Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-14 / 292. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÖLJETEO M2& M A G Y A R SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 64. évfolyam 292. szám 1974. december 14., szombat Ára: 80 fillér A SZOT ülésének napirendjén : A kongresszusi munkaverseny tapasztalatai A Szakszervezetek Orszá- kell a feltételeket az üzemi legátfogóbb gazdálkodási kér­ges Tanácsa pénteken ülést demokrácia hagyományos fó- désekre, s mindezekkel össz­tartott. A tanácskozáson részt rumainak működéséhez, hangban a munkások élet- és vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bi­zottság titkára is. A tanácskozást Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyi­totta meg, majd Herczeg Ká­roly, a SZOT titkára a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny tapasztalatai­ról, valamint az 1975. évi népgazdasági terv megvaló­sításával kapcsolatos szak­szervezeti feladatokról tar­tott vitaindító előadást. — A magyar szakszerveze­ti mozgalom úgy képviseli legeredményesebben a mun­kásosztály, a szervezett dol­gozók érdekeit, ha a gazdál­kodás tartalékainak haszno­sítására összpontosítja ere­jét, eszközeit — mondotta az előadó. A gyorsan országos méretűvé szélesedett kong­resszusi és felszabadulási munkaversenyben tömegmé­retekben fejeződik ki, hogy a dolgozók, a szocialista bri­gádok a tervek túlteljesíté­sén kívül a gazdálkodás ha­tékonyságát, az emberi mun­ka és az eszközök ésszerűbb hasznosítását is képesek elő­mozdítani. Rámutatott, hogy a tőkés piaci áremelkedés ha­tását 1974-ben a lakosság és a vállalatok is csak kis mér­tékben érezték, mert az ál­lami költségvetés azt nagy­részt semlegesítette. A gon­dok és nehézségek ellenére a népgazdaság 1974. évi eredményei alapot nyújtanak arra. hogy gazdasági életünk a következő évben is meg­felelően fejlődjék, de ehhez arra is szükség van, hogy a társadalmi munka haté­konysága magasabb szintre emelkedjék. A szakszerveze­teknek is fontos feladatuk, hogy erőteljesen segítsék a belső tartalékok további fel­tárását, a takarékos gazdál­kodást. Arról is szólt az előadó, hogy mindenütt biztosítani Ugyanakkor megérett a hely- munkakörülményeinek ala­zet arra, hogy 1975-ben né- kulását érintő alapvető kér­hány vállalatnál tapaszta- désekre. latszerzés céljából bevezes- A vitában Németh Károly sék a munkásküldöttek ta- és Gáspár Sándor, a Politikai nácskozását, néhány válla- Bizottság tagja, a SZOT fő­latnál pedig — azonos cé- titkára is felszólalt, lókkal és tartalommal — a A tanácsülés a vitaindító szakszervezeti bizalmiak és előadásban foglaltakat egy­főbizalmiak tanácskozását, hangúlag elfogadta, ezeknek szervesen be kell Második napirendi pont­épülniük az üzemi demok- ként Gál Lászlónak, a SZOT rácia vállalati intézmény- titkárának előterjesztése rendszerébe. E tanácskozások alapján a SZOT és elnöksé­munkája ki kell, hogy ter- ge 1975. első félévi munka­jedjen a vállalat alapvető tervéről tárgyalt a Szakszer­közgazdasági folyamataira, a vezetek Országos Tanácsa. A rossz időjárás ellenére: A mezőgazdaság termelése meghaladta a tervezettet A mezőgazdaság és az élei- belföldi ellátást biztosított, s miszeripar munkájának idei a társadalompolitikai köve­eredményeit, gondjait, ta- telményeknek megfelelően pasztalatait összegezték, az növelte az olcsóbb, valamint ágazatok legfőbb tennivalói- a háztartási munkát könnyí­rói tárgyaltak dr. Dimény tő élelmiszerek forgalmát. A Imre mezőgazdasági és élei- zöldség-gyümölcs ellátás — mezésügyi miniszter elnökle- az időjárás és a termelés­tével pénteken a MÉM or- szerkezet problémái követ­szágos értekezletén, amelyen keztében — nem volt kielé­a megyei tanácsok illetékes gítő, az őszi termékekből vezetői — elnökhelyettesei, azonban megfelelő a raktár­osztályvezetői — vettek részt, készlet. Központi intézkedé­Kazareczki Kálmán minisz- sek eredményeként a zöld­terhelyettes beszámolójában ség-gyümölcs fogyasztói árak elmondotta, hogy a mezőgaz- emelkedése a kormánvhatá­dasági termelés az idén a rozatban előírt 3 százalék tervezett 2.5 százalék he- körül alakult. Ivett 3,7 százalékkal, az éiel- A gabonafélék termése miszeriparé 5 százalék he­lyett 7,5 százalékkal növe­kedett. A mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereske­delem összehangolt tevé­Országgyűlési bizottságok ülése mintegy félmillió tonnával több a tavalyinál, és 2,4 millió tonnával meghaladja a tervidőszakban csak jövőre előirányzott szintet. A ter­més fedezi a belföldi igé­kenysége — az importtal ki- nyeket, s a készletek feitölté­egészítve — kiegyensúlyozott se mellett még exportra is lehetőséget ad. A megter­Pénteken a parlament Gobelin-termében ülést tar­tott az országgyűlés kultu­rális bizottsága. Az ülésen az oktatási és kulturális tárca, a Magyar Tudományos Aka­démia. az Országos Test­nevelési és Sporthivatal, va­lamint a rádió és a televí­zió 1975. évi költségvetési tervezetével foglalkoztak. A vitában részt vett dr. Dömötör János Csongrád me­gyei képviselő is. Reális számvetésnek. a népgazdaság érdekeit mesz­szemenően érvényre juttató pénzügyi tervezetnek minő­sítette az ipari tárcák jövő évi költségvetését pénteki ülésén az országgyűlés ipari bizottsága. A képviselők az 1975-ös allami költségvetés tervezetét tárgyalták meg. s elemezték az ipari szaktár­cák jövő évi kiadásainak, bevételeinek várható alaku­lását. Az indonéz külügyminiszter Budapesten Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására pénte­ken, a késő esti órákban hi­vatalos látogatásra Magyar­országra érkezett Adam Ma­je és Hana Sutrisna, a kül­ügyminisztérium szóvivője. A Ferihegyi repülőtéren a vendégek fogadására megje­lent Púja Frigyes külügymi­niszter, Rácz Pál külügymi­lik, az Indonéz Köztársaság niszter-helyettes, valamint a külügyminisztere. A külügy- minisztérium több más ve­miniszter kíséretében van R. zető beosztású munkatársa. B. I. N. Djajadiningrat, a ott volt Iljas Hamzah, külügyminisztérium politikai főigazgatója, Noer Matias, a külügyminisztérium biztonsá­gi és hírközlési főigazgatója, Alex Alatas, a külügyminisz­térium titkárságának vezető­az Indonéz Köztársaság Buda­pesten akkreditált nagyköve­te. (A magyar—indonéz kap­csolatokat ismertető kom­mentárunk a 2. oldalon.) Kádár János a BM parancsnoki értekezletén Pénteken országos parancs­noki értekezletet tartottak a Belügyminisztériumban. Ben­kei András belügyminiszter ismertette az állam- és köz­biztonságról szóló jogszabá­lyok alkalmazásának felada­tait. Az értekezleten részt vett és felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. Kádár János felszólalásában tájékoztatást adott időszerű kérdésekről. A jövő szakmunkásaiért Tapaszfalatok a ruhagyárban melt 3,3 millió tonna cukor­répából nyerhető cukor vi­szont nem elegendő a hazai szükségletek kielégítésére, az ellátáshoz jelentős importra szorulunk, s ugyancsak szá­mottevő veszteség érte a me­zőgazdaságot olajos magvak, a napraforgó, a repce, a szó­ja tervezettnél kisebb ter­mése következtében. olyan is, aki rendkívüli tü­relemmel csinálja a kézi munkát, mondjuk az zakó összeállítását az kon. Az utóbbiakkal lénye­gesen többet kell foglalkoz­niuk a szakoktatóknak, hi­szen itt nem kisipari dolgok­ra, hanem kollektív tevé­kenységre kell fölkészülni, közülük sokan Sajnos, gyakran kényszerül­fehér köpenyről, nek arra, hogy" ebből a ke­vés szakmunkástanulóból is eltanácsoljanak néhányat más szakmákba. Az első fél­évben kiderül, npm lesznek megfelelőek az igényes, de gyors munkára. A ruhagyá­riak vágya egy pályaalkal­Szovjet társadalomtudományi delegáció hazánkban A szovjet társadalomtudo­mányi delegációt, amely P. N. Fedoszejev akadémikus­nak. a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiája alelnöké­nek, az SZKP KB tagjának vezetésével tartózkodik Ma­gyarországon, pénteken fo­gadta Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára. A találkozón je­len volt Kornidesz Mihály, a KB tudományos, közokta­tási és kulturális osztályá­nak vezetője és Köpeczi Bé­la, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. (MTI) Sok újságcikk, tanulmány foglalkozik napjainkban a munkaerőhelyzet kérdésével: honnan vegyünk utánpót­lást? Valamennyi megegye­zik abban, hogy az egyetlen szabad munkaerőforrás az ifjúság. Az iskolapadból ki­került fiatalok jelentik a Jö­vő szakmunkásait, még 'ak­kor is, ha íróasztalról katedráról álmodoznak. A Szegedi Ruhagyár tan­műhelye is sokkal több fia­talt tudna befogadni, mint amennyien jelenleg tanulnak benne. Jelentkező is volna elég, de sokat átirányítanak más szakmába. Érthető ugyan a tanácsi szerv, és az iskola álláspontja, mégis föl­merül a gyáriakban és aszü. lökben is: miért legyen egy gyerekből például ács, vagy nyomdász, ha ruhaipari szak­munkás akar lenni? Ez egye­lőre megoldhatatlan problé­mának tűnik. Mindenesetre a ruhagyárban nagy szeretettel és szakértelemmel törődnek a szakmunkástanulókkal. A három évfolyamban összesen 76 gyerek tanulja a &zakmát, fölkészül a nagyüzemi tech­nológiára. A szabászat nagy­üzemi, a fazon-szerkesztéssel is egy külön csoport foglal­kozik, a tanulók a varrás tit. kait sajátítják el, meg azt, hogyan kell az egyes eleme­ket összeállítani. Az elmé­leti oktatás tantárgyai kö­zött a szerkesztés is szerepel, az ügyes tanuló, ha gyakorol­ja, nemcsak a részművelete­ket tudja csinálni, hanem egész ruhadarabot is fabri­kálhat magának. Ez meg is látszik, ha végignézünk raj­tuk, tökéletes nadrágokat varrnak otthon, büszkén vi­selik. A szalagmunkában na­gyon sokat számít az ügyes­ség. Van olyan tanuló, aki a részmunkákat kitűnően el­végzi, remek szalagmunkás válik belőle. Van azonban tatják a gyárban addig, míg a felnőtt oktatásban részt egész vehet és szakmunkás bizo­órá- nyítványt szerezhet. Ez azon­ban súlyos áldozatot jelent a fiataloknak, a gyárnak egy­aránt. Az idén újabb vonással gazdag&cltk a ruhagyári szak­munkásképzés. Megfelelő szakmai képzettséggel ren­delkező személynek csak az lesz a feladata, hogy a ta­nulók általános műveltségét is segítse növelni. Az MSZMP KB ez évi március 19—20-1 ülésénelf határozata kimond­ja, hogy „politikai-ideológiai, gazdasági-technikai érdekek másságot vizsgáló laborató- egyaránt sürgetik a munkás­rium, ahol pszichológusok döntenék el, alkalmas-e a jelentkező az adott szakmá­ra. A gyáron belül jelenleg nem tudják megvalósítani, de ha lenne ilyen Szegeden, minden eszközzel támogat­nák. Eddig is intenzíven részt vettek a pályaválasztási ta­nácsadásban. Az iskolákba képeket vittek, ruhákat, ame­lyekkel illusztrálták a gyár tevékenységét. Ahová nem tudtak eljutni, oda írásos anyagot küldtek, segítve a pedagógusok felelősségteljes munkáját a tizenévesek pá­lyaválasztása előtt. Mostaná­ban viszont nem nagyon mer­nek élni ezzel a lehetőséggel, a túljelentkezés miatt. Így is sokszor előfordul, hogy a művelődés következetes fej­lesztését." A párthatározat megvalósítása szempontjából gondoltak a ruhagyárban el­sősorban a szakmunkástanu­lók zárt közösségére, ahol a művelődés magvainak elve­tése a legtermékenyebb ta­lajra talál. Ezt megelőzően is nagy gondot fordítottak er­re, csak nem ilyen szerve­zetten. A KISZ-isták már megteremtették a kultúrált szórakozás alapjait, most a gazdasági vezetés gondosko­dik arról, hogy a jövő szak­munkásai is jól beilleszked­jenek. A Szegedi Ruhagyár tuda­tosan és joggal fordít eny­nyi energiát a szakmunkás­képzésre. Aki náluk tanul szakmunkásképző intézetbe szakmát, ott is marad a gyár­föl nem vett fiatalokat beta- ban. nított munkásként foglalkoz-B.I. Fock Jenő fogadta a líbiai gazdaságügyi minisztert Fock Jenő, a Miniszterta- eszmecserén, amelyen a két nács elnöke pénteken hiva- ország gazdasági együttmű­talában fogadta Abu-Bakr ködésének további bővítésé­Ali el-Serif líbiai gazdaság- ről volt szó, részt vett dr. ügyi minisztert. Bíró József külkereskedelmi A szívélyes, baráti légkörű miniszter is. Ssnműbeiyi részlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom