Délmagyarország, 1974. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-17 / 269. szám

Tíz hónap: 30 ezer lakás Az Építésügyi és Városfej­' lesztési Minisztériumban el­• készült az előzetes gyorsje­lentés az év első 10 hónapjá­ban végzett munkáról. E szerint a kivitelező építőipa­ri szervezetek — a miniszté­riumi és a tanácsi vállalatok, az építőipari szövetkezetek és a téesz építőipari közös vállalkozások — 5,5 száza­lékkal több építési feladatot teljesítettek, mint a múlt év első 10 hónapjában. Az év első 10 hónapjában a múlt év hasonló időszaká­ban átadottnál majdnem 2 ezer 500-zal több lakás, ösz­Ezesen 30 590 új otthon épült. A jelenlegi építkezéseken a kivitelező szervezetek ösz­szesen 63 600 lakás megvaló­sításán dolgoznak, s így az év utolsó két hónapjában hátralevő, nem egészen 20 ezer lakás átadásának leg­fontosabb feltételeit már megteremtették. A BVT felhívása A Béke-világtanács Hel­sinkiben működő titkársága nyilatkozatot tett közzé, amelyben a november 18. és 24. közötti időszakot a mo­nopóliumok elleni harc nem­zetközi hetévé nyilvánította. A monopóliumok — mint a nyilatkozat rámutat — ál-? landóan veszélyeztetik a vi­lág békéjét. Kifosztják a fej­lődő országokat, és megaka­dályozzák politikai és gazda­sági szuverenitásuk megva­lósulását. A neokolonializ­mus, az apartheid és a faj­gyűlölet védelmezőjeként lépnek fel. A nemzetközi konszernek akadályozzák a demokratizálódási folyama­tokat, ők a felelősek a világ számos országában történt reakciós államcsínyekért. A Béke-világtanács felhív­ja a világ népeit, hogy moz­gósítsák erőiket a monopóli­umok elleni harcra, és te­gyék ezt a harcot a tömeg­mozgalmak tartós világbéké­ért folytatott harcának alko­tórészévé. Vibroszeizmikus mérések Szeged belterületén Az eljárás: világújdonság A kőolaj a modern világ legfontosabb nyersanyaga, harc folyik minden cseppjé­ért. Különösen érdekük az energiában és nyersanya­gokban szegény országok­nak, hogy intenzívebbé te­gyék a kutató, feltáró mun­kájukat, a szénhidrogének utáni nyomozást. Sokan em­lékeznek egy fényképre, amely bejárta már a világ­sajtót; amerikai kisváros fő­terén, a szálloda mellett olajkút. Aláírás: „Szép? Nem, de hasznos." Majdnem hasonló fényképek Szegeden is készültek, hiszen Alsóvá­roson és a Tisza újszegedi oldalán, az árterületen, szemben a klinikákkal kuta­tófúrásokat végeztek, ott álltak a hatalmas fúrótor­nyok. Egy kútfúrás azon­ban igen drága mulatság, 10 milliótól 150 millió forintig terjedhetnek a költségek, attól függ, hogy milyen mélyre fúrnak. Ezt a mun­kát természetesen mindig megelőzi valamilyen „tapo­gatódzás", hogy érdemes-e egyáltalán felállítani a fúró­tornyokat. A szegediek hamarosan szemtanúi lehetnek egy új­fajta mérésnek, amely eljá­rás világújdonságnak szá­mít. Az amerikaiak találták fel a vibroszeizmikus mé­rési eljárást, s csak nemré­giben került át az új tech­nika Európába! Egy nyugat­német cég járja az európai városokat a mérőkocsikkal és műszerekkel, hogy a bel­területeken vizsgálja: érde­mes-e olaj után fúrásokat végezni. Jelenleg a nyugat­német cég Ausztriában dol­gozik. s mivel közel vannak hazánkhoz, megrendelést kaptak az Országos Kőolaj­és Gázipari Tröszt vezetői­től, hogy végezzenek vibro­szeizmikus méréseket Sze­ged belterületén. Makó vá­rosában és Kisteleken, va­lamint a szegedi táj más részein. A mérésekre előre­láthatóan november 28-tól december 10-ig kerül sor Szegeden, előtte Kisteleken, utána pedig Makón dolgoz­nak majd az olajkutatók. Milyen is ez az újfajta be­rendezés és eljárás? Három darab 12,5 tonnás, speciális kocsi sorakozik fel, húsz­méterenként egymástól, le­eresztik azt a keménygumi­ból készített lemezüket a betonra, amely a vibrációt továbbítja a föld mélyébe. Egy kis zajjal is jár a vib­rációs munka, hiszen 200 atmoszféra nyomással mű­ködik a Diesel-motor, s kö­rülbelül 70 decibeles zajt „celebrál", s persze maga a rezgés is dörömböl. Az első vibrálást 7 másodpercig vég­zik, majd öt másodperces szünet következik, amely idő alatt a mélyből vissza­térő rezgéseket a három ki­lométer hosszúságú kábelre csatolt műszerek rögzítik, veszik át, s továbbítják a központi mérőberendezéshez, ahol számítógép segítségével összesítik a 2—3 ezer méter mélyből visszaverődő rezgés­hullámokat, azok értékeit. Néhányszor megismétlik a vibrálást, s tovább haladnak a kijelölt utcákon. A tervek szerint Szeged belterületén négy helyen végeznek vibroszeizmikus mérésket: 1. Az Ybl Miklós utca, a Vásárhelyi Pál utca, az Ilona utca és a Gergely utca térségében. 2. A Rózsa utca, a Retek utca, a Lugas utca és a Gábor Áron utca környékén. 3! A Csongrádi sugárúton. 4. A Boszorkány­sziget körüli térségben. Mi­vel ezek a mérések zavar­ják a közlekedést, csak éjjel dolgoznak a kutatók, s ter­mészetesen ahol megjelen­nek, ott lezárják az utcákat a járművek elől. Azt is el­mondták a szakemberek hogy a munka zajjal jár, s már előre is elnézést kér­nek a környékbeli lakóktól, de ígérik, hogy egy-másfél óránál tovább nem zavarják nyugalmukat. Felkészültek a legnagyobb biztonságra is, s ha olyan lakóház szomszéd­ságában folytatnak mérése­ket, ahol a rezgés miatt az épület esetleg megrongálód­hat, ott a szakemberek azon­nal befejezik a vibrációt. De megelőzendő az ilyen ijedelem, a mérést végző mérnökök egy csoportja már korábban megvizsgálta az útjukba eső épületek ál­lagát, s ahol feltételezték az épület rongálódását, ott nem jelöltek ki mérési pontot. Várjuk az érdekesnek és va­lószínű látványosságnak is beillő újszerű kutatómérésé­ket, amelynek pontos idejé­ről és helyéről külön is érte­sítik a lakókat. Hazaérkezett küldöttségünk Odesszából Szabó Sándor vezetésével a küldöttség többi tagja is; Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság osztályveze­tője, dr. Varga József, a csongrádi városi tanács el­nöke. Nagy Sándorné, a vá­sárhelyi Elektrofém Ipari Szövetkezet alapszervezeti titkára és Vajda György, a megyei pártbizottság tagja, a DÉMÁSZ igazgatója szom, keretében került baton érkeztek meg Moszká a baráti látogatás- vából a Ferihegyi repülőtér.. re. ahol dr. Ágoston József a megyei pártbizottság titká­ra fogadta a delegációt Rö­vid fővárosi tartózkodás után a küldöttség tagjai ha­zaérkeztek megyénkbe. Egy hétig tartózkodott Odesszában az a megyei párt- és tanácsi küldöttség, amely Szabó Sándornak, a megyei pártbizottság titká­rának vezetésével utazott a Szovjetunióba. Amint már közöltük, az Ukrán Kommunista Párt Odessza területi bizottsága és a területi tanács meghí vására a testvérmegyei kap csolatok sor erre ra. A küldöttség tagjai ta­nulmányozták a párt. és ál­lami munka tapasztalatait, termelő üzemekkel ismer­kedtek, baráti találkozókon vettek részt Magyar felszólalás az ENSZ-ben Az ENSZ-közgyűlés pa­lesztin vitájának harmadik napján mondotta el beszédét Hollai Imre, hazánk állandó ENSZ-képviselője. Magyarország egyike azoknak az államoknak — mutatott rá Hollai Imre —, amelyek támogatták mind a palesztinkérdés napirendre tűzését, mind a Palesztinai Felszabadítási Szervezet küldötteinek meghívását a közgyűlés 29. ülésszakának palesztin vitájára. Így kü­lönösen nagy az örömünk, hogy itt üdvözölhetjük kö­rünkben a nemzeti függet­lenségért és társadalmi ha­ladásért harcoló arab népek számos, kiemelkedő vezető­jét, s közöttük a PFSZ dele­gátusait. Nagy örömmel hallgattuk a PFSZ vezetője, Jasszer Arafat fontos állás­foglalását. Kívánjuk a PFSZ-delegáció tagjainak, hogy a mostani közgyűlési vita eredményeivel is gaz­dagodva, teljes sikerrel old­ják meg nemzeti és társa­dalmi feladataikat. E vita célja történelmi igazságtétel — folytatta a szónok. — A palesztin nép­pel szemben elkövetett, hosszú ideje tartó súlyos jogtalanságokat kell jóvá­tenni. A történelmi hűség kedvéért azt is tegyük mindjárt hozzá, hogy a pa­lesztin arab nép temérdek szenvedéséért nem az Egye­sült Nemzetek Szervezetét, vagy annak különböző ha­tározatait kell elmarasztalni. A felelősség egyedül és ki­zárólagosan az agresszív, idegen területeket erőszak­kal hódító cionista vezető­köröket, és azok bátorítóit, feltétel nélküli támogatóit terheli. A közgyűlés jelenlegi ülés­szaka, s benne mostani vi­tánk is jól tükrözi az idők változását, a béke és a tár­sadalmi haladás, az enyhü­lés híveinek nemzetközi tér­nyerését. A békés nemzetkö­zi egymás mellett élés sza­bályait semmibe vevő, ag­resszív körök elszigeteltsé­ge az elmúlt években to­vább fokozódott. Különösen jelentősnek tartjuk azok­nak az önzetlen, egymást kölcsönösen segítő, baráti szálaknak a megerősödését, amelyek a szocialista orszá­gok és a közel-keleti impe­rialista agressziók következ­ményeinek teljes felszámo­lásáért küzdő, haladó arab országok között jöttek lét­re. A szocialista országok­nak nincsenek „különleges érdekeik" egyetlen arab or­szágban sem. Nincs egyetlen olajkút, egyetlen részvény, egyetlen bánya vagy föld­darab sem a szocialista oi> szágok kezében. Segítségünk, együttműködésünk az ag­ressziók áldozatainak, a felemelkedésükért küzdő né­peknek szól, szocialista meg­győződésünkből, világnéze­tünkből fakad, nem taktikai lépés, nem rövid lejáratú politika. Sajnálatos, hogy vannak a palesztinkérdés vitájának, itt, a közgyűlési teremben, s ezen kívül is, disszonáns kí­sérőhangjai is. Azoknak; akik itt különféle rágal­(Folytatás a 2. oldalon.) Óvoda—bölcsőde együttes Tarjánban Tarján lakóinak, így az ott élő gyer­mekeknek száma egyre nő, ezért fontos, hogy a meglevő óvodák, bölcsődék mellett újabbakat hozzanak létre. Az elhelyezési gondok enyhítése érdekében most a negye­dik ütemben, a Lugas utca és a Körtöltés találkozásánál épít a DÉLÉP lakótelepi fő­mérnöksége egy kétszintes 100 személyes óvodát és 80 személyes bölcsődét — a Szegedi Tervező Vállalat tervei alapján. Az üvegfalú folyosókkal összekötött két intézményt a harmadik ütemben látottak­hoz hasonlóan úgy építik, hogy az UNI­VAZ nevű előregyártott váz összeállítása után erre paneleket IOB — iskola, óvoda, bölcsőde — elemeket szerelnek. A közel 18 millió forintba kerülő óvoda—bölcsőde együttes a tervek szerint a jövő idény kezdetére készül eL Somogyi Károlyné felvételei 64. évfolyam 269. szám 1974. i november 17., vasárnap Ára: 1 forint VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Hegesztik a pillér fémabroncsait Autódaru segítségével helyére szállítják az UNIVAZ-pillért A pillért a helyére emelik és támasztórudakkal rögzítik i

Next

/
Oldalképek
Tartalom