Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-07 / 261. szám

10 CSÜTÖRTÖK, 1974. NOVEMBER í. em Vélemények a kupamérkőzésekről Kitüntetések Tegnap, szerdón a megyei Testnevelési és Sporthivatal tanácstermében kitüntetése­ket adtak át a kiemelkedő munkát végző sportvezetők­nek. Az ünnepségen megje­lent dr. Törköly Györgyné, a megyei pártbizottság mun­katársa. Mari Kálmán, a megyei TSH elnöke értékelte a sportvezetők, sportaktivisták végzett munkáját, majd az OT.3H elnökének megbízásá­ból átadta a kitüntetéseket. A Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Honti Gyula, dr. Ka­locsai Géza és Selmeczi Mi­hály. A Testnevelés és Sport Srt'emes Dolgozója lett Ma­róit Ehdre és Neumann Ká­roly, Kiváló Dolgozó kitün­tetést Vincze Pálné kapott. Bö. csök József az OTSH el­nöki dicséretében részesült. A kitüntetettek nevében Honti Gyula mondott köszö­netet. Ú. Dózsa— Sz. Spartacus 3:0 (3, 1. 2) Tegnap délután Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban NB l-es női röplabdamérkő­zést játszottak. Az alig 30 percig tartó mérkőzésen az Eszes, Molnár, Tóth K., Nagy né, Kovács É., Bukta (csere: Pilkovics, Fábián, Ár. vai) összeállítású Spartacus még küzdelemre sem tudta kényszeríteni a több válo­gatottat felvonultató, sokszo­ros bajnok Ü. Dózsát. A fia­talokkal tűzdelt Spartacus lelkesedésben sem tudott fel­nőni ellenfeléhez. Jó: Ist­ván, Schlégl, Feketéné. il­letve Molnár, Bukta. A kedden lejátszott külön­böző labdarúgó kupamérkő­zésekről érdekes vélemények hangzottak el. A Fortuna Düsseldorf— Rába ETO (3:0) találkozó­ról a két edző a következő­ket mondta: Heinz Lucas (Fortuna Düsseldorf): Nagy feladatot oldottak meg a játékosaink a 3:0-s győzelemmel. Az el­ső percektől támadtunk, és hogy nem esett előbb gól, az a magyar kapus kiváló védéseinek volt köszönhető. Farsang Ferenc (Rába ETO): Szép mérkőzés volt, mindkét csaptat nagy akarás­sal vetette magát a küzde­lembe. A második félidőben legalább egy gólt vártam csatárainktól, sajnos. nem sikerült ezt elérniök. így ki­estünk. A mély talaj a mi-, einkből sokkal többet kivett, mint a fizikailag jobban képzett düsseldorfiakból. val tette fel a koronát kedd esti teljesítményére: mester­hármast ért el!!! a Az angol sportsajtó józa­nabb kommentátorai elisme­rik. hogy a Liverpool — az angol ligabajnokság első osztályának éllovasa — ki­ábrándítóan gyenge teljesít­ményt nyújtott kedden az Üllői úti pályán a Ferenc­város ellen, A liverpooliak számára vereséggel egyenér­tékű gól nélküli döntetlen azonban túlságosan fájt ah­hoz, hogy a Mersey-pártiak belenyugodjanak a Kupa­győztesek Kupatomájától való búcsúba. így történt, hogy a szer­dai angol sajtó — elsősor­ban a Liverpool vezetőinek és játékosainak gyakran kö­vetkezetlen nyilatkozataira hivatkozva — mértéktele­nül felfújta a mérkőzés in­cidensét, amit egy ferenc­városi szurkoló azzal provo­kált ki, hogy üveget dobott a pályára. Ha egynéhány angliai jelentésnek hinni le­het, akkor nem is egy pa­lackot hajított be a magá­ról megfeledkezett ember, hanem kettőt (állította Ron. nie Moran edző a Daily Mail-ben), vagy — amint a Daily Mirrorban nyilatkoz­ta Tommy Smith — éppen-i seggel hármat. A liverpooli vezetők az óvás lehetőségét fontolgat­ják, feltéve, ha be tudják bi­zonyítani, hogy az incidens valóban úgy történt, ahogy ők utólag elmondták, és az UEFA-t meggyőzhetik róla: Smith-t, akit alkalmasint elkerült a repülő palack, valóban „megsebesült". Az angol sajtó szinte kivétel nélkül úgy ítéli meg, hogy a Ferencvárost csak pénz­bírság megfizetésére kötele­zik... Pénteken e Sportcsarnokban s Magyarország—Románia ifjúsági válogatott kézilabda-mérkőzés Pénteken, november 8-án, ifjúsági válogatottjának férfi délután fél 3-kor nyitják meg kézilabda-mérkőzését. A a szegedi Sportcsarnokot. Eb- sportág iránt érdeklődők bői az alkalomból 15.50-kor „ „„-„„ . rendezik meg a Magyaror- ezen a naPon dljtalanul te" szág—Románia ifjúsági női, kinthetik meg a mérkozése­16.50-kor pedig a két ország ket. Karatebemutató a KSZV-klubban A Barcelona—Feyenoorá 3:0-s mérkőzésen a jelenté­sek szerint a Barcelona győ­zelmének fő részese Cruyff volt. aki a 34. és 39. perc­ben olyan helyzetet készített elő Rexah-nak, hogy annak már csak be kellett lőnie a labdát. A jó formában le­vő góllövő csatár egyébként a 72. percben egyéni akció­Előadás a VB-ről A Csongrád megyei Labda­rúgó Szakszövetség sport­egyesületi vezetők, labdarú­gó-szakosztályok vezetői, ed­zők, játékvezetők és szurko­lók részére szombaton, no­vember 9-én, délután 5 órai kezdettel az MSZMP belvá­rosi szervezetének Victor Hugó utca 5. szám alatt levő tanácstermében továbbkép­ző előadást rendez. Az elő­adó dr. Szilágyi György, a FIFA és az UEFA játék­vezető bizottságának tagja lesz. Az előadás az 1974. évi labdarúgó-világbajnok­ságról fog szólni. Atléta port ré Az októberben tartott új­vidéki nemzetközi atlétikai versenyen Farkas József, az SZVSE középtávfutója a ti­zenegy főnyi mezőnyben 2:36.5 perces idővel győ­zött az 1000 m-es síkfutás­ban, mely új megyei ifjúsági csúcsot jelentett. Tudtuk róla, hogy kedvenc távján, a 800 méteren tavaly 1:59.2-őt futott, az idén azon­ban már aranyjelvényes tel­jesítménnyel (1:53.8) igazolta egyenletes fejlődését. Legna­gyobb sikerét az jelentette, hogy nyáron Győrben a csehszlovákok ellen az or­szágos ifjúsági válogatott csa­pat tagjaként magára ölt­hette a címeres mezt, és 800 m-en képviselhette hazánk színeit. Kakuszi Ferenc mestered­zővel beszélgettünk róla. — Farkas Jóska négy év­vel ezelőtt került hozzám, mint a vasútforgalmi szak­középiskola elsőéves tanu­lója. Egy őszi sportdélutánon figyeltem fel rá, és mivel tehetségesnek tartottam, rá­vettem arra, hogy járjon le az edzésekre. Tavaly a me­gyei ranglistán már ötödik volt, és a tavasszal kitűzött vágyálma is teljesült. Július 24-én válogatott lett, majd szeptember 14-én országos if­júsági bajnokságot nyert 800 méteren, 1:54.6-al. Jóskát mintaképként említhetem meg. Az edzésfeladatokat maradék nélkül végrehajtja, jól tanul, és érzésem sze­rint jövőre átveheti — a Sze­gedről tanulmányai miatt Budapestre távozott — Deák Imre szerepét... Íme, egy portré az atlétika világából. Követésre méltó! Monostori Tibor Szombaton, november 9-én este ff árai kezdettel a KSZV Ifjúsági Klubjában (Szeged, Viktor Hugó u. 4.) Polyák József, karate-, judó-, jiu-jitsu- és aikldomester tart bemutatót. A műsorban fellép Csontos Ferenc, Horváth László és Horváth Gábor. Az egyedülálló produkció módot ad, hogy az érdeklődök bepillantást nyerjenek a keleti judósportok világába, az önvédelmi és támadó módok alap­fogalmaiba, valamint a nagy látványosságot ígérő cserép­és téglatörés művészetébe. Asztalitenisz Magyar - jugoszláv EL-mérkőzés mai műsor Bronzérmes a Szegedi Kinizsi teniszcsapata A Szegedi Kinizsi tenisze­zői az idei OB III-as bajnok­ságban kitűnően szerepeltek, hiszen újonc létükre a Bé­késcsabai VTSK és a Selypi Kinizsi mögött az előkelő harmadik helyezést szerez­ték meg. A bajnoki szezon­nak vége, a csapat játékosai azonban mindennap talál­koznak az újszegedi tenisz­pálya vörös salakján. A csa­pat teljesítményét Kiss Dé­nes szakosztályvezető érté­kelte. — Heti két edzéssel ké­szültünk a szombat, vasár­napi bajnoki mérkőzésekre. Most kerültünk fel az OB Hl-ba, így nem is lehetett más célkitűzésünk, mint a bentmaradás. Később aztán, ahogy belelendült a csapat, kezdte megszokni ezt a ma­gasabb osztályt, módosultak célkitűzéseink is. A harma­dik hely megszerzése pedig egyenesen bravúrnak számít. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a Kinizsi „öreg" csapatnak számit. Az átlagéletkor 50— 55 év. — Elérhető közelségbe tudnak majd kerülni az OB U-höz? — Néhány év múlva igen. Nekünk is az a célunk, hogy tehetséges fiatalokat nevel­jünk fel, s ha majd sikerül beépíteni őket a csapatba, megpályázzuk az OB Il-őt. Jelenleg hatfős ifigárdánk szerepel a megyei bajnok­ságban. A tenisziskola pedig 50—60 nagyon tehetséges fiatallal működik. — Ki patronálja a szak­osztályt? — Az ÉDOSZ és a Szegedi Szalámigyár. Csikós Mihály megyei titkártól és dr. Piros László igazgatótól minden segítséget megkapunk, úgy anyagi, mint erkölcsi vonat­kozásban. Kis csapatnak számít & Szegedi Kinizsi teniszszak­osztálya? Igen. öreg csapat­nak? Csak ha az éveket számítjuk. Az eredmények mást bizonyítanak. Nagyon sok fiatal vehetne példát er­ről a 11 sportemberről: Büchelbauer Ferenc, Bénák András, dr. Dóczi László, Dóczi János, Csikós József, Szép István, Nagy Béla, dr. Vecsernyés Lajos, dr. Po­korny Alajos, Zoltai Árpád, Kiss Dénes, akik az idei OB III-as teniszbajnokság ered­ményhirdetésekor a dobogó harmadik fokára állhattak. B. L Labdarúgás. Megyei I. osz­tály: Móravárosi Kinizsi—DÉLEP SC, Szeged, Cserepes sori-pálya, 10 óra (Bacsa). Előtte ifjúsági, utána serdülő bajnoki mérkőzés. Megyei II. osztály: Nagymágocs —Szegedi Tanárképző, Nagymá­gocs, 1 óra (Posztós). Előtte if­júsági bajnoki mérkőzés. Ifjúsá­gi bajnokság: KITE—Kiszombori AC. Kistelek, 1 ora. Megyei III. osztály: Szegedi Ruhagyár—Sze­gedi Postás. Juta-pálya, 9 óra (Chmilovszky). Balástya—Röszke. Balástya, fél 2 (Somogyi). Tar­talékbajnokság: Sándoríalva— KSZV SE III.. Sándoríalva, fél 10. Serdülőbajnokság: Alsóváro­si MAV—Szegedi Textilmüvek, Szabadság tér, 1 óra. Kézilabda. A Szegedi , városi Kézilabda Szakszövetség No­vember 7. kupamérkőzéseinek döntője férfi és női csapatok részvételével az újszegedi Kis­stadionban, három pályán, reg­gel 8 órától. Az ünnepélyes eredményhirdetés 12 órakor lesz. Sakk. Megyei villámverseny. MAV nagyállomás sakkterme, 9 óra. Teke. Minősítő verseny I—n. osztályú és aranyjelvényes if­júsági versenyzők részvételével. Szeged, DÉLÉP-pálya, reggel 8 órától kb. 12 óráig. NB l-es or­szágos Ifjúsági csapattorna, SZAK-pélya, reggel fél 9. Röplabda. A DELÉP SC röp­labda-szakosztályának jubileumi tornája, az egyesület 25 éves fennállása alkalmából, fiú If­júsági csapatok részvételével. Textilipari Szakközépiskola tor­naterme, reggel 8 óra, döntők 3 óra. Súlyemelés. Minősítő verseny serdülők és ifjúságlak részvéte­lével, Szegedi Spartacus edző­terme, Április 4. útja 49. szám, 9 óra. Régi ellenfelek, nagy ve­télytársak találkoznak egy­mással pénteken Zágrábban a Jugoszlávia—Magyarország Európa Liga asztalitenisz, mérkőzésen, amelyen a tor­na keretében először áll egymással szemben a két vá_ logatott. A jugoszlávok ugyanis csak idén kapcso­lódtak be a kontinens nép­szerű versenysorozatába, de októberi bemutatkozásuk fé­nyesen sikerült: Svédország­ban 4:3 arányban legyőzték a vendéglátó skandinévokat. Gergely, Jónyer, az újonc Asztalos, Magos Judit Euró­pa-bajnoknő és Kisházi uta­zott Zágrábba, ahol nagy ér­deklődés előzi meg a mérkő­zést. A szőregi „Egyetértés** Mgtsz megkezdte a gyümölcsfa­oltványok árusítását. Szőreg, Szerb u. 67. (Petőfi u. 55. volt) telephelyén. Kiváló minőségű oltványok kaphatók, szaktanácsadás­sal is állunk vevőink ren­delkezésére. x Felvételre keresünk dekoratőrt. aki kül- és belföldi kiállí­tásainkat rendezi. Jelentkezés Írásban. „Sok­oldalú 4290/12 Jeligére a Sajtóházba. x Totózóknak 1. Bulgária—Magyarország 1 x 2. Kossuth KFSE (10.)—SZEOL (1.) x 2 3. Dorog (15.)—Oroszlány (8.) 1 4. Ganz-MÁVAG (16.)—Szolnoki MTE (13.) 1 x 5. Pécsi VSK (1.)—BVSC (3.) 1 x 6. Auras (11.)—KOMÉP (1.) 2 x 7. H.-böszörmény (15.)—Kazincbarcika (7.) x 8. Kiskunhalas .(15.)—Izzó (1.) 2 x 9. Cesena (10.)—Juventus (1.) x 2 10. Internaz. (6.)—Milán (8.) 1 x 11. Lanerossi (13.)—Bologna (4.) x 12. Napoli (3.)—Lazio (2.) x 1 13. Torino (7.)—Fiorentina (5.) ' x 1 Pótmérkőzések: x,|l, 1. Vásártartási hirdetmény: a Városi Tanács Szolgáltató üzeme közhírré teszi, hogy 1974. NOVEMBER 10-EN, Kiskundorozsmán, országos állat- és kirakodóvásárt tart. Szabályszerű járlatlevéllel, vészmentes helyről min­denfajta állat felhajtható. I \ V

Next

/
Oldalképek
Tartalom