Délmagyarország, 1975. március (65. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

2 KEDD, 1975. MÁRCIUS 85, Magyarország és a nemzetközi kommunista mozgalom nagy jelentőségű eseménye A Pravda vezércikke az MSZMP XL kongresszusáról • Moszkva (MTI) A moszkvai lapok első ol­dalán. a rádió híradásaiban, a televízió esti híradójában egy hétig a legfontosabb vi­lágeseményként szerepeltek az MSZMP XI. kongresszu­sáról szóló Jelentések. A rendkívüli érdeklődés akkor se lankadt, amikor Leonytd Brezsnyev, «z SZKP Közpon­ti Bizottságának íőtltkara már elutazott Budapestről. A vasárnapi Pravda rész­letesen foglalkozik kongresz­szusunk utolsó napi esemé­nyeivel, Kádár János előadói beszédének és Leonyld Brezsnyev felszólalásának vl­lágvlsszhnngjával, beszámol a Politikai Bizottság tagjai­nak és a Központi Bizottság titkárainak megválasztásá­ról, Kádár János zárszaváról, az emelkedett hangulatról, amely az Építők Szakszerve­zetének házában a szombati záróülésén honolt. Az SZKP központi lapja, „A szocializ­mus hatalmas ereje" címmel vasárnapi vezércikkét is az MSZMP kongresszusának szentelte, s a magyar kom­munisták kongresszusát Ma­gyarország, s az egész szocia­lista közösség életének és a nemzetközi kommunista mozgalom nagy politikai je­lentőségű eseményeként jel­lemzi, amely „a szocializmus óriási átalakító erejének újabb bizonyítékává vált." Marxista-leninista párt­juk vezetése alatt a magyar dolgozók gyökeres társadal mi, gazdasági átalakulásokat hajtottak végre, s magabiz­tosan haladnak előre a vá­lasztott úton — hangsúlyoz­za a vezércikk. — A mai Magyarország arculatát a kö­vetkező tényezők határozzák meg: haladó társadalmi rendszer, amely a szocialista és nemzeti elnyomás min­den formájának felszámolá­sára épül, az összes állam­polgár valóságos egyenjogú-, sága, a munka embereinek hatalma, a nép egysége, a gazdaság dinamikus fejlődé­se, a dolgozók életszínvona­lának szüntelen emelkedése. A továbbiakban, az MSZMP XI. kongresszusának törté­nelmi jelentőségét hangsú­lyozva. a Pravda kiemeli az új programnyilatkozat szere­pét a fejlett szocialista tár­sadalom felépítésében, a kö­vetkező 15—20 esztendős magyarországi fejlődésében. Hangsúlyozva, hogy Ma­gyarország, mint a szocialista közösség tevékeny tagja vál­tozatlanul a béke és a hala­dás szolgálatába állítja kül­politikáját, a lap megemlé­kezik a szocialista testvér­pártok vezetőinek Budapes­ten megtartott eszmecseréjé­ről is. A szocialista országok közös célja szempontjából el­sőrendű fontosságúnak ítéli a testvérországok „azon nagy, kollektív akciójának végigvi­telét", mint az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet. Párfkiiiöitségek elutazása • Budapest (MTI) Vasárnap és hétfőn újabb pártküldöttségek utaztak el hazánkból. Vasárnap utazott el a Ko­reai Munkapárt küldöttsége Szo Csol, a politikai bizott­ság. tagja vezetésével; a Kubai Kommunista Párt küldöttsége Pedro Miret, a KB tagja vezetésével; n Francia Kommunista Párt kiidöttsége, René Ptquet, a PB tagja, a KB titkára ve­zetésével: az Olasz Kommu­nista Párt. küldöttsége, Ar­rangelo Valii, a KEB tagja vezetésével; Ausztria Kom­munista Pártjának küldöttsé­ge, Alois Peter, a PB tagja vezetésével; a Dán Kommu­nista Párt küldöttsége, Pre­ben Henrlksen, a PB tagja, a KB titkára vezetésével; a Finn Kommunista Párt kül­döttsége. Anna-Lllsa Hyvö­nen, a PB tagja vezetésével; az Angol Kommunista Párt küldöttsége, Victor Eddlsford, a PB tagja vezetésével; a Német Kommunista Párt küldöttsége, Hermann Gau­tler, a párt elnökhelyettese vezetésével: a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt kül­döttsége, Bruno Kuster, a Vezetőség Irodájának tagja vezetésével; a San Marinó-i Kommunista Párt küldött­sége, Ermenegtído Gaspero­ni, a párt elnöke vezetésé­vel; a Spanyol Kommunista Párt küldöttsége, Jüan Go­mez VB-tag vezetésével; a Svájci Munkapárt küldöttsé­ge, Franz Dübl, a PB tagja vezetésével; a Svéd Baloldali Párt—Kommunisták kül­döttsége, Per Israelsson, KB­tag vezetésével. A küldöttségeket Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, vala­mint az MSZMP Központi Bizottságának több tagja és osztályvezetője búcsúztatta a Ferihegyi repülőtéren, és a Nyugati-pályaudvaron. Brezsnyev - Chlrac megbeszélés Befejeződtek a szovjet-francia tárgyalások % Moszkva (TASZSZ) Leonyld Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Jacques Chlrac francia mi­nisaterelnök hétfőn a Kreml­ben megbeszélést folytatott. Ugyancsak hétfőn doku­mentumok aláírásával véget értek a szovjet—francia tár­gyalások, amelyekben fran­cia részről Chirac, szovjet részről pedig Koszigin mi­niszterelnök és Gromlko kül­ügyminiszter vett részt. Ko­szigin és Chirac a tárgyalá­sok záróaktusaként környe­zetvédelmi és mezőgazdasá­gi együttműködési megálla­podást írt alá. Moszkvában közölték, hogy a felek a barátság, egyetér­tés és tárgyszerű együttmű­ködés légkörében — amely jellemző a szovjet francia kapcsol atokra — megvitatták a kétől de lú kapcsolatok je­lenlegi állapotát és további fejlesztésük távlatait. Konst­ruktív légkörben eszmecserét folytattak a kölcsönös ér­deklődésre számottartó nem­zetközi problémák széles kö­réről. Kifejezték a tárgyalá­saik eredményeivel való elé­gedettségüket és azt a meg­győződésüket, hogy ezek a tárgyalások hatékonyan el­mélyítik a szovjet—francia kapcsolatokat abban az irányban, amelyet Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára és Valery Gisrard d'Estaing francia elnök 1974. decemberében megtartott rambouillet-i találkozója je­lölt meg. A tárgyalásokról közös közleményt adtak kl, amely többek között hangsúlyozza: — A felek nagy jelentősé­get tulajdonítanak azoknak a most folyó tárgyalásoknak, amelyek célja a hosszú le­járatú együttműködés fej­lesztése az elektronikus szá­mítástechnika területén. Megelégedéssel állapították meg. hogy megkezdődtek a konkrét tárgyalások a hasz­nos ásványi anyagok, köz­tük a kőolaj és a gáz kon­penzációs alapon való felku­tatásáról és kitermeléséről, felhasználva a francia be­rendezéseket és technológiát. A tárgyaló felek megelé­gedéssel nyilatkoztak a tudo­mány és a technika terüle­tén való szovjet—francia együttműködés sikeres fej­lődéséről és megerősítet­ték azt a kölcsönös törekvé­süket, hogy továbbfejlesztik a két ország kulturális együttműködését. i Cselekvő internacionalizmus Hétfőn elutazott hazánk­ból a Mongol Nepi Forra­dalmi Párt küldöttsége, amelyet Demcsigijn Molom­zsamc, a Politikai Bizottság tagja, a központi Bizottság titkára vezetett; a Belga Kommunista Párt küldöttsé­ge, Frans van den Brandén, a Politikai Bizottság tagja vezetésével; a Ciprusi Dolgo­zó Nép Haladó Pártjának küldöttsége, amelyet Geor­gosz Krisztodulldesz, a Po­litikai Bizottság tagja veze­tett; a Török Kommunista Párt küldöttsége, I. Bilen, a KB főtitkára vezetésével. A vendégek búcsúztatásá­nál a Ferihegyi repülőtéren jelen voltak: Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, Borbándi Já­nos, dr. Dabrónaki Gyula Rév Lajos, dr. Romány Pál az MSZMP Központi Bízott ságának tagjai, dr. Szűrör Mátyás és Varga István, e KB külügyi osztályának he­lyettes vezetői. RÁDIÓJELEK Róma Az Olasz Kommunista Párt /asárnap este befejezte XIV. kongresszusát. A párt főtit­kárává ismét Enrico Berlin­guert, elnökévé Luígi Longót választották. A hétnapos ta­nácskozás során csaknem száz küldött kapott szót. A kongresszuson mintegy 100 testvérpárt és nemzeti fel­sznbadftó mozgalom képvi­selője vett részt. Genf Hétfőn Genfben megnyílt a szovjet— amerikai állandó konzultatív bizottság üléssza­ka. A bizottságnak az a fel­adata, hogy elősegítse a Szovjetunió és az USA kö­zött. 1972. május 26-án a ra­kétaelhárító rakétareadsze­rek korlátozásáról megkö­tött szerződés és a hadászati támadórakéta-fegyverek kor­látozását célzó egyes intézke­désekről szóló ideiglenes megállapodást előírásainak és céljainak megvalósítását. Belgrád Hétfőn este Belgrádban közleményt adtak ki Urho Kekkonen finn köztársasági elnök és Joszip Broz Tito jugoszláv államfő szombaton és vasárnap egy Bosznia­Hercegovina-i üdülőhelyen folytatott és befejezett ta­nácskozásáról. E gy héten keresztül Bu­dapestre figyelt a vi­lágsajtó. A lapok — nemcsak a szocialis­ta közösség országaiban, hanem a tőkés világ számos fővárosában is — vezető he­lyen ismertették a tanácsko­zást: Kádár János előadói beszédét, a vendégek, közöt­tük Leonyid Brezsnyev fel­szólalását, az elfogadott do­kumentumokat. Ami a világ­helyzet értékelését s a nem­zetközi tevékenység követen­dő vonalát illeti, barátaink és szövetségeseink mélységes elégedettséggel, mások pedig meglepetés nélkül vehették tudomásul, hogy az MSZMP helyzetértékelése nem vál­tozott, és a Magyar Népköz­társaság töretlenül halad tovább az eddigi úton. Ha a kongresszus néhány nemzetközi vonatkozását akarjuk kiemelni, természe­tesen a teljesség igénye nél­kül, akkor feltétlenül ezzel kell kezdeni: a párt tanács­kozása aláhúzta a Szovjet­unióval való minden oldalú testvéri együttműködés fenn­tartásának, szélesítésének és mélyítésének fontosságát. Harminc esztendő tör­ténelmi tapasztalata egy­értelműen bizonyítja: az el­ső szocialista országgal, a szocialista közösség fejlődé­sében különlegesen nagy sze­repet betöltő Szovjetuntóval való szövetség elsődleges nemzeti érd?k, és haladásunk záloga. Ahogv Kádár János mondotta: „Megkülönbözte­tett jelentőséget tulajdoní­tunk a Szovjetunióhoz fűző­dő mély és megbonthatatlan testvéri barátságunk szünte­len erősítésének... A kong­resszus megelégedéssel álla­píthatja meg: a magvar— szovjet barátság felhőtlen, pértiaink. népeink kapcsola­ta' testvérlek és megbontha­tatlanok." S a kongresszuson, mintegy válaszként erre, hallhatták az SZKP KB főtitkárának meg­állapítását. aki hasonlókép­pen értékelte e kapcsolato­kat. s az elismerés szavaival szólt az MSZMP következe­tes. tiszta és egyértelmű, elvi •—'"ikájáról. A kongresszus feladatul tűzte kl. hogy a Szovjetunióval való együttműködésben rejlő le­hetőségeket és tartaléko­kat ls mind tel'csehben használjuk ki — s hasonlő­kéopen erősítjük és fejleszt­ek összefogásunkat a többi -ialista országgal. a célkitűzés teljes mér­'-"»n összhangban van a igresszus nemzetközi helyzetelemzésével, amelynek lényege: az MSZMP meg­győződése, hogy a múlt évek­ben a nemzetközi helyzetben kedvező változás következett be a szocializmus, a haladás és a béke erőinek javára. A világ küzdőterein egyre hatá­sosabban tevékenykedik a kor mindhárom nagy forra­dalmi ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. Ami­kor a kongresszus határoza­taiban kifejezésre juttatta, hogy a kor legfontosabb vív­mánya a szocialista világ­rendszer, hangoztatta a kö­zös kötelezettségvállalás el­vi alapját: a nemzeti és nemzetközi érdekeket össze­kapcsolva, a politikát testvér­országainkkal egyeztetve, küzdünk a békepolitika si­keréért. a közös célok valóra váltásáért Ez határozza meg a magyar magatartást a Var­sói Szerződésben — amelyet államaink új tfpusú szövet­ségeként kezelünk — s a KGST-ben. amely az Integ­ráció kibontakoztatásával meggyorsítja minden részt vevő ország fejlődését. A kongresszus józan és a tényeket gondosan osz­tályozó, számbavevő elemzé­séből az is következik, hogy az MSZMP síkraszáll a békés egymás mellett élésnek az eddiginél szélesebb körű ki­bontakozásáért. Tisztában vagyunk azzaL hogy ez a fo­lyamat nem automatikus, nem magától tör utat vala­miféle egyszer s mindenkor­ra garantált egyenletes se­bességgel, hanem olyan dip­lomáciai küzdelemben, amelyben nem kizártak a „zökkenők" az Időleges visz­szaélések. így volt ez eddig, s fw lesz a jövőben is. E bből azonban a helyes következtetéseket kell levonni, elsősorban azt, hogy a szocializ­mus és a béke híveinek további erőfeszítéseket kell tenniük, hogy az enyhülés folyamatát ne lehessen fel­tartóztatni. hogy a végbe­ment kedvező változások visszafordíthatatlanokká vál­janak. Ezért valljuk magun­kénak ls azt a békeprogra­mot, amelyet a' Szovjetunió Kommunista Pártjának 24. kongresszusa munkált ki, ezért támogatjuk a Szovjet­unió erőfeszítéseit az Egye­sült Államokkal s más veze­tő tőkés országokkal való vi­szonyának javítására. Az eu­rópai biztonsági értekezlet­nek különösen nagy szerepe lehet az enyhülés megszilár­dításában — olyan szerepe és hatása, amely messze, e kon­tinens határain túl is érezte­ti hatását. Nem véletlenül említette ezt a kérdést vita­zárójában is a párt első tit­kára, kiemelve, hogy most már mielőbb el kell Jutni a helsinki, legmagasabb szintű záróállomásra. És végül még a vázlatos felsorolásból sem hiányoz­hat az, hogy az MSZMP 11. kongresszusa internacionalis­ta kongresszus volt a szó tel­jes. lenini értelmében. Kül­földi vendégeink is érezhették, mint ahogy érezheti minden­ki. akihez eljut e tanácskozás híre és tartalma, hogy a ma­gyar kommunisták tisztában vannak tettük s példájuk sú­lyával és a szolidaritás erejé­vel is. A proletár nemzetkö­ziség gondolata jellemezte a munkát akkor is. amikor — látszatra — „csak" a szocia­lista építés szűkebb. belső problémáiról volt szó. S kéz­zelfogható volt ez az inter­nacionalista tartalom akkor, amikor a párt felemelte sza­vát az elnyomás, a gyar­matosítás és a megkülönböz­tetés ellen, amikor üdvözölte azokat, akik Portugáliában az ellenforradalom Ismétlődő tá­madásaival bátran szembe néznek, s azokat is. akik Spanyolországban, e földrész utolsó fasiszta rezsimiének felszámolásáért harcolnak. Vagy. amikor a kongtesszu­son a santiagói fasiszta rend­szer növekvő terrorjáról be­széltek követelvén a szabad­ságot Luls Corvalán s a töb­bi bebörtönzött hazafi szá­mára. E 'vlség és realizmus, fe­lelősségtudat. és tar­talmas, cselekvő in­ternacionalizmus; ez Jelle­mezte az M«ZMP XI. kong­resszusát 1975 márciusában. JUGOSZLÁV TURISTA UTAZÁSHOZ valutaigénylő lap IRODÁNKBAN VÁSÁROLHATÓ. o COOPTOURIST. SZEGED, KELEMEN U. S. TELEFON: 12-374. Figyelem! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy vállalatunk ÁPRILIS I-TOL 12-IG A VILLAMOS VONALAIN vegyszere* gyomirtást uégei. Ezen idő alatt, valamint a locsolást kővető 30 napig a villamosvonalak mentén füvet szedni, vagy állatokat legeltetni veszélyes és tilos! SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT x Helyszíni árusítás a JATE anyagraktárában. Szeged. Tompai-kapu (Haty­tyastelepl vasüti átjárónál) 1975. április as-án, szerdán 9— u óráig. Eladásra kerül­nek: szekrények, székek, asztalok, különféle bontott vízvezeték-szerelő és egyéb anyagok. BAV. SZEGED Már csak március 31-ig tart a motorkerékpár­vásár ÁtSMa ÍLLALAT JARMÜSZAKÜZLETÉBEN, SZEGED, KISS M. UTCA 3. SZÁM. 10 % OTP-előlegbeflzetés! 2500,— Ft engedmény! Külön ajándék 2 darab bukósisak! A motorkerékpárok , vizsgáztatva, díjtalan akkumulátorfeltőltése el kerülnek forgalomba. Gyorsított OTP-ügyintézés! Udvarias kiszolgálás!

Next

/
Oldalképek
Tartalom