetett. A gazdaságta­lan termelés megszüntetésének jelszavá­val vállalataink egy része helytelenül a hagyományos, olcsó termékek gyártását is megszüntette. A piachoz való alkalmazko­dás ürügyén néha a csoportérdeket a nép­gazdasági, illetve a fogyasztói érdekek ro­vására érvényesítették, ami több területen politikai problémává alakult.. d Az ipari termelés volumene a párt­• értekezlet által előirányzott ütemnél és az országos átlagnál gyorsabban, évente mintegy 7 százalékkal emelkedett. A fej­lődés azonban a négy év folyamán nem volt egyenletes. A növekedés legjelentő­sebb tényezője a szénhidrogén-termelés, az építőanyagipar és a textilruházati ipar ter­melésének fejlődése volt. A minisztériumi ipar átlagos, a szövetkezeti ipar az átlagot meghaladó ütemben, a tanácsi ipar pedig mérsékeltebben növelte termelését. A termeléssel párhuzamosan bővült az értékesítés. Javult a vállalatok kereskedel­mi tevékenységének színvonala, eredmé­nyesen törekedtek kötelességük teljesíté­sére. Jobb a szerződéses fegyelem. Idő­szakosan azonban elsősorban a mezőgaz­dasági gépgyártásban, a téglagyártásban, a tejiparban, valamint a kötöttárugyártás­ban előfordultak értékesítési nehézségek. Megyénk iparának exporttevékenysége annak ellenére, hogy a hús- és a húsalap­anyagú konzervipari termékek kiszállítása visszaesett, a termelés növekedését megha­ladva évente átlagosan 14 százalékkal emelkedett. •M Az építő- és építőanyag-ipar tevé­'m kenysége a megyei pártértekezlet határozatainak megfelelően fejlődött. A termelés volumene az országos átlagnál gyorsabban nőtt. 4 év alatt jelentős tech­nikai fejlődés következett be. A termelés­növekedést az előirányzatot meghaladóan a termelékenység növekedése biztosította. A gyorsütemű fejlődést mindenekelőtt a szegedi házgyár és kiszolgáló hátterének üzembe helyezése, a mélyépítő kapacitás létesítése, valamint az építőanyag-ipar te­rületén a hódmezővásárhelyi csempe- és kőagyag-burkolólapüzem termelésbe állí­tása jelentetté. A jelentős fejlődés ellenére nem elég az építőipari, különösen a befejező szak- is szerelőipari kapacitás. A technikai és te i­nológiai fejlődés meglehetősen differenéi­ált A tanácsi, valamint a szövetkezeti ">a* ma még elég korszerűtlen technológia ;aí és alacsony technikai színvonalon dolgozik. Mindezeket figyelembe véve az építőipari ágazat nem tudott maradéktalanul eleget tenni a vele szemben támasztott igények­nek, követelményeknek. a A megyei pártértekezlet határozata • alapján az országosnál jobb adottsá­gaink miatt az országos 15 százalékkal szemben a mezőgazdaság 18—20 százalékos termelésnövekedését tűztük ki célul. 1971— 74 átlagában már közel egynegyedével volt magasabb a mezőgazdaság bruttó termelési értéke, mint a megelőző négy évben. A fejlődés üteme meghaladta az országos át­lagot. A területegységre jutó termelési színvonal mutatója is hasonlóan évek óta magasabb az országosnál. A mezőgazdasá­gi termelésnövekedés teljes egészébeD a termelékenység emelkedéséből származott, mivel évente 3,5 százalékkal csökkent a munkaerő. A megyei pártértekezlet határozatát vég­rehajtva jelentős elörclépes történt a ked­vezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdálkodasában. Halmozott termelési ér­tékük növekedésének üteme közel 25 szá­zalékkal, az árbevételük növekedésének üteme több mint 40 százalékkal haladja meg a termelőszövetkezetek megyei átla­gát. Ez, a személyi jövedelem valamelyest gyorsabb növekedését is lehetővé tette. A termelési mutatók vonatkozásában azon­ban a többi termelőszövetkezethez viszo­nyítva tovább fokozódott elmaradasuk. Állami gazdaságaink a rajuk háruló fel­adatok túlnyomó többségét eredményesen hajtották vegre. Erőteljes szakosodásuk következtében néhány termékből (búza, kukorica, lucerna, cukorrépa) termelésük meghaladja területi arányukat. Elsőként vezették bc a korszerű termelesi eljáráso­kat, rendszereket. A fehérjeprogram meg­valósításában is kezdeményező szerepet töltöttek be. A vártnál kisebb volt azonban hatásuk a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztésére, a jó módszerek, eljárások szélesebb körben történő elterjesztésében. A mezőgazdaság két nagy ágazata közül a növénytermesztés fejlődött cröteljeseb ben. Részesedése a mezőgazdasági terme­lésből tovább emelkedett, elérte a 60 száza­lékot A pártértekezlet óta nagy figyelmet fordítottunk a szántóföldi növények* a húr )

Next

/
Oldalképek
Tartalom