Délmagyarország, 1975. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-25 / 47. szám
KEDD, 1975. FEBRUÁR 25. Műszaki fejlesztés a kereskedelemben A Belkereskedelmi Minisztérium néhány éve általános pályázati rendszerben, állami támogatás útján segíti a kereskedelem és vendéglátóipar hiányos technikai felszerelésének pótlását, a korszerű kereskedelmi módszerek bevezetéséhez szükséges eszközök beszerzését, a fizikai munkát könnyítő és megtakarító fejlesztési célok megvalósítását. Az Idén a kereskedelem műszaki fejlesztésének gyorsítására törekednek, ezért a pályázó vállalatok saját pénzügyi forrásaik kiegészítésére több mint 140 millió forint állami támogatást kapnak. Az idén felvették a támogatási célok közé a TÜZÉP-telepek anyagmozgatásának gépesítését és a vendéglátóipari önkiszolgálásban is új technológiának számító üzlettípusok, az ételbárok létesítését. MérnökA KBT torvei: Az új KRESZ / r megismerteteseert Február 5-én, a Magyar het csak zökkenőmentesen A fenti számok, és tények Közlönyben már megjelent a lebonyolítani a több száz nem adnak átfogó képet a régen várt új KRESZ, en- csoportos foglalkozást, hiszen városi és megyei közlekedésnek alapján az állami és az előzetes felmérés adatai biztonsági tanácsok munkátársadalmi szervek, amelyek szerint tízezres nagyságren az új közlekedési szabályok dú, a csupán a vállalatoknál megismertetésében majd jelentkező szegedi gépjárközreműködnek, megkezdhe- művezetők száma. Az új tik a terjesztést megelőző KRESZ hamarosan könyvszervezést. Mint ismeretes, alakban is megjelenik, de a 1976. január 1-én lép életbe több mint 200 megváltozott, a szabálygyűjtemény, addig vagy módosított szabály ala- egy célt szolgál: felelősség kell a módosításokat és az posabb elsajátítása szakképúj intézkedéseket a köztu- zett irányítással bizonyára datba átvinni. Nagy szerepet könnyebb lesz. vállaltak ebből a munkából a városi és megyei közlekedésbiztonsági tanácsok. járói, hiszen ezek kiragadott példák, a szerteágazó, sokrétű tevékenységnek csak mutatói. A megyei KBT ülésének hozzászólásai is azt bizonyították, hogy a szakbizottságok gazdag programja A városi közlekedésbiztonsági tanácsok munkáját a „. , ... . . , . . megyei szervezet hangolja Mar az elmúlt evvegen fel- ^ mely tegnapij hétfő mérést végeztek a városi délelőtti tanácskozó ülésén KBT munkatársai a szegedi vette számba az elmúlt év üzemekben, a kérdőíveken eredményeit, az 1975-ös felCsongrád megye arra kerestek választ, milyen formában, és körülbelül hányan igénylik a hivaadatokat. rendőr-főkapitánya, dr. Kelemen Miklós rendőrezredes 1 beszámolójában szólt a me- | tudatra nevelni mindazokat, akik naponta kerülhetnek az utakon veszélyes helyzetbe, ha gyalogosok, ha gépkocsivezetők. Óvodás és nyugdíjas, autós és utas között így tűnnek el a különbségek: egyformán védik őket. P. K. Szalymazon négyszeresére emelkedett a felvásárlás Ügy tűnik, a tavalyi esz- mét az állatvágás adja, tatendő fordulópontot jelent a valy 16 ezer állatot — serfogyasztási szövetkezetek tést és juhot — vágtak le a életében: anélkül, hogy bár- szövetkezet vógóhídján. Kimelyik ágazatot elhanyagol- emelkedően jó tehát a húsnák, sorra erőteljesen fej- ellátás Szatymázon, de bőlesztik a föl vásárlási tevé- ven jut megyénk más üzlekenységüket. A szatymazi teibe is. szövetkezet tegnap délután Tovább folyik a háztartátartott küldöttgyűlésén arról sok gépesítése — ez is kiolszámolt be többek között vasható a szövetkezet számSzakái András elnök, hogy adásaiból. Érdekességként jeaz elmúlt évben négyszer gyezzük ide, hogy a régóta több zöldséget, gyümölcsöt autós falunak tartott Szatyés egyéb cikkeket vásároltak mázon jóval több kerékpárt fel a tagoktól, mint az előző adtak el tavaly, mint az előesztendőben. Pedig Szatyma- ző években, zon jól kiépített központja Két új bolttal gyarapodott van a MÉK-nek. Az is a teg- a község üzlethálózata — ebnapi küldöttgyűlésen hang- ból egy tanyán épült —, korzott el, hogy még jobb szer- szerűsítették a benzin- és vezéssel tovább is bővíthető olajárusítást, és — egy máez a tevékenység. sik érdekesség — Szőregen A szövetkezet kiskereske- nyitottak új presszót. Idei delmi forgalma 34 millió fo- terveik legjelentősebb lépése rint, a vendéglátásé 5 millió, a megnövekedett föladatokaz úgynevezett ipari tevé- kai nehezen birkózó vágókenyságé pedig 14 millió fo- üzem áttelepítése és korszerintot tesz ki. Az utóbbi zö- rűsítése lesz. Üj rendszerű mérnökképzés kezdődött a Budapesti Műszaki Egyetemen. Legnagyobb felsőoktatási intézményünkből a jövőben olyan szakemberek kerülnek ki, akik konstrukciós és technalógiai ismeretekkel rendelkeznek, de nem specializálják magukat kizárólag egy objektumra vagy technológiára. tásos, és magángépjármű-ve- közlekedési gondjairól, a baleseti statisztika tanulságairóL A hivatásos gépkocsivezetők Vezess baleset nélkül akciója eredményes volt, a mozgalomban ötezren vettek részt. Az ittas vezetés következményeinek tudatosítására Kék fény címmel előadássorozatot rendeztek a megye több városában, 570 alkalommal mintegy 24 ezer gépjárművezető, és 57 ezer gyalogos vett részt közlekedési előadásokon, ankétokon. 177 óvodában folyik rendszeres zetők közül az új KRESZ csoportos megismerését ötven-hatvan fős tanfolyamokat szervez majd a KBT, előreláthatóan hatórás foglalkozás alatt tudják átadni a hallgatóknak a szükséges ismeretanyagot a szakképzett előadók. A közlekedési vállalatok dolgozóiból, a gépjárműoktatókból, hivatásos gépkocsivezetőkből és önkéntes jelentkezőkből most szervezik azt az előadói gárdát, akik megfelelő képzés után Tele-vizuális kultúránk Ki tagadja, hogy a televízió puszta létével óriási hatással van vizuális kultúránkra, befolyásolja, alakítja ízlésünket, véleményalkotás| ra, ítélethozatalra sarkall valamennyiünket. Nemcsak minden egyes műsor képi élménye mozgatja meg fantáziánkat, hat látáskultúránkI ra, de maga a televizió-kélegfontosabb feladata a képzőművészeti jellegű műsoroknak van. Az alkotók — vállalva a televíziós képzőművészet-terjesztés minden veszélyét: sikban ábrázolást, a színek elhagyását, a közvetett élményt — nem nélkülözhetik a nézők látásmódjászándek világos: élő adásban közvetített riportok, filmszalagra rögzített interjúk, riportázsok, színes tájékoztatók segítségével sokféle témájú, sokarcú magazinműsort szerkeszteni, bevonva a társművészeteket, a muzsika, a színház, az irodalom vállalkoznak a tanfolyamok KRESZ-oktatás, hétszáz köz- szülék is - formájával, alakvezetésére. Legalább 60—70 előadó közreműködésével lelekedési úttörőjárőr segíti az | jávai, színével, burkolatával, Konferencia az MSZBT-ben Több mint 100 irodalomtörténész, műfordító, valamint az orosz nyelv- és irodalomoktatas területén dolgozó pedagógus részvételével hétfőn kétnapos konferencia kezdődött az MSZBT székházában. Az MSZBT országos elnöksége mellett működő orosz nyelv- és irodalomtanárok magyarországi szekciója által rendezett tanácskozást Nagy Maria, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára nyitotta meg. A többi között utalt a baráti társaság és az orosz nyelvtanárok közötti hagyományos, gyümölcsöző együttműködésre, amely eddig főként az orosz nyelvoktatás színvonalának emelésében és népszerűsítésében hozott jelentős eredményeket. A mostani konferencia is az irodalom, ezen belül a magyar— orosz, magyar—ukrán kapcsolatok vizsgálatát állítja középpontba. A konferenciának különös jelentőséget ad, hogy egybeesik hazánk felszabadulása 30. évfordulójának ünnepségsorozatával. Ez nagy fontosságú e témakör művelésében is, hiszen a felszabadulás előtt népeink történelmi és kulturális kapcsolatait a hivatalos történetírás tartósan eltorzította. Az elmúlt 30 év eredményeit önmagában is érzékelteti, hogy az országban sokhelyütt folytatnak kutatómunkát az oroszszovjet kultúra magyarországi hatásával, befogadásával kapcsolatban. A tanácskozás részvevői ezután szekciókban folytatták munkájukat. ifjúsági szakbizottságok munkáját. Az iskolai vetélkedőkön 39 ezer általános iskolás bővítette forgalmi ismereteit, a középfokú oktatási intézményekben 4500 diák vett Bevál a ményezett önkéntes forgalmi vizsga rendszere, és a jogi, forgalmi tanácsadó-szolgálat. részt versenyen. I esetleg KBT által kezde magara a kapcsológomb elhelyezésével stb. — képi élményt jelent, mint tervezett tárgy esztétikum. Vagy beillik lakásunk egész környezetébe, hamonikusan belesimul bútorainkba, tárgyaink közé, hivalkodóan vonja figyelmünket, vagy megbújik más tárgyaink árnyékában. Mégis a vizuális kultúra terjesztésében, alakításában nak, vizuális kultúrájának múzsáit is. „A művészet felalakítását, nevelését. Ez az szentelt templomait kívánjuk év nagyszerűen indult. A fá- kinyitni minden érdeklődő radt, klisékbe merevedett Tv előtt" — fogalmazzák meg a Galéria unalmas és élet nél- műsor alkotói feladataikban, küli adásait felváltotta a s a nézőkben alkotóoartneMüvek és mesterek című rekre számítanak. Mi kell Pályázat a Derkovitsösztöndíj elnyerésére A Kulturális Minisztérium bizottságtól; önálló kiállítást közli, hogy a Minisztérium rendezhet és részt vehet csoés a Magyar Képzőművészek portos kiállításokon: részt Szövetsége pályázatot hirdet kell vennie magas szintű a Derkovits Gyula ösztön- marxista továbbképzésben és díjra. Az ösztöndíj célja legalább hat hónapot szomeghatározott számú, tehet- cialista termelő közösségben séges, már önálló művészi kell eltöltenie. A művész kötevékenységet folytató fiatal teles terveit vagy kiviteleművész alkotói támogatása, zett műveit az évenkénti A pályázók elbírálása eddigi munkabeszámolón az öszmunkásságuk, művészi, em- töndíjbizottságnak bemutatberi magatartásuk és az ösz- ni. Ilyenkor az ösztöndíjtöndij 3 éves időtartamára bizottság értékeli tevékenyszóló művészi célkitűzésük ségüket. A legkiválóbb eredalapján történik. A pálya- ményt felmutatók egy évig zóknak olyan feladatot kell 1000 forint nívódíjban részemaguk elé tűzniök, amely- sülhetnek az ösztöndíj összeadássorozat, melynek első filmje Kass Jánost, a kortárs magyar képzőművészet egyik kiemelkedő grafikusát és nagyszerű műveit segítette közelebb élményszerűen, színesen, más műfajok segítségével új prizmákon keresztül megvilágítva. A Képes Krónika mindig elkésett hír- és tudósításcsokra után új műsorral kíahhoz, hogy valaki egy njűsor alkotótársa legyen?! Azt hiszem, nem elég a tévéújságban közreadott telefonszám, különösen akkor nem, ha a műsorban egyetlenegyszer sem csörren a készülék. Hat rész ment le abból az új, húszrészes tévésorozatból, mely A látás hatalma címmel indult nézőket látni tanító útjára a képernyőn. Basérletezik a televizió képző- logh Jenő festőművész, a művészeti osztálya. Művé- Képzőművészeti Egyetem taszeti Magazin cimmel már nára, a sorozat írója, rajzomásodszor jelentkezett az a lója és műsorvezetője arra negyvenöt perces képzőmű- vállalkozott, hogy a nézők vészeti tájékoztató műsor, milliós táborát igyekszik kémely a Budavári Palota ter- zen fogni, elvezetni a látás bimeiből, a Magyar Nemzeti rodalmába, megtanítani őket gén felül. A pályázati lyel a szocialista tartalmú, és igényű művészet előbbrehaladását szolgálják. A Derkovits Gyula ösztöndijra pályázhat minden olyan 35. életévét még be nemtől- a^TTT főiskolli tött- képzőművész, aki a főis- eletraJzot> J- főiskolai kola elvégzése után önálló művészi tevékenységet tud felmutatni. Kivételes esetben — ha művészi munkásság ezt indokolja — olyan művész is részesülhet ösztöndíjban, aki nem rendelkezik főiskolai végzettség kérelemhez mellékelni kell: 1. a pályázó eddigi művészi munkásságának részletes ismertetését, 2. •••••MkH^HvAs* zettséget igazoló iratot, 4. az ösztöndíj időtartamára vonatkozó művészi célkitűzéseket, a szakmai, ideológiai továbbképzés programját, 5. eddigi művészi munkásságát dokumentáló 4—5 alkotását. pályázati kérelmet a gel. Az ösztöndíj összege — Kulturális Minisztérium képhárom évi időtartamra — ha- zőművészeti osztályára 1975. vi 3000 forint. Az ösztöndíjas művész az ösztöndíj időtartama alatt konkrét feli adatokat kaphai a képző- és iparművészeti lektorátustól, a j Kulturális Minisztérium képzőművészeti osztályától, illletve a Derkovits ösztöndíjfebruár 28-ig lehet postára adni. Cím: 1363. Budapest, Pf. 69. A műveket március 10-én és 11-én 9 óra és délután ltí ora között lehet bevinni az Ernst Múzeumba. (Budapest, VI. Nagymező u. 84. Galéria új otthonából egyenes adásokkal igyekszik otthonunkba hozni a legfontosabb művészetpolitikai híreket, tudósításokat. Az eseményekkel jobban kapcsolatot tartó műsorkísérletről van kete-fehér képek (bár szó, mely azonban még nem adás szines!) csorbítják több biztató kísérletnél Nemcsak a művészek hiánya miatt üresek a Budavári Palota termei — nem töltik még be a szándékok kifejezésére alkalmas új formák, módszerek, lehetőségek. Rapnemcsak nézni, de látni ls. A húszperces adások során változatos, érdekes és izgalmas műsor kerekedik szemünk előtt, Bár azt is be kell vallanunk, hogy a t'eaz élményünket, s Balogh Jenő magával ragadó egyénisége, hatalmas felkészültsége is kifakul a tévékamerák kegyetlen objektivjai előtt. Hat rész után azt mondhatjuk, túl vagyunk az expozíción, csányi László műsorvezető most kezdődik a tulajdonezeknél az élő adásoknál kicsit feszengve és „jópofáskodva" igyekszik otthonos lenni, és jól elhelyezett informatív mondatok helyett mintha jobban szeretné a jól bevált közhelyeket. A képpeni látás iskolája. Bízunk benne, hogy a sorozatot hétről hétre izgalommal várók nemcsak nézők lesznek a sorozat végére, hanem aktív képalkotó emberek is. T. L. Tévedés a tárcában Botiam betűvel ls lehet, ha nagyon vigyázunk, akkor is. Az Ezerszemű Olvasó már akkor jelentkezik, amikor a lap még meleg. Most ebben a kardinális témában kértek tiszta vizet a pohárba: Kié juk most mar, megbotlottunk, disznótorban a vb-titkár az Illetékes. Az „Ali a násznép" címet viselő tárcánkba került a téves mondat, a tanácselnök kért bennünket, hozzuk ezt a körülvolt az a disznó, amit febru- ményt olvasóink tudomásáár 1-én vágtak le Fusztamér- ra. ő egyébként azért sem gesen? Mi azt hittük, mert segíthetett volna „beugrásnT^ogy r\aSSK * pillanatnyi Egyetlen kis mondatban el is zavarán- nem rendelkehintettük ezt. a tévhitün- zlk anyakönyvi vizsgával, ket, Hiteles forrásból tud- h. D.