Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-06 / 234. szám

VASÁRNAP, 1974. OKTÓBER 6. 7 A Szabadság gőzhajó H

ónapokon át, éjjel és nappal egy hosszú kémónyű gőzhajó cikázott 1944. október 11-től a Tisza szegedi szakaszán, a két part között teljesített szolgálatot. Előbb az átkelésnél nyújtott segítséget a szovjet katonának, majd a pontonhidak és a fából ácsolt vasúti híd felépítésében szerzett érdemeket. Az csupán a véletlen műve, hogy azt a gőzhajót a visszavonuló német és magyar egységek nem robbantották fel, s hogy a hajó lajstromozott neve Szabadság volt. Gőzösünk már régen a múlté, elbontották, s néhány alkatrészét a Közlekedési Múzeumban őrzik. A gőzhajó hajdani gépésze, Balogh Ferenc, hetvenötödik életévét tapossa, de frissen tartja magát fizikailag és szellemileg. Egy keménytáblás iratköteget szorongat a kezében, amelynek minden sora ma már történelem. Egy ragasztott írást böngészek, felül bélyegző, az akkor még meglevő Tiszai- és Körösi Kotrótelepek vezetőségének igazolása: „Alulírott hivatal hivatalosan igazolja, hogy Balogh Ferenc hajógépész 1944. október hó 10. napjától kezdődőleg az orosz csapatoknak a folyón való átkelésénél mint nagy gyakorlatú hajózási szakember, felelős hajógépész, éjszakai munkával, a harci események közepette a front vonalában a csapatoknak a Tiszán való átkelését hajtotta végre, az el nem süllyesztett gőzhajóval. Az orosz csapatoknak további szolgálatát 1945. július hó 5-ig folytatta ..." Körbélyegző és aláírás. Nézzünk az irat mögé, elevenítsük fel az eseményeket, hogyan is állt szolgálatba a hajó és a hajógépész? — Ha a vezetőkön múlik, aligha sikerült volna — kezdi az emlékezést Balogh Ferenc —, hiszen utasítást kaptunk, hogy a kotrótelep gépeit, melyeket egy uszályba raktak, vontassuk fel Szolnokra. Mi viszont elhatároztuk, hogy nem megyünk sehova, ha el is indulunk a telepről, a kanyar után leállunk a zátonyos part mellett, s ha átvonul a front, újra használható állapotba kerülhet a telep is, meg a gőzös is. A helyzet közben úgy alakult, hogy elindulni se tudtunk, mert október 9-én katonák szállták meg a telepet, és minket mér oda sem engedtek. Haza mentünk, és vártuk a front átvonulását. A további elbeszélés helyett elem tesz három különálló írást. Nézzem azt, olvassam át. A második rész alatt zárójelben dátum: 1944. október 11-től 1945. július 25-ig: „1944. október 11-re virradó éjszakát nyugtalanul virrasztottuk át. Apósom ki-kinézett az utcára majd úgy délelőtt kilenc óra tájban azzal jött be, hogy itt vannak az oroszok, a Szilléri iskolánál hárman vagy négyen állnak. Mindenki gondolt valamire abban a pillanatban. Én azon morfondíroztam, hogy vajon hol jöhettek át a Tiszán a katonák, hiszen minden hidat felrobbantottak. A legközelebbi átkelőhely a tápéi komp. Ha azon jöttek át, akkor az nem lett megsemmisítve, s ha épségben m»>«dt a komp, akkor a mi gőzösünk és a megrakott uszály is megmaradhatott. Hamarosan dörömböltek a kapun, orosz szavakat hallottunk. Bátortalanul mentünk ajtót nyitni, bár én sejtettem, hogy értem jönnek. Amikor kiléptünk az utcára, ott állt egy tiszt és a hajó egyik fűtője. Rám mutatott a katona: — Masinyiszt? — kérdezte. Bólintottam, hogy én vagyok, és indultunk is a kotrótelepre egy terepjáróval. A gőzhajó azért tudott gyorsan üzembe lépni, mert 1. Teljesen be volt szenelve. 2. A kimosott kazánban tiszta meleg vizet tartalékoltunk. 3. A hajógép 'és a keréklapátok szükségszerű javítását október elején elvégeztük, így a begyújtástól számított két órán belül üzemkész állapotba helyezhető volt a Szabadság gőzös. A hajón levő katonai parancsnok utasítására első munkánk az volt, hogy a telepen levő kettő darab uszállyal (sárhajóval) állandó körforgást végeztünk a két part között, így szállítottuk át az újszegedi oldalról az érkező katonákat a szegedi partra. Amikor nem volt személyszállítás, a parancsnok elküldött bennünket a Kőrössy-csárda fölé, ahol szólfatutajok voltak kikötve. A pontonhíd feljáróinak építéséhez kellett levontatnunk, majd uszályokat húztunk a pontonhíd úszórészének. Több usztályt ketté kellett vágni, hogy elegendő legyen a ponton. Egy német uszály is ottragadt Tápé fölött búzával és gyapjúval megrakva. Emlékszem, a gyapjúbálákat a vízbe dobálták, a búzát meg vödrökkel merték ki az uszályból. A cél érthetően a gyorsaság volt, mielőbb készen legyen a pontonhíd, majd a fából ácsolt vasúti híd. Később megérkezett egy 150 lóerős szovjet katonai vontatóhajó is... Mi a gőzössel állandóan mozgásban voltunk. A ponton gyorsan összeállt, s már vonultak is rajta a katonák, a tüzérség, teherautók és tankok. De később is szállítottunk át katonákat, amikor nagyobb tömegben érkeztek. Nyolc vagy tíz napig valóban ki sem léptünk a partra, csak azután lehetett néhány órára meglátogatni a családot"... A második rész befejező mondatai így hangzanak Balogh Ferenc emlékiratában: „1944. október 11-től, Szeged város felszabadulásának kezdetétől 1945. júliusáig tartó eredményes munkánk befejezése után a szovjet katonai hidparancsnokság és a város polgármesterének engedélyével a „Szabadság" gőzhajó és személyzete visszatért Tápéra, a kotrótelepre (ma hajójavító), hogy újabb feladatának megkezdéséhez hozzákészüljön. A szabadulás krónikája A

moszkvai rádió román nyelvű adásában 1944. szeptember 23-án. 0 óra 30 perckor hangzott el a történelmi híradás: „A magyar határon a Vörös Hadsereg!" -A részletező hadi jelentés pedig így szólt: „A szovjet-orosz hadsereg a román csapatokkal együttműködve, helyi harcok eredményeként elfoglalta Padureni (Erdőcsinád, Maros-Torda vm.) községet. Heiyi harcokban elfoglalták Sf. Ana (Szent Anna), Otlaca (Ottlaka), Aradul Nou (Űj-Arad), Nadlac (Nagylak) és Semlac (Szemlak) községeket." Ugyanezen a napon több rádióállomás sugárzott hasonló tar_ talmú híreket. A Kossuth Rádió például e^t jelentette: „Arad eleste után az orosz haderő Makó, Szeged és Békéscsaba irányában nyomul előre. Magyarország katonai helyzete napról napra katasztrófálisabbá válik. A déli irányból haladó oroszok már csak fele akkora távolságban állnak Budapesttől, mint a Kárpátoknál harcoló magyar csapatok." Másnap délben a londoni rádió magyar nyelven sugározta Károlyi Mihály üzenetét: „A magyar határon a Vörös Hadsereg! Lakatos (a nyilas kormány miniszterelnöke — a szerk.) nyíltan beismerte, hogy az ország védtelen az egyesült nemzetek túlnyomó erejével szemben. Beismerte, hogy a német hadsereg megszűnt katonai erő lenni DélkeletEurópában. Lakatos azonban elmulasztotta, hogy az ebből a válságos helyzetből adódó következtetéseket. Tudja, hogy a helyzet reménytelen, mégis kész a magyar katonák tízezreit feláldozni a Vörös Hadsereg elleni meddő küzdelemben ..." Es ettől kezdve, hét hónapon keresztül, napról napra magyar helységneveket tartalmazott az I és a IX. ukrán front parancsnokainak hadi jelentése. Megyénk és városunk kis pont volt a rettentő háborúban, s nem is ezen a tájon vívták a nagy csatákat a felszabadító szovjet csapatok. így hadtörténészek és történészek hosszadalmas munkájába került, amíg az apró rész. letekből összeállították szűkebb pátriánk szabadulásának krónikáját. Sokan máig sem tudják, hogy a roppant szovjet hadigépezet mely egységei . hozták el ennek a tájnak a szabadságot. A hadi számozásban ugyan nem tud eligazodni a civil olvasó, mégis úgy illik, hogy tiszteletből, az itt hullajtott vérre, áldozatra emlékezve, leírjuk: a II. ukrán front 53. hadseregének 57. hadteste 223. „voznyeszenszki" lövész hadosztálya és a 46. hadsereg és a 18. önálló harckocsihadtest néhány alakulata küzdött értünk. A harci eseményeket jórészt egy híradóstisztnek, Román Alexejevics Vészelik századosnak a naplójából lehet rekonstrtmlni. Ez a hadosztály szabadította fel Aradot, ennek katonái léptek elsőként magyar földre Battonyánál, s Veszelik százados megörökítette a hadosztályparancsnok utasítását is. amelyet Jermolajev őrnagynak adott. A parancs így hangzott: „ön felszabadítja magyar földön az első várost. Makót, s ez bekerül a honvédő háború történetébe! Teljesíti a harci feladatot, s a Haza Ont nem felejti!" A mai Csongrád megye területén Nagylak volt az első felszabadult község, Battonyával egy napon iratkozott föl a szabad helységek sorába, s még ugyanazon a napon ünnepli felszabadulását Csanádpalota, Királyhegyes és Földeák. Másnap már Kövegyen, Magyarcsanádon és Apátfalván jártak Jermolajev őrnagy katonái, szeptember 26-án pedig Makón. A roham hajnali négy után kezdődött, három oldalról, s reggel hét órai körül találkoztak a szovjet egységek a főtéren. I. A. Jermolajev ezredparancsnok jelentette: „0—31 elvtárs (ez volt a hadosztályparancsnok fedőneve) a parancsot teljesítettük. Makó szabad, hazánk vörös zászlaja a főtéren leng, néhány alosztályunk folytatja a harcot az ellenség kisebb csapataival." Malinovszkij marsall, a II. ukrán front parancsnoka ekkor mégsem nyugat felé vezette tovább a támadás fő irányát, hanem úgy határozott: Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagykároly és Debrecen felé fordítja főerőit, nyugatra pedig eléri a Tiszát és Zentánál meg Szegednél hídfőket foglal. Október 6-án meg is indult a nagy hadművelet. Az 57. hadtest ékei Hódmezővásárhely és Mindszent felé fordultak, a 18. harckocsihadtest pedig Szentes, Orosháza, Kunszentmárton irányába. A támadás lendülete föltarthatatlan volt. Október 7-én délelőtt a szovjet csapatok fölvonúltak Szentes elfoglalására a kunszentmártoni úton és egészen a Kurcáig előre nyomultak: 8-án a'felderítők elérték Hódmezővásárhelyt; ugyanaznap délután 3 órakor a szentesi főtéren tűzték ki a zászlót a benyomult csapatok. S aznap siratta el a lakosság a szentes—csongrádi Tisza-hidat, amelyet a visszavonuló fasiszták felrobbantottál;. Egy magyar zászlós is életével fizetett érte. mert nem teljesítette a német parancsot — meg akarta menteni a hidat. Német golyó ölte meg. A makói felszabadítók is megindultak a Tisza felé. Miután Hódmezővásárhelyt felszabadították, Mindszent és Szegvár felé fordultak, hogy előkészítsék a tiszai átkelést. Itt súlyos harcba keveredtek a németekkel, akik ugyanitt szerettek volna hídfőt képezni. Október 8-án Csongrádért kezdődtek súlyosabb harcok. Ekkor már szovjet kézen volt a mámai komp, 9-én Gátér felé indultak a szovjet harcosok, s meg kellett vívniuk á német repülők támadásaival és Csanytelek felől érkezett gépkocsizó német SSKézzel rajzolt szovjet katonai röpcédula. alakulatokkal. A harc azonban így sem tartott soká. október 12én feladták a várost. És most kanyarodjunk vissza Szegedhez! A 799. lövészezred már október 8-án elérte a Tisza bal partján Sártót, s az algyői hidat. A 795. lövészezred tőle délre állt és át is kelt a folyón' Algyőnél. A 767. lövészezred alakulatai pedig Tápéig beszivárogtak és október 11-én rohammal foglalták el Szeged északkeleti részét. Újszegeden is ott voltak már 10én; Gyálarétnél csónakokon keltek át 9-én a szovjet lövészek, s innen Kiskundorózsma irányába képeztek éket. Szeged tehát 10én valóságos gyűrűben volt. Jelentős ellenséges haderő nem tartózkodott már ekkor a városban, mert a kivezető vasutakat ís elvágták a szovjet egységek. S hogy polgári ellenállás sem lesz, azt a város helyükön maradt tisztségviselői levélben garantáltál; október 10-én este a szovjet csapatok délről támadó egységei parancsnokának. A tüzérségi tüzet meg is szüntették a szovjetek, és 11-én hajnalban bevonultak a városba. Szeged elfoglalásának igen. nagy volt a jelentősége — írja Oltvai Ferenc A szovjet hadsereg felszabadító hadműveletei Csongrád megye térületén című tanulmányában, amelynek adatait jelen cikkünkhöz is felhasználtuk. A további hadműveletek kimenetelére nézve a város birtoklása azt jelentette, hogy a frontvonal a déli szakaszon biztosítva volt a szovjet hadvezetés kezében. A város elfoglalásában kiemelkedő harci tevékenységet folytatott 228. lövészhadosztályalosztályait is a Tiszántúl felszabadításáért indított további küzdelembe lehetett bevetni. A hadoszt ál j't az 57. hadtest parancsnok parancsára 1944. október 16-án éjjel a Tisza bal partjára irányították azzal, hogy október 17-re Kisújszállás térségében összpontosuljon. Ez a hadosztály ezzel a Dél-Tiszántúl, és abban Csongrád megye felszabadításáért vívott hadműveleteket befejezte. Nem sokkal Szeged felszabadulása után. rá jó két héttel, egész Csongrád megye szabad volt, 20-án Ullés és Pusztamérges, 23-án Rúzsa, 24-én Dóc és öttömös. 27-én Csengele és Pusztaszer neve is fölkerült a szabad helységek listájára. Nem sokkal Szeged felszabad utasa utan csesz Szeged szabad volt Néhány alkatrészét a Közlekedési. Múzeumban őrzik, (szovjet katonazenekar a Széchenyi (éren, 1941-ben)