Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-09 / 262. szám

SZOMBAT, 1974. NOVEMBER «. Befejeződött a VIII. ütem Somogyi Károlyné felvétele Befejezték Szegeden Tarján városrész VIII. üteme lakóházainak építését, mindössze a tömb közepére tervezett gyermekintézményeket kell még felépíteni a Dél-magyarországi Építő Vállalatnak. A tervezett 6 ezer lakásból eddig ötezer készült el, s mór közel 20 ezer ember lakik Tarjánban. A lakásépítkezésnek a házgyári panelek alkalmazása adott nagy lendületet. Ezekből Tarjánban és Odesszában évente mintegy két és fél ezer lakást állítanak össze. A DÉLÉP munkásai jelenleg már a felsővárosi l-es ütem tíz- és négyemeletes lakóházait építik, közelednek a Nagykörút felé. Felvételünkön: A VIII. ütem legutolsó háza legutolsó elemeinek egyikét emelik a helyére, daruval. Az elsők között vették számításba A tapasztalatok sokfélék. Többen azt tartják, ritkán mondanak jót az emberről, a háta mögött. Persze nem kicsi azoknak a tábora sem, akik cáfolják ezt. Jómagam a legvegyesebb érzelmeket tartogatom az efféle dolgok iránt. Mégis a DÉMÁSZ szegedi üzemigazgatóságán nagyon meglepődtem. Régen hallottam annyi jót kollegáktól, mint amit Gyurik Sándornérói elmondtak. — Ha minden fiatal ilyen lenne ... Szerény, csendes, végtelenül szorgalmas ... Minden társadalmi munkában, megmozdulásban ott van ... Rendkívül igyekvő, érdeklődő, tájékozott... Kollegái szeretik ... A pártépítésnél az elsők között vettük számításba... Az egyöntetű vélemény kíváncsivá tett. Azonban hosszú ideig váratott magára a találkozás, Gyurikné kórházban volt. * Az elmondottakból valami azért kirajzolódott egyéniségéből, munkájáról. Igaz, minden ilyen vélekedés eléggé mozaikszerű, hézasgos képet ad. Annyit megtudtam, hogy érettségi után került az üzembe, ott tanulta ki a szakmát jeles bizonyítvánnyal, majd megszerezte a villamosipari technikumi szakképzettséget. A vállalat egyik legjobb elektronikai műszerésze. Boldog volt, amikor tavaly a DÉMÁSZtól munkáslakást kapott, s nagyon örült most ősszel, mikor felvették a pártba. •r Fekete haj, mosolygós arc, kedves modor. Ezek voltak első benyomásaim, amikor Tarjánban, lakásán felkerestem. Persze egy 26 éves aszszony portréjához mindez kevés. Zúgott a mosógép, éppen nagymosás közben zavartam. A nap pedig, a novembert meghazudtolva, teleszórta sugaraival a szobát. A lakás egyszerűen berendezve, a polcokon sok könyv s ahogy tekintetem arra tévedt, megjegyezte: — Nehogy azt higgye, hogy mind elolvastam. — Már másoknak is mondtam, azzal hogy a párt tagja lettem, tudom, a felelősségem is nagyobb. Akár a munkám, környezetem, de minden iránt. Nem dicsekvésképpen mondom, munkámmal, teljesítményemmel eddig is meg voltak elégedve. Ügy érzem, már nem tudok jobban dolgozni, de... Itt egy pillanatra megállt. Aztán elkezdett beszélni az emberékről, a munkahelyi légkörről, fegyelemről, üzemi demokráciáról, munkásműveltségről. Kiragadva címszavaknak tűnnek, persze életünk porondján olyan építőkockái hétköznapjainknak, amelyek nélkül egyéneknek, csoportoknak nagyon nehéz együttműködni, dolgozni. Néhány'tucat mondatból megsejtettem valamit egy közösség életéről, megtudtam azt, miképp lehet egy felelőtlen mozdulattal a másik munkáját is elrontani. Gyurik Sándorné sok történetet mesélt. Az elektronikában járatlannak a szakmai rész idegenül hangzik. Dc annyit megértettem, hogy ahol 5 dolgozik, ott is minden egymásra épül, ha valaki felelőtlenül csinál meg valamit, az a másik teljesítményén is meglátszik. * — Mindig megmondta, ha valami nem tetszett? — kérdeztem. — Igen, de ez nem olyan egyszerű. A fogyasztómérők beszabályozását csináloim Több lépcsőt megjár a munkadarab, amíg hozzám ér. Előfordul természetesen, hogy selejtesen került az én asztalomra a műszer. Szóltam azért, akinek kellett, aki hibás volt. Sírással válaszolt, vagy megsértődött. Tudom, beteges érzékenységgel vagy cinizmussal nem lehet eredményt elérni. Szót. kell érteni, sok minden a szavakon múlik, meg a felelősségen. Az az elvem, ha úgy érzem, igazam van, meg kell mondani bárkinek, ha valami nem tetszik. — Nem túlságosan hoszszú időre van szükségük egyeseknek, hogy szót kérjenek? • — Lehet. Mindenesetre nagyon jól tudom, a tájékozottság, szakmai, politikai műveltség fontos dolog, enélkül vitatkozni sem lehet. Éppen itt érzem a legnagyobb felelősséget. Nem lehet leállni, mindig tanulni kell. Magam is ezt éreztem mindig, ezt tettem, s persze nem hagyom abba a tanulást. Halász Miklós Tanácskozás a téeszek jogi képviseletéről A szövetkezeti jogtanácsosi rendszer jól bevált formája a téeszek jogi képviseletének, erősíti a szövetkezetek demokratikus és törvényes működését, a tagsági, a szövetkezeti és a társadalmi érdek összhangjának megteremtését — állapította meg pénteki, együttes ülésén az országgyűlés mezőgazdasági, valamint jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága. A dr. Bélák Sándor elnökletével megtartott tanácskozáson a képviselők a mezőgazdasági szövetkezetek jogi képviseletének helyzetét, személyi feltételeit elemezték. Szegednél tovább árad a Tisza A Tisza vízgyűjtőjében eljzórtan csütörtökön is hullott csapadék, amely azonban a Tisza felső szakaszán és a mellékfolyókon nem számottevő mennyiség. A Tisza középső szakaszán a levonuló árhullám Szolnoknál 840 centiméteres vízállással tetőzik, attól lefelé apad a folyó, egészen Tiszaugig, ahol az alpári nyári gátnál még változatlanéi harmadfokú a védekezési ké szültség. A Maros árhulláma Makónál 325 centiméterrel tetőzött. Ez a vízmennyiség és a Tiszán levonuló árhullám okozza még a további áradást Szegednél. Az árhullám tetőzése itt megközelíti a 800 centiméteres vízmagasságot. Az ATIVIZIG a tiszai védszakaszokon változatlanul tartja a másodfokú készültséget. Vitáink természete G

yakran nem tudunk vitatkozni. Hideg fejjel, meleg szívvel, érvek és tisztességes szándékok agancsával. A kritika, a bírálat mindig másnak szól, a belátás, az önvizsgálat nehéz kenyér, megakad a torkunkon, nem nyeljük le szívesen. Kötélidegzetű, angyali nyugalmú emberek fortyannak fel a legkisebb tűszúrásra, mint forró lekvár az üstben, személyes sértésnek veszik, ha szó éri a ház elejét. Fölfújjuk magunkat pulykavörösre, s magasra szökkent vérnyomással nem az érveink vitatkoznak rajtunk, személyeken keresztül, hanem mi, az érveink ürügyén — egymásról. Nem tudunk vitatkozni, mert a vitához torkunkat használjuk, semmint a fülünket, a hangok akusztikai csatájában pedig csak annyit érzékelünk a másikról, amennyi emelkedettebb hangerőre irritál. A kritika, természetéből fakadóan, objektív és szubjektív elemek vegyülete. A közvetlenül letapintható, önmagukért beszélő tényekkel, ha a kétszerkettő igazságait tálalják, nincs különösebb probléma. A bonyodalmak akkor keletkeznek, mikor nem közvetlenül a hétköznapi élet gyakorlatias evidenciáival van dolgunk, hanem tudati törvényszerűségek, összefüggések halmazából kell kiragadnunk a vita sarknontjait. Vagyis: vita tárgya egy bolt áruellátottsága, de perdöntő érvek, ha alapvető közszükségleti cikkek hiányoznak polcairól, a szubjektív elemek csak a vitazaj kísérő felhangjaj — ugyanakkor vita tárgya a művészeti alkotás, és nincs csalhatatlan mérce, amit megfellebbezhetetlenül szegezhetnénk szembe vele. A művészetek megítélésében felerősödnek a szubjektív elemek, ki-ki hozzáállása, igénye, fogékonysága, fölkészültsége vagy éppen pillanatnyi kedélyállapota, hangulata nyomán dönti el, tetszik neki, vagy sem. Vannak szempontjaink, a lénypget kijelölő, bekeretező politikai, esztétikai, ízlés- és szemléletbeli fogódzóink, melyekkel alapvetően hibás, ellenséges szándékú, zűrzavaros, tartalmában üres, formailag gyenge képződményeket többkevesebb pontossággal kiszűrhetünk, csakhogy a művészeti élet gyakorlatában ez inkább megelőzőállomás, általában nem a szélsőségekkel találkozunk. Már megjelent, kiállított, előadott, kinyomtatott teljesítményekkel, melyek a teremtő, létrehozó, közreadó alkotóműhelyek belső kontroliján előzőleg megmérettek és alkalmasnak találtattak. Ilyenkor a kritika, a vita ennek a belső kontrollnak szól, az elismerés, vagy a fölkérdezés mögött a szándék mibenlétét kutatná, dicsérné vagy elmarasztalná. És ezt értjük félre. Nem akarom magyarázni a bizonyítványunkat, de a sajtó művészetkritikai cikkeire gyakorta ilyen félreértések miatt köszönnek vissza a sértődések, a személyeskedő célzások, rosszindulatú megjegyzések, szóban, telefonon vagy írásban, a szerkesztőségekhez címzett névtelen levelekben, netán a nyomdafesték türelmi határán túl. A kritikával, a marxista kritikával szembeni elvárások közismertek a párt Központi Bizottságának közelmúltban született memorandumából, nem szeretnék ezúttal visszakanyarodni rá, csupán annyit jegyeznék meg: semmi esetre sem véletlen, hogy ilyen fórumon és szinten foglalkoztak vele megkülönböztetett figyelemmel, hiszen a kritika eszmei tartópilléreitől nagyobb szakítás! szilárdságot várunk el, itt a marxizmus hegemóniájának erősebbnek kell lenni, mint a művészeti alkotásokban. Kritika nemcsak a szóban vagy írásban fogalmazott vélemény, a cikk vagy a fölolvasott recenzió, hanem az alkotóműhelyek belső kontrollja is, az első szelekció, mely dönt az elkészült mű kinyomtatásáról, bemutatásáról, melynek föl kell mérnie a várható fogadtatást, politikai, esztétikai hatását a közönségre. Ilyenkor a sajtókritika az alkotóműhely belső kritikájának kritikája is. Szigorúan elvi síkon, a közreműködő személyekre való tekintet nélkül. Mitől hát mégis, hogy vitáink gyakran személyeskedésbe fulladnak? Hiba lenne mellőzni az emberi érzékenységet, a saját alkotást féltékenyen beölelő, önérzetes elfogultságot, minden szülő a maga gyermekét látja legszebbnek, nincs ezen mit csodálni. Ebből, az alkotásnak, a produktumnak a létrehozó személyével azonosult formációjából fakad az első elhamarkodott reflex, mely a kritikában nem azt veszi tudomásul, mit mond, hanem hogy ki mondja, netán milyen szinten. Nem mindegy, ha ugyanarról szól neves szaktekintély országos nyilvánosság előtt, vagy alig ismert „valaki" a helyi fórumokon (hát még ha nem is mondja ugyanazt). A jő nevű kritikustól lenyelik, az ismeretlentől számonkérik. Tisztázatlan ugyanis, patikamérlegen sohasem mérhető pontosan, mennyiben személyes vélemény a kritika, mi az benne, ami elválaszthatatlanul öszszetonódik az egyén megítélésével, s mi szembesít általános politikai, esztétikai normatívákkal. Ráadásul további félreértések forrása, hogy az esztétikának nincsenek precíz mértékegységei. Mégis úgy gondolom, vitáink lényegesen simább, eszköztelenebb lefolyásúak lehetnének, ha alapvető kérdésekben személyektől elvonatkoztatva is tudnánk polemizálni. Nemcsak a művészetekről, az életben általában. Nem tudunk vitatkozni, mert mielőtt nekibuzdulnánk, rendszerint elfelejtjük kiszűrni: miről lehet (ha kell) és miről érdemes. A lehetséges vitapontok köre jóval tágasabb, bennük sokszor elvész, homályban marad az érdemeseké, lényegtelen, csip-csup ügyek személyes presztízsbői is fölszítják a vita parazsát, miközben az indulatok tüzénél kihunyni hagyjuk a lényeget. Érdemes napirendre tűzni mondjuk egy üzemrész gazdaságosságát, a gépek elégtelen kihasználtságát, ezen belül seregnyi objektív és szubjektív feltétel kínálja a lehetséges vitát — az egész csak akkor ér valamit, ha a célnak megfelelően szűkítünk, szelektálunk. Arról érdemes vitatkozni, ami közvetlenül vagy közvetve válaszhoz segít az alapvető kérdésekben, ami előreviszi az ügyet. Vagyis akkor érdemes vitatkozni, ha a fáktól látjuk az erdőt is. S

zámtalan konfliktus forrása a saját teremtményeink túlértékelése. Az egészséges és természetes elfogult* ság fölött a vita kimenetele azon áll bukik, milyen önbecsüléssel tud ötleteinek, alkotásainak prizmájában saját kfc pességeivel szembenézni a szerző, a létrehozó, a javaslattevő. Végső soron tehát ott dől el vitáink sorsa, hogy tudunk-e minél objektívebb eszközökkel, tényekkel, mutatókkal vitatkozni. Ha nem, akkor a résztvevők fújják a magukét, az erősödő hangzavarban mindinkább eluralkodik az érzelem, persze az értelem kárára, a saját szempontok megszépülnek, elszakadnak a realitásoktól, s az így fölinjekciózott fantomok már nem vitaképes partnerek többé, állóhelyben folyik az árnyékbokszolás. Vitáink természetét sokszor a szubjektivitás iránti makacs hajlam jellemzi. Ettől a sok lezáratlan folyamat, nyitott kérdés, ezért mozdulunk nehezen a holtpontokról. Meg kell tanulnunk vitatkozni... Kikolényi István 3 Új óvoda Gpusztaszercn. Előregyártott elemekből, tanácsi beruhá| zással épült fel az a 75 személyes óvoda melyet november 7-én Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese adott át Ópusztaszeren. Az ópusztaszeri Árpád ve zér Tsz építőbrigádjának munkáját mintegy 200 ezer forint értékű társadalmi mun kával segítették a község lakói.