Délmagyarország, 1975. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-04 / 29. szám

VILÁG PROLETÁR!At, EGYESÜLJETEK! 65. évfolyam 29. szám 1975. február 4., kedd Ára: 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA A pártkongresszus tiszteletére: •"""""' *" " " *" I I !!••—BBSBJ l«L.IUM—Ml—lllll II I IIP—— •— I II ——BB ' IPIHU TökélelcsebSi vasúti forgalom A Szeged-rókusl Biztosító- épülete között körülbelül hogy a megszabott létszám­berendezési Fenntartási Fő- egy kilométer l/^sszú tele- nál álland óan 10—15 ember­nökség dolgozóinak feladata fonvonalat építettek ki. Az rel kevesebben dolgoztak. A a vasútigazgatóság területén igazgatóság épületében dol levő távközlő és biztosítóbe- gozó „Puskás Tivadar" szo­rendezések üzemképes álla- cialista brigád pedig a Béke potának megtartása, új be- utcai általános iskolában 240 rendezések létesítése. Kong- órás társadalmi munkával az resszusi vállalásaikban a iskola magnóját, vetítőjét, le­számszerű eredmények növe- mezjátszóját, egyéb elektro­lése mellett fontos helyet mos eszközeit javította, kapott a minőség is. Sikere terv túlteljesítésén kívül ügyeltek az anyagtakarékos­ságra is. A javításokhoz — ha csak tehették — használt anyagokat, alkatrészeket vet­tek igénybe, ezzel havonta 15—20 ezer forint megtakarí­tást értek el. sen oldották meg a felada­taikat A távközlési szakte­rületen dolgozók a hír- és információközlő berendezé sek zavartalan üzemkészségére tettek meg, jelentősen túl­i i'i'i.n^A szárnyalva az előző évet. fordítottak Nagyobb terhelésű vonatok ioranotraK továbbításával! a gépek nagy figyelmet. A kongresz- rendszeres karbantartáiával szusi verseny eredménye­jó kihasználásával, a munka ésszerű megszervezésével az elmúlt évben 420 ezer forin­tot takarítottak meg. Nagy utolsósorban gondos megJL S^g-fEsznátás, ví ként pontos hibahely-bemé­résekkel, a nap bármely idő­szakábart előforduló azonnali zavarelhárítással, s nem ző karbantartással megen gedett éves 5395 zavarőrát 3072-re csökkentették la. Vállalásuk teljesítése azt jelentette, hogy a vonatköz­A Vontatási Főnökség dol- A vontatási főnökségen 21 gozói tavaly vontatójármű- szocialista brigád csatlako­vekkel 3,2 millió kilométert zott a munkaversenyhez. Tavaly a mozdonyműhely dolgozói a jelenleg folyó fű­tőházi rekonstrukciós mun­kákból vették ki részüket. A kocsiműhely brigádjai a ré­gi, kiselejtezett kocsikat szét­bontották, ócskavasat gyűj­töttek, a „Május 1." brigád, 100 méter hosszú salakos utat épített. A világítási mű­hely kommunista műszakja keretében a vasutasok Sze­Munkásírók ünnepi egységgyűlése Mórahalmon lamint az utazó személyzet szolgálati óráinak csökkenté- ged állomáson a vágányok sére is. A főnökségen tovább között és a peronon jobb lá­javult a korszerű vontató- tási viszonyokat teremtet­, , ... . , járművek aránya, az 1973. tek. lekedés gyorsabbá és bizton- szazaiékról 25,7 szá- . _ . „ . . .. ságosabbá vált, a vonalakat- ... ' csökkentették ' ső,_ A „Tyereskova" bngad a bocsátó képessége tovább Sonyok igényWteléf Mátyás téri szociáIis otthon nőtt A biztosító berendezé- mozaonyoK lge y ' idős lakóit látogatja rendsze­sek üzemképességét a be- A mozdonyműhely dolgo- resen. A hattyastelepi óvo­rendezések hibájából előfor- zói vállalták, hogy a gépek da részére játékokat javítot­duló vonatmegállítások szá- szakszerű karbantartásával, a tak, az udvaron kis fürdő­mával mérik. A főnökség javítási idők csökkentésével medencét építettek, most vasutasijhak jó munkája ré- segítik a főnökség munkáját, mindannyian beléptek a So­vén az engedélyezett 318 A „Béke", a „Kandó Kál- mogyi-könyv'ár alsóvárosi eset helyett' tavaly csak 201 mán", a „Landler Jenő" és fiókkönyvtárába, vonatnak kellett berendezés a „Hunyadi János" brigádok . .. munkah(.,v hibája miatt rövidebb-hosz- terven felül három kommu- * *jiegea> y szabb ideig megállni. Mun- nista műszakban négy Die- eredményéi, az ott dolgozó kájukkal túlteljesítették a sel-mozdony időszakos vizs- szocialista bngadok tenm­„Kiváló Főnökség" cím el- gálatát végezték el. A ko- akarása méltó a kongresszusi éréséhez meghatározott kö- csiműhely a kitűzött tervet versenyhez. Egyúttal jelzi veMn«§nyeket^^_ ^ ^ nyolc kocsi megjavításával azt az erőt is, amit a ver­múlt évre megszabott terme- felülmúlta, annak ellenére, senymozgalom jelent lési értéktervét 104 száza­lékra teljesítette. Ennek ke­retében a vasútigazgatóság területén többek között 22 fény- és félsorompót, Nagy­kőrös—Katonatelep állomá­sok között önműködő tér­közbiztosító berendezést he­lyeztek üzembe. A szegedi vontatási főnökségen auto­matikus rendszert létesítet­tek, a mozdonyokra felsze­relt elektromos berendezések segítségével szükség esetén — a mozdonyszemélyzet el­alvása, vagy más ok miatt — emberi beavatkozás nél­kül megállítja a vonatokat, elhárítva ezzel az esetleges veszélyt. Szegeden, a Bajai út és a Szeged—Békéscsaba vasútvo­nal kereszteződésében kor­szerű fény- és félsorompót adtak át a közelmúltban. A főnökség teljesítményé­hez jelentősen hozzájárult a 35 szocialista brigád. Közü­lük hat ezüst, hat pedig bronz fokozatot ért el a kö­zelmúltban, hat brigádot ma­gasabb elismerésre terjesz­tettek fel. A szocialista brigádok élen jártak a társadalmi munká­ban is. Kommunista műsza­kokban, valamint szabad ide­jükben az igazgatóság terü­letén több mint hétezer órát dolgoztak. Munkájuknak kö­szönhető, hogy elkészült négy új fénysorompó, köz­tük a megyében, Apótfalván. A szocialista brigádok óvo­dákat, isko'ákat, bölcsődéket es termelőszövetkezeteket is patronáltak. A Szeged állo­máson dolgozó „Távközlő" szocialista brigád például a domaszéki Zöldfás iskolává' tartja a kapcso'atot. Tav'r októberben az iskola két. Magyar küldöttség Belgrádban Kiro Gligorov, a jugoszláv szövetségi képviselőház elnö­ke hétfőn Belgrádban fogad­ta az Interparlamentáris Uniónak az európai biztonság és együttműködés kérdései­vel foglalkozó második kon­ferenciáján résztvevő ma­gyar küldöttséget, amelyet Barcs Sándor, az IPU magyar tagozatának elnöke vezet. Az Interparlamentáris Unió második konferenciája hét­főn bizottságokban folytatta munkáját. A 25 európai or­szág, valamint az Egyesült Államok és Kanada parla­mentjeinek küldöttei a gaz­dasági bizottság elnökévé Darvasi István országgyűlési képviselőt, a magyar dele­gáció tagját 'választották. A gazdasági bizottság ülésén egyébként felszólalt Barcs Sándor is. Losonczi Pál íojadla a francia parlamenti delegációi Losanczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának el­nöke hétfőn, tegnap, hivatalában fogadta a Francois le Douarecnek, a Francia Köztársaság nemzetgyűlése alelnö­kének vezetésével hazánkban tartózkodó parlamenti kül­döttséget. Ott volt Raymond Bressier, a Francia Köztár­saság Budapesten akkreditált nagykövete is. • Magyar tiltakozás A saigoni hatóságok provokációja a NEFB ellen Mint arról korábban hírt nek és kiváltságainak Iegsú­adtunk, januárban a saigoni lyosabb megsértése január hatóságok nyílt vagy leple- 10-én Xuan Loc-ban követ­zett támogatásával számos kezett be. Botokkal és kövek­szervezett povokáció történt kel felfegyverkezett csőcselék a Nemzetközi Ellenőrző és behatolt a helyi ellenőrző Felügyelő Bizottság és annak néhány helyi csoportja ellen. A Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság képvise­lői diplomáciai mentességei­csoport területére azzal a céllal, hogy a Nemzetközi A magyar küldöttség veze­tője ez év január 28-án leve­let in.ézett Hiep tábornokhoz, a saigoni adminisztrációnak a két fél,katonai vegyes bi­zottsága mellé delegált kül­döttsége vezetőjéhez. A le­vélben tiltakozott a delegá­A szegedi járási Móra Fe­renc — a dorozsmai mártír­tanítóról elnevezett — mun­kásőregység vasárnap dél­előtt emlékezetesen szép ün­nepi külsőségek között tar­totta meg a mórahalmi mű­velődési házban az I974-es kiképzési év eredményét ér­tékelő ünnepi egységgyűlé­sét. A társ fegyveres testüle­tek, valamint a járás falvai­nak párt, tanácsi és gazda­sági vezető szervei képvise­letében népes vendégsereg tisztelte meg jelenlétével a a megyei parancsnokság, va­lamint a párt által célul tű­zött feladatokat a kiképző munkában csakúgy, mint a politikai nevelő munkában maradéktalanul teljesítették. Tavaly a kiemelkedő mun­kásőri teljesítményekért he­ten kaptak magasabb állami kitüntetést, ötvennégyen pe­dig parancsnoki dicséretben részesültek. A párton kívüli munkásőrök közül számosan a múlt évi jó munkájuk alap­ján érdemelték ki a párttag­ságot is. Az egységen belül járás munkásőreit. Megje- egész évben szocialista ver­lent az ünnepi egységgyűlé- seny folyt, és e verseny győz­sen az MSZMP Csongrád me- tesei elért eredményeik alap­gyei bizottságának képvisele­tében Tóth Szilveszterné, a párt-vb tagja,* országgyűlési képviselő, Jáhni László, a szegedi járási pártbizottság első titkára, Nieszner Ferenc tiszaszigeti országgyűlési kép­viselő; a munkásőrség orszá­gos parancsnokságát dr. Pe­rényi György, a megyei pa­rancsnokságot pedig dr. Teiszl István, a megyei parancsnok helyettese képviselte. Elsőként Szabó János egy­ségparancsnok ismertette az 1974-es kiképzési év munká­járól szóló számadást. Ebből kitűnt, hogy az országos és ján: a legjobb század a II. század, amelynek Kakuszi Imre a parancsnoka. A leg­jobb szakasz: a II. század első szakasza, parancsnoka Csehó József. A század leg­jobb szakasza cím tulajdono­sa pedig az I. század harma­dik szakasza, amelynek ifj. Nieszner Ferenc a parancs­noka. A 15 évi szolgálatért érdemérmet kapta Drávai Mihály munkásőr, a 10 évi János, Pósa László, Regöczi Mihály, Silóczky Mihály. Tóth Lajos, Török 11. József és Varga János munkásőrö­ket tüntették ki. Ötéves szolgálatért emlék­jelvényt és elismerő okleve­let nyújtottak át Gergelyfi Tamás, Cinege Dezső, ifj Csamangó Mihály, XJrbán Imre, Ábrahám Fúrús Szil­veszter, Szűcs József, Kiss Antal Ernő, Kocsis István, Bellér Péter, Tóth György, Födi Dezső, id. Ocskó Lajos. Kovács József, Gál P. Pál, Varga Ferenc és Csikós Ist­ván munkásőröknek. Az ünnepi alkalomból el­sőként Jáhni László, a já­rási pártbizottság első titká­ra üdvözölte a járás mun­kásőreit, meleg szeretettel mondott köszönetet eddigi fáradságos szolgálatukért a tartalékállományba vonuló és leszerelő munkásőröknek Üdvözölte a fiatalokat, akik ez alkalommal — magukra öltve a munkásőrség acélkél' egyenruháját —• esküt tettek a zászlóalj és a csapatzászló szolgálati érdeméremmel pe- előtt, s a búcsúzók nyomdo dig Dudás Mihály, Faragó kaiba léptek. Tóth Szilvesz­János, Fodor János, Halász térné az MSZMP Csongrád megyei bizottsága nevében Imre, Kócsó József, Lovai mondott köszönetet a példás József, Magda József, Pópity helytállásért Ellenőrző és Felügyelő Bi- ciók diplomáciai mentessé­zottság képviselőit egy, a geinek és kiváltságainak meg­Dél-Vietnami Köztársaság sértése miatt. Biztosítékokat ideiglenes forradalmi korma- követelt arra nézve, hogy ha­nyát elitélő nyilatkozat alá- sonló provokációkra nem ké­írására kényszerítse. A Nem- rül sor: bejelentette, hogy a zétközi Ellenőrző és Felügye- magyar fél ideiglenesen visz lő Bizottság — és annak szavorija személyzetét a Nem­minden küldöttsége — mél- zetközi Ellenőrző és Felügye­tán elvárhatta volna, hogy a lő Bizottság Xuan Loc-i helyi saigoni adminisztráció köz- ellenőrző pontjáról, továbbá, ponti és helyi hótóságai, a hogy fenntartja magának a párizsi egyezményben fog- jogot a diplomáciai mentes­lalt kötelezettségeiket telje- ségek és kiváltságok, vala­sítve, elejét veszik ilyen és mint a Nemzetközi Ellenőrző hasonló jellegű akcióknak, és Felügyelő Bizottság sze­illetve haladéktalanul véget vetnek a bizottság ellen irá­nyuló kampánynak. E helyett a saigoni hatóságok kísérle­tet tettek arra, hogy a provo­kációt, a tényeket meghami­sítva, saját propagandacél­jaikra felhasználják. mélyzete biztonsága érdeké­ben általa szükségesnek tar­tett lépések megtételére — beleértve személyzete azon­nali visszavonását mindazok­ról a helyi ellenőrző pontok­ról, ahol hasonló veszély fe­nyeget (MTI) Több lakberendezési áru Idén előreláthatóan 18 mii- kereskedelmi miniszterhe­liárd forintért vásárol a la- lyettes vezette, kosság lakberendezési és más Az elmúlt évben a bútorok úgynevezett kultúreikkeket és az egyéb kultúreikkek kis­8,6 százalékkal nagyobb ér- kereskedelmi forgalma 16— tékben, mint tavaly — mon- 17 százalékkal haladta meg dotta dr. Tóth György, a Bel- az előző évit s a korábbinál kereskedelmi Minisztérium magasabb színvonalon elégí­iparcikk kereskedelmi főosz- tette ki a fogyasztók igényeit, tályának helyettes vezetője Ezen belül a gyermekbútorok azon a keddi országos tanács- forgalma 21, s a gyermekko­kozáson, amelyen a kultúr- csiké csaknem 50 százalékkal cikk-kereskedelem ez évi fel- Út{ Domu? áruhíizak , . . .. . atadasa után javult a butor­adatait vitatták meg. A ta- kereskedelem kiszolgálási nácskozást Borsos László bel- színvonala.

Next

/
Oldalképek
Tartalom