Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-29 / 228. szám

8 VASÁRNAP, 1974. SZEPTEMBER 29. « H

at héttel a város fölszabadulása után a Délmagyarország vezércikkében ezt olvashatták az emberek: „Arra, ami ma Szegeden történik, felfigyel az egész ország. Szeged példát mutat a német uralom alól felszabadított országnak és az ország német uralom alatt sínylődő részének egyaránt..." Ritkán akad egy-egy városnak alkalma a történelemben arra, hogy históriát formáljon, s ha akad is, mégis hétköznapi cselekedeteinek sorozata hitelesíti nagy napjainak politikai értékét Progresszivitását egy városközösség történelmi távlatokban tudja igazán bizonyítani. S ha most visszapillantunk az elmúlt három év ti: :dre, a nagy napokra és a dolgos, alkotó folytatásra — tiszta szívvel kimondhatjuk: Szeged lakossága és elsősorban munkásosztálya hétköznapi cselekedeteivel adta fedezetét politikai tetteinek. Szeged lakosságának tettekben megnyilvánuló városszeretete tulajdonképpen a harminc szabad esztendő gyümölcse. 1944. október 11-én birtokba vette a lakosság ezt a várost, ami addig inkább csak élettere volt, életküzdelmeinek és osztályharcos cselekedeteinek színtere. Birtokba vette és anyagi lehetőségei és szükségletei szerint fejlesztette iparát és kultúráját, tudományát és egészségügyét, művészetét és oktatási hálózatát. Új életrendet teremtett benne. Mindenekelőtt munkalehetőséget. A foglalkoztatottak száma ma éppen háromszorosa a felszabadulás előttinek. Itt emberpiac is volt — ma pedig hasábokon keresik a munkavállalókat. Itt ínségkonyha is működött — ma pedig kevés az étterem, a bisztró, a bolt. Lakásokat hirdettek százszámra — most meg ezrével rakjuk az új otthonokat, és még mindig 8—9 ezer igénylőt tart számon a lakáshivatal. Sorolhatnánk a megváltozott élet adatait, de hiszen ismerjük, benne élünk. Az egész ország sorsában sorsunk ez. Hogy mégis beszélünk róla, ebben az öszszefüggésben inkább azért, hogy lássuk: mihez tettük hozzá a magunk külön szorgalmát, városszeretetét. Egy elég friss adat szerint Szeged lakossága 1974. első félévében 20 millió forint értékű társadalmi munkát végzett városáért, saját kényelméért, gyermekei öröméért. Szocialista brigádok megajánlásai, tervezők fejtörése, önként vállalt külön munka befizetése, iskolák és óvodák tatarozása, parkosítás és játszótérépítés, meg száz és száz más tétel adja ezt a nagyszerű summát. És erre a hétköznapi cselekedetre már nem a szükség hajt bennünket. Ma nem arról van szó, hogy lesz-e villamos és híd, vonat és munka, hanem minden gazdagodásunk mellett is többre vágyunk, melegebb, még otthonosabb társadalmat és várost akarunk, s ezért külön áldó- . zatokra, önként, önbecsülésből is vállalkozunk. Éppen városunk és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója és pártunk tavaszra kitűzött XI. kongresszusa az erkölcsi indíték. De megvan hozzá az időtálló példakép is: a felszabadulás generációinak emlékezetes helytállása, önzetlen harca, forradalmi hite. És ehhez hozzá tartozik az a nagyszerű felismerés, hogy nemcsak történelmi időkben és nemcsak az osztályharc barikádjain lehet nagyot, szépet és maradandót cselekedni, hanem a hétköznapok szorgalmával is. E sorok írójának minduntalan eszébe jut, hiszen kutakodás közben is annyiszor találkozott vele — Komócsin Zoltán. Mindenképpen ide kívánkozik a szegedi politikai élet kimagaslóan jeles egyéniségének két apró politikai megnyilvánulása. Az egyiket a betű őrizte meg, a másikat a memória. Ezeket a hétköznapi dolgokat, hétköznapi tetteket igazán nagyra becsülte, pedig igazi forradalmár volt. 1946-ban ezt írta a Délmagyarországban: „Én is, te is, mindenki éhes, mindig, a nap különböző szakában. Korgó gyomorral, az utolsó ruhadarabokból is kikopva tíz- és százezren végzik a munkájukat... Mi tartja bennük a reményt? ... Mi az a rejtelmes erő, amely újra és újra felrázza, lökést ad nekik, erőt kölcsönöz az elviselhetetlen terhek cipeléséhez? Az a tudat, hogy nem tart sokáig, hamarosan véget ér ez a kinos pokoltánc ... Hányan, de hányan vannak, akik anélkül, hogy kérték volna, felajánlották, elvégzik éjjel a munkát. Még akkor is, ha két nap óta nem volt meleg étel a gyomrukban." Jó húsz évvel később, egy téeszközgyúlésen meg azt magyarázta: ez az idő nem követel különleges áldozatokat és megtartóztatást — csak mindennapos, becsületes helytállást, munkában, közéletben egyformán. Csak azt ne gondoljuk, hogy bármely forradalom meg tud lenni és fenn tud maradni a hétköznapok tudatos, apró progresszív cselekedetei nélkül. így jut eszünkbe a 16 millióról, erről a nagyszerű summáról: kevés, kevés... Holnap, meg holnap után, meg azután, meg mindennap hozzá kell tennünk! Irta: KANYÓ FERENC, PÉTER LASZLÖ, SZ. SIMON ISTVÁN Fényképezte: LIEBMANN BÉLA, SOMOGYI KAROLYNE Szerkesztette: FEHÉR KÁLMÁN Hétköznapi tettek Az üzemi demokrácia fóruma a szocialista brigádértekezlet. A Fémipari A tanács a város önkormányzati szerve. A végrehajtó bizottság Vállalat. Alkotmány brigádjának megbeszélése. tagjaínak eskütétele. (Folytatás a 7. oldalról.) ra közlöm a város lakosságával, hogy minden panaszával és egyib, az orosz katonai parancsnoksághoz tartozó kérésivel forduljon Ivanov kapitányhoz, Kölcsey u. 11. sz." Jegyzik a magyar történelemben, hogy a gazdátlanul maradt, vagy továbbra is tőkés kézen levő üzemek vezetésére és a termelés megszervezésére és ellenőrzésére hivatott üzemi bizottságok megalakítása is Szegedről indult el. A Szegedi Kenderfonógyirban működött a legelső üzemi bizottság, s tagjainak nevét is megőrizte az emlékezés és a tisztelet: Agúcsi János, Katona Antal, Strack Ádám, Török Imre már a felszabadulás előtt készült erre a feladatra. Az üzemi bizottságoknak nagy szerepük volt abban, hogy a megindított termelés messzemenően segítette a fasizmus ellen harcoló szovjet csapatokkal az együttműködést. Érdekes dokumentuma ennek egy máig őrzött szerződés, amelyet a Vörös Hadsereg és a Szegedi Kenderfonógyár Rt. kötött 1944. november 25-én. E szerint a Vörös Hadsereg 11 291 tábori számú alakulata' számára 863 darab lótakaró elkészítését vállalja a gyár. A takarókhoz szükséges anyagot az alakulat biztosítja, s a készítésért számla ellenében darabonként 7 magyar pengővel fizet. A gazdasági együttműködésről a Szeged múltja írott emlékekben című kötetben — amely öszszeíllitásunk fő forrása is egyben — a következőket olvashatjuk: „Az üzemi dolgozók áldozatos munkája nyomán termelőképessé váltak a szegedi üzemek. A szovjet városparancsnokság a nyersanyag, a szén beszerzését messzemenően elősegítette... a Vörös Hadsereg részére dolgozó hadiüzemek a szovjet katonai parancsnokságok mind nagyobb megelégedésére dolgoztak. A Szegedi Kenderfonógyar például 1945. eiső negyedében 1 200 000 pengő értékű árut szállitott a Vörös Hadseregnek." A Szegedi Nemzeti Színház épületén emléktábla hirdeti, hogy itt alakult meg 1944. december legelején — 2-án — a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Október 19-én hoztak erre határozatot a szegcdi kommunisták — ám akkor még ók sem gondolták, hogy az országos zászlóbontás színhelye lesz Szeged. A Délmagyarország tudósítója így írta ie tz eseményt a másnapi újságban: „A terem földszintjén és páholyaiban a sokszínű nép: a polgárság, a papság, sok asszony, a helyi értelmiség, sok munkás. Az erkélyen az ifjúmunkások lelkes csoportjai, sok kisgazda és földmunkás, Szeged sokszínű népe feszülten figyelte a színpadról elhangzó szavakat, ahonnan friss gondolatokat, a harcos demokrácia jelszavait hallja. Lassan fölenged a csönd, csillognak a figyelő szemek, tapsra ütődnek a kezek, éljent kiáltanak az ajkak, az átérzett, boldogító szabadság tüntető lázában egymásra talál, egységbe forr a hallgatóság — soraikban is megalakult szavak nélkül, a felszabadult lelkes megérzésével a Nemzeti Függetlenségi Front egységes, azonos célú, harcos tömege." S hadd tegyük hozzá e lapunkból kölcsönvett régi tudósításhoz: a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja a Délmagyarország lett! Mindaddig az is maradt — Révai József, Erdei Ferenc, Balogh István szerkesztésében —, amíg a pártok önálló lapokat nem adtak ki. Országot — országos politikát, közvéleményt — formáló politikai központja volt Szeged néhány hétig az újjászületésnek. Nemcsak azért, mert az első felszabadult nagyváros volt hazánkban, hanem az innen indult történelmi jelentőségű kezdeményezések révén iratkozott fel az új élet kibontakozásának folyamatába. Ma már kevesen tudják, hogy politikai jelszavak, amelyek egy ország népét lendítették munkára és politikai harcra, itt hangzottak el először; itt kezdődött meg a háborús bűnösök, a garázdálkodó nyilasok tetteinek számonkérése, az első népbíróságokon; ezen a tájon verték le, Pallavicini uradalmán, a földosztás első mesgyekaróit. És Szeged fordult kiáltvánnyal Budapest népéhez és a magyar honvédséghez is, a szabadságban töltött hat hét után: ne higgyenek a rágalmaknak, a fasiszta propagandának! Szükség volt erre a becsületes és nyílt kiáltványra, mert olyan képtelen és arcátlan rémhíreket terjesztett a fasiszta propagandagépezet, hogy a legvadabb képzeletet is fölülmúlta. Egy január 7-i adásában a Donausender rádióban „szemtanú" beszélt a Vörös Hadsereg szegedi rémtetteiről — ilyesformán: „... az oroszok az összes szegedi férfilakosságot összeterelték az egyik nagy térre, ahol mindenki haját leborotváltak, koponyáját vörös festékkel kenték be, majd számokkal bélyegezték meg a fejüket. A lakásokat sorra járták, és mindenkinél csak egy öltözet ruhát hagytak. A férfiak és a nők meghagyott ruháját a hajtókán és a váll alatt ugyancsak bélyeggel látták el." Megérdemli ez a kiáltvány, hogy idézzünk belőle: munkások, tanárok, orvosok, jogászok, papok, kereskedők, katonatisztek, de még gyáros is volt az aláírók között. Hat hete éltek már a front másik oldalán, és így fogalmaztak: „Szeged népe szokásai, törvényei és emberi jogai tekintetében teljes cselekvési szabadságot élvez, templomaink, iskoláink, kultúrintézményeink nyitva, közigazgatóságaink, bíróságaink a magyar törvények értelmében és szellemében működnek; senkit bántódás nem érhet, aki a helyén marad. Ezt annál is inkább el kell mondanunk, mert Hitlerék és csatlósaik propagandája gyermekek elhurcolásáról és egyéb terrorcselekményekről szól, ezzel akar becsületes magyar lelkeket megmételyezni." A kiáltvány aláirói nem élték volna túl a napot, ha valami szerencsétlen hadi epizód miatt a Szálasi-kormány kezére jutottak volna. Halálos ítéletet mondott ki rájuk a nyilas vészbíróság, és az ítéletet jelképesen végre is hajtották: bábukon. A Vörös Hadsereg „Felhívás"-a lényegében ugyanezeket mondta a lakosságnak, repülőgépekről szórt röplapokon és a rádióban — ám akkor sokan kétségbe vonták hitelét: „Amikor a Vörös Hadsereg magyar területre lép, nem az a cél vezérli, hogy annak bármely részét elfoglalja ... Semmi okolok a félelemre. A Vörös Hadsereg nem mint hódító jön Magyarországra, hanem mint a magyar nép fölszabadítója a fasiszta iga alól! A Vörös Hadseregnek nincs más célja, mint az, hogy összezúzza az ellenséges német hadsereget és megsemmisítse Hitler-Németország uralmát az általa leigázott országokban... Segítsétek mindenben a Vörös Hadsereget! Siettetitek ezzel a német fasiszta hadsereg összezúzását. Ezzel pedig közeledik az óra, amikor a háború magyar földön véget ér és a német rablókat végképpen kiűzzük országotokbői!" Szeged segítsége az országnak, az újonnan fölszabadult városoknak anyagiakban is megnyilvánult. Itt is szúkiben voltak ugyan az emberek élelmiszernek és iparcikknek, mégis megnyitották az iskolákat és a színházat, elindították az első vonatokat, fokozatosan megszervezték a postaszolgálatot, búzakölcsönneí segítették a városi háztartás gondjainak megoldását — mégis gondoltak arra is már januárban, hogy nemzeti segélymozgalmat, kezdeményezzenek az ínségbe jutott nagyüzemi munkások, Ózd és Diósgyőr martinászai, Salgótarján bányászai számára. Élelmiszer kellett — megosztották a magukét, a keveset, amit a szabadság három hónapjában teremteni tudtak. S amikor a főváros éhezett, a szegediek budapesti gyerekeket vállaltak ingyen kosztra és kvártélyra, hosszú hónapokra. Alig két héttel Szeged felszabadulásának dátuma után, 1944. október 28-án egy színháztörténeti eseményt produkált a város. Kommentár nélkül iktassuk ide a felszabadult országrész első színházi eseménye plakátszövegének fejlécét: SZEGED VÁROSI SZÍNHÁZ — Igazgató: Dr. Bárányi János — Okt. 28-án, szombaton délután rendes helyárakkal — Okt. 29-én, vasárnap d. e. fél 11 órakor mérsékelt helyárakkal — Okt. 29-én, vasárnap délután 3 órakor rendes helyárakkal — Műsoros művészi előadások.