Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-14 / 189. szám
SZERDA, Jm AUGUSZTUS it 7 Praklilon a Komplett boltjaiban is! HÁROM FAZON, ALAPANYAG ADJA AZ ISKOLAKÖPENYEK VÁLASZTÉKÁT — LÉNYEGESEN JOBB ÁRUALAP A GYERMEKRUHÁZATI CIKKEKBŐL A gyerekek iskolába indítása, a szükséges felszerelések előteremtése mindig sok gondot okoz. Nemcsak azért, mert sokba kerül. A nagy kérdés mindig az; az üzletek kinálják-e a megfelelő váI lasztékot azokból a cikkekből, amire éppen szükség van. A korábbi években gyakran előfordult, hogy valami hiányzott az árualapból. A tornacipőt, vagy az iskolaköpenyt néhány héttel a tanítás megkezdése után lehetett megvenni. E hiányosságoknak kívánta elejét venni az idén a Komplett Ruházati Vállalat, s már július elején megkezdte felkészülését gyermekruházati cikkekből, s iskolai ruházati felszerelésekből. Augusztus elején minden bolt megkapta az ellátáshoz elengedhetetlen árualapot. Ez nem öröm a kis és a nagy diákoknak, hiszen arra figyelmezteti őket, hogy már csak néhány hét, s kezdődik a tanítás. De az megnyugtató, hogy időben beszerezhetők az iskolába indításhoz szükséges ruházati cikkek. NEVE IS MUTATJA: KÖNNYEN KEZELHETŐ Az iskolaköpenyek választékát három fazon és alapanyag adja. Lányka és fiú méretben, fazonban öttől, tizenhatos méretig kapható a San-Remo, a Sophia és a Praktilon fantázianévre hallgató iskolaköpeny. A Praktilont most először kínálják a Komplett boltjai. Mint neve is mutatja, práfc'tlkus. könynyen kezelhető, estétől reggelig megszárad, s még vasalni sem kell. Az iskolaköpenyek ára 123 és 235 forint között mozog. A Komplett által beszerzett mennyiség minden bizonnyal elég lesz: hétezer darab iskolaköpeny került már a szegedi üzletekbe. A Híd utcai Konfekció Bolt — melynek a Komplett és a DÉLTEX a gazdája — csak az olcsóbb árfekvésű iskolaköpenyeket kínálja. Az Anikót és a SanRemót 6—12-es méretben lányka és fiú fazonban, az Erikát, a San-Remót, s a Krisztinát 13—16-os méretekben lányoknak, fiúknak. Persze nemcsak iskolaköpenyre lehet szükség szeptemberben. Hiszen a legtöbb család ilyenkor frissíti fel a gyerekek ruhatárát. Erre is felkészült a Komplett. TETŐTŐL TALPIG! A gyermekruházati cikkek árualapja módot ad arra, hogy a gyerekeket tetőtől talpig felöltöztessük. Olcsóbb árfekvésű nadrág a Texas, melynek fazonja új, s 6—1606 méretben kapható nyolcvan, illetve 160 forintért. A szövetnadrágok közül sem hiányzik az olcsó, ezek hattól tizenhatos méretben 120 és 360 forintos árban kerültek be a boltok árualapjába. A ballon alapanyagú, s az orkánhuzatú jackyk 6—16-os, illetve 2—16-os méretűek. A fiú és a kamasz öltönyök választéka sem rossz. Gyerekeknek is készített Safari fazonú bőrz^kókat az ipar, ezek jól bírják a „nyűzást", csak egy kicsit drágák. Kardigánok, pulóverek fiúknak, lányoknak minden méretben kaphatók. A tréning öltöny, a nadrág, a kertinadrág, a bánion pantalló most nem hiánycikk. Éppígy az alsó kötöttáruból sem hiányzik a pamut és a krepp alapanyagú gyerek harisnyanadrág, a szintetikus nadrág, a pamut atlétatrikó. A térdés bokazoknikból háromezer pár egészíti ki a választékot — ennyit szereztek be az utóbbi hetekben. A SZÍNVÁLASZTÉK OKOZHAT GONDOT A fiúknak varrt ingekből is elegendő van, ki-ki ízlése szerint választhat. A Derby, a Natali, a Marietta ingek könnyen kezelhető alapanyagokból készültek, s nem is drágák. A bánion tréning öltönyökből egy-két héten belül szállít nagyobb mennyiséget az ipar a kereskedelemnek. Ha ígéretüket időben betartják, ebből a keresett termékből sem lesz különösebb hiány. A stabilóras gyermekruházati cikkekből a Komplett boltjainak áruválasztéka teljes. Tréningruha van elegendő, egyedül a fiú szövetnadrágoknál, a 6—16os méretűeknél fordul elő, hogy a színek „hiányoznak." A Komplett szegedi boltjai tízezer pár gyerekcipőt kaptak az utóbbi két hétben. A tornacipőből hét és fél ezret, barna és kék színben, 23— 41-es méretben. Előreláthatólag a tornacipő az idén nem lesz hiánycikk. De arra számítanak, hogy a színválaszték gondot okoz. Ha most rossz is az idő, talán lesz még nyár. s pótolni kell a szakadt, vásott szandált. Erre készült fel a vállalat, amikor fiú és lányka szandálból, félcipőből, magasszárúbói újabb ötezer párat vásárolt. Megfelelő árualappal várja vásárlóit a Gabi cipőbolt, a Lurkó gyermekruházati szaküzlet, a Hófehérke és a Csöpi. De nemcsak a szaküzletekben kapható meg mindaz, amiről itt szó volt. Azoknak a boltoknak a választéka is teljes, ahol nemcsak gyerekholmit árulnak. Szem előtt tartva azt, hogy a Komplett is köteles a gyermekruházati cikkekből az ellátást állandóan javítani — ez a felkészülés a lehetőségeken belül is nagyon jó! Most már adott a mód arra, hogy ki-ki megvegye azt, amire az iskolába induláskor szükség lesz. Kényelmesen, ráérve lehet válogatni, s választani, ezt a lehetőséget kínálja a Komplett — s érdemes is most élni vele! (x) TIZENÖT EVE halt meg Jávor Pál (1902—1959) színművész. 1922-ben végezte el a Színészegyesület iskoláját, öt esztendeig vidéki társulatoknál (Székesfehérvárott, Kaposvárott, Esztergomban, Veszprémben, Szegeden) szerepelt. A fővárosba a Magyai) Szinház, majd a Fővárosi Operett, illetve a Belvárosi Szinház szerződtette. 1935-től 1945-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Haladó magatartása miatt a nyilasok 1944ben Sopronkőhidára hurcolták. A felszabadulás után filmjei révén szerzett népszerűségét a tengerentúli magyarság körében próbálta kamatoztatni. Elképzelései azonban nem váltak valóra ; vándortársulata, amellyel Amerikát járta, szétesett, ő pedig 1957-ben hazatért. Klasszikus és mai szerepekben egyaránt nagy közönségsikert aratott. MOZIK Szabadság: Közelharc férfiak és nők között. (Színes amerikai, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). 14 éven felülleknek! Fáklya: Bíbormadár. (Színes szovjet, I—II. rész, fél 3 és fél 6 órakor.) Kötelező bérletszelvény beváltható 1 Másfél helyárral! Vörös Csillag: Napszúrás. (Színes ausztrál, délelőtt 10 órakor és délután negyed 4 órakor.) A harmadik tettes. (Színes NDK bűnügyi, fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/87-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. KISIPAROSOK ÉJSZAKAI INSPEKCIÖS SZOLGALATA Augusztus 11—17-ig: Farkas Mihály autószerelő (Murányi u. 2.), Juhász Péter lakatos (Pulz u. 4.). Széplaki István tévészerelő (Gyálarét, Kölcsey u. 9.), Szentesi Ferenc viz- és gázszerelő (Szabó J. u. 3.), Csórja Ferenc villanyszerelő (Szövő u. 27J MIPIIfflHMIKDR? 1974. AUGUSZTUS 14., SZERDA — NÉVNAP: MARCELL A Nap kel 4 óra 37 perckor, és nyugszik 18 Ara 59 perckor. A Hold kel 0 óra 18 perckor, és nyugszik IC Ara 24 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 208 cm (áradA). ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 17-ig hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szőreg, Gyálarét. Kiskundorozsma területén: dr. Szüts László állami állatorvos. Lakása: Szeged, Juhász Gyula u. 13/B. Telefon: 15-756. II. kerület. Algyő, Tápé területén: dr. Krajcsovics László állatorvos. Lakása: Szeged, Tarján, 110. ép. D. lépcsőház, II. emelet 11. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. # RÁDIÖ Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.14 Budapest és a vidék kulturális életéből. 8.20 Zinka Milanov énekel. 8.43 A Rádió Kabarészínházának humorfesztiválja. 10.00 Hírek, időjárásjelentés. 10.05 Érdekes szigetek. 10.29 Zenekari muzsika. 11.30 A Szabó család, tegnap esti adás ismétlése. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kj nyer ma? — Szegeden. 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40 Zala Tóth Erzsébet és Kiss Károly nótákat énekel, Zsákai Piros László klarinétozik. 14.19 Éneklő Ifjúság — Hatvanban. 14.44 Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00 Hírek, időjáráslelentés. 15.10 A világgazdaság hírei. 15.15 Ernster Dezső énekel. 15.33 Az élő népdal. 15.43 A Magyar Népköltészet Hete. A XVIII—XIX. századi falujegyzőkönyvek. 15.58 Hallgatóink figyelmébe. 15.59 Állampolgársága: Magyar. 17. oo Hírek. időjárásjelentés. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Bemutatjuk új felvételeinket. 17.44 A Közgazdász Világkongresszus témáiból, n. rész. 17.59 Darvas Ferenc: Cseremisz lakodalmas dalok. 18.05 József és az elbűvölő álomkabát. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Nyina Dorllak énekel. 20.05 Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 20.50 Hirek. 20.53 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.30 Háttérbeszélgetés. 22.00 Hírek, időjárásjelentés. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Agay Karola és Réti József operettdalokat énekel. 22.35 A Dunánál. 23.00 Tánczene öt országból. 24.00 Hirek. időjárásjelentés. 0.10—0.25 Madrigálok. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.0o Hirek, időjárás. 8.03 Boross Lajos népi zenekara Játszik, Fényes Éva és Merán Lajos nótákat énekel. 8.45 Bartók: Négy magyar dal. 9.00 Hirek. 9.03 Zenekar, muzsika. 9.49 A szakszervezet tárgyalta. 10.00 Zenés műsor üdülőknek. Közben: 11.45 Néhány szó zene. 12.03 Bődv József és Birkás Lillian énekei. 12.29 Zúgni kezd a térkép tengere. 12.55 Néhány perc tudomány. I3.88 Hírek, Időjáráslelentés. 13.03 Fauré-művek. 13.40 Orvosi tanácsok. 13.45 Időjárás- es vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig..; A Petőfi rádió zenedclutánja. 18.00 Hirek. időjáráslelentés. 18.1o Külpolitikai figyelő. 18.20 Fiatalok hullámhosszán. 19.51 Oj könyvek. 19.54 Jó estét. Ryerekek! 20.00 Estt krónika II. 20.25 Holnap közvetítjük. 20.45 A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.05 A Magyar népköltészet hete. Kis magyar néprajz. 21.10 Magyar zeneművek, Szokolay Sándor; Vérnász. 23.53 Nóták. 24.00—0.10 Hírek, időjárásjelentés. á TEVE Budapest 9.30 Látogatás a Szovjetunióban. A tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 10.00 Játék a betűkkel. (Ism.) 10.25 Játékszabályok. Magyarul beszélő NSZK-film. (Ism.) 12.00 Delta. Tudományos hiradó. (Ism.) 17.33 Hírek. 17.40 „Eletet az éveknek". Nyugdíjasok műsora. 18.10 René Costy műsora, zenés NSZK-film. (Ism.) 18.35 Mindenki közlekedik ... Közlekedési műsor. 19.10 Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15 Esti mese. 19.30 Tvhiradó. 20.00 Nagy csaták. Magyarul beszélő francia dokumentumfilm-sorozat. IX. rész: A csendes-őceáni csata. II. r. 21.15 Szeretlek... Az Osztrák Televízió műsora. 22.10 Tv-hiradó. 3. kiadás. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű tv-hiradó. 17.05 Albán nyelvű tv-hiradó. 17.35 Műsorismertetés. Hirek. 17.45 A kicsinyek világa. 18.15 Vajdasági krónika. 18.30 A Titogradl Televízió riportműsora. 19.00 Zenés percek. 19.20 Családtervezés. 1. rész. 19.45 Rajzfilm. (Sz.) 20.00 Híradó. 20.30 Filmbemutató — filmciklus. Boldog napok. Amerikai film. 22.30 Hiradó, második kiadás. apróhirdetések LAKÁS Egyedülálló diplomás nd külön bejáratú fürdőszobás albérleti szobát keres. „Belváros 7778" jeligére a Sajtóházba x Debreceni kétszoba hallos öröklakásomat szegedi lakásra cserélném, eladnám. Wlschner, Szeged, Hunyadi J. sgt. 9. x, Minden Igényt kielégítő gázfűtéses, külön bejáratú szoba 2 egyetemista fiú részére kiadó. Cím: újszeged. Gyapjas Pál u. 24. x Külön bejáratú szoba, konyhahasználattal kiadó. Béketelep, Bajmóczl n. l/A. x Kettószoba, összkomfortos, garázsos, második emeleti, szövetkezett lakásom kertes magánházért csérélem megegyezéssel. Osztrovszki 15. Czene. üjlipótvárosi luxus garzonlakásom elcserélném Szeged, Újszeged belvárosi egy-, másfél szobás, összkomfortos lakásra első emeletig. — Tóth Ernő, Budapest, Balzac u. 23. V. emelet. x Vállalat albérleti szobát keres diplomás házaspár dolgozója részére. „Szerződéssel 7875" Jeligére a Sajtóházba. x Külön bejáratú bútorozott szoba kiadó, Baktó, Kiskert u. 20. sz. Buszhoz, villamoshoz 3 perc. z Külön bejáratú fürdőszobás albérleti szobát keres egy rendes dolgozó flú. „sürgős 7441" jeligére a Sajtóházba. x Most induló vagy kezdett szakaszban levő társashásépltézbe betársulnék. Minden megoldás. lehetőség érdekel „Társasház 7822" Jel. igére a Sajtóházba. x Elcserélném tarjáni II. emeleti új 1 és fél szobás szövetkezeti lakásom egy tanácsi klsszobásért. „Azonnali beköltözés — 7973" jeligére e Sajtóházba. z Szoba albérletbe kiadó, konyha- és fürdőszobahaszná lattal, gyermekLeien házaspár. vagy két személy részére. Hídverő u. lt. X Belvárosi külön bejáratú, összkomfortos, bútorozott szoba egyetemista kislány részére kiadó szeptember 1-től. „Nem dohányzó 7042" jeligére a Sajtóházba. Budapesti IX. ker. c/oba-konyhás föbérletl lakásom szegedi vagy Szeged környéki kis kertes házra vagy föbérletre cserélném. Érd.: Szeged, Szabó János u. 7. sz. összkomfortos, gázfűtéses lakásban tanuló, vagy dolgozó nőnek szoba albérletbe ktadö. „Újszeged 7924" jeligére a Sajtóházba. Albérleti szoba a Belvárosban középiskolás lányoknak kiadó, fürdőszoba-használattal. Teleki u. 12., fszt. 2. Egyszoba garzon gázfűtéses, belvárosi lakásom kettószoba összkomfortosra cserélném. „Szeptember 7823" Jeligére a Sajtóházba. Bútorozott szoba 3 diáklánynak konyha- és fürdőszoba-használatul albérletbe kiadó. Tolbuhtn sgt. 53—55., B. ép A. lb fszt. 1. Érdeklődni 18 órától 18.30 óráig. Tanáczl 3 szoba összkomfortot, földszintes, gázfűtéses, erkélyes, garázsos lakást cserélnénk magánházra. „Szép lakás 7779" jeligére a Sajtóházba. Külön bejáratú fürdőszobás, albérleti szobát keres két fiatal dolgozó leány „Szept. 1. — 7482" jeligére a Sajtóházba. _ 50 ezer készpénz plüss életjáradékot fizetek lakásért. vagy házért. — „Sürgős 7880" Jeligére a Sajtóházba. Kertea magánházban külön bejáratú bútorozott zzoba 2 diákfiú részére kiadó, fürdőszoba-használattal. Gázfűtéses nyugodt, kényelmes, Igényesnek. Clm: Széli László, Szeged. Hóbíárt basa u. 28/A. Belvárosi 3 és fél szobás, utcai, tanácsi, kom. fortos, föbérletl lakásomat másfél szobásra cserélném. Juhása Oy. u. 8., fsat. 3. Udvart szoba-konyhás, spájzos lakást cserélnék a kornyéken KIK-házbaa. Csuka u. 18. Szeretném budapesti szoba-konyhás, föbérletl lakásom elcserélni Szc. ged belvárosi ugyanilyenre. „Szerencse — 301 838" jeligére a Hirdetőbe. Másfél vagy kétszobás lakást bérelnénk. Érdeklődni munkaidőben a 15-377-es telefonon. Elcserélném belvárosi, í emeleti, összkomfortos, 2 szobás, gázfűtéses lakásomat földszinti egyszobás, belvárosira, — „összkomfortos 7952" jeligére a Sajtóházba. Eladnám vagy elcserélném másfél szobás, I. emeleti társasházrészemet egyszobás összkomfortos lakásért, II. emeletig. Erd.: 16—19 óráig, Fecske u. 12 /A, I. emeli!. Siófokon, központban, gázfűtéses 2 szoba', összkomfortos, II. emelett. öröklakás készpénzért eladó. Erd.: Fogarasl hétköznap 7—11-ig. Telefon : 10-055. Diplomát házaspár havi 8000 Ft ítsetéssel életjáradékot fizetne lakásért. „Augusztus — 301 945" jeligére a Hirdetőbe. • x Bérelnék kettöszobás lakást meghatározott Időre. „Klőre fizetek — 301 944" jeligére a Hirdetőbe. x Jóvó novemberben átadásra kerülő újszegedi társasházban épülő egyszobás lakásomat eladom. Erd.: Torockól u. 12/A. Újszegedi liget mellett másfél szobás, szövetkezett lakás azonnal beköltözhetően eladó. Erd. telefonon mindennap a 13-464 számon, vagy személyesen 17—19 óra között: Kígyó U. 3., félemelet 3. 3 szoba, összkomfortos, gázfűtéses, OTP-társasházrész, azonnali lakásÁtadással eladó. Erd.: este 6 óra után. Tarjár 307. A. Hl. 11. Külön bejáratú szép. bútorozott előszoba és szoba, házaspárnak, vagy 2 személvnek kiadó szept. l-töl. Vörös Lajos, Szaaed, Bzant László u. 3. Fiatal, gyermektelen, diplomái házaspár lakrészt, garzont. vagy kiadó szobát keres Szegedén. „Hozszabb Időre" jeligére levelet a vásárhelyi Hirdetőbe Fiatal, gyermektelen házaspár Szeged Belvárosában bútorozott azobát keres konyha- és fürdöszoba-hesxnélettal. „Szeptember — 301 906" Jeligére a Hirdetőbe. INGATLAN Erdő u. 3/B sz. ház eladó. Azonnal beköltözhető. Erd.: Molnár u. 11., délután 15 órától. Eladó. Domaszék. Rózsa F. u. 20. számú 210 négyszögöl házhely, érdeklődni: Szeged, Csongrádi sgt. 18. x Leválasstótt fél magánház, 2 szobás, fürdőszoba. melléképülettel szabadkézből eladó Damjanich u. 1., Fehérék. Szeged, Alkony u. 5. számú magánházrész sürgősen eladó, kisebb család résxére. Érdeklődni 15—20 óráig. Pozsárné. x Köves utcában, Pásztor u. 28. szám alatt beköltözhető, 2 szobás, magánház sok mellék, helyiséggel, 413 n-öl telekkel, magasnyomású vízzel eladó. x Tápén szoba-konyhás, kertes biz eladó. „Augusztus 7794" jeligére a Sajtóházba. x Dorozsmán, a főútvonal mellett 2 szoba összkomfortos magánház mellékhelyiségekkel eladó. Gazdálkodásra lg alkalmas. Erd.: 75 Y busz végállomásán. Szabadság tér 23. x Kétszobás, új családi ház melléképületekkel, 400 négyszögöles telekkel betonút mellett sürgősen eladó. Erd.: Béketelep, CsallökOst u. 8. szám. x Tanya 1 kh földdel, város saélén. erdő mellett, eladó. Sándorfalvl úton 54. km-könél, aszfaltosát végén. x Eladó ssobn-konyhás, előszobából, spájzból álló házrész 90 000 Pt-ért. Szeged, Petőn Sándor Sft. 85 A X TUtnsilgat. Lenin tér 1 B sz. alatti magánház 494 négyszögöl leiekkel. kétszoba. összkomforttal, beköltözhetően, készpénzért eladó. Érd.: ugyanott ezerdán 14—20 óráig. Szombat egész nap. x út 27. sz. ház éládó. Ságváritelep. Kis magánház kerttel, beköltözhetően olcsón eladó. Érd.: Gyöngyvirág u. 29. x Ssőreg belterületén házhely eladó. Érdeklődni: Csanádi Pál. Szőreg, Petőn u. 8*. x Baktóban 528 négyszögöl telek, lakható melléképülettel eladó. VI z, villany bent. Érdeklődni: N ágyéknál, Hídverő u. 46. sz. x Raktárnak alkalmas magánházért, vagy házrészért 2 szobás lakást cserélek. , .Kövezet: utca 7675" jeligére a Sajtóházba. x 3 személygépkocsi elhelyezésére fűthető garázst. vagy beköltőshető Ingatlant vennék, ahol; a 3 gépkocsi elhelyezhető. „Fűthető garázs — 7893" jeligére z Sajtóházba. Dorozsmai sziksóstónál kert, fele nyárfaerdö, fele újonnan telepített szölő-gyUmölcsös egészben, vagy fele eladó. Lejárt műszaki vizsgás Pannónia oldalkocsis motorkerékpár és motoralkatrészek eladók. Szeged, Hajnal u. 36. Betonúthoz közel, Algyőtanya eladó. Érdeklődni: Algyő. Ady Endre u. 15., mindennap. Ház eladó. Érdeklődni lehet mindennap Ságváritelep, Palánkai sor 11/A. Fél házat egyszobakonyhás lakásért cserélnék. Érd. lehet: mindennap, Ságvárltelep, Palánkat sor 11 /A. Magánház építésre alkalmas teleír eládö. Érdeklődni délelőtt 18-252es telefonon vagy ,,75 négyszögöl 7855" jeligére a Sajtóházba. Kuntehértón félkész víkendház 125 négyszögöl telken kedvezményesen eladó. Érdeklődni Kiskunhalas. Garbal u. 6. Udvari kétszobás-konyhás, kis kertes házrész eladó Megtekinthető a délutáni órákban, Hattyas sor 21. x Kis házat, lakást vennénk. 60 000 Ft kp. plusz havi törleistés. — „SUrgOa 301 903" jeligére a Hirdetőbe. Eladó oncsatelept 209 n-öl klakert melléképülettel. Érdeklődni: 4 után, Varga Mihály, Szeged, Hajnóczy u. 6. Újzteged legszebb helyén háromszobás, komfortos. kertes ház beköltözhetően eladó. „Jó vótel 301 661" jeligére a Hirdetőbe. Lakható állapotban levő kis magánházat, vagy melléképületet vennék Szeged környékén, lehetőleg SAgvárltelepen. „30 000 kp. plusz havi törlesztéssel — 301 819" jeligére a Hirdetőbe/ Eladó gazdálkodónak, beépíthető 1063 n-öl telek. Torockól u. 15. Háromszobás, alápincézett villa eladó újszegeden. „Készpénz — 301 895" Jeligére z Hirdetőbe. Sziksósfürdőnél üdülótelek eladó. Érd.: 5 óra után. Háló u. 11/B, fszt. 2. Saját házam sürgősen eladó, családi okok miatt. Megtekinthető: egész nap. Zalabal Bálint, Petőfitelep, Délceg u. 20/A. Négylakásos társashézban levő 3 szoba plusz étkező összkomfortos, etagefütéses, kertes lakrészemet elcserélném hasonló maganhásra. „Jó kőilekedés — 301 958" jeltgére a Hlr. detőbe. EGYÉB Í3ST ^zemSynel^^IeuTradékot fizetnék lakásért. „Móraváros 7760" Jeligére a Sajtóházba, z Szeged kornyékén lakható tanyát bérelnék 1 —2 évig. Esetleg később megvenném. Villany, \ la szükséges. Cím: Pa eh István, 9726. újszeged. Fürj u. 45. x Idős nénivel, vagy bácsival eltartási szerződést kötnénk lakásért. „Sürgős 8033" jeligére a Sajtóházba. X V. hé 8-án elvesztettem kerékpárom aktatáskámmal együtt Újszegeden. Becsületes megtaláló Jutalom ellenében a benne levő cím alapján értesíteni szíveskedjék^ Matematika azakos egyetemistát vagy tanárt keresek korrepetálás céljából. „Sürkős 7936" jeligére a Sajtóházba. 2 szobás lakasomért ée ingóságomért ápolót, eltartót keresek. „Azonnal 7795" Jeligét* a Sajtóházba. Nyugdíjas szabót keresek kisegítőnek. „Meg. egyesünk 381 759" jek lgére a Hirdetőbe. Bak tárhelyiség Szeged. Lechner tér 14. A mártélyl szeszfőzdénk 1974. augusztus 21-én megkezdi Előjegyzést a fozdénél vesszük fel. Mindszenti AFESZ, Télen-nyáron MIRELITE * Télen-nyáron MIRELITE * Télen-nyáron MIRE LITE ISMÉT VÁSÁROLHATÓ GYORSFAGYASZTOTT zöldborsó, zöldbab, vegyes főzelék, tök, paraj az ELI KER nagyobb árudéiban! Télen-nyáron MIRELITE * Télen-nyáron MIRELITE * Télen-nyáron MIRELITE X Kiárusítást tartunk a használaton kívül helyezett növendékruházatból (ZUBBONY, INGZUBBONY, NADRÁG, PULÓVEREK, ORKANKABÁT, INGEK stb.) A kiárusítás időpontja: 1974. augusztus 16-án, 9—15 óra közötti időpontban, a SZEGEDI MÁV NEVELŐOTTHON Április 4. útja 44. szám alatt levő épületének I. emeleti kultúrtermében. «