Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-12 / 290. szám

CSÜTÖRTÖK, 1974. DECEMBER 12. Motorcsónak Tokaji ismét magyar bajnok Rajt a Téli Kupáért A Magyar Motorcsónak Szövetség Budapesten tartot­ta évzáró, egyben országos bajnoki díjkiosztó ünnepsé­gét Ezen részt vettek a Sze­gedi Spartacus SC motorcsó­nak-versenyzői is, akik szép eredményeikért értékes tisz­teletdíjakat kaptak. Tokaji Béla megismételve elmúlt évi nagyszerű szereplését, ismét az első helyen végzett a 350 köbcentis kategóriá­ban. A hazai versenyek összesí­tése alapján a szegedi mo­torcsónakosok a következő helyezéseket érték el. Sport 1. osz'.ály. 250 köb­centi: ...2. Baksa Sándor. 350 kőbcenti: 1. Tokaji Béla, 2. Kispéter József. 500 köb­centi: ...3. Besze László. Sport II. osztály: 175 köb­centi: ...2. Besze László, Vass Imre páros. 250 köb­centi: ...2. Tokaji Béla, Feil János páros. 500 köbcenti: ...2. Takács Sándor, Bodó Tamás páros, ... 5. Döme Bé­la, Forgács János páros. (A Darvas Zoltán, Turu László páros pontszámaik alapján a második. Bors László, Ribi­zsár Mihály páros pontszá­maik szerint a hetedik he­lyen végeztek. Darvas és Bors egy-egy bajnoki futa­mot kihagyott, ezért a baj­nokságban nem voltak érté­kelhetőek.) 850 köbcenti: ...2. IJ). Besze László, Janó István páros. A 350 köbcentis sikló osz­tályban Darvas Zoltán a ne­gyedik helyen végzett. Az 500 köbcentis kategóriában elért második helyezés azért is figyelemre méltó, mert ebben a számban, a bajnoki futamokon az indulók száma állandóan nyolcvan felett volt! Az élmezőnyben végzett Spartacus-versanyzők jelen­leg megérdemelt pihenőjüket töltik, de nem sokóig, mert hamarosan megkezdik a ha­jók és a motorok felkészíté­sét a jövő évi versenyekre, amelyeken szeretnének a mostaniakhoz hasonló, jó eredményeket elérni. Kézilabda Nemzetközi torna A lengyelországi Katowi­cében megkezdődött a nem­zetközi női kézilabdatorna, amelyen részt vesz a magyar válogatott is. A rajt jil si­került; az együttes egygTos győzelmet aratott az NDK ellen. Eredmények: Magvaror­szág—NDK 15:14, Lengyelor­szág—NSZK 14:13. Románia —Dánia 18:11. Tegnap, hét mérkőzéssel, megkezdődtek az NB I osz­tályú labdarúgó-csapatok Téli Kupa-küzdelmei. Ered­mények: Vasas—Csepel 3:1 (2:1). Fáy utca, 500 néző, vezette: Tátrai. Góllövők: Izsó (12., 50. perc), Gass (32. perc), Il­letve Vellal (43. perc). Ki­állítva: Karajos (69. perc). Már az első félidőben lát­szott, hogy a Vasast fűti a visszavágás vágya a bajnok­ságban Csepelen elvesztett mérkőzésért. A Csepel me­zőnyben jól kombinált, de az első félidőben csatárai mindössze ötször lőttek ka­pura, és a szépítő góljuk is erősen lesgyanús helyzetből született. Ferencváros—Egyetértés 3:1 (1:1). SfZőnyi út, 1000 né­ző, vezette: Mohácsi. Góllö­vők: Szabó (41. és 76. p.), Milasin (70. p.), illetve Szu­romi (19. p.). A közepes színvonalú mér­kőzésen a második félidőben a ferencvárosi fiatalok nagy kedvvel, egymás után vezet­ték akcióikat, és a felszaba­dult játék gólokban is meg­nyilvánult Salgótarján—Diósgyőr 3:2 (3:0). Salgótarján. 1000 néző, vezette: Nagy B. Góllövők: Básti (2, egyet 11-esből), Kajdi, illetve Földesi, Hor­váth E. A mély, csúszós talajon a lendületesebben, gólratörőb­ben játszó hazai együttes Básti mintaszerű irányításá­val sok gólhelyzetet terem­tett, s azokat eredményesen fejezte be. Zalaegerszegi TE—Tatabá­nya 0:0. Tatabánya, 300 né­ző, vezette: Kőrös. ll-es rúgásokkal, 4:3 arányban a Zalaegerszeg szerezte meg a két pontot. Haladás VSE—Békéscsaba 1:0 (1:0). Szombathely, 2000 néző, vezette: Marton. Gól­lövő: Hauzer (29. perc). Végig jó iramú küzdelmet vívott a két csapat. A talál­kozó nagy részében a Hala­dás irányította a játékot, de a Békéscsaba jól védekezett és ellentámadásai is veszé­lyesek voltak. A helyzetek alapján a hazai együttes na­gyobb arányban is győzhe­tett volna. Bp. Honvéd—MTK 2:1 (0:0). Hungária körút, 1000 néző, vezette: Palotai. Gól­lövők: Pintér, Kozma (mind­kettő 67. perc), illetve Kiss (85. perc). A Hungária kőrúton a ke­vés helyzetét Jobban kihasz­náló csapat győzött Videoton—Pécsi MSC 2:1 (1:0). Pécs, Tüzér utcai pá­lya, 1000 néző, vezette: Ja­czina. Góllövők: Karsai, Nagy II., illetve Dárdai L. Alacsony színvonalú mér­kőzést látott a pécsi közön­ség. A játék irama csak időnként érte el az NB l-es szintet. A Rába ETO—Ű. Dózsa mérkőzés pénteken kerül sorra. Ném lenne teljes a kará­csonyi árukészletről adott számvetés, ha nem néznénk meg, mit kínálnak a KOMP­LETT ruházati bolt gyermek­szaküzletei. így például a Hófehérke és a Csöpi, ahol ruházati cikkeket kaphatunk, vagy az önkiszolgáló rend­szerben dolgozó Gabi cipő­bolt. Hiszen karácsonyra, oda a fa alá kerülnek a gyerekeknek vett ajándékok is, s a játékokat még olykor megpótoljuk néhány szép, praktikus ruhadarabbal, vagy egy csizmával. Van még időnk, hiszen aranyvasárnap körülnézhetünk a KOMP­LETT ama szakboltjaiban, ahol a legkisebbek divatját találjuk meg. Gyerekszívet dobogtatok! A gyerekeknek készített konfekcionált termékekben is a könnyen kezelhetők, jól mosódók, praktikus darabo­ké az elsőbbség. A Hófe­hérké és a Csöpi szaküzlet árukínálata most nagyon jó. A bébiméretben készült jerseyruhók 200—250 forin­tosak, míg a lánykáknak való ára 280—350 között mozog. A bakfisruhákból ugyancsak figyelemre méltó a válasz­ték — a kistermetű, kar­csúbb nők is megtalálják, amit keresnek —, 450—800 forintért. A bakfis bársony­nadrág ára 160-ba jön, míg a jerseyé 430—490. A bébi- és lánykaméretben varrt kabátok több színben kaphatók. A bársony alap­anyagú, bakfisméretű 810-be kerül, ezt műszőrme díszíti. Divatosak a kockás kulika­bátok 750-ért, s melegek is. Kötöttáruból, most kará­csony előtt, a szokottnál jó­val nagyobb mennyiség ke­rült a boltokba. A fiúknak való, akril alapanyagú puló­verek, kardigánok egyes és hatos méretben 110 forint­tól 220-ba jönnek, termé­szetesen az árat a méret ha­tározza meg. A kislányoknak való pulóvereknek, kardigá­noknak ugyancsak akrilből egytől hatos méretig 100— 220 forint az áruk. Míg ka­maszméretben ezeket 220— 400 forintért vehetjük me& Karácsony a KOMPLETT boltjaiban A Hófehérkét, a Gabit és a Csépit se hagyja ki! a bakfisméretű pulóvereket, kardigánokat 180—400-ért. A divatos, tetszetős modellben készült, s még mindig akril alapanyagú bakfiskardigánok 294 forintért kínálják ma­gukat. Sportosabb, vasta­gabb norvég kötésű fiúpuló­vereket három—hatos méret­ben 230—250-ért kaphatók. Ezek japán importból szár­maznak. Köntöstől a kiscsizmáig Még felsorolni is nehéz lenne, hogy a KOMPLETT Ruházati Vállalat gyere­keknek való, húszmilliós áru­alapjába mi minden fér bele. Albán importból származik az a nagyon olcsó, több szín­ben kapható kis takaró, melynek ára 30 forint 70 fillér. A bébiknek való, step­pelt kocslkabát, melyet kis sapka egészít ki, 65 forintos. A télre való, ugyancsak step­pelt overálok 245 forintba jönnek. A leányka frottír­köntösök között az olcsók is megtalálhatók, ez 83,50-be jön, de 177-ért is kaphatunk belőle. Lányka méretűek a batisztból varrt blúzok, de találunk itt fiúingeket is, 49,60-ért, illetve 70 forintért A tréningöltöny sem hiány­cikk, a fiúpizsamából is nagy a választék, csakúgy mint a sapkából, a sálakból De mindenütt megtaláljuk a stabiláras cikkeket is! Roskadásig teltek például a Gabi cipőboltban is a gye­rekeknek való, télre éppen jó cipőkkel a polcok. A szá­ras, bélelt marhaboksz felső részű, gumitalpú gyerekcipő 23—30-as méretben 70—106 forintba kerül. A 31—40-es méretű bélelt, ugyancsak marhaboksz felsőrészű gumi­talpú fiúcipők 136—248-ba jönnek. A bébi méretű bun­daclpő pirosban és fehér­ben 21—22-es méretben 52,50 Tetszetős kivitelűek a „lépe­gető" kiscsizmák, melyet grabolakkból készítettek mus­társárgában és piros szín­ben, jó meleg béléssel. Ezek 23—26-os méretben kapha­tók 67,50 forintért. A na­gyobbaknak is jut belőle 27 —30-as méretben 82,50—Ili­be kerül. A lánykaméretű csizmák műbőr felsőrészűek, gumitalpúak, piros-fehér kombinációval, valamint drapp és barna színben 31— 34-es méretben, az áruk 153—163 forint között mo­zog. E műbőr felsőrészű csiz­mánál a 31—38-as méretet — mely a kislábú felnőtteknek is jó — pirossal és feketé­vel kombinálták 252—309 fo­rintért. A fiúcsizma, mely fe­kete műbőr 31—40-es mé­retben 160—202 forintba jön. Divatosak, praktikusak, könnyen kezelhető, Jól mos­hatók a gyerekeknek készí­tett felsőruházati termékek. A cipők is kényelmesek, me­legek, s a színek között is válogathatunk. Még most, karácsony előtt, árut is kap­nak a boltok, úgy, hogy sen­ki sem távozik üres kézzel, aki a KOMPLETT-hez be­tér. Keresse fel ön is a KOMPLETT' Ruházati Vál­lalat szaküzletelt, megtalálja számítását, azt az árucikket, ami karácsonyi ajándéknak a legszebb, legjobb. Cs) lílnmlfrrin ADASVÉTEL m Mercídw Dies.-I U rsssbolaeatt eladó BrtUz szeli krt. 39 » Orr mfterben rlzsgazot,; m-*i Trabant eladó Moszkvai krt. 33. A fsst. L Dr. Brtiér. * « J fagarázs eladó. Stél­szertlbetó. hétvíz! fa­háznak U alkalmas. ír drklódni: 19 órától Du gonícs u. 38. sz. z Vásárol k szekrénysoro­kat, világos háromajtós és kii/ajtós szekrénye­ket, „Varia" garnitúrá­kat, konyhabútorokat, hevsrBket, sezlont, ágy­betéteket, asztalokat, székeket, kínyv szekré­nyeket. ugyanott bútorok állandóan kaphatók. Te­leki u. «. Kiss. % Angol beat-hanglemezek, magnószalagok eladók Jer. el. D.ák F. u. 30. (ló órától.) Egy 170 kg-os hízott sertés ét takarmányré­pa eladó. Pám u. 93. szám. z la rendszámú Volkswa­gen nagyon sürgősen el­adó. írd.: Borzl, sze­gjd, Alsó Klkótó tor L Óp. A/10; z 0) állap Iban levó Kom­iért gáztűzhely áa egy rekamié eladó. Londo­ni krt. 11., (szt. bal. Ufzott sertések 190—170 kg-lg eladók. Hajnal U. 47 B sz. Eladó: Hordozható cse­répkályha, süllyesztés varrógép, kályha, eyer­mekágy, ágyneműtartó, ruhaszekrény, stelázst, ágyak, tükór, íóldgáz­tűzhely, tévészakrény. asztalok, székek, reka­mié, kombinált szek­rény, fotelok, vaságy, konyhakre 'enc, heverók. Kossuth Lajos sgt. 33 Tűzhely, jó karban, ol­csón eladó. Zárda n. 11. Türiók. Tápé, ŰiMrő a. 39. gz. T hely dunyha" eladó. Bózsa n. 19. sz. Pettr trttaMn-a. azT­got fekete zrrűzzörmebon­d» eladó (43-as méret). Tarján, 684. A. ép. V 14. ó-7-tg. * Hízott sertések eladók. Szivárvány o. 38 B. z Egy 190-139 kg-aa le­bér hfzó eladó. Távol n. 4 B. z áfekal r oMfeályha új­szerű állapotban eladó Érdek lódat délután 9 órától. .JfaerzyplemAa forint 77 480" Jeligére a Ktrdrtdbe. Mikaakl vizsgázott M A­os AgrosztoJ Diesel után­futóval, Kapttoz HL permetezővel eladó Ér­deklódat: csak vasár­nap. Bozsó István. Zá­kányszék. I. ker. T7. sz Akvárium, közepes nagy­ságú teljes felszereléssel eladó. A'tW-'f a. 9. K rek ebédlőasztal szé­kekkel (kárpttozott). ét egy fél hálószobabútor eladó. Dugonics tér Il­in. 15.. délelőtt 3—10 óráig. Eladó lemezjátszós rá­dió. varrógép, délután 9-tól. Odessza 333.. fait. 3. sz. HÁZASSÁG o^erm^L^c^magaT. barna, vastpari szak­munkás krresl korban 49—94. bozzállló' gyer­mektelen nö Ismeretsé­gét. Lakás szükséges. „Diszkréció 144 919" !e 1­Igére levelet a vásárhe­lyi Hirdetőbe. Csak pontos címre válaszo­lok I 93 éves, egyedülálló nyugdíjas férfi, kertes házzal, kernst Ismeret­ség hiányában 97—99 áe kórull tiszta eágasereto. egyedülálló, ónnyugdl­jaa nó Ismeretségét há­zasság céljából, aki a hált munkán kívül a kerti munkához ls ért. továbbá megbeszélés vé­gett lakásomon felke­nethet. Újszeged. LO­völde Út 183. sz. _ llvffl barna fiatalember. kocsivezető, minden ká­ros szenvedélytől men­tes, megismerkedne kar­ban hozaálUó rendes, gyermekmentő. házias lánnyal, elvált vagy Öz­vegyasszonnyal házas­ság céljából, aki gyer­mekeinek anyja lenne ée otthonunkba jönne. Sze­retetre várunk. Csak pontos címre vilaoelok. „Karácsony II 794" Jel­Igém a Sajtóházba. EG VETI Agytollf. 1 vásárlás, tlsz­Utás, gőzölés. Érte me­gyek. Brüsszeli krt. 39. Telefon: 16-439. z gombbehúzázt váltatok. Czurgóné. Tarján város 334. X kivitelben par­tettkéssftónél Bal ra. sor 97. (Szombaton var­ra. 1 z nyugdíjas nót keresek, aki magá­nyomat napközben meg ­det és né­flzetést adok. Odeez­J. épület. B. lép­ni. 10. I pénteken g.39-kor Induló budapesti gyorsvonathoz menés közben, kismére­tű fekete Irattáros. A b-csflletes megtalálót ju­ördögh Pe­tsuka U. a 15 hónapes kisfiam mel­lé pótmamát keresek. -­Tarján, 8». B. IV. tú„ délután. z u Ivarban beállást OttörO tér 33/A. GroreseAfuéssIst vál­lalok központi fűtéses lakásban. .Széchenyi tár 77 467" jeligére a Hir­detőbe. Munkaalkalmak Ipari Vállalat fiatel építész­ui:rnOköt keres beruházást elő­adó munkakörben, „Ötéves gya­korlat 4625/12" jeligére > Sajté­házba. x Azonnali belépéssel különböző betanuló munkakörben napi 4 órás munkaidővel nöl munka­vállalókat alkalmazunk. Jelent­kezni lebet a Pamutnyomóipari Vállalat Szegedi Textilművek Munkaügyi Osztályán. X A Szegedi Cserépkályha Készí­tő és Javító Szövetkezet felvesz lányokat, asszonyokat könnyű betanított munkára férfi segéd­munkásokat anyagelökészítőnek jó kereseti lehetőséggel. Jelen.­kezni lehet: Szeged, Gutenbetg u. 10. 6—15 óráig. * „DEFAG" FALEMEZÜZEM!!: Felvesz férfi- és női dolgozókat betanított és segédmunkási munkakörbe. Felvétel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biz­tosítunk. jelentkezés: Szeged, Budapesti u. L sz. Munkaügyi csoport. x Felvételre keresünk férfi ko­csikísérőket. élelmiszer és vegyi szakos férfi és női kereskedő­ket, férfi és női segédmunkáso­kat. FÜSZERT-fiók, Maros n. 29. Szegedi Fonalfeldolgozó Vil­lalat, Tavasz u. 2. sz., felvesz: szövőnőket. szővőelőkészftő-nő­ket, továbbá kőtőttárn konfek­cionálásban jártas varrónőt sza­bászatra. betanításra kézi síkkő­tőgépre férfi és női munkavál­lalókat, cérnagombkészltó nő­ket, takarítónőket, valamint fő­állású éjjeliőrt. Azonnali belépéssel alkalma­zunk kőműves szakmunkást, építésztechnikust, gvors- és gép­Írót, Jelentkezés MÉH Vállalat, Szeged. Tábor u. 7/B alatt. Sze­mélyzeti vezetőnél. Segédmunkást felveszünk a ki­rakatrendező részlegünkhöz. — Komplett Ruházati Vállalat, Sze­ged, Vár u. 7. Felvételre keresünk hegesztő­vizsgával rendelkező lakatos és kllmás munkakörbe férfi mun­kavállalókat. Jelentkezni lehet a Szegedi Textilművek munka­ügyi osztályán. A Szegedi Közlekedési Vállalat felvesz elektroműszerészt és vil­lanyszerelőket közüti fedezőjel­zök Javítására, valamint pálya­munkásokat, kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: Külső Pulz u. 2. sz. (Rókusi nu.-nél.) Munka­ügyi csoportnál. A Hódmezővásárhelyi Állatte­nyésztési Főiskolai Tangazdaság fiatal kezdő és gyakorlattal ren­delkező állattenyésztési szakem­bereket keres sertés- és szarvas­marha-ágazataihoz műszakveze­tői, telepvezetői, értékesítési, ál­lategészségügyi szaktechnikai beosztásokba. Jelentkezés: sze­mélyesen, vagy Írásban, a gaz­daság személyzeti Igazgató he­lyettesénél: Hódmezővásárhely, Serháztér n. 2. Telefon: 11-988. Felveszünk vas- és műszaki kereskedő szakképesítésű dolgo­zókat, üzletszerzőket, kezdő és gyakorlattal rendelkező könyve­lőket, gyors- és gépírókat, idni nisztrátort, raktári segédmunká­sokat, rakodókat, valamint szo­bafestőt. VIDIA Kirendeltsége, Szeged, Bakay N. n. 52. x Napi 4 Arás elfoglaltság mel­lett takarítónőt felvesz a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség Etelka sori lőtere. (SZEOL-pá­lya mögött.) A Csongrád megyei ARatfor­galmt és Hústpari Vállalat fel­vesz tehergépkocsi-vezetőket, árukísérőket, garázsmesterekef, férfi ég nőt segédmunkásokat. A Szegedi Sütőipari Vállalat felvételre keres szak- és betaní­tott sütőmunkásokat, cukrász, kézilány, áruklrakő, üzemi ta­karítót gépkocsi-vezetőt, áru kihordót, továbbá elektroműsze­rész és alacsony nyomású ka­zánhoz kazánfűtőt, villanyszere­lőt és lakatosokat Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjá­nál, Szeged, Vár u. 1. A Csongrád megyei Tanács V. B. Makó járási Hivatalának elnöke pályázatot hirdet az Élel­miszergazdasági és Kereskedelmi Osztályra jogügyi főelőadói ál­lás betöltésére. Pályázathoz csa­tolni kell az iskolai bizonyítvány másolatát, önéletrajzot. 3 hó­napnál nem Idősebb erkölcsi bi­zonyítványt. A pályázat beadási határideje: 1974. december ». Gyakorlottal rendelkező per­fekt géplrónőt, továbbá mák­képzett ápolónőt, ápolőt. segéd­ápolót (munka mellett tanfolya­mon szakképesítést nyerhet) azonnal^ felvesz á Bőrklinika. Laboratőrinml segédmunkaerőt felvesz a Győgvszerhatástani In­tézet, jelentkezés Eötvös a. 2_ L em„ délelőtti órákban. E'jeliőröket, munkásokat, rak­tárost és anyagkönyvelőt fel­veszünk. Tisza Malom, Vám tér 6. sz. Konyhai munkára nődolgoző­kat, valamint időszakos kisegítő munkára nyugdíjas ápolónőt fel­veszünk. Vasúti utazási kedvez­mény, ruhatérítés, üzemi része­sedés és kedvezményes étkezés biztosítva. MAV Nevelőotthon, Szeged, Aprilte 4. útja 44. Azonnali felvételre keresünk közgazdasági egveteml végzettséggel BELS0ELLEN­ÖRT, valamint ÁRUFORGALMI HELYETTES VEZE­TŐT főelőadói munkakörbe. Pályázatot hirdetünk TECHNOLÓGUS és GYARTASELÖKÉSZITŐ munka­körre is. Pálvázatokhoz mellékelni kérjük a részletes ön­életrajzot, eddigi működésük részletes leírását valamint fizetési igényüket. Jelentkezés írásban * „Ipari szövetkezet 4596/18" Jeligére a Sajtóházba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom