Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-12 / 10. szám

8 VASARNAP, 1975. JANUÁR 12. Korunk nagy humanistája A világ tisztelgő közvéleménye 1975. január 14-én, születésének 100. évfordulóján elismeréssel emlékezik korunk nagy és példamutató humanistájára, Albert Schweitzerre, a Nobel-békedíjas orvosra, aki századunk elején a siker- és a hírnévszerzés helyett, harmincéves fejjel új tudományt sajátított el. Inkább választotta az őserdei orvos nehéz és keserves körülményeit, mint a kiegyensúlyozott egzisztenciát biztosító egyetemi katedrát, vagy az előadóművész világát. Kora polgári társadalmának a legkülső perifériájára ment, hogy felkeltse a felelősséget az elnyomottak, a kizsákmányoltak millióiért. Eszméinek gyakorlati megvalósításáért otthagyta az evangélikus teológusi pályát, kedvelt hangszerét, az orgonát, és 1913-ban Kongó vidékén, Lambarénéban telepedett le, ahol a négerek számára kórházat alapított Az anyagiakat is magának kellett előteremtenie, bár az indulásnál főleg egyházi köröktől kapott ígéreteket, amelyek aztán azok is maradtak. Minden addigi anyagi erejét, amit főként J. S. Bachról írt, és három nyelven kiadott könyve után, továbbá hangversenyeiért kapott, a gyógyító értelem szolgálatába állította. Egyedülálló feladatokra vállalkozott azokban az időkben, amikor Afrika gyarmati világában az európai államok csak pár száz orvost tartottak, és ők is inkább a gyarmatosítók és a rendfenntartó katonaság szolgálatában állottak. Így hát az egyedi eszmén és módon vallott humanista feladatok ellátását Schweitzer szinte csak feleségével megosztva látta el. Az emberért aggódó és humánus elkötelezettséget sugárzó, főként kultúrfilozófiai és teológiai munkáinak tiszteletdíjait is teljes összegében az őserdei kórház felszereltségének és körülményeinek javítására fordította. A JVagy Doktor —, ahogy őt már a húszas és harmincas években nevezték Afrikaszerte — csakhamar felismerte a fehér fajvédelem minden káros velejáróiát, aminek egyenes következményeként a fasizmus öszszes gonoszsága és pusztító őrjöngése ellen fellépett. A második világháború után kibontakozó békemozgalom töretlen és következetes harcosa volt, és az atomháborútól féltő emberiséget minden életrezdülésével védte, óvta a világ legkülönbözőbb szakmai és politikai fórumain. Az emberiségért és a békéért folytatott megfeszített küzdelmét 1952-ben — Nobel-békedíjjal tüntette ki a norvég Storting (nemzetgyűlés). Az igen tekintélyes öszszeget nem saját céljára használta fel, hanem az akkorra már kórházépület-csoporttá kiépített épületek tetőszerkezetét cseréltette ki. A 90. életévét is betöltötte, amikor meghalt ott, szeretett négerei között, sokezer színes bőrű hive legnagyobb gyászára. Afrika gyászán túl, az egész világ haladó közvéleménye a legnagyobb kegyelettel gyászolta őt, hiszen Albert Schweitzer egyike volt korunk legnagyobb jótevőinek, aki emberi magatartásával, írásainak humánus elhivatottságával szinte egyedülálló, és az emberiség történetében mindenkor tiszteletreméltó, nem is beszélve kimagasló Bach előadóművészetéről. Ugyanakkor életműve felemlitésekor azt is meg kell állapítanunk, hogy a társadalmi bajok egyedi feltárásánál nem jutott tovább, a problémák szociális gyökereit nem volt képes felismerni, de a „romlásnak induló világból" — mintha érzésein túl tudta is volna az Európát végigpusztító világháborúk bekövetkezését —, elmenekült oda, ahol egy emberbaráti környezetet teremtett, és több százezer ember gyógyítása mellett még arra a harcra is tudott időt szakítani, hogy a tudomány nagy eredményeit sohase használhassák fel emberölésre. Több mint 50 esztendős afrikai gyógyító missziója alatt kialakult szilárd hitével vallotta, hogy a műszaki-tudományos haladás minden eredménye hosszú távon nem a tegnap világának hatalmasságait hivatott szolgálni, hanem lényegét megtalálva az emberek tömegeinek millióit teszi napról napra boldogabbá. Bátyai Jenő Magyar siker a máltai dalfesztiválon Decemberben rendezték meg negyedszer a Máltai Nemzetközi Dalfesztivált, melyet ez alkalommal Fesztivál a Világbékéért címmel hirdettek meg. Ezzel a nagyszabású eseménnyel ünnepelte az immár független Máltai Köztársaság nemrég kivívott szabadságát. A dalfesztivál színvonalára jellemző, hogy 22 ország ötszáz szerzője csaknem háromszáz dallal nevezett be, s a szerzők és előadók között számos világsztárt üdvözölhettek a vendéglátók. A fesztiválon magyar szerzőpár, Nagy Tibor—Szenes Iván:. Nárciszok virulnak című dala nyerte a negyedik díjat és a For Peace különdíjat, a Békedíjat A zeneszerzővel és a szövegíróval hazaérkezésük után beszélgettem a fesztivál eseményeiről és ott szerzett tapasztalataikról. — A légkör nagyon kellemes volt megérkezésünk pillanatától kezdve — mondta Szenes Iván. — A város zászlódíszbcn pompázott, nagy transzparenseken üdvözölték a fesztivál résztvevőit s mi rakéták és díszlövések közepette vonultunk végig a főúton. — Már-már azt hittem, minden ágyúlövés nekünk szól, amikor megtudtam, hogy akkor kiáltották ki a Máltai Köztársaságot Szerencsére azonban örömöm a következő órákban sem párolgott el, mert ha a díszsortűz nem is minket köszöntött, de a műfajnak és általában a zenének olyan megbecsülését tapasztalhattuk, amelyet kevés ország mondhat el magáról. -- Ügy érzem, ilyen mezőnvhen a negyedik díj rangos helvezést ielent — folytatta Nagv Tibor — nemcsak személy szerint nekünk de a magvar könnyűzenének is. Például az utánunk következő ötödik díjat nyert Yed Wade, világszerte 4*-. mert sikeres zeneszerző; dalának előadója, Lou Sparkers pedig a tokiói és a Rio de Janeiro-i fesztivál díjnyertese volt előzőleg. Az első díjat a skóciai Greenfeelds együttes nyerte. — A fesztivál egyik legfontosabb tanulsága mindkettőnk számára az volt, hogy ismét bebizonyosodott: a könnyűzene mai divatja nem az értelmetlen, artikulátlan üvöltéseké, a dal lamtalan kompozícióké. — Máltán komolyan érdeklődtek a magyar zene: élet iránt. Kiderült, jól ismerik a magyar zeneszerzőket, nemcsak Bartókot és Kodályt. K. A. Könyvekről - sorokban Fauikner: Sartoris. Az 1939-ben megjelent Sartoris Fauikner korai műveihez tartozik, de már sok tekintetben magán viseli az érett alkotó sajátos vonásait. A családregény központi alakja az ifjú Bayard Sartoris, aki a háborúból visszatérve sehogysem találja a helyét az álmos, megmerevedett déli világban. Nyugtalanságát semmi sem csillapítja, hiába az esztelen autós száguldozás, a munka, a vadászat, sőt a házasság — elmenekül, szökik, előbb idegenbe, aztán az értelmetlen halálba. Köréje élő és már rég porladó alakokból hatalmas tablót épít az író, a középpontban Bayard dédapjával, a családalapító, legendás John Sartoris ezredessel. Megjelennek számos későbbi regényalakjai: a dekadens Benbow-testvérek, az ősbölény MacCallumok, és a feltörekvő Snopesek. (Európa Kiadó.) Vaád Ferenc: Tiszta ég alatt. A költőnek kései, de mégiscsak megjelentetett verseskötete kicsit kesernyés gondolatokat ébreszt a tájékozott olvasóban és a kritikusban. Vaád Ferenc szépen elhagyta a hatvanadik esztendejét, a munkásosztályból lépett az irodalom nehéz útjára, s nem is mostanában, illetve nem a felszabadulás után, hanem jóval korábban, amikor munkásköltőnek lenni nehezebb volt, mint a munkásosztály uralomra jutása után. Tartózkodó szerénységét a kiadói berkek befolyásos személyisége eddig sohase próbálták feloldani. Az a költő tehát, aki a nehéz időkben osztálya hangján szólt, az utóbbi években magába fordult, egyszerűen azért, mert nem nyitották rá az ajtót, nem néztek bele íróasztala fiókjaiba, nem kérdezték meg, van-e mondanivalója azok részére, akiknek tömegeiből kikerült, s akik ma is emlekeznek rá a régi időkből. Szép kötetének értékelésekor elkerülhetetlenül idézni kell egyet-mást Benjámin László tanulmányából, melyet a Tiszta ég aiatt útravalójául kötött bele a kiadó a könyvbe. Benjámin Ennek nélkülözhetetlen is egy kicsit kesernyésen, de gédeszköze Szentpétery a sorstárshoz fűződő kan- rének évtizedekig nélkülökontösű kötet elején; elgondolkozhatnak rajta, akiknek valami közük van a közelmúlt irodalmának gondozásához. A versek pedig, amelyek születésük korában Vaád osztályához szóltak, s figyelmeztetéssel fordultak az akkori uralkodó osztályhoz, ma is osztályirodalomnak számítanak. Emberi irodalomnak, a pusztítás ellen szóló irodalomnak, egyszerű eszközökkel dolgozó irodalomnak, áttételek nélkül kimondott emberi panaszoknak-örömöknek egy érzékeny, felelősséggel telített költői életművében. Gurevics: A középkori ember világképe. A létérzékelés olyan fogalmai és formái, mint az idő, tér, ok szám, valamint a társadalmi formációk olyan fogalmi kellékei, mint a munka, jog, erkölcsiség a mai ember számára elvonatkoztatások és konkrét jelentések világosan megkülönböztethető alakzataiban élnek. Voltaképpen az a — könyv közvetlen tárgyánál általánosabb — történetfilozófiai kérdés érdekli Gurevicset, amikor rekonstruálja a középkori ember világképét. A történetfilozófiai vizsgálódás módszertani elveit kutatja, mert szerinte nincs mit kezdeni a történelem fogalmával, ha a késői korok tudománya nem dolgozza ki azokat az elemi kategóriákat, amelyekkel egy korábbi korszak megérthető. Amiért a mai ember „sötétnek", „mozdulatlannak" hiszi, „primitívnek" bélyegzi a középkort, azért kiváltképp a romantikus-historizáló tudomány a felelős. A középkori embert egy szűkebb mikro- és e^y tágasabb makrokozmosz vette körül. Ez az egymásba átható — természeti és társadalmi elemeket differenciálatlanul tartalmazó — kettős világ határozta meg elképzeléseit a környezetéről. (Kossuth Kiadó.) Szentpétery Imre: Oklevéltani naptár. A történeti kutatásoknál elengedhetetlenül fontos a különböző források keletkezései és egyéb időadatainak meghatározása. seImcsolatok melegével foglalja össze Vaád költői-írói pályáját, a Tollal és szerszámmal című antológia 'étreiöttében, életében betöltött szerepét, tehát munkás irodalomtörténeti elemzést ad egy hosszú ideig mellőzött költő méltatása mellé. Nagyon helyes, hogy zött, nemzetközi viszonylat ban is egyedülálló krono lógiai naptára. A most fakszimile kiadásban megjelent oklevél tani naptár a hazai, elsősorban a középkori latin nyelvű oklevelek és egyéb történeti forrásök időadatainak megoldására, megfejtésére készült. Az első rész a ez a mementó itt áll a szép keresztény időszámítás elemeit, az évek, hónapok és napok jelölési módjait, valamint a Julianus és Gergely-féle naptár alapelveit tartalmazza. A továbbiakban összefoglalja a török és zsidó időszámítás lényegét, ismerteti a keresztény időszámításra való átszámítás módját, s táblázatokat közöl a török és zsidó keltezések átszámításához. Számos, könnyen áttekinthető táblázatot ad a magyarországi időszámításban alkalmazott; jelölési formákról. Az uralkodási évek ellenőrzésére szolgálnak a magyar királyok uralkodási adatai, valamint a magyar államalapítás óta élt pápák névsora. Kegiíar Frisch: Kvantitatív és dinamikus közgazdaság • tudomány. A kötet a szerző több száz dolgozatából tizenegyet foglal magában. Ezek alkalmasak az elméleti újítások érzékeltetésére, másrészt a hazai szakkörökben is hasznosíthatók. Frisch érdeklődési területe három témakörbe csoportosítható. A közgazdaságtudomány kvantifikálására törekedve foglalkozott keresletelmélettel, termeléselmélettel, makroökonómiai kérdésekkel és aa ökonometria módszertanával. A gazdaságpolitikai és a tervezési elméletek fejlesztése terén különösen döntési modelljei számottevőek. A dinamikus közgazdaságtan vonatkozásában főként a cikluselmélet elmélyítése foglalkoztatta. A teljes életmű keresztmetszetét adó, sok alig hozzáférhető írást, kutatási jelentést magyarul először közreadó kötetet L. Johanson professzor terjedelmes és alapos életrajzi tanulmánya vezeti be. (Közgazdasági és Jogi Kiadó). Sásból — dollár A tápéi Háziipari Szövetkezet öt megye 104 falujában 2500 bedolgozót foglalkoztat. Gyékényből, sásból és' rozsszalmából készítenek szatyrokat, széküléseket, s textiltermékeket. A szövetkezet idei célja a 140 millió forintos bevétel elérése, amelyből a tervek szerint a tőkés export 100 milliót hoz. Nyersanyaggondjai nincsenek, bőven találnak sást és gyékényt, és jelentős nagyságú az a futóhomokos terület, ahol magasra nő a rozs, és jó minőségű szalmát ad. FELICE CHILIM TI Giuliano, a bandita 24. A két városkában egymás után nyílnak a kapuk. Asszonyok jönnek elő, sietve begyújtanak a kemencébe, kenyeret sütnek. Az öregek misére mennek. Minden házban elő van már készítve a lányok-fiúk ünneplőruhája, szeletelik a szalámit is, megtöltik a borosfiaskókat, az istállóban derékig meztelen fiúk csutakolják lovukat. Kinyitnak a parasztszövetségek székházai, zászlók, transzparensek jelennek meg a bejárat előtt A muzsikusok trombitákat és puzonokat fényesítenek. Valaki észreveszi a kereszteket a házakon. Egyik szakszervezeti vezető azonban megnyugtatja a; embereket: — Ránk akarnak ijeszteni, de mi már szavaztunk. — A választási kampánynak vége — mondja valaki tréfálkozva. — Elfordították a Garibaldi-képet. — A szél lehetett. San Giuseppében egy rongyos csavargóasszony, akit mindenki boszorkánynak hív, megy keresztül a városkán, és mintha magában beszélne, sötét jóslatot motyog. «- Menjetek csak, menjetek, és a Jato patakban vér folyik, majti nem víz... Menjetek csak, menjetek, most énekeltek, de sírva jöttök majd vissza. Egy asszony alamizsnát ad a boszorkánynak, frissen sült, meleg kenyeret. Giuliano és Pisciotta közben kiválasztotta az állást a fegyvereknek: a nyolc golyószórót a hegyoldalban állítják föl, minden fegyver mögött egy bandita foglal helyet. Badalamenti följebb vezeti embereit a Portellára néző hegyoldalon, majd félkörben felsorakoztatja őket, mint a támadásra készülő katonákat. Mindenkinek ugyanazt a parancsot adja: — Akkor kell lőni, amikor Giuliano lő. És oda kell lőni, ahová Giuliano lő. Giuliano magának a géppuskát választotta, s a golyószórók meg a fiúk arcvonala közt, a csapat közepetáján helyezte el. A néma csöndben csak Pisciotta köhécselése hallatszik, aki egyik amerikai cigarettát a másik után szívja. A Portella della Ginestfának nevezett zöldellő völgyszorosba mar megérkezett két kocsi és vagy tíz fiatal, akik tüstént fel is állítják az emelvényt a május elsejei ünnepséghez. Minden évben elvégzik ezt a munkát. Vörös és fehér zászlókkal, transzparensekkel, szentképekkel, Barbatónak, a parasztmozgalmak vezetőjének és lelkesítőjének képeivel díszítik az emelvényt, és a Portella közepén itt a kő is, a felirattal, amely azokra a régi május elsejékre emlékeztet. És érkeznek már a mozgóárusok, virágdíszes szekeraiken, cseresznye, paradicsom, hagyma, kenyér, bor. Ide-oda járkálnak a völgyben a vállalkozó szellemű kereskedők, kezdetleges nyársakat állítanak föl, hegyes vasakra szúrják a bárányt vagy az ürücombot, éá hozzákészülődnek a tűzgyújtáshoz. Giulianö messzelátón figyeli az átellenes hegyet. Látja, hogy vannak odafönt. Elégedett. Odainti magához Pisciottát, átadja neki a távcsövet. Pisciotta is belenéz, aztán Manninóhoz és Terranovához megy vele. Ok is megnézik a Cumeta-hegyen várakozó embereket. Giuliano most a völgyet figyeli, ahol már áll az emelvény, és ég a tűz a nyársak alatt. Aztán körbetekint az egész területen, és a hegy oldalában, a másik lejtőn észrevesz három vadászt, akik kutyáikkal vadnyúlra lesnek. A három ismeretlent a többi bandita és fiú is észreveszi. Giuliano az őrjáratnak kiadja a parancsot: fogják el a három vadászt. Portellába érkezik Carmelo, az öreg pianai fényképész. Nála van régimódi kazettás gépe. A hosszú bajszú öreg hagyományos görög népviseletben van. Boldog ember, szép baritonjáról ismerik a környező városkákban. Most is teli torokból énekel, bele a friss reggeli levegőbe; az emelvényen a szél meglengeti a zászlókat meg a transzparenseket. Egy bandita, kezében géppisztollyal, hátulról meglepi a vadászokat, és egy sziklabarlangba tessékeli őket. Odaér Giuliano is, hosszan, szótlanul nézi őket, aztán személyi igazolványukat akarja látni. — Most már tudom, kik vagytok. Hát ti tudjátok, én ki vagyok? — Nem — feleli a három vadász. Ez valószínű is, mert az újságokban megjelent néhány fényképen Giuliano még egészen fiatal. — Jobb is, ha nem ismertek — mondja a bandita, és megoarancsolja, hogy vigyázzanak rájuk, ne engedjék ki őket a barlangból. — És ha hazudtak? Ha rád ismertek? — Tudják, hogv hallgatniok kell. A városkában jönnek már a miséről az öregasszonyok, alakul már a menet a portellai úton. San Giuseppében az öreg pap kinéz az ablakon, köszönti az elhaladókat. — Jöjjön velünk, jöjjön el a portellai ünnepségre — hívja valaki. — Nagyon szívesen mennék, gyermekeim! Csakhogy én már öregecske vágyik. iFolytatjuk / f