Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-15 / 190. szám

6 CSÜTÖRTÖK, 1971. AUGUSZTUS BK A SZEOL SC közli, bemaradt augusztus 24-én, szombaton Rajt a másodosztályban Nyolc hír — nyolc csapatról Megírtuk már, hogy a ban, utcai bejárattal öltöző- nem kivétel nélkül a gyár­Csongrád megyei I. és II. helyiség épült, amelyben hi- ban dolgoznak. Három új já­osztályú labdarúgó-bajnok- deg-meleg vizes zuhanyozó tékost igazoltak, s ez azt je­ság augusztus 18-án kez- is van. Az új létesítményt az lenti, hogy a csapat gerince dődik. A bajnoki nyitány- IKV és a házigazda Alsó- nem változik, a tavalyi gár­ra készülődnek a másodosz- városi MAV közösen készí- dával, némi frissítéssel vág­tályú csapatok is, és róluk a tette, sok társadalmi mun- nak neki az új bajnokság­- következőkben számolunk be kávaL nak. • a r olvasóinknak. USZO" SZEGEDI TANARKEPZO ALGYÖ KISTELEK A főiskolások a szövetseg Fekete János társadalmi , / I A KITE az 1973/74. baj- engedélyével később kezdik edző húsz éven át szere­TantOlVam noki évben a második he- a bajnokságot, mert játéko- pelt az algyői csapatban, de | # lyet szerezte meg. A nagy- saik a nyári szünidőt töl- mivel tavasszal felhagyott a községi együttes meggyen- tik, s közülük csak kevesen játékkal, most már csak'mint gült, mert Czombos ésCzei- tartózkodnak Szegeden. Há- szakvezető segíti a klub úszotanfolyamat gerscbmidt eltávozott Tom- rom évvel ezelőtt kerültek munkáját. Senkit sem iga­l-én, szombaton para Galgóczi Károly ma- fel a másodosztályba, ahol zoltak, és senkit sem adtak a szokott időben folytatja a rad ^ edző Nemrégiben ké- Miskolczi József tanár-edző ki. Ahogy a vezetők mond­partfürdőn. A tarjáni tanú- szült el Kisteleken az új öl- vezetésével mindig jobb ják: önellátók, azaz: min­ióknak az egyesület csak 27- tözőhelyiség, korszerűen fel- eredményeket érnek el. Elő- dig saját ifjúsági csapatuk­tői (kedd) tud autóbuszt biz- szereive, Az építkezésnél tár- ször éppen hogy csak elke- ból erősítenek. S hogy mi­tositani, ettől kezdve vi- sadaimi munkában közre- rülték a kiesést, majd amá- lyen nagy mértékben törőd­szont a szokott helyről és működtek a klub sportolói, sodik esztendőben kilencedi- nek a neveléssel, bizonyít­időben indul az autóbusz a sportvezetői, sőt a szurkolók kek, tavaly pedig hetedikek ja, hogy Algyö idén két ifi­is. lettek. Bár az összeállításban csapattal nevezett. így ösz­sok változás lesz, ezúttal is- szesen három csapatuk vesz mét szeretnének két hellyel részt az új bajnokságban, előbbre lépni. TÁPÉ SZOREG Mint az első osztályból ki Az Sz. Rákóczi nagy múltú esett került ebbe a CSOport­SS? * aTelőS" bS- ^ mindig jő utan­fiatalodott az együttes. Ra- ságot. Megerősödtek, mert potlassal rendelkezik, es fő­dics Lajos edző reméli, hogy Csigért és Lakatost a Szege- leg ezért remélhető, hogy a jövőben gólképesebb lesz a di VSE-ből, Káityot a Deszk- csapata visszajut a magasabb támadósoruk. Az MNK-ban bői igazolták. Majzik Sán­rendeztek pddig JÓ eredményeket ér- dor maradt az edző, a sport­- - • • • • közi elnöki tisztséget pedig most már huszonöt éve egy­folytában Kasza Péter, a klub volt régi, jó képessé­gű játékosa tölti be a sző­SZEGEDI VOLÁN partfürdőre. A második, har­madik és negyedik turnusba sorolt gyermekek oktatása az idén előreláthatólag elma­, A közlekedésiek harma­A tanfolyam oktatóinak dikok lettek az elmúlt baj­augusztus 22-en, csütörtökön nokságban, s most ennél jobb 15 órakor megbeszeles lesz eredményt szeretnének el­a SZEOL-irodában. Motorsport érni. Több tehetséges játé­kost igazoltak, akikkel meg­tek el, csoportjukban meg­Nagykanizsán országos junior motocross­bajnokságot, ahol a Szegedi szerezték az elsőséget. Volán SC két fiatal verseny­zője is dobogóra állhatott. A 250 köbcentiméteres gépek SZEGEDI IKV agyagos <* voltak a negyedikek, s renc nyerte az ugyancsak mint újoncok, ezzel elege- regioniéi, szegedi Kerekes László előtt, dettek lehettek. Játékosál­A hét végén, augusztus lományuk nem változott, a 19-én délután négy órai kez- jól beváu együttest szere_ dettel nemzetközi meghívá- , , _ , . „., , sos salakversenyt rendez a Pelletlk OS6zel 1S- Golrekor­Szegedi Volán SC motoros- derük, Schrott is játszik. Ko­osztályba. Metzger Károly Edzésre várva Gyakran összefutunk környékbeliek a tarjáni is­kola bitumenes kézilabdapályáján, hogy megbizonyo­sodjunk róla, mennyit felejtettünk a korábban űzött sportág, a labdarúgás tudományából, vagy csak azért, hogy a felszedett felesleges kilókat megpróbáljuk le­adni. Ilyenkor valamennyiünket elkap a hév, a játék­kedv. Csak a labdát, a kaput látjuk, és a gólnak még mindig jobban örülünk, mint az a több mint százezer igazolt játékos, akik mostanság kergetik a bőrgolyót Ilyenkor nem vesszük észre a kerítés mellett elhaladó csinos lányokat, nem halljuk a feleség hívó szavát, a pálya körül gyülekező idegeneket. Így jártunk most kedden is. Már a harmadik meccshez készülődtünk, amikor 10—12 sportoló lépett hozzánk. Már régóta az öltöző előtt beszélgethettek. De mint mondtam, a gólok... a hév... a játékkedv... S közben besötétedett. Csak most, a mérkőzés pillanat­nyi szünetében ismertük fel a DÉLÉP SC NB Il-es kézilabdásait. A rövid beszélgetés során aztán meg­tudtuk, edzésre jöttek volna, elvégre 19-én, hétfőn már bajnoki mérkőzést kellene játszaniuk. S hogy nem edzettek, annak volt néhány oka. Az öltözőt zárva találták, s az még két óra múl­va is úgy maradt. Vártak sportvezetőt — nem jött. Hogy edzőjük nincs, az már szinte fel sem tűnt. Igaz is, „csak" NB ll-es csapatról van szó. Olyan csapatról, melynek játékosai sportszeretetből jönnek össze hétről hétre, és nem azért, mert nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. S ha már összejöttek, edzeni és kézilabdáz­ni is szeretnének! A bajnoki szezon nyitánya előtt négy nappal időszerű lenne eldönteni a DÉLÉP-nél, hogy egyálta­lán foglalkoztatni tudják-e az NB ll-es csapatukat? Képesek-e a legminimálisabb lehetőségek biztosításá­ra, mint például, hogy edzéslehetőséget adjanak szá­mukra. Sportvezető és edzökérdésről már nem is be­szélve. Ügy gondoljuk, egy NB ll-es csapat többet ér­demelne, még ha az a labdarúgók, vagy a röplabdások rovására is menne. Mert azt hiszem, a DÉLÉP SC-nek, de Szegednek sem mindegy, hogy milyen osztályú csa­pat képviseli a vállalatot a Nemzeti Bajnokságban! B. L. Elkezdték a kosarasok is SZEGEDI EMERGE Lázas készülődés állapo- játszva, sorozatmérkőzések- szont minden nap edzünk, s tában vannak a SZEOL női kel, készülhetünk a rajtra. lesz olyan nap is, amikor és férfi kosárlabdázói. Véget % délelőtt szabadban, délután A gumigyáriak a kilencedik ert szamukra a másfél hóna- Még javában tartott a fiúk pedig teremben tartom a helyezést érték el. Szatmári P°s nyári pihenő. Mindkét edzése, de már az ajtóban foglalkozásokat. Augusztus Imre lett az új edző aki csaPat elkezdte az edzéseket, toporogtak, türelmetlenül a 28-tól, egy hétre Szolnokra szakosztálya a SZEOL-pá- mócsin Szilveszter marad az nyolc évvel ezelőtt, a meg- sof VrdőS^tartog^ ősz? laSfc." -gyünk edzőtáborba, köz­Iván A leeiobb magvar ver- * x m aw • C . — • - - , ^ MIUUJCICI mriuguto oszi laDaavai. Türelmetlenségük ben részt veszünk a szolno­senyzőkön kívül szovjet Tovabbra is a Sza- alakulas idejen meg jat- fordulo közelgő rajtjának magyarázata, nekik ez volt kiak által rendezett Tisza lengyel bolgár csehszlovák badsag tóri Palya ad otthont szőtt az egyesületben, majd napját felkészülten, minél az első edzésük. Nem so- Kupa küzdelmeiben. Ideális, és NDK-beli'motorosok áll- az ingatlankezelőknek. A Sza- azóta mint intéző tevékeny- •iobb formában várják. káig kellett várakozniuk, a minden igényt kielégítő kör­nak rajthoz. badság téri paprikamalom- kedett. A csapat tagjai majd- Lábak do*gasa> labdák ^^ta^ftermíf^ * TlSS&ESfST* pattogása, hangos zsivaly Egyszerre csak nagy öröm- remélem eredménye is lesz! verte fel a megújhodásra ujjongások közepette fordí- Az edzőtábor hallatára a áhítozó öreg csarnok délutá- tottak hátat az ajtónak. Ker- lányok pillanatok alatt kör­ni álmos csendjét. A fiúk — tész Anikó állt mögöttük bevettek bennünket, és egy­levezetőként — két kosárra mezbe öltözötten. A közel más szavába vágva kérde­játszottak. Látszott rajtuk a négyhónapos, súlyos sérülés zősködtek, hogyan is lesz, Szegednek a harmincas A harmincas évek vége- — Béla bácskai származá- ..labdaéhség", úgy hajtottak okozta kényszerpihenő után mikor is indulnak, évek elejétől 1954-ig több felé felment Budapestre.be- sú volt, és tudott szerbül, egymás ellen, mintha vala- ő is edzésre jelentkezett. — Tudjuk, nem üdülni mint húsz éven át volt él- került a válogatott keretbe, Ezt azért említem, mert ő mi kom°ly tétről, legalábbis — Komolyan mondom, megyünk, komoly munka vár vonalbeli vízilabdacsapata. de néhány hét múlva visz- kézzel-lábbal veszélyes volt a .baínokl. címet eldöntő lámpalázas vagyok, nem tu- ránk Szolnokon, mégis örü­Ma már csak kevesen tudják, szatért Szegedre. Megma- az ellenfelek kapujára. Ha mérkőzésről lett volna szó. dom, egyáltalán eltalálom-e lünk, jó kedvvel várjuk az hogy régebben két együtte- radt foglalkozásánál, rádió- úgy látta jónak, hogy a víz- Hlaba. a labda csodálatos a gyűrűt, ennyi kihagyás indulást. Az edzéseken ré­sünk. az SZVSE és a SZUE műszerészként dolgozott to- bői kiemelt jobb lábával cé- varazsszer, puszta latványa után — jegyezte meg öröm- hajtunk, lelkiismeretesen ké­is szerepelt az OB I-ben. A vább, majd az ötvenes évek lozza meg a kaput, kiszólt: 77. hat T^g.a vele ,val° ja- tői sugárzó arccal. — Egye- szülünk majd — tolmácsolta felszabadulás SZMTE, majd Egy régi játékos... után az elején — amikor már nem „Noga!..." Noga szerbül lá- ték ~ feledtetni képes az lőre még csak próbálgatom a társai véleményét is a volt Dózsa fo- sportolt — a GELKA szegedi bat jelent, és akkor mi már e?ozo Percek, félórák, verej- lábam, nem szeretném meg- ifjúsági válogatott Remák „I ,*!„ A- ....• i—ii ..J-: - tekes fáradtságát is. erőltetni Anci gadla magához a szakosztályt, üzemének vezetője lett, és tudtuk, lábára kell adni a A régebbi idők nagy já- egészen nyugdíjazásáig látta labdát, hogy kapásból lőjje tokosa volt Szegeden a nem- el ezt a munkakörét, régiben elhunyt Szaniszló Volt játékostársai közül Béla, aki több mint egy év- csak Maróti, Rakita és Kiss tizeden át szegedi gólrekor- él Szegeden. Amikor leg­dernek bizonyult. Mint kö- utóbb Kiss Antallal talál­zépcsatár, nagyon sokszor el- köztünk, és Szaniszló IrSrXtpateknT^ érdeklődtünk, a régi közép, megkeserítette az életét a medencében. i • fedezet egy jellemző netet mesélt róla: tékes fáradtságát is. erőltetni. Anci. — Már túl vannak a kez- Míg ezeket mondta repült % deti izomlázon — köszöntött a labda kezéből, s „csont- Sípszó harsan. Faragó ed­rám dr. Faragó József edző, nélkül" hullott a kosárba, ző maga köré gyűjtötte lá­ilyen modon golt. Ezek az a fiúk felé mutatva. — Egy mintegy cáfolva az előbb el- nyait, majd párszavas eliga­akciók nagyon váratlanok hete láttunk munkához, há- hangzottakat. Gyors létszám- zítás után kezdetét vette az voltak az ellenfelek számá- rom foglalkozással. Főleg ellenőrzés után Faragó Ist- első edzés. A bemelegítő fu­telől rí, C telán í.teri is mrrt er6nléti gyakorlatot, sok íu- ván edzővel bordásfalak tás után egyikük-másikuk ra> s 131311 azen 1S'. meit tást töltötték ki az akkori előtti padra telepedve fel- körül „elfogyott" a levegő, I .rirrrn készülésük menetrendjéről lankadtak a mozdulatok, de meg. Nemegyszer szerzett nem „lábat", hanem idegen edzésidőt. törté- szót mondott nekünk... M. K. Oszi sorsolás A Csongrád megyei III. osz- dány, Mihály telek—Ruhagyár. tl. forduló (október 27.): Bor­tályú labdarúgó-bajnokság (kö- Szabad: KUbekháza. dány—Mórahalom, Zákányszék zépcsoport) őszi idényének sor- «. lordulo (szeptember 22.): —Tiszasziget, Postás—Kübekhá­bolása a következő: Tiszasziget—Mihálytelek, Üllés— za. Balástya—Pusztaszer, Doma- badban. Bár az is lehet, Saj­1. forduló (augusztus 18.): KUbekháza. Mórahalom—Bálás- szék—Röszke. Asotthalom—Üllés, n. s hoev a termet nem Zákányszék—Mthálytelek. Sz. tya. Röszke-Postás, UjszenUván Mihálytelek-ÜJszentiván. Sza- , *"» "u®f % Postás—Asotthalom, Balástya— —Zákányszék, Domaszék—Ásott- bad: Ruhagyár. KapjUK meg. E,nneK egyaita­Sz. Ruhagyár. I'usztaszer—Bor- halom. Bordány—Ruhagyár. Sza- 12 forduló (november 3.): Ba- Ián nem örülnék, ugyanis dany, KUbekháza—Domaszék. bad: Pusztaszer. . lástya—Mihálytelek. Pusztaszer nem mindegy, hol végzünk ': -Postás. Kübekház^-Zákány- dobógyakorlatokat, hol suj­üiiés-RuhagZyánge Múrahafoí^ koljuk a technikai elemeket, rahalom—Üllés. Röszke—Tiszaszl- Tiszasziget—KUbekháza. Ruha- uomaszék Röszke—Üjszentiván get. Üjszentiván—KUbekháza, §yér-Domaszék. ^ojthaloin- Szabad: Bordány. veszünk a Kecskeméten ren­13. forduló (november íu): dezendő Aranyhomok Kupa Miközben beszélgetünk, fél érdeklődtem. ez ilyenkor, nyaralás után, a szemmel a játékot követi, s — Közepes erősségű, át- felkészülés elején még meg­egy-egy rosszul végrehajtott mozgató edzésekkel kezdjük bocsátható, támadás, elhibázott dobás a hetet. Hétfőtől már vi- Gyürki Ernő után rögtön tanácsot is ad. , — Hiába, még meglátszik „ , » j t ' ' v a hosszú kihagyás, még me- telszaoadulasi Kupa revek, de majd csak elmú­lik — magyarázta a látotta­kat. — Ezen a héten már ötször edzünk, kétszer terem­ben, háromszor pedig sza­SZEOL—Szabó Lajos SE 5:1 (2:1) Tiszasziget—Üjszentiván. Röszke. Szabad Üllés— 7. forduló (szeptember Mórahalom. Zákányszék-Röszke. Postás- szék Tiszasziget-Asotthalom, , ,j T 2. forduló (augusztus 25.): Mó- Mórahalom, _ Pusztaszer—Ul]és. (-] 1, ..—Ruhagyár. Mórahalom— KOIJUK —Balástya? Püfszentfván-Síóra- küzdelmeiben. 'Rajtunk kívül halom, Bordány—Üllés, Ruha- meg tizenegy csapat indul, gyár—Tiszasziget. Asotthalom- NB l-esek, a szovjet katona­k^S^ad: Domaszék?k—RÖSZ" válogatott valamint lengyel és jugoszláv együttesek. Mi 14. forduló (november 17.): 3 rVenollol a GanZ-MÁ­Domaszék—Pusztaszer. Bordány Üjszentiván. Mihálytelek—Bor­—Balástya. Ruhagyár—Postás, dany. Szabad : Balástya. Asotthalom—Zákányszék. Sza- 8. forduló (október s.): Kü­bud: Mthálytelek. bekháza—Mihálytelek. Tiszaszi­3. forduló (szeptember 1.): Zá- get—Pusztaszer. Üllés—Balás­kányszék—Ruhagyár, Postás— tya. Mórahalom—Zákányszék, Bordány, Balástva—Domaszék, Röszke—Asotthalom, Üjszent­Pusztas'zer—üjszentiván. Kübek- Iván—Ruhagyár, Domaszék— haza—Rös/.ke. Tiszasziget—Móra- Bordány. Szabad: Postás. 14. forduló (november n.): _ halom. Mihálytelek—Asotthalom. 3. forduló (október 13.): Pos- postás—Mihálytelek. Balástya— a Csepellel, a Szabad: ÜUés. tás—Üllés. Balastya—Tiszasziget, zákányszék. Pusztaszer—Ásott- VAG-gal, a Videotonnal, a 4. forduló (szeptember 8.): Ül- Pusztaszer—KUbekháza. Bordány halom, KUbekháza—Ruhagyár, Bácska Topolyával és a lés—Mihalytelek. Morahalom- Üjszentiván. Ruliagyár-Röszke, Tiszasziget-Bordány, Üllés- Ksr vpl kerültünk eóv esn KUbekháza. Röszke-Pusztaszer, Asotthalom-Mórahalom, Mi- Domaszék, Mórahalom-Rösz- 7T Kerültünk egy cso­ÜjszenUvan—Balástya. Doma- hálytelek—Domaszék. Szabad: ke szabad- Üjszentiván portba. Kecskemeten hat szek—Postás. Bordány—Zákány- zákányszék. mérkőzést látszunk, majd szék. Ruhagyár—Asotthalom. - 10. forduló (október 20.): Pusz- 15. forduló (november 24.): Zá- 1 o,„vnn]t" a Szabad: Tlszasztget. taszer—Mihálytelek. KUbekháza kányszék—Postás. Üjszentiván— P^r naP muiva s>Z0in0K0n a 5. forduló (szeptember 13.): —Balástya. Tiszasziget—Postás, ÜUés. Domaszék—Tiszasziget. Tisza Kupa tornán veszünk Zákányszék—Doniuszék. Postás ÜUés—Zákányszék, Mezőtúr, 400 néző, vezette: nyed játékkal nyertek a Győri. mindvégig lelkesen küzdő, SZEOL: Bencze — Kisju- sportszerű ellenféllel szem­hász. Varga, Kozma III., He- ben. A SZEOL több gólja tet­vesi — Hojszák, Mészár (An- szetős. gyors akció eredmé­Augusztus 22-től 25-ig részt tal>> Birinyi — Kádár, Vass nyeként született. (Szeghalmi), Jernei. Góllövő: Jernei (2), Vass. A szegedi NB II-esek köny- Szeghalmi, Antal. pusztaszer—Mórahalom. Tisza- Üjszentiván—Domaszék tKigBt—üllés. AsptUutkm).—bch> Auuitüáioin. Szarvas—SZVSE 2:2 (2:1) Vasutas-stadion, 20o néző. álló vendégcsapat. Szünet Vezette: Faragó. után a hazaiak irányították SZVSE: Bolya - Bolgár, aJájfk°t- több helyzetük te Terhes 1., Tihanyi 1. - Ti. aka,d ' df csak..,az..fg^nlltfs­már, Komjáti, Herold - r* tellett erf?akbok ..Mlv®1 a Róth, Tóth (Takó), Sándor 90 perces játékidő dontetlen. (Terhes 11.), Kovács Z. nei ^t véget, ll-es rúgások. ra került sor, amelyben a HPP A közepes színvonalú küz- vendégek bizonyultak jobbnak Morahalom Bordány—KUbekháza . Ruha- réSzt. Szakmailag is hasz- delmes mérkőzés első íélide- 7:6 arányban. Góllövő: Ora­Mihálytelek—^Móraha- nofinak látszanak a lornák, jének 7. percében már 2:0-ra vecz (6. p.), B. Tóth (7. p.), iutasen erosebb elteDíeieklsei weaeteö. » tartalékokkal ki. Roth (jia Takó pju Szabad: Balástya. kznft, tjüutod'. Roazkt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom