Délmagyarország, 1974. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

8 TASARNAP, 1974. DECEMBER 8. A

nárt és a kormány l népesedéspolitikai határozatai, a családjogi törvény módosítása időszerűvé teszi, hogy elemezzük a tár. sadalom és a család viszonyát a szocialista építés idő. szakában. E cikkben nem törekszünk a kérdés teljes áttekintésére, csupán néhány összefüggést kívánunk tárgyalni, elemezni. Ahhoz, hogy ma és holnap a szocialista családi é'.ettel alaposabban foglalkozhassunk, hazánkban is a döntő jelentőségű történelmi kérdéseket kellett és kell először megoldani. Hazánknak a Szovjetunió által történt fel. szabadítása; az újjáépítés, a munkáshatalom kivívása, megvédése, megszilárdítása; a szocialista tervgazdálko-'ás megteremtése; a mezőgazdaság szocialista átszervezése ós a szövetkezetek gazdasági és politikai megerősítése; a gazdaságirányítás mai rendszerének bevezetése, alkalmazása és a tapasztal itok alapján történő folyamatos javítása; a párt vidéki ipartelepítési politikája; a szocialista kulturális forradalom alapvető kérdéseinek megoldása; a szocialista társadalmi demokrácia szélesítése; a párt nő. és ifjúságpolitikájának továbbfejlesztése; az állami oktatás és a közművelődés fejlesztése azok a döntő fontosságú társadalompolitikai tényezők, amelyekre építve lehet most ezeknek a családokra kifejtett hatását összefoglalni, szintetizálni. A szocialista családi életről cs az erre történő felkészítéséről mindezek nélkül beszélni csak alaptalan moralizálás lenne. a felszabadulás óta hatalmas eredmények születtek a családok anyagi és erkölcsi létbiztonságának megteremtésében, a szociális. kulturális, egészségügyi feltételek fejlesztésében. A párt vidéki ipartelepítési politikája következtében —bár még jelentős az ingázók arányszáma — a tendenciát tekintve az emberek lakóhelye és munkahelye „közeledik" egymáshoz. Az ingázók egy része is már esetenként inkább megszokásból, a munkahelyváltozás okozta új feladatoktól tartva vállalja a viszonylag magas „improduktív időt", mintsem abból következően. hogy lakóhelyén vagy annak közvetlen közelében ne találna felkészültségének megfelelő munkahelyet A szocialista családi élet szempontjából is történelmi jelentőségű eredményként értékelhetjük a mezőgazdaság szocialista átszervezését. II társadalom és a család • Ríszlet a szerzőnek a PArtólrt 1974. októberi számában megjelent Írásából. A szocialista mezőgazdaság utóbbi másfél évtizedes fejlődése, az ott dolgozó családok többsége számára egyértelműen bizonyította a társadalmi, a csoport- és a családi érdekek ilyen távon is jól mérhető alapvető azonosságát. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének a családi életre gyakorolt hatása azonban nem csak az anyagi létbiztonságban jelentkezik. A legfontosabb társadalmi tevékenység — a termelés — közösségi alapra kerülése döntő hatást gyakorol az ember magatartására, és a családi életnek egyik fontos eleme éppen a felelősségérzet egymás iránt, amely hozzájárul egy nagyobb kollektíva boldogulásához is. A szocialista mezőgazdaság „eltörölte" azt az évszázados problémát hazánkban, amelynek következtében a vagyonkülönbségek milliók családi boldogságát akadályozták meg, vagy tették tönkre. A 15 éves lakásépítési program egymillió új lakása azt eredményezi, hogy másfél évtized alatt az ország minden harmadik állampolgára új otthonba költözik. Nem szükséges külön bizonyítani ennek hatását a családi életre, még akkor sem, ha ismerjük a több százezer jogos lakásigénylő megoldásra váró gondját. Az elmúlt évtized fejlődésének eredményeként az egészségügyi ellátás állampolgári jog lett hazánkban. Az egészségügy mennyiségi és minőségi fejlődése közvetlenül szolgálja a családok boldogságát. A gyermekintézmény-hálózat fejlesztésének eredményeként a 3—6 éves gyermekek mintegy kétharmada óvodába jár. A családok sorsát is befolyásolják azok a törekvések, hogy a felnövekvő fiatalok döntő többsége azonos feltétele1'között készülhessen a mind magasabb követelmények teljesítésére. Ugyanakkor o területek fejlődésének — nem ritkán szemléleti okokra visszavezethető — elmara dása mindinkább a családokat is feszítő társadalmi problémákká válik. Olyan ellentmondásokat szülnek, amelyek csak részben magyarázhatók azzal, hogy objektív velejárói a fejlődésnek. s visszahatnak a termelésre és a szocialista közéletre egyaránt. Szocialista jövedelempolitikánk mind határozottabban megvalósuló tendenciájaként — miközben a bérek alaki. tácúbnn •"r-Vqrfln'- a munka szerint differenciálni — a béren kívüli juttatásokkal csökkenteni igyekszünk a családok közötti jövedelmi különbségeket. Ezt szolgálja a családi pótlék rendszere, a gyermekintézmény-hálózat bővítése, a lakáselosztás mai rendje, s számos más össztársadalmi, tanácsi és munkahelyi intézkedés. A

rcaláfli létbiztonság LőÚldUl a szocializmust építő társadalmunkban megfelelő alapot biztosít a családi jövő tervezéséhez is. Ma már a társadalmi fejlődés közép, és hosszú távú programjaira alapozva reális élettervek készülhetnek a családok számára is. A mai felnövekvő nemzedék a szocializmusban már nem bizonytalan jövőre készül — ahogyan ez a történelemben, az osztálytársadalomban végig jellemző volt —, hanem olyan aktív élettartamra. amelynek reálisan kiszámítható tényezőit lényegében már ma megismerheti. E vázlatosan felsorolt törekvéseket jól kifejezi az 1974. áprilisában módosított családjogi törvény. A törvényt előterjesztő igazságügy-miniszteri expozé a többi között megfogalmazta: „.. .Célunk, hogy előmozdítsuk a társadalmunk fejlődésével és igényeivel összhang, ban álló családi kapcso'ato. kat, a család mint közösség további erősítését, növeljük a családtagok egymás iránti felelősségét, teljesebbé tegyük a női egyenjogúságot a családon belül is (...) fokozottabb védelmet adjunk a gyermekeknek, jobban biztosítsuk a családi környezetben való nevelésüket, előmozdítsuk testi és szellemi fejlődésüket..." E célok megvalósítása igényli a családok anyagi, szociális, kulturális, egészségügyi helyzetével kaocsolatos társadalmi erőfeszítések továbbfejlesztését. Igényli a munkahely és a lakóhely „közelebb hozása" tendenciájúnak folytatását, a lakásépítési program, a gyermekintézmény-hálózat fejlesztését, az iskola- és kollégiumi hálózat bővítését — és lehetne még tovább sorolni a társadalmi erőfeszítést igénylő teendőket. Tovább kell növelni a munkahelyi erőfeszítéseket is a családok, mindenekelőtt a gyermekeiket egyedülállóan nevelők anyagi, szociális, erkölcsi segítése terén. A szocialista CSíS gazdagodása, fejlődése azonban nemcsak a társadalmi erőfeszítéseken, hanem a családi törekvéseken is múlik. Társadalmunkban mind aktuálisabbá válik a családon belüli értékmérő rendszerben is annak felismerése. hogy a termelés megelőzi a fogyasztást, és szélesedik a közélet-magánélet egymástól nem független megítélése is. De ezzel még korántsem lehetünk elégedettek. Bizonyos határokig érthető, hogy a családot az elosztás és a fogyasztás közvetlenebbül foglalkoztatja — hiszen mint közösséget e két tényező érinti naponta azonos formában —, de nem fogadható el, hogy nem egy helyen a termelői magatartás, a munkaerkölcs a családi gondolkodásban háttérbe kerül. Hasonló a helyzet a közélethez való viszonnyal is. Nincs rendjén az sem. hogy miközben a nők tömegesen bekapcsolódtak a társadalmi termelésbe, és ezáltal aranyosan hozzájárulnak a család egzisztenciális és erkölcsi létbiztonságához is, nem következett be a szükséges mértékben az új „családi munkamegosztás" az otthoni feladatok ellátásában. De utalhatunk arra te, hogy az elmúlt évtizedek során nagymértékben javuló életfeltételek hatása nem tükröződött a család egyik legfőbb értéke, a gyermekek számának gyarapodásában. Mindez szemléleti kérdés is. és fellelhető benne a „polgári kényelem" feláldozásától való tartózkodás éppúgy, mint a banális „státuszszimbólumok" kergetése. A növekvő szabad idő jejelentős része a családok gazdagodó közösségi lehetőségeit bővíti. Bár társadalmilag is sokat kell még tenni a szabad idő kulturáltabb eltöltése feltételeinek javításáért, de értelmes eltöltésének — amelyben a művelődéstől a pihenésig megannyi lehetőség fellelhető — családi színterén nagyon sok ma még az „értelmetlen üresjárat". Pedig az önművelés, az olvasás, a sportolás, a részvétel egy-egy közhasznú családi és társadalmi munkában — és lehetne még sorolni — nem kíván „nagy beruházást", jószerével elég hozzá a cselekedni akaró hozzáállás. Társada'mi gondot okoz a válások számának indokolatlan magas száma, az elhagyott gyermekek számának növekedése, amelyet a családjogi törvényre épülő új intézkedések nagyon indokoltan törekednek visszaszorítani. Ezt sem lehet azonban c«ak a jogalkotás és a joggyakorlat feladatává tenni, legalább ennyire a napi közgondolkodás erkölcsi értékmérő normái közé kell építeni. A családi erkölcs formálása terén sokat kell még tennünk annak érdekében is, hogy a szocializmus erkölcsi normáival szemben álló magatartások — a nacionalizmus, a kispolgári életszemlélet, az önzés, a kozmopolitizmus — csökkenjenek és visszaszoruljanak. Szocialista fejlődésünk közel három évtizedében a marxizmus—leninizmus társadalmi hegemón szerepe mindinkább áthatotta és áthatja a családok gondolkodásmódját is. Mind több családban beszélhetünk a szocialista eszmék növekvő vagy kizárólagos jelenlétéről. E tendencia erősödését kell a jövőben tovább segítenünk. A világnézeti réből csupán a vallásossággal összefüggő kérdésekre kívánunk részletesebben utalni. „Ami a hivők és nem hivők között meglevő világnézeti különbségeket illeti — mondotta Kádár János elvtárs nyíregyházi beszédében —, erről az a véleményünk, hogy világnézeti kérdésekben csak érvekkel lehet győzni... A hivő ember vallásos érzékenységét tiszteletben tartjuk, nem sértjük meg, erre semmi szükség sincs. Ugyanakkor saját világnézetünket hirdetjük, és nem hagyjuk szidalmazni és támadni..." Ennek a társadalmi kérdésnek a családi vetülete úgy jelentkezik, hogy miközben meg kell becsülnünk a tisztességesen dolgozó, becsületes, de adott esetben vallásos szülőket és nagyszülőket, és — ha lehetséges — törekednünk kell a világnézetüket formálni, ugyanakkor joggal várjuk el tőlük, hogy becsüljék és tiszteljék gyermekeik szocialista világszemléletét és életvitelét. A felnövekvő nemzedék világnézetét társadalmunk a materializmus szellemében formálja. Azt kell megértetnünk a szülőkkel, hogy nem lehet valós érdekük a „kettős nevelés"; hiszen ez megzavarja a gyermekek gondolkodását, s nehezíti helyük megtalálását a társadalomban. Az ifjúság felkészítése a családi életre a szocialista nevelés szerves része. A jövőben azonban szélesebb körűnek és gazdagabbnak kell lennie, mint eddig volt. Az ifjúság nevelésében nagy eredményeket értünk el a társadalmi termelesre történő felkészítésben, hatékonyságában ezt a szocialista közéletiségre nevelés követi, ugyanakkor a családi életre, a magánéletre való felkészítés nevelőmunkánknak még csupán periferikus része. Valószínűleg ez is oka annak, hogy miközben az antiszocialista magatartás és az antimarxista világnézet visszaszorításáért társadalmi méretekben igen sokat fáradozunk, azok mégis szívósan tartják, magukat, s időnként felerősödnek. Az ifjúság nevelése során abból a lenini megállapitásból kell kiindulnunk, mely szerint „minden kor ifjúsága más úton jut el a szocializmus eszméjéhez". Ez olyan objektív törvényszerűség, amelyet talán nem túlzás az egyén helyzetére úgy adaptálni, hogy szinte nincs két fiatal, aki pontosan azonos hatások alapján fogadná el élete irányító tényezőjének a szocializmus életszemléletét és életvitelét. A társadalom nevelési programjai természetesen nemzedékek számára készülnek, de miközben ezeket realizáljuk — és ez az ifjúságpolitika egyik pedagógiai feladata —, tudnunk kell azokat egy kis közösség, sőt egy-egy fiatal „nevelési programjává" hangszerelni. Hiszen egy-egy fiatal személyes problémáira nem mindig segítő válasz a probléma általános megközelítése. A nevelés alapvető kérdése, hogy a fiatalok a családi élettel, a magánélettel kapcsolatos kérdésekre is tőlünk kapjanak — szocialista — választ. Ehhez egyrészt „készülnünk" is kell, másrészt meg kell nyernünk e területen is a fiatalok bizalmát. Figyelmet érdemel az egyik vizsgálat megállapítása, amely szerint magánéleti problémákkal a fiatalok számos „forráshoz" fordulnak — a két legfontosabb, a szülő és a pedagógus azonban a sor végén foglal helyet. A szocialista családi élet kérdéseinek napirenden tartása nem lehet kampányfeladat. Változatlanul nem fő kérdése ez a politikai munkának, de nem is lehet elhanyagolt eleme. Ha e kérdést nem egyes kampánymunkák „kiemelt tartozékának" tartjuk, hanem a folyamatos szemléletformálás szerves részének, akkor társadalmi nevelőmunkánk sokrétű tartalmát olyan újabb elemekkel gazdagítjuk, amelyek elősegítik a csak közösségben boldoguló szocialista emberek táborának növelését. KONCZ JÁNOS Szeged a hazai lapokban 1974/49 KEKES-SZABONE PAPP Jolán: Szakmunkás-bizonyítvánnyal ós szakképesítéssel rendelkező hallkatók a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Felsőoktatási Szemle, november. SZAVAY István: A 10. KlubS'.ulon Szegeden. Foto, november (Kritika. Fényképekkel. 1 PALDY Róbert: Két helyismereti könyv Szegedről. Könyvtáros, november. [Ismertetés Péter László: Szeged utcanevei ős Szeged lrodulmi emlékhelyei című könyveiről.) VEGH Ferenc: Tanulmányok a könyvtári és tájékoztatási munka korszerűsítéséről. Könyvtáros, november. Ilsmcrtetés a szegedi egyetemi könyvtár munkamódszerelt összefoglaló Gépi adatfeldolgozás a könyvtári munkában elmü kiadványról Is.) Korszerű sportcsarnokot avattak Szegeden. Magyar Hírek, nov. a3. IFénykép.i [RACZ Lajos] K. Z.: Hajdúbihari úttörők látogatása a szegedi KlSZ-eseknél. Hajdú-Bihari Napló, nov. 28. |A kéziszerszámgyárban.] Békés megyei nap a szegedi egyetemen. Békés megyei Népújság, nov. 29 1A Békés megyei hallgatók számára.) Szegedi főiskolások Bács-Kiskun megyében. Petőfi Népe. nov. 29. (TAI, Gizella) T G.: Kincskeresőben Szegeden. Szolnok megyei Néplap, nov. 30. Ilntcrtú Hegedűs Andrássul. a tanárképző főiskola igazgatójavai, a Kincskereső című Ifjúsági folyóirat főszerkesztőjével.) FELICE CHILflNTI Giuliano, a bandita A nincsből, a semmiből nőttek ki a monteleprei fiúk. A hatezer lelkes kisvárost körülölelte a nagybirtok. Az iskola elvégzése után — nem is mind járták ki — azonnal rájukszakadt a megélhetés gondja. A felnőttek, akik nem vonultak be, kivitték magukkal a határba a gyerekeiket, mint ahogyan a tővágó kapát is kivitték az öszvéren. A nincsből jött, a semmiből kinőtt monteleprei fiúk akkor kezdték el az életet, amikor körülöttük a világ — úgy látszott — szétesik, és új korszak lép döngve-dübörögve a halódó helyébe. Otthon a sötét nyomor: a tengernyi robotért cserébe éhség, nélkülözés: A nagybirtokon lépten-nyomon puskás-lovas csőszökbe botlottak. Az „uraság", a bérlő jöttére az apa levette sapkáját. Az igazi úr, a herceg csak egy név volt. Egy név, egy porfelhő az autó nyomában, vagy egy lovas társaság városi urakból, hölgyekből a vadnyúlszezonban. Akinek élt Amerikában rokona, az időnként kapott néhány dollárt; azok is jutottak segítséghez, akiknek az amerikai alvilágban élt rokonuk. A polgármester nem számított, a fasiszta alapszerv is csak egy név volt. A hatalom ott, az autó kavarta porfelhőben rejtőzött, azok mögött az Amerikából érkező pénzek mögött, a bérlő meg a csőszök puskái közt. Dörzsölt fiúk lettek a monteleprei srácok, mintha ezer ördög lakozott volna bennük: ezek a gyerekek olyanok voltak, mint a rádióantenna — a világ minden eseményére fogékonyak. Okosak voltak, agyafúrtak, bátrak. Állomásozott Monteleprében egy csendőr főtörzsőrmester is, akit mindenki gyűlölt: bilincsek, behívók, rendőri felügyelet, a tiszteletre méltó társaság „barátainak" kitelepítése. A tiszteletre méltó társaság, vagyis a maffia is egy nagy csődtömeg volt a fiúk szemében. A maffia, melyet a fasizmus elhallgattatott és félreállított, semmilyen lehetőséggel se kecsegtette a felnövekvő fiatalságot. Monteleprének nem volt vakmerő maffiavezére. Azt tudták, hogy Partinicóban, Monrealéban, Alcamóban, Castellammarében, Corleonéban, Borgettóban, Camporealéban ott vannak „urambátyámék", meg a „félelmetes" lovagok. Hallottak róla suttogni. Amikor május 1-én, Santo Crocifisso ünnepén Monrealéban jártak a nagy lóversenyen, a felnőttektől örökölt ősi félelemmel haladtak el bizonyos házak előtt. A Miceli család háza, vagy a Carolina-villa előtt, a város szélén. Am a monteleprei fiúk a maguk módján nőttek föl: nem volt kit tisztelni szülővárosukban. Se dúcét, se királyt, se maffiavezért. A plébános aggódott ezért az okos és elvadult nemzedékért, amely a környező világ minden korlátját, minden törvényét elutasítva akarta megépíteni a maga világát. Különösen egy kis csapat nyugtalanította, az a nyolc-tíz kamasz, akiket gyakran lehetett együtt látni szoros barátságban. Es egyikük — még egészen gyerek — teljesen felnőtt módra gondolkodott, szinte filozofált a világ' dolgairól. A kis Turiddo, Maria Lombardo fia. A plébános elnézte őket, amint vasárnap kettesével-hármasával összekapaszkodva séltágattak. Turidduzzo mindig az élen, és mögötte a többiek: Gasparino Pisciotta, a Badalamenti testvérek, Terranova, Ciccio Mannino, a kis Motisi és a Cucinella meg a Passatempo testvérek. És köztük az ifjabbik Genovesi, a bérlőék fia. Turiddo keveset beszél, mintha inkább csak mérlegelné a szavakat: onnan is adódik a tekintélye a társai előtt, hogy mindig visszafogottan viselkedik, mintha valami feszültséget, ki nem mondott szorongást hordozna magában. A plébános a csúfnevüket is ismerte, ezeket vagy ők adták egymásnak, vagy a családtól örökölték: Turiddo Giulianónak, Maria Lombardo fiának nem volt gúnyneve. Gaspare Pisciottát Sugárkának hívták, így határozott egy vasárnap Turiddo, mert megtetszett neki a szó, és a templom előtt kijelentette: „Sugárkának foglak nevezni". De a városkában továbbra is Aspanónak nevezték Pisciottát, ez a Gaspare szicíliai beceneve. Badalamentit viszont Fehéríenekűnek csúfolták, mint a családját, Terranovát pedig Málészájúnak, mert olyan lassan beszélt, olyan hosszan gondolkodott minden szón, hogy megaludt szájában a tej. Az ideges, nyugtalan Ciccio Manninót, aki verhetetlen volt a futásban, Villámnak nevezték. Aztán volt még Angyalka és Fattyú, meg Bubu; az Amerikai az a fiú volt, akinek apja az Egyesült Államokban élt. Abban a városkában, ahol senkit se találtak, akit tisztelhettek volna, ők, a legerősebb fiúk uralták a terepet; összefogtak, számon tartották őket, A csendőr főtörzs mindig ügyelt rájuk, a plébános igyekezett megnyerni a lelküket. (Folytatjuk.) t 4