Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁR! AI,EGYESÜLJETEK* DELMAGYARORSZAG M A G Y A R SZOCI A LISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 65. évfolyam L szám 1975. január 1., szerda Árai 1 forint Szocialista egységben terveink megvalósításáért Irta: Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője E redményekben gazdag esztendőt bú­csúztatunk, és bizalomteljes lég­körben új évet köszöntünk 1975. Január 1-én. 1974 fontos esztendő volt, része a négy évet felölelő sikeres kongresszusi ciklus­nak. amelynek során megoldottuk a ma­gunk elé tűzött feladatokat. Munkánk, kö­zös helytállásunk alkotóan gazdagította azt a folyamatot, melyet a Központi Bi­zottság múlt év végén nyilvánosságra ho­zott irányelveiben úgy jellemez, hogy ha­zánkban, a Magyar Népköztársaságban tovább szilárdult a munkásosztály hatal­ma, a társadalmi osztályok, rétegek együttműködése, kiteljesedőben van a szo­cialista demokrácia, mélyül a szocialista nemzeti egység. A magyar társadalomban tudatosul rendszerünk eszmei alapjának, a marxizmus—leninizmusnak a tanítása; gyarapodik az általános és politikai mű­veltség: erősödik népünk elkötelezettsége Céljainkkal. Ennek bizonyítására elegendő utalni a szocialista brigádok jelszavának, a szocia­lista módon dolgozni, élni és tanulni jel­szónak egyre szélesebb társadalmi érvé­nyére. Jogos elégedettséggel vehetjük számba gazdasági eredményeinket is. A nemzeti jövedelem a tervezettnél nagyobb, 6 százalékos emelkedése teljes egészében a növekvő termelékenységből származott. Ez azt mutatja, hogy gazdaságunk megalapo­zott. lendületes fejlődése tavaly is folyta­tódott. Büszkék lehetünk arra, hogy a párt KI. kongresszusának, hazánk felszabadu­lása 30. évfordulójának tiszteletére indí­tott és országossá vált munkaverseny új hajtóerőket szolgáltatott fejlődésünkhöz; [gv hozzájárult az ipari termelés 8 szá­zalékos növglcsíhez, 89 ezer lakás fel épí­téséhez, a lakosság fogyasztásának 1973­hoz mért 6 százalékos gyarapodásához. Politikai, társadírtmi, gazdasági ered­ményeink arról tanúskodnak, hogy a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt politikáját munkásosztályunk, népünk magáénak vallja és tettekkel támogatja. Ez a poli­tika megfelel a magyar nép nemzeti ér­dekeinek, és összhangban áll az interna­cionalista követelményekkel. H azánk fejlődésének, szocialista hala­dásunknak két nagy belső forrása van: a jó politika és a kipróbált, eredményes politikát valóra váltó társa­dalmi összefogás, közös munka. A kiharcolt sikerek mindenekelőtt né­pünk teremtő munkájának köszönhetők. Dolgozóink legjobbjai felismerték, hogy személyes boldogulásuk, családjuk fel­emelkedése az egész társadalom fejlődésé­vel együtt érhető el. Ehhez biztos alapot ad. hogy az MSZMP tevékenységében kö­vetkezetesen hasznosítja az elmúlt, csak­nem két évtized politikai tanulságait, és figyelembe veszi a fejlődés új követelmé­nyeit. Nagy politikai bátorsággal, kezde­ményezően néz szembe a gyakorlatban je­lentkező problémákkal, és megoldásukra idejében, folyamatosan intézkedik. Hazánk fejlődésének legfőbb nemzetközi biztosítéka és segítője, hogy a szocialista országok közösségének tagjaként haladunk előre. Az új esztendőben nagy feladatok vár­nak ránk. A kiegyensúlyozott és megfe­lelő ütemű fejlődés érdekében minden döntő területen növelni kell munkánk gazdasági, társadalmi hatékonyságát. Nem engedhetjük meg, hogy akár az újtól való idegenkedés, akár pedig a túlfűtött elége­dettség visszafogja, lassítsa terveink meg­valósítását. Ugyanakkor bátran kell kép­viselni, hogy a növekvő politikai igényes­ség. a követelmények mércéjének maga­sabbra •állítása nem jelent „politikai meg­szigorításokat". sem pedig „megmereve­dést" az eddig követett politikában. A Központi Bizottság a XI. kongresszusra megjelentetett irányelveiben világosan ki­fejezi azt az eltökéltségét, hogy az elért eredményekre építve, a kétfrontos harc jegyében kívánja biztosítani a társadalom szocialista vonásainak erősítését. Ez a mindennapi munkában mindannyiunktól nagy elvi szilárdságot, megfontoltságot és körültekintést igényel. Tudatában kell lennünk, hogy szocia­lista céljainkat csak küzdelemben vált­hatjuk valóra; szívósan harcolva és dol­gozva a helyes politikai vonal érvénye­süléséért, határozottan fellépve minden­fajta torzítással, félremagyarázással, va­lamint a visszahúzódó maradisággal, a be­letörődéssel, a közönnyel szemben. Ezt példázzák a Központi Bizottságunknak a X. kongresszus óta hozott határozatai, tár­sadalmi szempontból nagy jelentőségű gya­korlati útmutatásai. Különösen a gazdasági építőmunka fel­adatai lesznek bonyolultabbak. Nehezebb feltételek közepette vágunk neki az 1975­ös esztendőnek, az eddiginél keményebb munkára, széles körű, ésszerű takarékos­ságra kell felkészülnünk, mind egvéni, mind társadalmi értelemben. Nem titkol­juk, a párt Központi Bizottsága december 5-i ülésén, az országgyűlés pedig a költ­ségvetés vitájában aláhúzta, hogy a tőkés világgazdaságban érvényesülő és mindin­kább gyorsuló infláció, növekvő belső za­varaik következtében, a magyar népgaz­daságot kedvezőtlen hatások érik, s emiatt állami költségvetésünkre növekvő anyagi terhek hárulnak. A termelés szerkezeté­nek a szükségesnél lassúbb változása a be­ruházásokban, az anyag- és energiafel­használásban rejlő tartalékok ma még nem kellő kiaknázása, valamint az irányí­tásban előforduló egyes következetlensé­gek is nehezítik helyzetünket; gyengítik gazdasági munkánk hatékonyságát abban, hogy az említett negatív külgazdasági ha­tásokkal minden tekintetben eredménye­sen felléphessünk, lehetőségeinkkel maxi­málisan élhessünk. Mindezeket mérlegel­ve, 1975-ben fő gazdaságpolitikai felada­tunk, hogy biztosítsuk a népgazdaság fej­lődését, és ezzel együtt egyensúlyi hely­zetének javítását. Ezt szem előtt tartva a felhalmozást és a fogyasztást idén lassabban növeljük, mint az elmúlt években. Amikor tehát azt mondjuk, hogy a terv szerint a nemzeti jövedelem 5—5,5 százalékkal, belföldi fel­használása pedig 3—3,5 százalékkal növe­kedjék, az ipari termelés 6 százalékos bő­vülése teljes egészében a termelékenyseg emelkedéséből származzék, akkor egyéni és közös feladatok sokaságát fogalmazzuk meg. Ahhoz, hogy a tervben kifejeződő gazdaságpolitikai, termelési, beruházási, életszínvonal-célok elérhetőek legyenek, minden vállalatnál és népgazdasági mé­retben is javítani kell az üzem- és mun­kaszervezési tevékenységen, jobban ki kell használni a termelőberendezéseket, éssze­rűen takarékoskodni kell a munkaerővel, anyaggal, energiával és minden vállalat­nál, munkahelyen támaszkodni kell a dol­gozók őszinte tenni akarására, törekedni kell a szocialista munkaversenyben rejlő nagy lehetőségek kibontakoztatására. Népgazdaságunk szilárd és biztos alapo­kon nyugszik. A szocialista gazdaság ere­je és lényegéből eredő fölénye lehetővé te­szi, hogy nehézségeink ellenére törétlenül folytathassuk gazdasági, életszínvonal-po­litikai és kulturális céljaink teljesítését. Örülünk, hogy személyes életében, családi terveiben mindenki többre, jobbra vágyik. Nincs ebben semmi kivetendő, ha e tö­rekvés párosul a személyes teendők meg­értésével és becsületes végrehajtásával, ha xz egyéni célok megfelelnek a társadalom érdekeinek is. A közgondolkodás fejlődésében elért eredmények nem feledtethetik, hogy sok {Folytatás a 2. oldalon.) Elkészült az Északi városrész beépítési terve A Szegedi Tervező Vállalat elkészítette az, Északi város­rész első ütemének beépítési tervét. Az Északi városrészét, amely á következő ötéves terv szegedi lakásépítkezései­nek egyik legfontosabb terü­lete lesz. Képünk a terv alapján összeállított makett­ről' készült. Jól látható a ké­pen függőleges ívben húzódó Csongrádi sugárút által elvá­lasztott két lakóövezet szellős beépítése, s az, hogy a tömb­belsőkben nagy területek ma­radtak szabadon pihenésre, sétára, játékra. Mindkét la­kóövezethez épül iskola, óvo­da és bölcsőde, valamint egy? egy ABC-áruház. A kép te­tején a majdani Északi körút húzódik. Az úttestet jelölő sáv mentén az üres területe­ket a jövendő kereskedelmi együttesei számára hagytak meg a tervezők. A kép jobb oldalán a le­endő II. kerületi városköz'­pont számára kijelölt terület látható, amellyel az Északi városrész első üteme szerve­sen és közvetlenül kapcso. lódik majd Tarjánhoz. Az elkészült beépítési tervet la­punk 6. oldalán ismertetjük részletesen. Ülést tartott a Minisztertanács Határozat az egészségügyi szolgáltatásokról A fizikai dolgozók továbbtanulása A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter, tanács kedden ülést tartott. A külügyminiszter jelen­tést tett Peter Mladenovnak, a Bolgár Népközársaság kül_ ügyminszterének december 17—20. között hazánkban tett hivatalos, baráti látogatásá­ról. A szívélyes légkörben lezajlott tárgyalások során a külügyminiszterek megelége, déssel állapították meg, hogy a két ország között teljes a nézetazonosság az összes érintett nemzetközi kérdés­ben. Hangsúlyozták, hogy tovább kívánják fejleszteni a két ország együttműködését és hozzájárulnak a szocialis­ta közösség egységének erősí­téséhez. A kormány a je­lentést jóváhagyólag tudo­másul vette. A Miniszter'anács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette Adam Maliknak, az Indonéz Köztársaság kül­ügyminiszterének deember 13—17. között hazánkban tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést A kőrmány megtárgyalta, jóváhagyólag tudomásul vet­te a Laoszi Ideiglenes Nem­zeti Egységkormány küldött­ségének december 15—18-a között hazánkban tett hiva­talos látogatásáról szóló je­lentést. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a magyar—indiai gaz­dasági tudományos és mű­szaki együttműködési vegyes­bizottság október 28. és no­vember 2. között New Del­hiben tartott üléséről szóló jelentést. A tárgyalásokon megállapították, hogy számos lehetőség van az együttmű­ködés további szélesítésére, különösen a kohászat, a gép_ és vegyipar, az elektronika és távközlés, valamint a me­zőgazdaság területén. Az egészségügyi és a mun­kaügyi miniszter, valamint a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa javaslatot tett gyógyító-megelőző ellátás ál­lampolgári jogon történő igénybevételére. Az alkot­mány 1972. évi módosításá­val, valamint az egészség­ügyi törvénnyel összhangban a kormány úgy határozott,' hogy a készülő társadalom­biztosítási törvény hatályba lépésével egyidejűleg a jövő­ben minden magyar állam­polgári jogként igénybe ve­heti az egészségügyi szolgál­tatásokat. A kormány megtárgyalta! és jóváhagyólag tudomásul vette az oktatási és ix muiu kaügyi miniszter jelentéséta szakmunkás képesítésű fizij kai dolgozók felsőfokú tanul­mányokra való felkészítésé­nek tapasztalatairól. Megál­lapította, hogy a felkészítési rendszer sikeresnek bizo­nyult. Ennek alapján úgy határozott, hogy a következő tanévben a műszakin kívül egyéb különböző szakokra készülő fizikai . dolgozóknak is indítanak előkészítő tan­folyamokat. A résztvevők 70—80 százalékát a nagyüze­mek munkásaiból válogatják ki. A Minisztertanács titkár-j sága vezetőjének előterjesz­tése alapján a kormány fel­hívta a miniszterek és az or^ szágos hatáskörű szervek vezetőinél: figyelmét, hogy vizsgálják meg az ország­gyűlés decemberi ülésszakát) elhangzott képviselői észre­vételek és javaslatok meg­valósításának lehetőségeit, és tájékoztassák arról az or­szággyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselő­ket A kormány ezután egyéli ügyeket tárgyalt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom