Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-07 / 56. szám

I PÉNTEK, 1975. MÁRCIUS 7. Holnap: Cselg verseny ancs­Á sport és hatása Egy felmérés tapasztalatai Tanulmányok., statisztikák kat említsem, de nagyon sok két négyes volt. A többi — bizonyítják, hazank tanulói- hasonló, hasznos következ- minden bántó szándék nél­nak csak 16 százaléka igazolt ményét sorolhatnam még. kül jegyzem meg — igen­diáksportoló I Megdöbbentően Példák igazolják, havalakik- csak gyengécske... kicsi ez a szám. amely egy- nek, úgy a mai modern vi- A sporttal kapcsolatos ben figyelmeztet is, sokan, lág, többségében elpuhult mozgáskészségük is nem­nagyon sokan maradnak a fiataljainak van csak igazán csak a megjelenteké, általá­háttérben. Hátrányát szinte szükségük a rendszeres ban a diákoké! kívánni­lépten-nyomon tapasztalhat- sportolásra, testmozgásra, valót hagy maga után Nin­juk. Pedig a sport nagy do- Népegészségügyi szempont- csenek kellően megtanítva, log. Ma, amikor annyi gye- ból is fontos, döntő az ifjú- fizikailag felkészítve! Test­rek idegenkedik tőle, kulo- ság testedzése, elsősorban a nevelésből a tanulók zöme, nősen nem lehet közömbösen fiatalok harmonikus fejlődé- bármily furcsán hangzik, felfogni hatását, nem szabad séért. A tapasztalatok, meg- képzetlen! (Kivételek lermé­róla közönyösen beszélni. figyelések szerint — termé- szetesen itt is vannak, s A sport (nemcsak a ver- szetes folyamatként — azok ezért dicséret az iskolának, senysportról van szó!) nagy sportolnak felnőtt korukban a testnevelő tanárnak.) Nyol­szerepet játszott, játszik az ^ aklk fiatalon megszeret- cadikosokról lévén szó, a mulasztottakat nem lehet Kézilabda Felszabadulási Kupa: Az NB I élmezőnye Szegeden A SZEOL SC cselgáncs- J , J _ szakosztálya holnap, szómba- emberiség életében. Befolyá- teki megszoktak. . m | ton délelőtt országos első solja az egyén és közösség . [Iogy miert hangsúlyozom, csak a tornatermek hiányá­osztályú versenyt rendez az életét, életvitelét. Már a gö- JJom le ezeket, az amúgy is nak számlájára írni. Vajon újszegedi Sportcsarnokban, rög klasszikusok is síkra- koztudott tényékét. A na- mi iehet az oka, hogy na­Eddig az Üj pesti Dózsa, a szálltak amellett, hogy a lét Pókban a Tisza-parti gimna- gy0n sok gyerek nem tud Bp. MELYÉPTERV, a Bé- teljességéhez elengedhetet- zium testneveles szakosított kötélen mászni — a függesz­késcsabai Szalvai SE, aSzek- len a sport; az embereket osztalyaba jelentkező diak- kedésről nem is beszélve —, szárdi Dózsa jelezte részvé- zsenge gyerekkoruktól kell sportolok kepessegfelmeresen tigrisbukfencet, fejenállást, telét. Rajtuk kívül még más nevelni a sportolásra. Funk- y<rtte™ ,, ,r Elszomorító cigánykereket csinálni? A egyesületek nevezését is vár- cióinak növekvő gazdagsága keP elem. Azon nem labdával való bánásmód — iák Hrirel áthatóan 40—50 fokozza az ellenálló képessé- ls lepődtem meg, hogy a ti- történjen az kézzel vagy láb­zennegy eves fiutanulok bal — sem ad örömujjongás­Szombaton és vasárnap folytatódik Szegeden, a Sportcsarnokban az NB l-es férficsapatok részére kiírt Felszabadulási Kupa kézilab­datorna. Ezúttal a szegedi kézilabdasport kedvelői meg­ismerhetik az Elektromos és a Bp. Spartacus gárdáját. A kupa állása 1. Szontly SE 2. Bp. Honvéd 3. Elektromos 4. Pécs 5. Debrecen 6. Tatabánya 7. Vasas 8. Ozd 9. Bp. Spart. 10. Rába ETO 11. FTC 12. Ü. Dózsa 5 4-1 5 4-1 5 4-1 129-106 8 117-105 8 117-106 8 2 130-115 6 2 108-102 6 2 125-127 6 3 108-108 4 3 109-114 4 3 101-111 4 5 113 88-107 3 5-23 101-110 2 5-14 97-119 1 5 3 5 3 • 5 3 5 2 5 2 5 2 • Folytatódnak a Csongrád megyei Hírlap Kupa női ké­zilabdatorna küzdelmei ls. Jelenleg a Békéscsabai E16­re-Spartacus gárdája áll az élen. íme. a program: Szombat. Felszabadulási Kupa: Elektromos—Bp. Honvéd, 17.30, Bp. Spartacus —Tatabánya, 18.40. Hírlap Kupa: Kiskunhalas —Bcs. Előre-Spartacus, 15.30. Szentesi Kinizsi—H. Sparta­cus, 16.30. Vasárnap. Felszabadulási Kupa: Elektromos—Tatabá­nya, 10. Bp. Spartacus—Bp. Honvéd, 11.10. Hírlap Kupa: Bcs. Kon­zervgyár—H. METRIPOND, 9. ják, előreláthatóan 40—50 fokozza az ellenálló képessé júdós lép tatamira az érde- get, betegséget előz meg — kesnek ígérkező viadalon. hogy csak a legfontosabbá,­Totózóknak 1 Florentinit (».)— Torino (4.) XI 3. Ascoll (14.)— Róma (5.) X* 3. I-azlo (3.1 — Napolt (2.) 1 X 4. Sampdorla (IS.)— Cagllarl (11.) X i. Avelltno (5.) — l oggia (11.) * x g. Novara (7.)— Verona (2.) X 1 t. sambenedettcse (12.) — Brcscla (8.) * 8. Taranto (16.)— Pescara (9.) 9. Eger (20.) — Budafok (10.) 10. Volán (3.) — MAV DAC (4.) 11. Pénzügyőr (9.) — BVSC (3.) t2. Szfv. MAV (6-7.) — BKV Előre (2.) 13. Lőrinci Fonó (20.)— Kaposvári T. (6—7.) Pótmérkőzések: x, 2, x. többsége alkatilag 10—11 ra alkalmat. Ha kisportolt évesnek látszott! A fiatalok alakú, ügyes gyerekek je­korábbi érése, sajnos, nincs jentkezése jellemezte volna , arányban testhosszuk nőve- a felmérést, az egy-két gyen­kedésével, a körfogatokkal. gdbb (nem gyenge!) jegy is Hihetetlen, hogy Szegeden a megbocsátható lenne ' talán. t x megjelentek lennének — fgy viszont?... XI ^tSSS&JSSZ fe^SSarSS: , ra, hogy ebben a szakosított te(te a széles tömegek­osztályttan folytassák tanul- nek jobb érlelmesebb élet. * ' TJZ^JJ^IA^ hez való lehetőségeket. Egy­Felszabadulási KlSZ-versenyek S x dekesebb: testnevelő tanárok ajánlották őket! előre, sajnos, nem tudunk megfelelően, okosan élni elő­uicaituciucu, uivuociu criiii ciu­, Ügy latszik a szulok tobb- 5ivel látjuk - külö­caflD trol'imi li'űn rvlr n u ind_ " ' ségé, valamilyen oknál fog­va idegenkedik a sporttól. Nem tudni okát, de valami­féle rossznak, komolytalan­nak tekintik, s ezért eleve nősen a fiatalok nem — az elkényelmesedés súlyos buk­tatóit. Felmérések sokasága bi­elzárkóznak előle, közönyö- z?nyitja; az ifjúság testalka­sek iránta. A közömbösségre tl előnytelen valtozasai ag­jellemző, hogy 102 meghívott gasztok. Fo!e§ az(;rt< de eS>'e­szülő közül mindössze 38-an bekért is, tarsadalmi ugy lett , „ „ , mentek el a megbeszélésre. az Iskolai testneveles es a AZ országos főiskolai röplabda- Az egyesült államokbeli Co o- felvételin viszont már sPort fejlesztésé. Jo, hogy az flfX^rc^r: Süo^pr«^avSkUg»^ csak 27 gyerek jelent meg! ^tt. mert a lemaradás e té­IZOTK és a Juhász Gyula Ta- színhelyén páros műkorcsolya- Arról is érdemes szót ejteni, «n - naponkénti példák 11­mérte össze xftsban _Irina ,Rpdnylna,_ Alek- n tanulmányi átlagok- lusztráljak - még mindig GyUrki Ernő «« teTembetf8^!'- 2SS? zaTev milyen tanulmányi átlagok- ­íétazott' színvonalas találkozón - ponttal az első lett. Második a kai és sportkészseggel. Kozu- elkepesztoen nagy. Rlblzsár Gyu?a nemzetközljá- HomyKermer Holf öterrelch mk egy kitűnő> Uét jeles, és tekvezető bíráskodása mellett - páros harmadik a az orvosegyetemisták nagy küz- Gr0SS" delem után 3:2 (8. 12, -15, -11. Uwe Kagelmann kettős. 8) arányban győztek. A hatnia- A férfiverseny állása a szabad­dlk Játszmában a SZOTE együt- korcsolyázás előtt: 1. SzergeJ lesének háromszoc is mérkőzés- volkov (szovjet) 12 hsz 128,85, 2. labdája volt. de a Jobban össz- currv ráncol) -0 hsz 126 7" pontosító főiskolások ezt, majd Jol,n Lurry (angoi) -u nsz i-b.u. a következő szettet ls megnyer- 3. Vlagyimir Kovaljev (szovjet) tek. A döntő Játszmában az NB 29 hsz 124,43 p. A magyar Vajda l-es Játékosokat ls szerepeltető „ nvolcadlk helven áll tanárképzősök már 8:5-re vezet- Laszl° ® nyolcadik neiyen au. •ek de fordulás után — meg- A női verseny állása az előírt - „ - ^ , - ­lepétésre — pontot sem tudtak gyakorlatok után: l. Dianne de kok szervező bizotlsaga. Az tere és Szergej Pavlov, a Megalakult a moszkvai olimpia szervező bizottsága Moszkvában megalakult az két helyettese Vlagyimir Pro­1980. évi nyári olimpiai játé- miszlov, Moszkva polgármes­pzereznl. Leeuw (holland) 9 hsz 73,58 p., 2. Karín Iten (svájci) 31,5 hsz 70,83 elnöki teendők ellátásával - Minisztertanácsa Ignatyij Novikovot, a Szov- Szovjetunió Minisztertanácsa A est, ASZ áltál rendezett Fel- P-^isabeU dc'Navarre (NSZK) jetunió Minisztertanácsának mellett működő testnevelési szabadulási Kupa legutóbbi for- 35,5 hsz 70.18 p, elnökhelyettesét bízták meg, és sportbizottság elnöke, dulojaban a következő eredmé­nyek születtek. Felnőttek: Do­rozsma—SZAK 0:3, Alsóváros— HMSE 1:0, Csanádpalota—H. Por­celán 0:0, Klszombor—Makói SVSF, 0:3. Tápé—KSZV SE 0:0. Szegedi Volán—Szentesi Vizmü 0:4. Algyő—DÉLEP 3:2, HÖDIKÖT —Szőreg 4:3, Szentesi Kinizsi— Mindszent 4:2. Ifjúságiak: HMSE—HODIKÖT 0:0. KSZV SE—EMERGE 7:1. Do­rozsma—SZEOL n. 0:4, Sz. Tex­tilművek—Tápé 0:2, Alsóváros— SZAK 3:1. SZVSE—Makói SVSE 6:1, Mőravárosl Kinizsi—Szegedi Volán 4:1. Szentesi Vízmű—Szen­tesi VSC 9:1. Szentesi Kinizsi­Csongrád 1:4, Sz. Textilművek— SZAK 0:3. Tápé—Alsóváros 4:1, SZEOL II.—KSZV SF, 5:0, SZVSE —Móravárosi Kinizsi 4:1, Makói RVSE—Szegedi Volán 4:1. A hét végén, szombaton és va­aurnap folytatódnak a küzdel­mek. * A világ- és Európa-bajnok ma­gyar vízilabda-válogat ott meg­kezdte kanadni vendégszereplé­sét. Az első. gólokban bővelkedő mérkőzésen Magyarország 13:8 arányban győzött Kanada ellen. A magyar csapat góldobói: Fa­ragó (3). Sárosi (2). Szívós dr. (2), Konrád (2), Bodnár, Csapó és Magas. * Szófiában nemzetközi cselgáncs­versenvt rendeztek hét ország Júdósatnak részvételével. A ma­gyar válogatottban helvet kapott Szabó Miklós, a SZEOL ollmoial válogatott kerettag Junior ver­senyzőié ts. Szabó — akinek vá­logatottként ez volt első komoly erőpróbája — nem vallott szé­gyent. az ötödik lett. Az e"-etes hírek szerint tagja lesz a Helsin­kiben rendezendő junior Európa­bajnokságra utazó csapatnak ls. * Az országos fedettpályás atlé­tikai bajnokságon Török János 3000 méteres győzelme mellett még egy szegedi siker született: Kliszek Antal, a SZEOL ver­senyzője a 60 méteres síkfutás ,.B" döntőjébe került, ahol 6.84 másodperces Idejével a második helyet szerezte meg. A KISZ Szeged városi bizottsá­ga, Felszabadulási KISZ Kupa férfi és nőt kispályás labdarúgó­tornát rendez. A bajnokságot külön csoportban rendezik meg a felsőfokú, valamint a közép­fokú tanintézetek, az üzemek és Intézmények részére. A csopor­tok első két helyzettje májusban játszik a Felszabadulási Kupáért. A versenyt kieséses rendszerben bonyolítják le. A nevezéseket Írásban kell leadni, vagy bekül­deni. a KISZ Szeged városi bi­zottságának címére (Szeged, M. Tanácsköztársaság útja 7.) 1975. március 27-ig. A nevezésnek tartalmaznia kell, a férfi, vagy női csapatok játékosainak nevét (11 fő), a játékosok születési adatalt. A sorsoláson (Taninté­zetek részére: 1975. április 2-án 16 órakor), üzemek, intézmé­nyek részére (1975. április 2-án 17 órakor), minden benevezett csapat képviselője köteles megje­lenni, mert ellenkező esetben a csapat nem vehet részt a baj­nokságon. N'em nevezhető olyan aktív sportoló, akt az 1974. évi szezonban bármilyen osztályú labdarúgó-csapatban szerepelt. * Férfi és női kézilabdában ugyancsak Felszabadulási Kupát rendez a KISZ. A nevezéseket 1975. március 15-ig kell leadni, vagy beküldeni a KISZ Szegeti városi bizottsága elmére, az előb­biekben ismertetett szempontok alapján, azzal a különbséggel, hogy kézilabdában 12—12 olyan játékos nevezhető, akik nem rendelkeznek semmilyen minősí­téssel, igazolással. Sorsolás: 1975. március 19-én 15 órakor a KISZ városi bizottságának I. emeleti termében. Az első helyezett csa­patok vándorserleg, a helyezet­tek oklevél díjazásban részesül­nek. * A KISZ Csongrád megyei bizottsága, a Cs. m. Tanács V. B. Művelődésügyi Osztá­lya, valamint Testnevelési és Sporthivatal az egészséges életmód, a tömegek testedzé­si lehetőségeinek bővítése érdekében felhívja Szeged fiataljait, felnőtt lakosságát, hogy hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulója tisztele­tére meghirdetett „Felszaba­dulási Mérföld" futó-kocogó tömegsport akcióban minél nagyobb számban vegyenek részt. Szegeden két helyen: a Körtöltésen, Tarján 101-es épülete mögött, és Újszege­den. a Bertalan-szobornál egyidőben rendezik a futó­kocogó tömegsport akciót. 1975. március 9-én (vasár­nap) 9—11 óráig. Március 16-án (vasárnap) 9—11 órá­ig. Március 21-én (pénteken) 17—18.30 óráig. Március 23­án (vasárnap) 9—11 óráig. Gyülekezés a megadott idő­pontokban a két helyszínen. A résztvevők az 1945 m-es táv teljesítéséről emléklapot kapnak. Azok, akik a ver­senysorozat három rendezvé­nyén teljesítik a távot külön jutalomsorsoláson vehetnek részt. A jutalomsorsoláson részvételre jogosultak em­léklapjukat 1975. április 2-ig postán küldhetik meg a KISZ Csongrád megyei Bi­zottsága (6701 Szeged, Rá­kóczi tér) címére. Rövid határidővel, kétéves garanciával vállalunk új cseréplcályha-beépítést különböző mintájú, barna, román csempéből, SZEGEDI CSERÉPKÁLYHA­KÉSZ1TŐ ÉS JAVITÖ SZÖVETKEZEI, Szeged, Gutenberg utca 10. szám. M«ey« tégfcözMaiMal XtUp 4 MALÉV új TU—154-cs gépei a gyorsaság és a kényelent valamennyi követelményének megjelelnek. Felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladási BUDAPEST V. KERÜLET, gp VÁCI UTCA 1. ÉS DOROTTYA UTCA '£. Telefon: 186-805. Telex: 22-5793, 22-5796. valamint a megyei idegenforgalmi hivatalnál. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom