Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-14 / 266. szám
/ 98 CSÜTÖRTÖK, 1974. NOVEMBER 14. Sportlétesítmény -társadalmi munkával Felszabadulási Kupa Sz. Dózsa—Bcs. Előre Sp. Ma: Rádió fos sportóra a Sportcsarnokban Ma, csütörtökön délután 14 órától az újszegedi Sportcsarnokban kerül sorra a Magyar Rádió ifjúsági osztályának Belépés nem csak tornacipőben! című műsora. A sportvetélkedőn részt venni szándékozók 14 órától jelentkezhetnek a helyszínen. A műsorban szerepel a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola volt hallgatója válogatott kézi labdakapus Berzsenyi Mária, és egy neves, ötszörös világbanok, férfisportoló is. A versenyzők szellemi és fizikai számokban mérhetik össze tudásukat, illetve ügyességüket Ha sikerül megalkotni közvetlen tevékenységünkkel valamit, legyen az bármi, s létrejötte után rendelkezhetünk is vele, jóleső érzés, öröm tölt el bennünket. Különösen akkor, ha kezünk munkája is segítette, siettette, az új megszületését Nincsenek ezzel másként a SZOTE hallgatói sem. Boldogok, hiszen nemrégen adták át rendeltetésének a Vaspálya utcában elterülő, maguk építette, számukra készült új sportlétesítményt. A vasúti töltés mögötti, egykor elhanyagolt, rendezetlen terepen ma valóságos kis sportparadicsom virágzik; három tenisz-, egy salakos kézilabda-, valamint bitumenes kézi-, és kosárlabdapálya várja a sportolni vágyó orvostanhallgatókat, a SZOTE dolgozóit. Dr. Gáspár Lászlóval, a SZOTE KISZ-titkárával, és a hatodéves medikussal, Békássy Koppánnyal, a napokban „Kiváló Ifjúsági Vezető"-kitüntetéssel jutalmazott sportfelelőssel a közel kétmillió forintot érő létesítmény létrehozásának körülményeiről beszélgettünk. — Nem ment máról holnapra — emlékezett a régmúlt kezdetre Békássy Koppány. — Két és fél éve, 1972 tavaszán láttunk munkához. Azóta a hallgatók, a segítségünkre siető vállalatok, üzemek dolgozói nagyon sokat tevékenykedtek társadalmi munkában, több mint 30 ezer órát! Az olajosoktól például ingyen kaptuk a gépeket a tereprendezéshez; a MÁV Távközlési és biztosító berendezési-fenntartási főnöksége a vasipari munkákat, a vízvezetékek fektetését, a pálya bekerítését vállalta: az Aszfaltútépítő Vállalattól jutányos áron kaptuk a bitument, megcsinálták a pályákat. — Birtokunkba vettük ugyan, de jelenlegi állapotában korántsem mondható befejezettnek — vette át a szót dr. Gáspár László. — Készül a füves labdarúgópálya, szeretnénk az igényeknek megfelelő öltözőket, zuhanyozókat, szertárakat, csónaktárolót építeni —, Olimpia 1980: Moszkva Megszületett — mint ismeretes — a nagy érdeklődéssel várt döntés, a NOB jubileumi, 75. bécsi ülésén: az 1980-as olimpiát Moszkva rendezi. Hat év múlva tehát először gyülekezik majd szocialista ország fővárosában a világ sportoló ifjúsága. Moszkvát mindenekelőtt a tapasztalat teszi kiváltképp alkalmassá az olimpia megrendezésére. A bajnoki tornákra idén nyáron vagy 10 000 versenyző sereglett fel a fővárosba, és 25 találkozón nem kevesebb, mint húsz világ-, 19 Európa- és 35 szovjet rekordot döntött meg. Az elmúlt tíz évben Moszkva tizenkét világ-, illetve Európa-bajnokság színhelye volt. Röplabda-, torna- és öttusabajnokság, lövész-, hoki-, boksz-, kosárlabda-, evezős-, súlyemelő- és kajak-kenu bajnokságé. A Főiskolás Világbajnokság igazi olimpiai előkostoló volt. Moszkva 70 stadionjával, 6 sportpalotájával, 26 uszodájával, 1500 tornacsarnokával a világ legnagyobb sportvárosa! A központi városfejlesztés a Béke sugárútra fedett sportkombinátot tervez. A maga nemében szinte páratlan létesítmény közepén futballpálya lesz, 40 000— 50 000-res lelátóval. Ami szokatlan: az aréna pár óra alatt nézőterestől hórom, négy, vagy hat cikkelyre forgatható szét — például vívó-, boksz-, vagy röplabdaharmadra. Ezt úgy kell érteni, hogy az egyikből a másikba egyetlen hangfoszlány sem szűrődik át. Alak váltó stadion: más formát ölt a futballhoz, mint mikor a fenti módon tagozatokra válik, vagy amikor gyorskorcsolyához idomul. Az újságírók mindent megkapnak, mi szemük-szájuk ingere — beleértve egy előhívó laboratóriumot is. Az egyetlen „hiányosság" az, hogy Moszkva környékén nem lehet vitorlázni. Ez viszont nem kivételes eset az olimpiák történetében. Az utóbbi négy olimpia közül háromnál nem a gazdavárosban álltak rajthoz a hajók, hanem valahol messzebb. A vitorlásoknak otthont nyújthatna az észt főváros, Tallinn, ahol már hozzászoktak a nemzetközi és szovjet összszövetségi versenyekhez. Az Olimpiai Falut a tervek szerint Moszkva mellett, Izmajlovóban építik fel. Zöldnegyed, tágas környék és egy tó. Könnyű a közlekedés a városközpontba. A falut 15 000 fő számára tervezik. Képzeljük el, hogy IC 000 ember egyszerre akar vacsorázni! Az Olimpiai Faluban épülő szállodaegyüttes vendégei megtehetik, hiszen az öt, 2000 személyes étterem modern berendezésű konyhái minden fennakadás nélkül elláthatnak majd ennyi embert A 15 hektáron épülő szállodasor harmonikusan illeszkedik a táj szépségébe. Az öt, egyenként 2000 vendég befogadására alkalmas szállodához modern autóút vezet tükör sima felületű tavakicai tarkított zöldövezetben. A kocsi parkolóhelyeket zöldövezet választja el az épületektől, amelyek egyenként 60 autóbusz és 260 személygépkocsi befogadására alkalmasak. Ezenkívül a közeli országút mellett több mint ezer parkolóhely lesz. A szállodakomplexum négy 27 és egy 20 emeletes épületből áll. Az alagsorban élelmiszer-feldolgozó üzem, és egy 10 000-res telefonközpont kap helyet. A tervezők a szórakoztatásról sem feledkeztek meg. Az öt épület középpontjában készül az ezer férőhelyes mozi és koncertterem. Moszkva hoteljei is felkészülnek az olimpiára érkező turisták fogadására. A Rosszija — jelenleg a főváros legnagyobb szállodája — 5300 vendéget láthat el. A központi városterv értelmében a hotelhálózat egykét éven belül jelentősen bővül. A Moszkva Szállóhoz (a belvárosban) éppen most toldanak egy szárnyat Űj szállodát terveznek a vnukovói repülőtérre, egy 33 emeletes szálloda falait pedig ezekben a hetekben húzzák fel a Lenin-sugárúton. hogy csak egy pár, később megvalósítandót említsek. Távlati tervünk — helyük is ki van jelölve —, hogy tornatermet és kisméretű uszodát is építünk. Reméljük, valóra válthatjuk reális, a város érdekeit is szolgáló elképzeléseinket. — A végzett társadalmi munka mindenképpen dicséretes, elismerésre méltó, de csak ez kevés lett volna a sportkombinát megépítéséhez. Anyagi támogatást kiktől kaptak? — Több forrásunk is volt, ami természetesen elengedhetetlen egy ilyen létesítmény kivitelezéséhez — jegyezte meg a KISZ-titkár.— Elsősorbán az egyetemtől kaptunk nagy segítséget, mind anyagiakban, mind erkölcsiekben. Igen jelentősen támogatta munkánkat a városi tanács is, félmillió forintot adott a pályák építésére. Ezenkívül a bontásra ítélt házak használható anyagaiból is sokat kaptunk beépítésre. A minisztériumtól évenként 200 ezer forintot kapunk tömegsportra, amit szintén megfelelően felhasználunk. — Valami módon megoldjuk a pályák világítását is — magyarázta a mindenre gondoló sportfelelős. —Nagy hasznát látnánk, különösen ősszel és tavasszal, amikor korábban sötétedik. Ha az időjárás is engedi, a délutáni órák után nem volna akadálya a különböző pályák látogatásának. A hallgatók bizonyára élnek is a lehetőséggel. Sokat segítene rajtunk, ha a Kossuth Lajos sugárút rendezése folytán kiemelt, feleslegessé vált villanyoszlopokból kaphatnánk valami úton-módon — mosolyodott el nem minden célzás nélkül. — Kik használhatják a pályákat? — Á SZOTE Lendületsporttelepe, így természetesen az orvostanhallgatóké és az egyetem dolgozóié. Mindenképpen szeretnénk megóvni a bérbeadástól! Ez nem jelenti viszont, hogy egy-egy alkalomra, valamilyen sportrendezvény céljaira nem adnánk kölcsön. Sőt, arra is gondoltunk, hogy az üzemek fiataljaival sportvetélkedőket rendezünk majd, a különböző sportágakban. A létesítmény adta lehetőségeket kihasználva, szeretnénk kapcsolatainkat bővíteni a sport területén is — mondta dr. Gáspár László. • A széles körű összefogás, a tennivágyás nagyszerű eredményeként új sportteleppel gazdagodott Szeged városa. Figyelemre méltó ez annál is inkább, mert az ország egyetemeit, főiskoláit tekintve, hasonló máshol még nincs, ez az első ilyen jellegű sportlétesítmény. A SZOTE fiataljainak úttörő kezdeményezése, további törekvéseik, remélhetőleg ezután is megértő támogatásra találnak. Gyűrkl Ernő 3:2 (1:2) Szeged, Dózsa-pálya, 200 néző. Vezette: Asztalos. Sz. Dózsa: Bánfi I. (Újhelyi) — Szalai, Emődi, Pócsik, Nagy — Pikó, Vörös, Bíró (Bánfi II.) — Nyári, Csomor, Héger dr. Békéscsaba: Tasnádi -Paróczai, Kerekes, Vágási (Lengyel), Schneider — Zilbauer (Moós), Dávid, Erős — Királyvári, Németh, Pogács. A Dózsa kezdett jobban, több veszélyes támadást is vezetett, de a 10. percben mégis a hazaiak kaptak gólt. A kaputól mintegy húsz méterre szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Míg a sorfal Dávidra figyelt, addig Schneider a meglepett Bánfi mellett a hálóba lőtt, 0:1. A 18. percben egyenlítettek a hazaiak: a csabai védők a tizenhatoson belül nem tudtak felszabadítani, Nyári elé került a labda, aki hét méterről, nagy nyugalommal a bal alsó sarokba lőtt, 1:1. Két perc múlva Zilbauer a jobb oldalon vitte fel a labdát, átívelt a túlsó oldalra Erőseié, aki egy csel után a tizenhatosjói kapura lőtt, a labda a vetődő Bánfi kezét érintve jutott a jobb sarokba, 1:2. Szünet után hosszú percekig eseménytelen mezőnyjáték folyt a pályán. A 78. percben a balhátvéd Nagy tört előre, az alapvonal közeléből élesen középre adott, a berobbanó Nyári a kivetődő Tasnádi fölött mesterien a kapu jobb oldalába emelt, 2:2. A 84. percben a vendégek térfelén Bánfi II. vezetgette a labdát, harminc méterről lőtt, a jól eltalált labda az elmélázó, későn vetődő Tasnádi kezét érintve a kapu bal oldalába hullt, 3:2. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a Dózsa végig egyenrangú ellenfele volt az NB l-es csabaiaknak. A kemény belemenésektől tarkított találkozón a vendégek csalódást keltettek. Jó: Emődi, Pikó, Nyári, illetve Schneider, Németh, Királyvári SZEOL—Gyula 3:1 (0:1) Gyula, 300 néző? Vezette: Füzessy. SZEOL: Bencze — Hevesi, Bánfalvi dr., Kozma III., Kisjuhász — Mészár, Varga, Hojszák (Birinyi) — Török (Jernei), Vass, Antal. Meglepetésre a hazaiak kezdtek jobban, egymásután vezették veszélyes támadásaikat Ennek eredményeként a 20. percben Tóth fejese jutott a hálóba. 0:1. Öt perccel később a hazaiak balszélsője az üres kapuba sem tudott betalálni. Szünet után az 55. percben egyenlített a szegedi csapat. A csereként beállt Birinyi lövése talált utat a jobb sarokba, 1:1. A 68. peneben Antal használta ki az egyik hazai védő durva hibáját, és a tehetetlen Vörös mellett a hálóba lőtt, 2:1. Befejezés előtt hat perccel Mészár ívelt középre, labdáját Vass közelről a hálóba vágta, 3:1. Hatvan percig meglepően jól játszottak a hazaiak. Ezt követően kidomborodott a SZEOL nagyobb rutinja, jobb erőnléte, s végeredményben biztosan győzött. Jó: Bánfalvi dr., Kozma III., Mészár, illetve Vörös, Ótott. Bcs. VTSK—SZVSE 1:0 (0:0) Szeged, 50 néző. Vezette: Nyári. SZVSE: Bólya — Hajdú, Terhes I., Kovács M., Terhes II., Tímár (Herold), Takó, Róth (Kovács S.), Tóth, Sándor. Az első játékrészben többnyire eseménytelen csapkodás folyt, a kapuk elvétve kerültek veszélybe. A 35. percben Horváth 15 méteres lövése zúgott el a bal kapufa mellett, majd a szünet előtti percben Zahorán átadását a fedezetlenül maradt Turcsek kapta, de a csatár az ötösön lyukat rúgott. A második félidő már jóval élénkebb játékot hozott. Az 5a percben szögletrűgás után Soós a kapu torkából a bal oldali léc mellé bombázott. Mindkét oldalon több helyzet maradt kihasználatlanul, míg a 74. percben Palotai 25 méteres lövése Bolyát meglepte, s a labda a bal kapufa mellett a hálóba vágódott, 1:0. A hátralevő időben a Vasutas irányított, mezőnyfölényben játszott, de körülményes csatárai nem jelentettek különösebb veszélyt Gulyás kapujára. Jók: Zahorán, Soós, Bunda, illetve Terhes I., Sándor, Hon* váth. Munkaalkalmak JO KERESETI LEHETŐSÉG: Férfi kocsikísérőket felveszünk, teljesítménybérezés mellett. Munkaruhát 8 havonként biztosítunk. Közeli helységekből útiköltséget térítünk. Jelentkezés: FOSZÉKTnök, szeged, Mcros u. 28. szállítási csoport. A TAURUS Gumigyár TRANZIT-kirendcltsége felvételre keres: kezdő és gyakorlattal] rendelkező adminisztrátorokat, szállítómunkásokat és targoncavezetőket. Jelentkezés: TAURUS GUMIGYÁR. Szeged, munkaiig1 ' osztály, 6701. Budapesti út 4. A Szegedi Ruhagyár varrodai üzemébe felvesz női és fér' munkavállalókat. Varrni nem tudókat betanítjuk. Felveszünk még lakatosokat, valamint 1 f'' konyhalányi, szakképzett óvónőt es takarítónőket. Jelentkezés a vállalat muukaerő-gazdálkodásán. Szegedi Ruhagyár felvesz szabászat! üzemébe terítő, számozó munkakörbe uöl dolgozókat, darabolói munkakörbe férfi dolezókat. valamint raktári segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodásán. DEFAG Falemezüzeme; felvesz férfi és női dolgozókat betanított én segédmunkási munkakörbe. Felvétel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Jelentkezés : Szeged, Budapesti út L sz. Munkaügyi csoport. a Felvételre keresünk azonnali belépéssel lakatos szakmunkásokat. portást (lehet nyugdíjas is), valamint gépi munkára női és férfi betanított munkásokat. Kéziszerszámgyár, Szeged, Rigó u 38., munkaügyi csoport. A Szegedi Közlekedési Vállalat felvesz elektroműszerészt és villanyszerelőket közúti fedezőjelzők Javítására, valamint pályamunkásokat kiemelt bérezéssel. Jelentkezni lehet: munkaügyi csoportnál, Külső Puls u. &> (Rófcusi-pu.-náU Közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkező munkavállalót keres munka- és ílzemszervezől munkakörbe, valamint könyvelőt és gépírót alkalmaz azonnali belépéssel a DÉLTEX Vállalat. Jelentkezni lehet: Szeged, Vám tér 6. Magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt és egy fő géplakatost felveszünk. Gumiés Műanyag Ipari Szövetkezet, Szeged, Körtöltés u. 35. Nemzeti Színház fűtőt, takarítónőt és díszítői munkakörbe férfi munkavállalókat felvesz. A Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat, szeged. Tavasz utcai telepére felvesz vizsgával és gyakorlattal rendelkező nyugdíjas, vállalati munkavédelmi felelőst napi 4 órára. Fiatal közgazdasági technikumot végzett munkaerőt felveszünk. Jelentkezni: Szegcdi Mérlegkészítő Isz, Szeged, Festő u. I. sz. 8-tól 15 óráig. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat egy fő tehergépkocsivezetőt vesz fel, továbbá felvételt hirdet kedvező munkafeltételek mellett, lérítésnélküli (ingyenes) étkezés biztosításával, valamint továbbtanulás) lehetőséggel (2 éven belüli szakmunkásbizonyítvány), az alábbi munkakörökbe: szakács, bet. szakács, italmérő, vendéglátó eladó, konyhai segédmunkás. — Munkaidő heti 44 óra! A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező pénzügyi előadót, valamint gépírót. Jelentkezni lehet pénzügyi osztályvezetőnél. (Szeged, Honvéd tér 5/B) A József Attila Tudományegyetem kollégiumába gondnoki munkakör ellátására férfi munkavállalót keres, valamint takarítónőket és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezni: Dugonics tér 13., n. em. 16. sz. ' A JATE AUam- és Jogtudományi Kara takarítónőket keres. Jelentkezés a dékáni hivatalban (Lenin krt. 54. sz.), mindennap reggel 9-től délután 16 óráig. Szervező közgazdászt felvesz kutatóintézet. Pályázatokat közgazdasági egyetemi vagy felsőfokú számviteli-pénzügyi képesítésű, gyakorlattal rendelkező szakemberek részéről, rövid életrajz csatolásával várunk — ,Január 350 724" jeligérc a Hirdetőbe. Konybalányokat. takarítókat vesz fel a Tanárképző Főiskola. Jelentkezés a gazdasági igazgatóságon. Szegedi Kazánjavitó ISZ felvételre keres lakatos, hegesztő, víz- és gázszerelő szakmunkásokat. segédmunkásokat, valamint anyagbeszerzőt. Jelentkezés: Szeged, Dorozsmai út & szám alatt. A Hungária Vállalat felvesz vendéglátóipar! eladókat, kézilányokat, mosogatót, takarítókat, férfi segédmunkást, hidegkonyhást, cukrászt, számlázót. Jelentkezés a Royal munkaügyön. Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező autó-motor szerelöt (diesel, benzin állomány), azonnali belépéssel. Bérezés megegvezés szerint. Jelentkezés: Szeged Járási Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Tolbuhin tér 12. Gép- és gyorsíró adminisztrátort, műszaki rajzolöt alkalmaz a Gabonatermesztési Kutató Intézet. Jelentkezés személyesen, Alsó Kikötő sor 5. sz. alatt. Üzletkötői munkakörbe érettségizett munkavállalókat felveszünk. Jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Jelentkezés önéletrajzzal az Állami Biztositó Szeged Városi Fiókjánál, Szeged, Takaréktár u. 7. A JATE Füvészkertje férfi és női betanított, illetve szakmunkásokat alkalmaz. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. JATE Növénytani Tanszék, szeged, Táncsics Mihály u. 2. I. Takarítónőt keres felvételre a Juhász Gyula Művelődési Központ azonnali belépéssel. Jelentkezés Vörösmarty u. 5. Államháztartási könyvelésben jártas gondnokot alkalmaz a Kőrössy József Közgazdasági Szakközépiskola (Szeged, Tanácsköztársaság útja 14.) A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: munkaügyi előadó, munkaszervező, elszámoltató, SZTK-ügyintéző, bérelszámoló, szállítási előadó, könyvelő, gépkönyveid és tervelőadó. Jelentkezni lehet személyesen vállalatunk személyzeti osztályán (Szeged, Honvéd tér S/B.)