Délmagyarország, 1974. október (64. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-27 / 252. szám

VASÁRNAP, 1914. OKTÖBER 27. 7 K

ét hónapja várt erre a pillanatra. És akkor Dóra most ott áll a túloldalon a ködben, alig kivehetően, és beszélget. Nővel, az igaz, de beszélget, ahelyett, hogy jönne és mennének, osonnának, mert ebben a városban mindenki mindent tud, és biztos, hogy ez is kitudódik előbb vagy utóbb. De meg kell csinálni, mert ha nem csinálja meg az ember, már huszonkét évesen se csinálja meg, akkor beleevett a fene. Még mindig nem jön. Hát mi lesz? Dórának nem fontos? Még neki is csak játssza? Ügy, mint a férjének? Nem beszéltek meg semmit, hogy hova, hogyan, csak azt, hogy itt, most. Aztán? Neki volt elképzelése. Csak jönne már Dóra! Eldobta a harmadik cigarettát is, mire odalibbent mellé. — Ne haragudj — mondta —, nem tudtam lerázni, a sógornőm volt, három hetet feküdt a zárt osztályon, a férje hülyíti meg, Amíg ő kórházban volt, a férje beadta a válópert, de 6 nem bánja, azt mondja, nem vagyok még olyan öreg, hogy el ne vegyen valaki. Hát nem hülye? Reménye van rá, hogy megszabadul az egyiktől, és már azon gondolkozik, hogy másikat szerezzen ... Elhallgatott Lacinak megrándult az arca. — Hova megyünk? A bátortalan kérdésre Laci sző nélkül elindult. — Két eshetőség van — szólalt meg végre a fiú. — Vissza, vagy «— érted? — Vissza nem lehet — Miért? Ha jól tudom, csak nyolckor zárják a kaput — Nem — mondta Dóra magabiztosan —, tegnap benn akartam maradni tovább, de fél hatkor jött a portás és kiebrudalt. Vén salabakter, lefekszik a tyúkokkal. Na, persze — gondolta Laci —, most én is le akarok, ha nem is tyúkkal, de korán. Hangosan azonban csak annyit mondott: — Akkor nincs más, mint... — Oda nem lehet — vágta rá Dóra. — Miért? Azt mondtad, csak hétfőn jön haza. — Persze. Csak nem akarom hétfőn véresre veretni magam. — Én se. Meg lehet azt úgy... — Biztosan. De akkor se lehet. Dóra ezt már nyugodtan, csendesen mondta. És gyanúsan. Laci pár pillanatig habozott: megkérdezze, ne? — Szemtelen leszek. Ha nem a verés miatt, akkor csak egy indokod lehet. Foglalt. Dóra bólintott. — Egy hete már, hogy elígért tem. Amikor Karcsi szólt, hogy elutazik. Mentek a ködben cél nélkül. A fák könnyezve álltak a párában kifakult neonok fényében. Laci lelépett a járdáról, húzta Dórát is maga után. — Hova mégy? Ne hülyéskedi, elüt valami, vagy rendőr... Laci nem hallgatott rá. Pedig nem volt dühös, akárhogy szeretett volna, nem volt dühös. Az első mellékutcán balra fordult, szorosan fogta Dóra kezét. — Hová cipelsz? — Mindegy. Nem? — Undok vagy. — Arra gondoltam: mindegy, hol, hova, ha végre ketten vagyunk.. — Te rosszaság! . Felkapaszkodott a fiú szájáig és hosszan megcsókolta. Mentek vagy két sarkot, amikor szembejött valaki. Először a lépteket hallották, aztán kivált a ködből két alak. Egy férfi és egy nő. Laci nem figyelt rájuk, Dórát nézte. Látta, hogy az viszont jól megnézi magának a párt. — Ismerős volt? — Nem Csak... — Csak? — Ne törődj velük! Csókolj meg. A koszos kis presszóban nem volt cseresznye. Laci végigvárta, míg a kiszolgáló elsorolja az öszszes, náluk kapható töményt, aztán azt mondta: — Négy triple. Megvárta, amíg kitöltik, fizetett és az asztalhoz vitte az italt. — Mit csinálsz? Le akarsz itatni? — Nem. Van legalább egy óránk. — Meddig? Mégis haza kell menned? — Nem, kilencig van időm.:: hanem... meddig adtad oda a kéglit? — Nyolcig. — És... — Lad tűnődve simogatta a pohár szélét —, ...mit gondolsz, kitöltik az időt? — Kis. Ismerem őket. Azaz, a srácot csak, de tudom, hogy... Nem először vannak ott. És csak nagyon ritkán találkozhatnak. Laci felemelte a poharát — Na, szia! Arra, hogy már sose leszünk huszonkét évesek! Pardon,- hölgyem, talán nem illett volna emlékeztetnem a korára. S Dóra még csak el sem mosolyodott. Hörpölt a kísérőből is. Laci poharában semmi sem maradt. — Messze laktok innét? — Tfz perc. — Megisszuk, sétálunk egyet, aztán megpróbáljuk. Jó? Odakinn egyszerre hideg lett, a köd még sűrűbb, vagy csak úgy tetszett. A négy triple alig melegítette őket, Dóra megborzongott és szorosan odabújt Lacihoz. — Tudod, most már félek, hogy meglátnak. Mert itt vagy. Meleg vagy. Elhallgatott, aztán, hogy Laci nem felelt, folytatta. — Nagy felelősség egy gyerek, tudod? Csitt!... Igen, ha akkor tudom, . hogy mekorra felelősség ... De most? Most már ragaszkodom hozzá. Karcsi pedig másképp nenj hajlandó válni, csak ha a gyerek nála marad. — Ezt most miért mondod? — Mert... Kinek mondjam, ha nem neked? Ha neked sem? Csöndben lépkedtek, nézték a fények körül nyüzsgő ágakat és összebújtak. Dóra Ákosra gondolt, a valamikori vőlegényére, a csonttébére, ami elvitte. Az idegösszeroppanásra, ami után belekergette magát a házasságba Karcsival. S anélkül, hogy Lacira nézett volna, arra: hát te? Téged mi fúj el mellőlem? — Ég a villany, még itt vannak — mondta, amikor odaértek a házhoz. — Melyik ablak a tiétek? — kérdezte Laci. — Az ötödiken az a :.. Várj csak! Közelebb kellene menni. Nem vagyok biztos benne, hogy a mienk az a kettő, ahol világosság van. — Bolondok lennének vülanyt gyújtani — dörmögte Laci. — Majd én odamegyek, engem nem ismer senki. Te menj vissza, a sarkon találkozunk. No, melyik ablak a tiétek? Csók, Laci lezseren elsétált a ház előtt, aztán vissza a sarokhoz. — A tiétekben sötét van. Nézték egymást a félsötétben, — A lakáskulcs? — Az egyik Karcsinál, a másik náluk. Úgy egyeztünk meg, hogy ha lejönnek a1 postaládában hagyják. Csönd. Laci halkan, aztán mind hangosabban kezdett nevetni. Dóra a szájára tette a kezét. — Mit nevetsz? Maradj csöndben! — Nem érted? Keringünk itt, mint a betörők. Van egy kégli, ami nincs. Körbe-körbe, karikába, amíg méltóztatnak meggondolni magukat Elkomolyodott. — Fölmégy. Becsöngetsz. A srácot ismered. Valamilyen mesével, megmondod, hogy ne haragudjatok, de... Mikor jöttek? — Négyre. — Na! Most mindjárt hét. Kis önzők! — Csak ez érdekel? Erre kellek? — Ne csináld ezt... Kellesz. — Ha mondtad volna ... Ha ... Két hónapig vártam! S te csak tegnap... Hát tudtam én egy hete, hogy szükségem lenne az önzetlenségükre? De nem is megy: úgy egyeztünk meg a sráccal, hogy nyolcig, akármi van, nem nyitnak ajtót. Tanácstalanul álltak. Laci nekiszánta magát. — Odamegyek. Megnézem a postaládát. Lehet, hogy már régen elmentek, mi meg itt... A lépcsőházat mosta egy pocakos tag. Lad elsurrant mellette, a postaládánál nem mert megállni: a krapek pontosan a háta mögött mosott. Felment a másodikra, megállt, hallgatózott. Amikor meghallotta a házmesterlakás 'ajtajának csapódását, lesiklott a korlát mellett. A ládában nem volt kulcs. — És most? Dóra már vacogott, remegett — Most? Most kedves, megcsókolsz, és... Tudsz hová menni? , — Itt, a másik házban egy barátnőm ... Itt hagysz? — Fölmégy oda a másik házba, a mit tudom én kikhez, azt mondod, jó estét unatkozom, nincs itthon a férjem, a kisfiam a nagymamáéknál, vidéken ... Érted? Nem fogsz nekem halálra fagyni! Csend! Nincs apelláta! A srácnak pedig — fölcsavarta a nyakát a két sötét ablak felé —, mondd meg, hogy... Ne mondj semmit! Pici szünetet tartott, aztán azt mondta: — Szeretem a gyerekeket Nagyon szeretem. És... kinek mondjam, ha nem neked? Hosszan megcsókolta Dórát odakísérte a másik ház bejáratához, megvárta, míg elindul fölfelé, aztán ő is indult volna. — Várj! Dóra visszarobogott a lépcsőn, — Én nem is bánom, hogy kitartanak nyolcig. Te bánod? Lad nemet intett a fejével. Dóra folytatta. — Tudod ki volt az a nő azzal a férfival az utcán? Karcsi nővére. Azzal hangosan, csilingelőn nevetve felszaladt a lépcsőn. Nem törődött már vele, ki hallja, ki nem? HÓDI T. JÓZSEF SZEKERES FERENC NAGYVAROST PANTOMIM Kafka József Spanyolország Arénák vérrelhányt homokja pereg a sugárutak neon-forgatagában. Gondszabta arcokkal kövezett utcákban beesett szemű házak nézik a bankok rács-templomait Spanyolország titkából megnyíló kagylóhéj, fényesre kalapált toledói penge, márvány-útvesztői és műemlékcsodái között kővidékké sárgulnak kopár-sziget tájak. Pártnélküli, kiszáradt folyókban kőhalakat terel a nap, zöld panaszt lélegeznek az olajfák. Esténként kigyullad a tenger, narancsligetek vonulnak a part felé, katedrálisok mohos lépcsői vezetnek az égbe, az emberek szakadékok szélére ágyazva alszanak. 4. A pitesti autógyác: Dacia—1300-as a szerelőszalagon A boraesti gumigyár raétUtenu Szállodasor a fekete tengeti OUmp nyaralóhelyen 1