Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-30 / 76. szám

6 VASÁRNAP. 1075. MÁRCIUS 30. Közben eltelt egy másik műszak S

zombat volt. Néhány perccel múlt három óra. Az üzemekben az emberek gondolatban már hazakészültek. A gyár első udvarára egymás után érkeztek az autóbuszok. Az l-es kapu előtt az országút mellett, csenevész eperfa árnyékában asszonyok és gyerekek ültek az árokparton. Kerékpárjuk ott feküdt mellettük a ritkára nőtt, napégette füvön. Időnként a kerítés fölött a dombok felé néztek. Arra, ahol a völgyek zugában, sokhelyütt a föld mélyén rejtőzködtek az üzemek. Férjüket, apjukat várták. Itt még élt az a szokás, hogy műszakváltáskor a családfőt szinte rögtön köszöntse valaki, mintegy mindennapos hálaként a vállalt veszélyért. Mert, akik ttt dolgozták, azok mindennap kockára tették az életüket. Persze munka közben csak ritkán gondoltak erre. Az öreg még arra sem gondolt, hogy szombat van, s hogy holnap reggel hétkor nem kell fejére húznia a gázálarcot. Ha tud, aludhut, akár kilencig is. Effélék sohasem jártuk az eszében. A munkájáról pedig már nem volt mit tűnődnie. Több mint harminc éve csinálta ugyunazt Elégedetten, zokszó nélkül. Minden szükséges mozdulat szinte már az ösztönök természetességével élt benne. Mint az ébredés, amihez nem kellett csörgőóra. Egyáltalán, ritkán nézett órára. A fény változását, a Nap járását figyelte, meg figyelme frisseségét vagy tompultságát, mert azzal érezte az időt. Itt, uz üzemben is, ahol különben sem venné hasznai holmi finom kis „ketyegönek", mert elenné a Buvgőz, mint a gumírozott munkaruha alatt a fehérneműjét. Aztán meg. az egész napos üst. melletti állástól megfájdult a lába is, n a fájdalom lassan u dereka leié húzódott, ott tanyát ütött, s ez már Jelezte, hogy közeledik a műszak vége. Pontosun így jelentkezik nap nap után. Ilyenkor mindig lelép a dobogóról, sarokba állítja a keverővasat, s gumikesztyűs kezével megmasszírozza derekát a vesék vonulán. Most ls készült, hogy hátat fordítson a szűrőüstnek, de látta, hogy hirtelen eltűnik belőle a salútromsavval péppé oldott cellulóz. A garat fekete szája üresen kongott, ahogy a severővassul hozzáért. Nem mert mozdulni. A sziréna elfújta a négyet Aa öreg már szinte görcsösen várta, hogy megérintsék a vállát, hogy valaki Jöjjön valami eligazító hírrel, utasítássaL Hátra nézni, az ajtó felé kémlelni azonbun nem mert. Mozdulatlanul meredt a szűrőkádra, készült a pillanatra, amikor a garatból hirtelen kizúdul a kásás anyag, szétfröccsenve, boterítve mindent. Tudta, a testet kapó veszély pillanuta lesz ez, de legalább kiszabadítja a hlzonytulunsúg szorításából. Bizonytalanság. A lábából is kiment minden erő, s a keverővaara kellett támaszkodnia, mert úgy érezte összecsukllk. Félt Nem áltatta magát. Tudta, ttt a rosaz véggel mindig számolni Harminc év képekben keü. Itt mindig, minden műszakot úgy kell kezdeni, hogy az utolsó is lehet. Ezt vállalni kell. Nem lehet mindjárt elszaladni. Zihálva kapkodta a levegőt, s ulig tudott uralkodni magán, hogy ha csak egy szemvlllanásnyi időre is, de föl ne^ rántsa a gázálarcot, s szabadon, Jó mélyen teleszívja tüdejét, megdörzsölje gumlmaszkégettc arcát. Gyengén megérintették a könyökét. Meg se rezdült. Aztán rémülten kapta fel fejét, amikor crösebben megszorították a karját. A gázálarc bepárásodott üvegén át homályosan látta az integetőket. Rábólintott a hívásra. Sietni akart. De csak az udvaron, a távolabb épített dohányzóhoz vivő járdán sikerült úgy-ahogy szaporázni lépteit. Benn levégódott a lócára, s első dolga volt rágyújtani. „Baj van, öreg." Zúgott a füle a még most sem csillapult félelemtől, így hát messziről és nagyon halkan hallotta a szavakat „Eldugult a főelosztó. A csapnál. Odafönn már megtellek a tartályok." A többit már tudta magától is. Azt, hogy a csövekben minden percben növekszik a nyomás. növekszik a hő, s ha eléri a kritikus pontot, robban a nltrocellulóz. „Nahát akkor gyorsan a villás-' kulcsot." A csaphoz létrán kellett felJ mászni, egészen a mennyezet sarkába. Bepréselte magát a vasbeton födém és a deréknyi vastag cső közé. Az összeillesztés peremelt a csavarokkal együtt rogyás-rozsdásra ette a savgőz. Szinte összeforrt az egész. Húzásnak, feszítésnek, nem engedett Tehetetlensége, félelme, természetes reakcióként dühbe csapott át. Kihúzódott egészen az oldalfalig, lábát nekifeszítette az alsó csőnek, s vadul, minden erejével ütni kezdte a csavarokat. Tudta, persze, hogy tudta, a halállal játszik. Az ütésektől éppúgy felrobbanhat a nltrocellulóz, mint a túlnyomástól vagy a megnövekedett hőtől. De most nem latolgatott, nem ülhetett félre más megoldásokon gondolkodni. S mert így volt, s mert ezt rtidta, indulatain már nem is volt képes uralkodni. Ütött, ütött, mert számára most már a mozdulatlan csavarokon kívül nem létezett semmi más. Amikor a megnyílt csövön S az elvezető csatornában végre meglátta a habosan zubogó sárgászöld anyagot, szerette volna megmeríteni benne széttárt gumikesztyűs ujjait, ahogy a sugárban előtörő forrásvizet szokta simogatni az ember. Nem tette, mert most már Józan esze mégiscsak uralkodott érzelmein. Dc nézte, sokáig nézte a szabad, szelíd anyaggal telt szűrőkádat, s most még kevésbé érzett fájdalmat, még kevésbé érezte a szorító, égető gázálarcot, s a múló időt. Igen. Az idő most, győzelmének örömpillanataiban még annyira sem érdekelte, mint máskor. Pedig közben eltelt egy másik műszak i>... BÍRÓ PETER M

inden bizonnyal 1923. május 20-án Járt először Szegeden. Juhász Gyula ünnepelte ekkor negyedszázados költői jubileumát, s az üldözött költőnek nagy elégtétel volt, hogy ünneplésére lejött a fővárosból a költészet és a hírlapírás számos kiválósága, elsősorban két ifjúkori barátja, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső. Ok méltatták, és Móra Ferenc köszöntötte Juhászt a Belvárosi moziban rendezett pünkösd vasárnapi matinén. Irodalomtörténeti nevezetességű fénykép készült e napon a Közművelődési palota előtt, a fölső lépcsősorokon: az ünnepelt és az emiitett köszöntők mellett, helyesebben: mögött, ott van a magyar líra két későbbi óriása: József Attila és Szabó Lőrinc is. Szabó Lőrinc ekkor Az Est munkatársa. Nemcsak Babits kísérőjeként, hanem lapjának tudósítójaként volt jelen. Az Est május 23-i számában 6 írta a. tudósítást: „Egész Szeged ünnepelte Juhász Gyulát." Beszámolt a szegedi munkáskórus köszöntőjéről is. Az Ipar utcai szülőházban, még szombaton este, vendégei közt fogadta a szegedi költő munkástestvéreinek üdvözlését. Szabó Lőrinc tudósításában ezeket irta: — Kedves munkástestvéreim — mondotta Juhász Gyula könnyekig meghatódottan — alig tudok szavakat találni elfogódottságomban, hogy köszönetet mondjak a mi szolidaritásunknak ezért a gyönyörű megnyilatkozásáért. Én, aki egész életemben a dolgozók, szegények és elnyomottak költője voltam, csak azt ígérhetem, hogy ezentúl is a tiétek leszek, és remélem, hogy ezentúl is sokszor fogunk még találkozni, talán nehéz, de bizonyára dicsőséges napokban is. — Amikor a magyar munkásságot mindenki cserbenhagyta, és amikor engem is mindenki cserbenhagyni látszott, akkor találkoztunk mi először. Ez a barátság tehát a szenvedés tüzében edződött meg, s éppen ezért örökkévaló .,, Lehet, hogy az első világháború végén, amikor Aradon és Lúgoson katonáskodott, már átutazott Szabó Lőrinc Szegeden, de valószínű. hogy csak most, 1923-ban fordult meg a városban. Juhász Gyulával is ekkor barátkozott össze, s néhány egyéb ismeretségre ls ekkor tett szert. Vág Sándor, akivel 1924 és 1957 között több levelet váltott, már régi ismerőse volt: a debreceni gimnáziumban tanára. De Szalay Józseffel, akinek Szabó Lőrinchöz 1924-ben frott két levelét őrzi a költő hagyatéka, szintén itt került kapcsolatba. 1073-ban F. Csanak Dóra vaskos kötetben adta ki a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában őrzött Szabó LŐrtnc-hagyaték jegyzékét. Ebből derül fény a költőnek számos szegedi kapcsolatára. A Szegeden újságíróskodó Baba y József 1926. ápr. 10-én Irt neki levelet. Zolnal Béla egyetemi tanár, a Széphalom (Erdélyi József tréfás elnevezésével: Zolnai Világlapja) szerkesztője 1927től tartósan levelezett vele, utóbb Kolozsvárról ls. Az ismeretlen Molnár Erzsi 1027. máj. 25-én kereste föl levelével u költőt. Juhász Gyula önkéntes titkárnője, Kllényi Irma 1929 és 1942 között kilenc levelet is írt hozza. Márton Zsuzsa, akiről szintén nem tudunk közelebbit, 1936. máj. 21-én, kevéssel Szabó Lőrinc szegedi szereplése után fordult levéllel hozzá. A Bethlen Szabó Lőrinc szegedi kapcsolatai Gábor Kör, amelyben 1936-ban verseit olvasta föl. 1937. ápr. 7én, a Juhász Gyula halálát követó napon is írt neki. Juhász Gyula húga, Király Péterné bizonyára szintén Juhász Gyulával kapcsolatban küldötte hozzá levelét 1937. szept. 4-én. Sík Sándor 1940-ben és 1941ben; munkatársai, Paku Imre 1936 és 1943 között, Kardos Klára pedig 1938-ban fordult -levéllel Szabó Lőrinchöz. A közelebbről nem ismert Tóth Klára 1939. okt. 19-én, az újságíró Tölgyes Gyula pedig okt. 30-án írt a költőnek. A szegedi Finnugor Kultúrblzottság 1940. jan. 8-án fordult hozzá. A bölcsészhallgató és előadóművész Gyulai Lenke 1940-ben és 1941-ben írt levelet neki. Meglepő, hogy a szegedi közélet hírhedt jobboldali vezéralakjának, Széchényi István ügyvéd, közjegyző, későbbi országmozgósítási kormánybiztosnak levelei is fönnmaradtak a költő hagyatékában: 1941 májusában, júliusában bizonyára szintén Szabó Lőrinc szegedi szereplése ügyében írt neki a Juhász Gyula cikkeiben annyiszor kipellengérezett helyi korifeus. Ertsey Péter 1943 és 1953 közt tucatnyi levelével fordult a költőhöz. Nem tudom, kl volt Bán Attila, aki 1941-ben és 1942-ben kereste föl Szegedről leveleivel Szabó Lőrincet. A bölcsészhallgató Moldvai Klára már 1945-ben, a fölszabadulás után írt a költőnek. Ugyanígy az orvostanhallgató Magos László 1947-ben. Szokolay Károly különféle helyekről fordult nemcsak leveleivel, hanem verseivel is Szabó Lőrinchöz; 1948-ban és 1949-ben Szegedről. 1948. okt. 9-én egyébként a Tiszatáj szerkesztősége is fölkereste levelével a költőt. Nem Szegedről írta levelét hozzá, de szegedi: Baranyai Zoltán 1940-ben, Chicagóból, Berezeli Anzelm Károly 1947-ben és 1948-ban Pestről, Domokos László 1951-ben szintén a fővárosból. Később lett szegedi Vajda László főiskolai tanár; amikor 1943-ban levelet írt Szabó Lőrincnek, még Kisvárdáról keltezte. 1955-ben Ziegler Vilmos küldött Szegedről levelet a költőnek. Szabó Lőrinc hagyatékában fönnmaradt Kanyő Béla szegedi egyetemi tanár több levele, önéletrajza, verse, fordítása. A közegészségügy professzora hajdan bölcsészhallgató volt, s évfolyamtársa Szabó Lőrincnek a pesti egyetemen 1919-ben, amikor együtt hallgatták Babits Mihályt. Innen barátsága a költővel, amint erről Szabó Lőrinc halála után kevéssel, a Délmagyarország 1957. okt. 20-1 számában részletesen be is számolt. Egy másik szegedi költőnek, Tercscsényl Györgynek Bealkonyul című kéziratos verse is megtalálható Szabó Lőrinc hagyatékában. S ott maradt fönn Juhász Gyula A rém című versének kézirata is. Ezt a verset ugyanis Juhász Gyula Szabó Lőrincnek dedikálta, mert éppen a fiatalabb költőtárs biztatására született meg. Szabó Lőrinc 1929 őszén több ízben meglátogatta barátját a budai Schwartzer-szanatóriumban, s Itt arra biztatta a magába roskadt, tétlenségbe süllyedt társat, hogy álljon bosszút a benne romboló rémen, a melankólián, mégpedig azzal, hogy kiírja magából, „leleplezi" tevékenységét. Ezzel a költői csellel akarta Juhászt bármi kis tevékenységre serkenteni, a gyógyulás útjára lökni. S Juhász Gyula hajlott a tanácsra, megírta ezt a versét. De ekkori találkozásuknak, Juhász Gyula betegségének Szabó Lőrinc lfrai művében is nyoma maradt. Három verset is írt szanatóriumi látogatásainak, Juhász Gyula betegségének hatása alatt: A belső végtelenben (1929) és a Halálfélelem (1930) olvasható összegyűjtött verseinek új kiadásaiban, a Találkozás (1930) azonban még nem került be köteteibe. Szabó Lőrinc második szegedi útja is kapcsolatban van Juhász Gyulával. Igaz ugyan, hogy elsősorban az egyetemi hallgatók egyesületeinek a meghívására jött ide, de útját mégis a Juhász Gyulánál tett látogatása tette emlékezetessé. 1936. május 2-án, szombaton délelőtt az Ady téri egyetem nagy előadótermében olvasott föl Különbéke címmel megjelenés előtt álló kötetéből néhány verset, este pedig a Bethlen Gábor Kör rendezésében tartott „Magyar út"-esten, a Hungáriában. Juhász Gyulát a Fodor utcában Ismét magába roskadtan, némán, falnak fordulva találta. Megrázó élményéről egy év múltán, a költő halála után, a Válasz nekrológjában számolt be; 1037. április 3-án ismét a Bethlen Gábor Kör meghívására szerepelt Szabó Lőrinc a verseivel, ezúttal a Tlsza-szállő nagytermében. Ugyanott olvasta föl Villonfordításait 1940. április 20-án, a Kelet Népe estjén, Móricz Zsigmond és Darvas József társaságában. 1941. Június 22-én a városháza közgyűlési termében a DMKE közgyűlésén Lócl-verseiből olvasott föl. Utolsó szegedi látogatására 1956. október 3-án került sor. Babits Mihály emléktábláját avattuk föl a Partizán u. 15. sz. ház falán, s a régi tanítvány és barát erre Jött le. Ott volt a márványtábla leleplezésén, majd utána a Juhász Gyula Művelődési Központ nagytermében ő tartott előadást egykori mesteréről. Bemutatta azt a lemezt ls, amelyen Babits maga olvassa föl jellegzetes, éneklős hangsúlyával versét oz Esti kérdést. Az akkor még egyedi fölvétel azóta sok ezres példányú hanglemezen mindenki számára hozzáférhető. Éppen egy évre rá, 1957. október 3-án, a szíve megszűnt dobogni. Csak 57 éves volt: március 31-én lenne 75 éves. PETER LÁSZLÓ Fegyveres erőink — a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeivel szoros együttműködésben — országunk, népünk, szocialista épitőmunkánk legfőbb őrei