Délmagyarország, 1974. szeptember (64. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-22 / 222. szám

6 VASÁRNAP, 1974. SZEPTEMBER SS. DM S

zeged határának egyik sarka a másiktól — Atokháza Felsó-Csengelétől — jó kétnapi Jái.ísru esett. A várostól nyugatra fekvő Alsótanyán és az észak felé hosszan elnyúló Felsőtanyán. a szögcdi földön, egy évszázaddal ezelőtt 27 ezer, 1930ban több mint 45 ezer ember élt. Jókora, 142 ezer hold területen oszlott el — néhol sűrűbben, másutt szétszórtan, egymástól kutyaugatisnyi távol — ez a népesség. 1950-ben ki is telt belőle kilenc tanyaközség, amelyik mind falu akart lenni. Az is lett. Ám addig hosszú utat járt meg a szegedi tanyavllág. Az 1700-as évek elején a határban állatteleltető épületeket, istállókat emeltek, ahol n jószágokat télen át a legényfiú, vagy fogadott béres őrizte. Rideg élet volt ez, hasonló a pusztai pásztorokéhoz, akik az idő tájt a szilaj marhával, szilaj ménessel, a telet is kinn töltötték a tágas legelőkön. Később egyre több földet szántottak föl, és a mezei munkában dolgozó családnak szüksége volt a városi-falusi házhoz hasonló hajlékra. Eleinte ezt csak a tavaszi földmunkák kezdetétől őszig lakták, télire a család rendesen városi hazába húzódott. De Szeged határában viszonylag korán, már az 1800-ns évek legelején megkezdődött az állandó kiköltözés a határbeli hajlékokba — a szállásra. Megszűnt a városi ház és a szállás, (újabb nevén tanya) közötti kétlaki életmód, a szállásfölddel bíró földművelők tartósan letelepedtek, kinn a határban. Csak a munkából kiöregedett idős szülők tértek meg rendre városi házukba, mikor n gazdálkodást átadták' gyermekeiknek. Jellemző, hogy a városhoz tartozás, onnan való elszármazás tükröződött az első tanyai nemzedékek nyelvében: ha Szegedre mentek, úgy mondták: hazamögyünk. Ha viszont bárhonnan a tanya felé Igyekeztek, akkor azt mondották; mögyök elő... Pedig a múlt század közepén a tanyai kisparaszt már szüleitől sem örökölt házat, a várostól 30—35 kilométerre távol megtelepült családok pedig nem tudtak városi házat fenntartani. 1854-től Szeged a tulajdonában levő földeket bérbeadással hasznosította, s e bérföldekre főként olyan kisparaszt- és szegényparaszt-sarjadékok iparkodtak, akiknek másutt nem volt élhetésük. A kisbérlők és a messzi — csorvai, zákányi, csengelei — tanyákon letelepültek már születésüktől a halálukig tanyán éltek, kapcsoJ

OBBAN, TALÁLÓBBAN NEMIGEN LEHETNE JELLEMEZNI A SZEGEDI PROLETARIÁTUS HELYZETÉT A HORTHYKORSZAKBAN, MINT AHOGY KIFEJEZI AZ A FOLYAMODVÁNY (FOTÓJA AZ OLDAL ALJÁN), MELYET EGYKORON SZEGED POLGÁRMESTERÉHEZ CÍMEZTEK: „FÉRJEM 4 ÉVET TÖLTÖTT A FRONTON, ALLANDÓAN A LÖVÉSZÁROKBAN VOLT, ÉS ONNÉT SZERZETT BETEGSÉGÉBE MOST EGY HÓNAPPAL EZELŐTT MEGHALT. ITT ÁLLOK TELJESEN KIFOSZTVA MINDENEMBŐL, A FÉRJEM HÁROM ÉVI FOLYTONOS BETEGESKEDÉSE ELVITT MINDENEMET. VAN EGY TANULÓ FIAM, 17 ÉVES, MAR EGY HÉT ÓTA FEKSZIK BETEGEN. A ROSSZ ÉTKEZÉS TELJESEN LEGYENGÍTETTE, MIVEL A NÉPKONYHÁRÓL ÉLÜNK, ÉS SEMMIVEL SEM TUDJUK PÓTOLNI AZT A GYENGE KOSZTOT, ÜGY HOGY GYERMEKEM, AZ ORVOS MEGÁLLAPÍTÁSA SZERINT, HAMAROSAN TÜDÖBAJBA ESHETIK." EBBŐL A SZINTE MÉRHETETLEN SZEGÉNYSÉGBŐL INDULT EL A VÁROS, ÉS JUTOTT A MAI JÓLÉTHEZ. A JÓLÉTNEK ARRA A FOKÁRA, MELY MAR NEMCSAK AZ ANYAGI GAZDAGSÁGGAL MÉRHETŐ, HANEM AÍ ÁLTALÁNOS KULTURÁLTSÁG MEGANNYI FOKMÉRŐJÉVEL: KEZDVE AKÁR A JÓLTÁPLALTSÁGGAL, FOLYTATVA A JÓL ÖLTÖZÖTTSÉGGEL, AZUTÁN A LAKÁSKULTÚRÁVAL, A MŰVELTSÉGGEL, A „TANULT EMBERFŐK SOKASÁGAVAL". A PROLETARIÁTUS, MINT URALKODÓOSZTÁLY, NEMCSAK A MAGA, HANEM A TÁRSADALOM MINDEN OSZTÁLYA ÉS RÉTEGE SZAMARA MEGNYITOTTA AZ UTAT AZ ANYAGI ÉS SZELLEMI FELEMELKEDÉSHEZ. ENNEK VAGYUNK RÉSZESEI ÉS TANÜI ITT, SZEGEDEN IS, ERRŐL SZÓL FELSZABADULÁSI MAGAZINUNK MAI ÖSSZEÁLLÍTÁSA. tizedet kifogni, azok összetársultak, de a társasbérletre a város nem adott építési engedélyt. Tömörkény írja, hogy hat hold az a legkisebb föld, amiből a homokon egy tanyai csalód megélhet. Azon alól a sovány homokföldön nemigen volt a tanyai kisembernek maradása. Különösen a gazdasági válság éveiben — úgy emlegetik: a „bolettás világ"-ban — adósodott el sok tanyai kisbérlő. Jöttek a végrehajtók lefoglaltak, végül kilakoltatták a fizetésképtelen haszonbérlőt, s földjét újból árverezték. Az elbukott bérlő földjére tüstént akadt árverező, vagy a közeli örökföldes gazdák, vagy a vállalkozó szegények közül. A gazdát és a föld nélküli zsellért egyként hajtotta a földéhség. Ezért dolgoztak látástól vakulásig, ezért vonták meg maguktól a legjobb falatokat, ezért vitték a csirke, a liba, a disznó javát, a legszebb gyümölcsöt mindig a piacra. Igénytelenül, beosztással éltek — kiváltképp a város kishaszonbérlői. Kellett a pénz árendára, adóra, törlesztésre, magukra csak azután gondolhattak, ha a terheket lerótták, ha mór rendes tanyaházat építettek az ideiglenes földházak, kunyhók, hantházak helyett — ha „kivakaróztak a szegénységből". A szegedi határ homokos pusztáinak feltörése, megművelése úttörés, korszakos teljesítménye az utóbbi évszázad tanyai nemzedékeinek. Eléggé mostoha természeti körülmények között, a korábban legelőnek is sovány poszahomokon, futóhomokon gyökeret vertek, termeltek, verejtékeztek, s virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát teremtettek. Ehhez nem csupán munkabírás, kitartó szorgalom kellett, hanem Igénytelenség is a javak elosztásában, megelégedés a szűkössel, a kevéssel — még ott is, akkor is, ahol s amikor több tellett volna. Ahogyan a paraszttörvények azt a múltban sokfelé előírták. latuk az anyavárossal az adófizetesre, a placozásra és — ha úgy hozta a sor — pörösködésre szorítkozott. A szegedi tanyákon 1870-ben 26 ezer ember élt. Tanulságos a földmüvelésből élő kereső lakosság megoszlását áttekinteni: volt 2622 földtulajdonos paraszt, 422 haszonbérlő, 3686 éves szolga és 1634 napszámos. Szeged határát sokan úgy emlegették, mint a kisbirtok és a kisbérlet hazáját. Az igaz, hogy itt a nagygazdák annyi földet nem birtokoltak, mint a Kiskunságban, .vagy például Vásárhely határában, de a tanyai lakosság nagyobb része száz évvel ezelőtt földtclen zsellér volt, és bérmunkával, napszámmal kereste betevő falatját. Szegeden György napján, április 24-én „állt helyre a bőrös". Évi bére a század elején 70—80 forint, egy pár csizma és a gazdaszszony főzött, mosott rá. Szegényparaszt-család gyermeke a kiskanászság, kisbéresség után, 16—17 éves korától berukkoláslg, és miután katonaidejét letöltötte, házasodásáig szegődött el béresnek. Az a tehetős gazda, akinek több tanyája volt, az üresen maradt tanyába lakót fogadott. A lakó, vagy tanyás ezért havonta három-négy nap robottal, vagyis Ingyen munkával tartozott, és köteles volt a gazda szolgálatára állni, amikor őf megkívánta. A szegedi határban sok zsellérember. aki jártasságra tett szert a szőlőmunkában, mint kapás gondozta a nagygazdák szőlőit. Különösen Felsőtanyán, a szegedi birtokosok szatymazi, őszeszéki szőlőiben dolgozott sok kapásember^ A tanyai szegényparaszt az aratóriszből igyekezett biztosítani a család évi kenyerét. A századfordulón tizenkettedrészért arattak. Mikor egy célszerű tanyai szegényembert megkérdeztek, miből él, ezért mondhatta: a tizenkettedikből... Mint részesmunkásnak, neki mindenből a tizenkettedrész jutott. Aki nem akart más keze-lába lenni, az földet bérelt Szeged városától. A közlegelőt nyilvános árverésen parcellázták. — Tizedönkint árvereztek, egy tized tiz hold volt. A kikiáltási árat kezdték, mondjuk, hetven kilóval. Mindjárt volt jelöntköző. Az enibörök nézték a földet: jó lösz-é? Megtermi-e? Mög, mög az. No, akkor az egyik közbeszólt: hetvenöt, aztán a másik: nyolcvan, kilencven ... így licitáltak egymásra, fölverték az árendát egy mázsa búzára, még többre is. Sokan nem bírtak egy Kik lehettek virilisták ? A

megyei önigazgatás a szabadságharc bukásáig az ott élő nemesség kezében működött. A megyei nemesi gyűlés törvényt hozhatott, bíráskodhatott, ítélkezhetett, akár az országgyűlés határozatait megvétózhatta. Nemes pedig az lehetett, aki háborúkban való forgolódásával, békével, egyéb, „a haza javát szolgáló tevékenységével" kiérdemelte. Általában ez a fajta kiérdemlés vagyonnal, legtöbbször földbirtokkal járt, amit hetvenedik unokák is örökölhettek. Innét következtek a hétszilvafás nemesek, kiknek már csak annyi jutott. De ettől függetlenül, a megyei önkormányzatban csak nekik volt jussuk hivatalt viselni, gyűléseken megvoksolni, törvényt tenni. Ez az arisztokratikus önkormányzati rendszer, bór hajója 48-ban léket kapott, a kiegyezés utáni évekig eléldegélt. Az 1870. 42-ik törvénycikk azonban úgy intézkedik, hogy a törvényhatóságokba választott tagok fele arányban virilistákból kerüljenek az önkormányzati testületekbe, fele arányban a lakosság egyéb rétegeiből választassanak. A virilisták névsorát évente állította össze egy arra kijelölt bizottság, a legtöbb adót fizető polgárok nagyságrendbe állításával. A virilisták, tehát a vagyonosok, jogot nyertek arra, egy-egy megyében, önálló tanácsú községben, városban, hogy a helyi öakormányzatban cselekvően rés™ vegyenek, ügyeiben befolyásosán mozogjanak. A helyi önkormányzat kezében volt a döntés joga a sintér vagy harangozó megválasztásétól kezdve, az árvaügyön át, a gyártelep kijelöléséig. Beleértve az állami hitelek, kölcsönök odaítélését, az árveréseket, és más hasznot hajtó lehetőségeket. A törvényhatóságok a helyi közigazgatás legfőbb fórumai voltak, melyek a saját területükre rendeleteket, jogszabályokat alkothattak, azokat a hivatalnoki apparátusukkal végre is hajthatták. Szegeden történetileg más képlet alakult ki az önigazgatási testület vonatkozásában is. Maga a város, mint jogi személy volt a földesúr, egyházi síkon a kegyúr. Számottevő nemessége nem volt, főrangújai csak nyugdíjasként léteztek, nem is hagyatkozott Szeged örökölt érdemű vezető polgárra sohasem. A város igazgatásában szereplő személyeit a szakemberség és vagyonosság szempontjai szerint választotta testületeibe. Elég sajátos szempontjaik lehettek e tekintetben, mert a híres Vedres Istvánt, ki hites földmérő mérnöke, sokoldalú munkása volt Szegednek, sohasem vette be választott törvényhatóságába, Zsótér Andor tőzsért, a sokféle intézmény létrehozásában merész vállalkozó polgárát, nem vette magához. A viz előtti véi ros vagyonos, gyáralapító polgárai a közigazgatási testületeken kívül rekedtek. Felmayer Antal, a híres kékfestő gyártelep létrehozója és mások. Érdemes megemlíteni, hogy Szegeden a virilista alapon való törvényhatóság első szabályrendelete 1887-ben a következő bizottságokat hozta létre, nyilván azért, mert ezeket tartotta fontosnak. 1. Statisztikai bizottság, 2. népnevelési bizottság, 3. lóavató bizottság, 4. zenei igazgató tanács, 5. árvaházi tanács, 6. Somogyi könyvtári bizottság, 7. színházi bizottság, 8. építési bizottság, 9. egészségügyi bizottság, 10. javadalmakat kezelő bizottság, 11. nyugdijbizottság, 12. fásítási bizottság, 13. kórházi bizottság. ötven évvel később a virilista szisztéma működésének jeleként a napilapok is közlik rendszeresen a legtöbb adót fizetők névsorát. Az 1934-ben közölt virilista lajstrom 432 nevet és adónagyságl sorrendet közöl. Ebben a listavezető egy kereskedő foglalkozású polgár, ki a mondott évben 29 757 pengő 62 fillér adót fizetett. (A mezőgazdaságban nyáron abban az évben 80 fillér volt a napszám.) A listavezetőhöz képest a csanádi püspök a rangsor 123. helyén áll, 1993 pengő adójával. A foglalkozások szerint való vizsgálódások azt mutatják, hogy a kereskedők a legjobb adózók, azután a kocsmárosok, földbirtokosok, gyártulajdonosok, vállalkozók, ügyvédek, hivatalnokok, orvosok következnek. A lista első ötven reprezentatív adózója a 3882 pengő 13 filléres tétellel záródik, foglalkozása szerint aranyműves polgárral. Az iparosok között rangos helyen állnak a mészárosok, építési vállalkozók, asztalosipari vállalkozók, kelmefestők, szűcsök, mosoda-, fürdő- és nyomdatulajdonosok, bércséplősök, cukrászdatulajdonosok, késesek, lakatos Ipari vállalkozók, csizmadiák •— hosszú tömött sorokban. Az értelmiséginek kategórizálható foglalkozási körökből két tanár, három uradalmi kasznár nevét találhatjuk. Két nyugalmazott tábornok, egy becsüs neve került az adózás rangsora révén a nyilvánosságra. Amikor Szegeden a virilista rend bejiródik, a vagyonos polgárság és a város túl van a nagy vállalkozások korán. Nincsen merész vállalkozás, lendületes ipari fölcsapódás. Ezek lezajlottak az előző század ötvenes ével után. A polgár a pénzéből kisebbnagyobb palotát épít, művészeteket pártol, áldoz is rá. Rizikóval, fáradsággal, netán szaktudással járó üzletbe, vállalatba már nem csapat bele. Csöndeskésen él, nem is nagyon kivagyiskodik, legfeljebb jótékony egyesületekben buzgólkodik, arra még anyagi áldozattal is gondol. ftin/f* Ásít ,1-vn méÍAvjjfc fit « fl*-</*> , M/fUuMT^'/í ******** '•'<- fj hhh^q ^HBBBBnpvWMRÍII ' • K- a,.-..- —J——" íf, ír < í .y - epHga i <-»0 v /u^*,/ fry/ ' "a-f"** >*.,<ÍA „ hÓ";'"""^ 7 •'-C44?-' r/ •'(-<-> ,»•.*'» AfyA* /ÉAjaJít' '/í"<' é' teÁ v*" Acr.ii ••víi.^/. .-ffto. Hadiözvegy segélyfolyamodványa » polgármesterhez A tanyai lakosság nagyobb része földtelen zsellér volk I