Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

fmtíouur. m november m, 5 A

felszabadulás, a felszabadítás a legnagyobb sorsforduló volt népünk éleiében. Szegeddel kezdtük, a megye városaival folytattuk, s most végigkísérjük az ország többi városainak történetevei. Debrecennek öt éve új címere van. A címeren napba néző főnixmadár áll, kiterjesztett szárnyakkal, tollai között lángcsóva piroslik: a várost történelmének bat évszázada alatt sokszor pusztította tűz, de mindig volt erő, amely hamvaiból újjáépítette. S ez az erő akkor vált igazán naggyá, amikor a világháború után a romokból kellelt újjászületnie. A mesebeli madár nyitott könyv lapjain áll: Debrecen ősi iskolaváros, a Tiszántúl kulturális életének szíve. A címer alsó mezőjében piros színű fogaskerék van, egyszerű, sima gépalkatrész, ami nélkül bárhol is nehezen menne a munka. Ahogy az ország ipara megérezné, ha a debreceni gyárak nem termelnének. Az utóbbi harminc esztendő debreceni krónikájában ez jelenti a legnagyobb változást. A hatalmas, 446 négyzetkilométer területű várost korábban főként a mezőgazdasági termelés jellemezte, gyára alig volt. Ma a 179 ezer lakosból 42 ezer ipari vagy építőipari munkás. Húsz nagyüzem és számos közép- és kisvállalat foglalkoztatja a dolgozók döntő többségét, bár a hat termelőszövetkezet, s az ország harmadik legnagyobb almatermelő gazdasága, a Debreceni Állami Gazdaság szerepe sem jelentéktelen. A város liárom egyetemére és három főiskolájába Északkelet-Magyarország egészéből és az ország más területeiről is jönnek a fiatalok. Az MTA Atommagkutató Intézetében Tilágszerte figyelemmel kísért tudományos munka folyik. A Debrecenbe látogató idegent a fürdő gyógyhatású vize csábítja, s Nagyerdő nyugalma, a parkok, szökőkutak üdítő látványa, a Déri Múzeum kincsei, Medgyessy Ferenc nagyságot és szépséget sugárzó szobrai. Látványnak is szép, ahogy a régi utcák mellett, az alacsony, jellegzetes debreceni házak szomszédságában égnek emelkednek a korszerű, magas épületek. S

étáljunk Debrecenben. Bízzunk benne, hogy nem fúj északkeleti szél, mert ez itt mindig nagyon hideg, s a páratlanul széles főutcán akadálytalanul süvít a nagyállomástól a nagytemplomig. Debrecenben szeretik jelzőként a „nagy"-ot. Talán azért, mert itt sok mindennel takarékoskodtak hajdan az emberek, de hely az volt bőven, sem hegy, sem folyó nem szorította korlátok közé a város terjeszkedését. Az állomás épülete sem magasba tör, inkább hosszában terjeszkedik, még tornyocska sincs rajta, ahogy elődjén volt. Az igazi elnök A régi állomás. 1944 őszén öszszeroskadt, romos épületként fogadta a felszabadulást. Vasúti szerelvények helyett roncsok hevertek az elgörbült síneken, s összetört mozdonyok borították a vagongyár udvarát is. A visszavonuló németek alapos munkát végeztek. Gondosan elégették annak a hatvankét embernek a ruháját, iratait is, akiket október 13-án Debrecen határában gyilkoltak meg, és aláaknázták valamennyi debreceni üzemet. A vagongyárat felrobbantották, tűz martalékává tették az Istvánmalmot, a silóban Debrecen lakosságának négyhónapi kenyérnekvalójával, s csak az ott dolgozók talpraesett bátorsága mentette meg a hasonló sorstól a villanygyárat, a város életének szívét is. Talán tudták, talán csak sejtették, hogy Malinovszkij marsall milyen utasítást kapott a vezérkartól: október 19-én foglalják el Debrecent. Elfoglalták. Délelőtt egy géppisztolyos szovjet katona ért el a város keleti részén levő villanygyár kapujához. A kapualjban valami ketyegett, a katona egy sorozatot eresztett, az akkoriban még szokatlan és nyilván ijesztő blokkolóóra szerkezetébe. Az óra megállt: 11 óra 11 percet mutatott. A városháza tekintélyes régi épület, tömör és erős, mint a debreceni házak. Délután 3-kor már itt voltak a szovjet csapatok, felszabadult a város. Ahol a harcok során elesett hősi halottakat ideiglenes sírba helyezték, most Pátzay Pál szobra hirdeti „Debrecen népe jövendőjével köszönti felszabadulását." A város központjából sokfelé ágaznak el széles, egyenes utcák, munkakezdéskor emberek ezrei sietnek, ki erre, kí arra, a nagytemplom órájára vetnek futó pillantást, el ne késsenek, Debrecenben az a „hivatalos idő". A templom előtt Kossuth szobra efl, kedves anekdota fűződik bozZsigmond király 1361-ben adományozott városi rangot a hat kis faluból egybeépült városnak. Debrecent a történelem avatta igazán várossá, a magyar nép életének sorsfordulói, amelyek kétszer is a kormány székhelyévé tették, s mindig olyankor, amikor döntő szót kellett kimondani. A város életének nagy fordulója pedig 1944. október 19-én köszöntött be, amikor a városházánál megjelentek az első szovjet katonák. A legnagyobb üzem: a Magyar Gördülőcsapágy Müvek zá, harminc évvel ezelöttről. Egy alkalommal Dálnoki Miklós Bélát, az Ideiglenes Kormány elnökét az őrt álló szovjet katona nem ismerte fel, s nem akarta beengedni az Aranybikába, ahol a szövetséges ellenőrző bizottság tagjai tartózkodtak. A kormányfő ingerülten bizonygatta, hogy ő az elnök, mire a katona csak a fejét rázta, s a szoborra mutatott: az az igazi elnök. Pedig 1944. deceipber 21-én valóban Dálnoki Miklós Bélát választották meg az Ideiglenes Kormány elnökévé. S hogy ez Debrecenben történt, abban van is Kossuthnak némi szerepe. Magyarország felszabadításának kezdetén Moszkvában tanácskoztak arról szovjet vezetők és a magyar megbízottak, hol legyen a megalakítandó kormány székhelye. Szeged és Debrecen jöhetett számításba, a már felszabadult legnagyobb városok. Egy résztvevő visszaemlékezése szerint vita közben egyszer csak megszólalt a szovjet külügyi népbiztos, Molotov: „Ha jól emlékszem, Kossuth Lajos 1849-ben Debrecenben tette meg a függetlenségi nyilatkozatot, és itt detronizálta a Habsburg-dinasztiát. Anélkül, hogy a magam részéről befolyásolni akarnám az urakat, úgy gondolom, hogy ebből a szempontból Debrecen sokkal alkalmasabb lesz a kormány székhelyéül ..." Az érvelés döntő volt. december közepén Debrecenből indult útnak tizenkilenc szovjet katonai teherautó, hogy a felszabadított országrész városaiból és falvaiból Debrecenbe hozza az ideiglenes országgyűlésbe megválasztott képviselőket. A „fővárosban" akkorra már megindult az élet, az emberek bátorságot nyerve kezdtek viszszaköltözni a tanyákról, környező falvakból. Az első kenyérjegy kiosztásakor már 36 ezer lakosa volt a városnak, még mindig kilencvenezerrel kevesebb, mint a háború előtt. De nem is volt mindenkinek hova hazatérni, tizenegyezer ház rongálódott meg, közülük sokat helyreállítani sem volt érdemes. A szovjet városparancsnok és a magyar városi vezetők naponta vívták meg nehéz küzdelmüket azért, hogy mindenkinek legalább egy tányérnyi étel jusson. De volt villany és víz, november végén megindult a villamosforgalom, a gyárakban a munkások a roncsokból varázsoltak használható gépeket, s a városi nyomdában egy szovjet katona könnyes szemmel szívta tüdejébe az ismert óiomszagot — magyar kollégáival együtt készítették el az első arosa—aaas/aí szótárt. Novesnbetf 15-én megjelent a Kommunista Párt újságja, a Néplap, s mire decemberben megérkeztek az Ideiglenes Nemzetgyűlés szervezői, már a patinás szálloda, az Aranybika is vendégeket fogadott. A Nagytemplom mögött, az ősi református kollégium ma furcsán kedves határkövet jelent a múlt és jelen között. A mellette húzódó utca egyik oldalán parányi ablakú földszintes házak guggolnak — közülük egyikben lakott Csokonai Vitéz Mihály —, a másik oldalon tízemeletes, vadonatúj házsor emelkedik, határát vonva az idén átadott új lakótelepnek. 1944. december 21-én a kollégium oratóriumában ugyanilyen határozott vonalat húztak a történelem korszakai között. Szabad, független, demokratikus Magyarországot akarunk — ebben summázódik az Ideiglenes Nemzetgyűlés nyilatkozata —, amely haladék nélkül megszakít minden kapcsolatot a fasiszta Németországgal. Kétszázharminc képiflselő együtt énekelte a Szózatot, de már akkor erős volt a hit, hogy ebben az országban többé nemcsak halni, hanem valóbalí élni is lehet. A kétszeri főváros A Kossuth Lajos utcán, a Csokonai Színház mellett áll az épület, amelyben az Ideiglenes Kormány tagjai dolgoztak. Ma a II. kerületi hivatalon kívül számos intézmény, szervezet, vállalati központ kapott itt helyet, naponta százak koptatják a lépcsőt, amelyen valamikor miniszterek jártak. Aligha akad valaki, aki tudná, a szoba, ahova ügyét intézni bekopogtat, melyik minisztériumé volt, harminc évvel ezelőtt. Pedig innen indult útnak a külügyminiszter Moszkvába, hogy a fegyverszünetről tárgyaljon. Itt hoztak rendeletet arról, hogy az állami hivatalok nevében többé ne szerepeljen a „királyi" sző, és itt szülelett meg a 600/1945. számú kormányrendelet, az ezer éve várt földreform. A dátum rajta: március 15. Debrecen a történelem során kétszer volt főváros. 1849-ben tragikus események fosztották meg ettől a címétől, 1945 áprilisában a város lakói örömmel búcsúztatták a különvonatot, amelyik Budapestre vitte a kormány tagjait. Felszabadult az ország, s ez Debrecennek is mindennél többet jelentett! Nagy gyárak a „ nagy faluban " A felszabadulás harmincadik évfordulóján sok vendége volt a városnak. A testvérvárosok küldöttei jöttek el ismerkedni, a baráti szálakat még szorosabbra fűzni. A hazaiak örömmel dicsekedtek, mert van is mivel. A három évtized csodákat termett. Hiszen ki merte volna hinni, hogy a hajdani huszárlaktanyából gördülőcsapágy-gyárat lehet létesíteni, s ez a kezdetben szedett-vedett üzem, hatalmas gyárrá növi ki magát, úgyannyira, hpgy — vidéki városról lévén szó, ez sem közömbös — az egész magyar csapágygyártás központjává válik. Ez a jelen, s a jövőt a gyár most folyó, 2,8 milliárdos rekonstrukciója sejteti. Néhány, varráshoz értő bátor emberből alakult az az üzem, amely ma az ország legnagyobb női konfekció gyára. A BIOGAL Gyógyszergyár a város szélén, a homokon épült, az itt gyártott antibiotikumok nélkül megállna a gyógyítómunka az országban. A / MEDICOR Művek debreceni orvosiműszergyárának termékeit tengeren túlon is ismerik, a műanyag gyárban készített csövek nélkülözhetetlenek az öntözéshez. S pulykakakast venni manapság az egész világból járnak a Debreceni Barcimfifeldolgozó Vállalathoz. És a Iklocly János felvételei üyea a Nagyteasploas tornyából a Vörös Hadsereg ntja legújabbak: a konzervgyár, a házgyár. December 20-án pedig ismét gyáravatás lesz: iskolai taneszközöket gyártanak a jövőben Debrecenben is. Hogy mit jelent mindez a város életében? Tudják jól azok az asszonyok, akik még tizenöt évvel ezelőtt is hónapokig vártak munkalehetőségre, de érzi minden debreceni. Így lett igazi várossá a hajdani „nagy falu". Hogy ma már a kereső lakosságnak több mint fele „nagy" gyárban dolgozik. A nagyvárosnak persze a gondjai is nagyobbak, ebben Debrecen sem különbözik másoktól. Évente csaknem négyezerrel nő a lakosság száma — az ötödik ötéves terv készítése során már 200 ezerrel számolnak —, s bármilyen sok új ház épül, kevés a lakás. Kevés az óvoda, igaz ezen sokat enyhített az az akció, amelyet négy évvel ezelőtt indítottak el: a munkahelyek hozzájárulása csaknem megduplázta a negyedik ötéves tervben eredetileg szereplő óvodai számokat, de ebben a városban gyerek is több születik, mint az ország más vidékein. A népdallal ellentétben, Debrecennek nincs vize, a Keleti-főcsatorna vizének bevezetése is csak enyhít a gondon, de nem oldja meg a problémát. A régi villamosvonalak helyét egyremásra foglalják el az autóbuszjáratok — a város új szerkezetének megfelelően, de hát itt is mindig kevés a busz. S a boszszankodás óráiban a város lakói néha még arról is elfeledkeznek, hogy a lelkük mélyén őszintén szeretik Debrecent. De ez csak néhány percig, legfeljebb- óráig tart. Amikor végigmennek a Vörös Hadsereg útján, nézik az önfeledten sétáló fiatal párokat, a hársfákkal szegélyezett Simonyi úton, még azon sem bosszankodnak, hogy ismét bontják az utat. Inkább azon tűnődnek, vajon melyik egyetemre járnak ezek a fiatalok: tanárok lesznek, orvosok vagy agrármérnökök, építészek vagy népművelök. De az is lehet, hogy a zeneművészeli főiskola most átadott gyönyörű új épületében készülnek arra, hogy majd gyerekek lelkébe ültessék el a muzsika szeretetét. Hiszen Debrecen ma is, sőt egyre inkább iskolaváros, és az itt tanuló fiatalok révén is, ha akarja, ha nem, állandóan benne lüktet az ország vérkeringésében. Vannak, akik azt hiszik, Debrecen a maradiság városa, nagyot tévednek. A költő a „maradandóság" városának nevezte, s ez ellen nem is tiltakozik egyetlen debreceni sem. Az igaz értékeket megőrizni nemes feladat, a harminc év előtt, innen indult úton megmaradni, azon előrehaladni a legszebb kötelesség Debrecenben. Sí AGY ZSUZSA