Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-09 / 236. szám

SZERDA, 1971. OKTÓBER 9. 3 Holnaptól Sxegoden: A szovjet könyv ünnepi hete Gazdag program — Díjazott pályázatok Gzegetí felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat az idén Pécs, Szombathely és Miskolc után Szegeden rendezi meg a szovjet könyv ünnepi hetét. Az eseménysorozat reprezentatív szovjet könyvkiállítás megnyitójával kezdődik, október 10-én délelőtt 10 órakor. X. hó, 10-e, 10 óra — jelképes dátum. A három tízes egyszerre utal Szeged felszabadulásának 30. évfordulójára és az eltelt három évtized építőmunkájára, a magyar— szovjet kapcsolatok fejlődésére. A kiállítást a szegedi MTESZ-székházban holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor nyitja meg Papp Gyula, a városi tanács elnöke. Ünnepi beszédet dr. Ozvald Imre, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára mond. Az eseményen itt lesznek a szovjet nagykövetség képviselői, az MSZBT küldöttei is. A nagyszabású kiállítás bemutatásra kerülő, közel 2500 kötetét a szovjet Mezsdunarodnaja Knyiga kiadóvállalat anyagából válogatták, s a bemutatott könyvek a szovjet könyvkiadás elmúlt másfél évének könyvtermését reprezentálják. A kiállított könyvek között egyaránt találhatók lexikonok, társadalmi és természettudományi, technikai és műszaki, közgazdasági és művészeti, történelmi és szépirodalmi művek, valamint hanglemezek és bélyegek. A bemutatott könyvek és hanglemezek megvásárolhatók, illetve elő jegyezhetők. A szovjet könyv hete keretében megrendezésre kerülő könyvkiállítás célja, hogy információkkal szolgáljon az érdeklődőknek a szovjet könyvkiadás fejlődéséről, mai helyzetéről, felkeltse az érdeklődést a szovjet irodalom és az orosz nyelv iránt, segítse a szép könyv megszerettetését, és az olvasóvá nevelés nagyszerű munkáját A szovjet könyv hete megnyitóján tartják meg a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat olvasópályázatának eredményhirdetését. A „Miért tetszett ?"-ol vasópályázatra számos pályamunka érkezett. A zsűri a következő döntést hozta: I. díjat (könyvespolc, 4 ezer forint értékű könyvvel) a „Hétszínvirág" jeligéjű pályamunka tulajdonosa nyerte. A II., III. és IV. díjjal jutalmazott pályázat szerzői a „Gong", „Szentesi gimnazista" és a „Gorkij" jeligéjű pályamunka tulajdonosa. Hat pályázót részesítettek könyvjutalomban, az „Élők és holtak", „Emberség", a „Városért", a „Könyvbarát", a „Tatjána" és a „Cement, mész és vasszagú évek" jeligéjű pályamunkák tulajdonosai. A díjakat október Il-től vehetik át a nyertesek a szegedi 206. számú Tömörkény Könyvesboltban (Lenin krt. 34.). A könyvkiállításhoz kapcsolódva az ünnepi héten több irodalmi rendezvényre is sor kerül. Október 15-én este 7 órakor a Tisza Szálló hangversenytermében irodalmi estet rendeznek. A mai szovjet irodalmat bemutató összeállításon Garai Gábor Kossuth-díjas költő mond bevezetőt. Az esten részt vesznek szovjet íróvendégek is. Közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. Október 16-án író-olvasó találkozókra és rendhagyó irodalomórákra kerül sor. A tanárképző főiskolások és az SZMT-székházba ellátogató érdeklődők szovjet íróvendéggel és Makai Imre műfordítóval találkozhatnak. A Ságvári és a Radnóti gimnáziumban Bakcsi György irodalomtörténész és Cs. Németh Lajos, a Madách Színház tagja a rendhagyó irodalomórák vendége. Szovjet írók részvételével október 17-én az idegen nyelvű könyvesboltban dedikációra és könyvpremierre kerül sor. Százéves az Egyetemes Postaegyesület Megemlékezés Szegetlen Majd a város Megemlékezést tartottak tegnap, kedden Szegeden a Postaigazgatóságon abból az alkalomból, hogy százéves az Egyetemes Postaegyesület. Rózsa István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője ismertette az Egyetemes Postaegyesület történetét. Száz évvel ezelőtt, 1874. október 9-én Bernben alakult meg az egyik legrégibb nemzetközi együttműködési szervezet. Akkor Magyarország képviselője Ausztria-Magyarország küldöttségében, foglalt helyet, de a szerződést Magyarország nevében írta alá. A berni kongresszus az egész világ szempontjából nagy jelentőségű volt. Egy csapásra ledöntötte azokat a bürokratikus, pénzügyi korlátokat, amelyek a nemzetközi postai kapcsolatok szabad fejlődését gátolták. Az egyesület tagorszásrai egyetlen oostaterületet képeznek. Ez azt jelenti, a levelezés számára országhatárok nincsenek és a tagországok egész területe olyannak tekinthető, mintha egyetlen ország, egyetlen belföld lenne, amelyen a levélpostai küldemények szabadon közlekedhetnek. Az Egyetemes Postaegyesület. százéves története során nem tért el azoktól a célkitűzésektől. amelyek megvalósításáért az alapítóik létrehozták. Az egyesület működését a levélpostai küldemények forgalmának nemzetközi megszervezésével kezdte és a többi postai szolgáltatásokra fokozatosan kiterjesztette. A tagországok száma a berni kongresszuson résztvevő 22-ről 153-ra növekedett, s működése az egész világra kiterjed. Félmillió postahivatal, valamint 5 millió alkalmazott tartozik az egyesülethez. Az eddigi eredmények alapján minden remény megvan arra, hogy a postaegyesület a jövőben is a nemzetközi együttműködés igen fontos láncszeme marad, amely a népek és emberek közötti kapcsolatok erősítését, a kultúra előbbrevitelét. s a világbéke fenntartását szolgálják. Rózsa István arról is szólt, hogy az utóbbi években miképp javult a postai szolgáltatás Csongrád megyében. Több millió forintba került a tanyai támpontrendszer kiépítése, s ezzel megoldódott a külterületeken a kézbesítés. A postai dolgozók fokozottabb anyagi ösztönzésével azt kívánják elérni, hogy a táviratok, expressz levelek időben a címzettekhez kerüljenek és ne kelljen a késedelmes, kézbesítésért visszatérítési díjat fizetni. A hivatalokban szükség van a még fokozottabb gépesítésre, mivel még több felvételi helyen sokan állnak sorban. Ezek a gondok megoldódnak majd Szegeden az új. műszaki épület átadásakor, ahol önkiszolgáló postahivatal is működik. De ezenkívül bővítik az 1. számú postahivatalt is. A következő ötéves tervben — a crossbarrendszer révén — lényegesen korszerűbb, jobb. a mai élet igényeinek megfelelőbb lesz a távbeszélő-hálózat. Mintegy 5 ezerrel emelkedik majd a telefonelőfizetők Szegeden. száma H

a jól emlékszem, két esztendeje történt, szintén október táján, hogy levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta. Ebben még nincs semmi különös, hiszen levelet szép számmal kapunk, ám hogy egyikükön majdnem száz aláírás legyen, az még a mi praxisunkban is ritkaságszámba megy. Ezért is maradt meg emlékezetemben a levél, no meg azért is, mert elgondolkodtató példája volt az emberi tehetetlenségnek. A levélben Móraváros egy részének lakói kérték a segítségünket, fölpanaszolván, hogy esős időben a földes utcákon járhatatlanná válnak a keresztjárdák, mivel az autók vastag sárréteget borítanak rájuk. Vagy száz aláíró kérte, hogy segítsen rajtuk a város. Levelük sorsáról csak annyit: nem tudtunk vele mit kezdeni. Részint azért, mert gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartottuk, hogy valamelyik városi szerv — például a városgazdálkodás — a legnagyobb jóakarattal is tisztán tudja tartani Szeged több ezer keresztjárdáját. Hiszen csak egy-két autó menjen végig az utcán, máris bokáig érő a sár az átjárón. Arról nem is beszélve, hogy az idevágó "tanácsrendelet — ugyanúgy, mint a járdákét — az átjárók tisztítását is az ott lakók, a sarokházak tulajdonosainak kötelességévé teszi, az úttest fele szélességéig. Nem azért tértem ki meglehetősen részletesen a panaszosok gondjainak lehetséges megoldására, mintha ez egyik alapvető problémája volna a városnak, hanem azért, mert ami a panasz mögött van, az indítékul szolgáló emberi magatartás, az nagyon is figyelemre méltó. Mert elképesztő az a tehetetlenség, hogy emberek még akkor is képtelenek segíteni magukon, amikor azt egy mindannyiunkra érvényes tanácsrendelet előírja. Mi ez? Tehetetlenség vagy közömbösség? Alighanem mindkettő. Gyakorta hallja az ember, hogy Szeged föltúrt útjait, utcáit ócsárolva Svájcot hozzák föl ellenpéldaként, akik már jártak ott, hogy arrafelé minden milyen csinos, nett, rendezett. Minden, a tájtól a parkokig, az útszéli gyepig és virágokig, nem is beszélve a tisztaságról. Nos, ilyenkor nehéz ellentmondani, hiszen minek bizonygatni a közismertet, azt, hogy honnan indult Svájc és Magyarország; minek újra és újra elmondani, hogy a föl túrt utakon a jövő1' szegedi úthálózata születik, amely nem fog elmaradni a hasonló svájci városi utak mögött. De hát ez csak az érem egyik oldala. A másik, amit ismeretek híján már kevesebbet szoktak emlegetni, no meg nem is túlságosan sikkes: a svájci városok rendezettsége, tisztasága, szépsége sok-sok évtized városszerető munkájának, sok szempontból öntevékeny gondosságának eredménye. Hiszen a kis utcák virágai, a gyep, a rend ott is elsősorban a várost és saját környezetüket szerető lakókat dicséri, mert közerőből ott sem mindenre futja. Amikor tehát a svájci városkákat, falvakat dicséri valaki, lakóikat dicséri elsősorban. Vajon nálunk, Szegeden más a helyzet? A szegediek kevésbé szeretnék városukat, mint a genfiek? Nem hiszem. Nemigen hihetem, mert túlzott bőségben kínálják magukat az ellenpéldák. Hiszen, hogyan feledkezhetne meg valaki arról a sok tízezer emberről, aki szocialista műszakokon vett és vesz részt, hogy jövedelmét fölkínálja a város gyermekintézményei számára, új óvodák építésére. Vagy hogyan lehetne szó nélkül hagyni, hogy sok ezer szegedi dolgozik társadalmi munkában a város szépítéséért: fákat ültetnek, parkot építenek, járdát készítenek, és ki tudná fölsorolni, mi mindent vállalnak még magukra szabad idejükben. Övodák és óvodai fölszerelések, parkok, betonjárdák, rendezett utcák dicsérik kezük munkáját Mégsem közhely tehát a szegediek városszeretetéről beszélni. Legalább annyira nem az, mint a svájciakéról. De hát az ellenpéldák! Vajon azokkal mit kezdjen az ember? Sajnos, akad ellenpélda bőségesen, akad példa a közömbösségre és a tehetetlenségre egyaránt. A móravárosi keresztjárdák esete csak hagyján, mert ott az emberek tollat fogtak legalább — ha lapátot nem is —, és keresték a megoldás lehetőségét. Legalább nem voltak közömbösek. De már teljesen érthetetlen a ságváritelepiek esete, akiknek a házát a nyár eleji nagy esőzések idején majd elvitte az utcákon felgyülemlett víz, s ók mégsem tettek semmit, karba tett kezekkel várták, hogy majdcsak segít rajtuk valaki. Szerencséjük volt: kaptak segítséget. Azokban a napokban szinte nyugodt pillanatuk sem volt a tanács műszaki osztályain dolgozóknak, hogy idejében segíthessenek, ahol kell. Szerencsére egyszerű volt a helyzet Ságvári telepen: csak az átereszeket kellett kitisztítani, s már le is folyt a víz. Sikerült megmenteni a lakókat a kiöntéstől. S hogy mi ebben az említésre méltó? Az, hogy az árkok, az átereszek teli voltak szeméttel, hulladékkal a környék lakóinak jóvoltából, s azok akkor sem kaptak észbe, akkor sem láttak hozzá legalább az átereszek kitisztításához, amikor házukat, tulajdonukat fenyegette a víz! A közömbösség és a tehetetlenség ilyen fokára aligha lehet magyarázatot találni. Szerencsére ritka az ilyen elképesztő példa, de a közömbösség — sajnos — mégis jellemzi jó néhány utca lakóit. Hiszen sokfelé vannak dugig szeméttel a vízelvezető árkok, pedig az ott lakóknak nagyon is fontos érdeke lenne, hogy ne tömjék tele, s tartsák tisztán. Furcsa dolgokat meséltek azok a fiatalok is, akik társadalmi munkában építik Tarján mögött az erdei tornapályát. Legalább egy hetük ment rá, míg összeszedték, elszállították vagy elégették az erdő petőfitelepi peremén öszszegyűlt rengeteg szemetet. S alig telt el egy hét, újra tele volt szeméttel az erdőrész, a háztartási hulladéktól kezdve a döglött macskáig, mindenféle kacattal. És a sáros Szeged? A két körút között az utcák javarészét már kiaszfaltozták. Ám legtöbb helyen még annyi fáradságot sem vesznek a lakók, hogy a járda és az úttest közötti kis földcsíkot beültessék fűmaggal, néhány virággal vagy cserjével. így aztán a szabadon maradt földfelületről esős időben dől a sár az úttestre, hogy továbbhordják az autók kerekei, hogy bőséges por legyen belőle, ha felszárad az út. F

urcsa ellenpéldái vannak sok ezer, vagy több tízezer szegedi városát szerető önzetlen munkájának. A tehetetlenség és a közömbösség példái fognak össze valami újmódi patópálságban: majd parkosít a város, majd kitisztítja a vízelvezető árkokat, majd tisztába teszi az általam beszemetelt erdőt, majd, majd, majd ... Csakhogy a város nem képes mindennel megbirkózni. A közös erejéből éppen csak a nagy dolgokra futja, s arra sem eléggé. A kicsikre belátható időn belül nemigen kerülhet sor. Pedig hát ezek az apróságok is meghatározzák egy-egy város képét, pontosabban egy-egy városrészét. Olyan apróságok ezek, amelyek hiányában sosem lehet szép és megkapó egyetlen város sem, s olyan apróságok, amelyek elsősorban rajtunk múlnak. Szávay István Küldöttségünk Moszkvában Sebestyén Nándornénak, az részt vesz a szovjet békeOrszágos E i tanács fótit- kongresszuson. A küldöttsékárának vezetésével elutazott get a Ferihegyi repülötéMoszkvába a magyar béke- ren ünnepélyesen búcsúztatmozgalem küldöttsége, amely ták. Kitérő épül a 3-as vonalon A Szegedi Közlekedési Vállalat szakemberei végzik a Tolbuhin sugárúton a 3. számú villamosvonal sínpárjának felújítását, illetve átépítését. Jelenleg a textilművek előtti szakaszon készítik a kitérőt. A munkálatok befejezéséig — rövid Ideig — az utasoknak itt át Kel! szállniok. Áca s. Sándor felvétele