Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-08 / 184. szám
CSÜTÖRTÖK, 1974, AUGUSZTUS 8. 3 Aranyat lel, aki korán kel. ha hinni lehet a közmondásnak. Ám az a jó másfél száz közlekedési dolgozó aligha talál aranyat, akinek hajnali három óra előtt csörög a vekker, akik 4 óra után villamoskocsiba, vagy autóbuszba ülnek, és megindítják Szeged vérkeringését. Nekik bizony gyötrelmes a rendszeres hajnali munkakezdés. Ahhoz azonban, hogy reggel kifuthasson a több mint hetven autóbusz és 30 villamos, nemcsak vezetőkre és kalauzokra van szükség, hanem karbantartókra — akik éjszakánként minden buszt és villamost átvizsgálnak, megjavítanak —, cs a kivonulást irányító forgalmistákra is. Mi kell ahhoz, hogy a város forgalma reggelente nagyobb zavarok nélkül megindulhasson? Mindezt megtudhatjuk hajnalban a Volán 10-es számú Vállalat és a Közlekedési Vállalat telephelyein. A VOLÁN TELEPÉN Az autóbusz forgalmi iroda ablakánál egymás után veszik át a vezetők az üres perselyeket, és a számozott táblákat, majd ezekkel megindulnak, ki-ki a gépjármüve felé. Bent az irodában a forgalomirányító szolgálattevő előtt egy nagy táblán kis kartonlapok függnek — mindegyiken egy-egy busz rendszáma. Külön vannak az üzemképes, és külön a javítás alatt álló kocsik bilétái. Az asztallapnyi tábláról leolvasható, hogy valamennyi vonalon milyen buszok közlekednek a nap folyamán. A hátsó fal mellett két polc húzódik, egyiken az üres, a másikon pedig a teli perselyek sorakoznak. Az utóbbiakból délelőtt veszik ki az előző napi bevételt. A telephelyen már járatják a motorokat, készülődnek a kivonuláshoz. Ludányi Pál az egyik panorámabuszban — amelyet az év elején hozott le Budapestről — a 40-es újszegedi vonalon kezdi a szolgálatot. Ö meséli el, mit kell tenni egy vezetőnek reggelente, mielőtt bekapcsolódik a forgalomba. — Munkanapokon, reggei 3 órakor kelek és motorral jövök dolgozni. Először is a forgalmistánál kell jelentkezni, ezután pedig a buszhoz jövök. Felszerelem a perselyt, kiteszem a táblát és elindítom a motort. Nekem fél 5-kor kell kezdenem a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Az órájára néz, és bocsánatkérő mosollyal letessékel a buszról — indulnia kell. Az utolsó láncszem, a garázsmester előtt áll meg, aki ellenőrzi az autóbusz tisztaságát, a lámpák működését, majd int — mehet a kocsi. Tőié, Bárkányi Istvántól tudom meg, hogy a garázsmesterek két váltásban reggel 6-tól este 6-ig dolgoznak, ezután pedig egy teljes nap pihenő következik. Az éjszakásoknak a ki- és bevonulás, a nappal dolgozóknak pedig inkább a teherautók forgalma okoz nehézséget. Az esti bevonulás után minden autóbuszt átvizsgálnak a műhelyben, így megtudják, alkalmas-e a másnapi indulásra. Jó néhány közülük javításra szorul. Erről Balogh Imre, a személyforgalmi osztály vezetője beszél, miközben a műhelycsarnokhoz megyünk. — Minden vezetőnek, illetve busznak van egy javítási könyve. Ebbe jegyzik a megtett kilométereket, ás irják az esetleges hibákat is. Ha javítani kell, átadják a könyvet a garázsmesternek, aki ellenőrzés után a szerelőműhely vezetőjéhez viszi. Az éjszaki javítás után ugyanezen az úton kerül vissza a könyvecske a vezetőhöz. A csarnokban Tóth Imre, a műhely vezetője elmondta, hogy az éjszakai műszakban az Allende és a Május 1. szocialista brigádok 14 dolgozója igyekszik üzemképessé tenni a hibás buszokat. Az éjjel 22 kocsi került be, ezek közül kilencet sikerült megjavítani. Azokat hozzák rendbe először, amelyeknek kisebb bajuk van. A legtöbbször az első rugókkal, a hátsó híddal, a sebességváltóval és a kuplunggal gyűlik meg a bajuk. A kalauzok mindannyian a Bartók Béla téri központban jelentkeznek, itt veszik magukhoz a táskájukat, a jegyeket és itt számolnaK el a bevétellel a munkaidő leteltével. A máshonnan induló buszok kalauzait kocsival viszik a szolgálati helyre. A közlek edósi vállalat rókusi kocsiszínéből reggel 4 és 5 óra között egymás után gördülnek ki a villamosok, hogy elfoglalják helyüket a város öt vonalán. A villamosok vezetői és kalauzai két műszakban dolgoznak, a délelőttösök hajnaltól délután 2-ig, a délutánosok pedig ettől késő estig. Szabó II. László kocsivezető öt órakor kezd a két állomás közötti vonalon, így van még 10 percnyi idő kis beszélgetésre. — Nekem már nem szokatlan a koránkelés — mondja. — Kilenc éve végzem ezt a munkát, így gyorsan el tudom látni a reggeli teendőimet. Ilyenkor ellenőrzöm a belső és külső világítást, az áramszedő működését. Megnézem, r.yílnak-e az ajtók, s csak akkor futhatok ki a szolgálati helyemre, ha minden rendben van. — Mostanában nehéz a munkám az l-es vonalon; az új vágányok építése miatt lassan szabad csak haladni, nehogy balesetet okozzak. Lassítja % villamost még az is, hogy a jó 8 kilométeres útvonalon tizennégy helyen kell elsőbbséget adni. Átlépek a másik villanyosra, ahol Vincze Józsefné kalauz készülődik a szolgálatra. öt rosszul érinti a korai kelés, mivel egyedül neveli három gyermekét — Rossz érzés, hogy még jóformán hajnalban kellőket magukra hagynom — panaszkodik. — Még szerencse, hogy a legidősebb lányom elég komoly ahhoz, hogy a kisebbekkel foglalkozzon. Kellemetlen még az is, hogy sokszor vasárnap sem tudok együtt lenni velük a munkám miatt Éjszaka a villamosokat is át kell vizsgálni, a buszokhoz hasonlóan. A javításra szorulókat az éjszakai karbantartók gyógyítják. Most éppen a Puskás Tivadar szocialista brigád dolgozóira köszöntött a hajnal a kocsiszínben. Munkájukról Szorocsek Géza csoportvezető tájékoztat — Este 10-kor kezdünk és XI után már a befutó kocsikat ellenőrizzük. Sietnünk kell, mert a harminc villamost kell hatunknak szemlézni. Leggyakrabban az ajtók hibásodnak meg, de nem ritka a fékhiba sem. Ezeket pontosan kell beállítani, és sűrűn ellenőrizni. Mire kijövünk a csoportvezető irodájából, már mindössze egy-két villamos van bent — ezek is csak azért, mert javítják őket. A többi mind elfoglalta már szolgálati helyét és az autóbuszokkal együtt a munkahelyükre szállítják az üzemek, intézmények, hivatalok dolgozóit, ök azok, akik este talán a legkorábban fekszenek, hogy hajnalban három óra előtt pihenten tudjanak ébredni. Aztán reggel kiállnak az előre megbeszélt helyre — ami nem biztos, hogy közel van a lakásukhoz —, és várják a szolgálati autóbuszt. Aki pedig távol lakik ezektől a kijelölt helyektől, nekivág gyalog. Még hiába várná a sarkon felbukkanó autóbuszt, vagy villamost. Szirák József BBífcsIFBÍ jó* M a már nem ritka az olyan vállalat, intézmény, ahol kiegyensúlyozott, demokratikus a munkahelyi légkör. Egyes helyeken a vezetés céltudatosan teremtette meg és tartja fent a szabad véleménynyilvánítás feltételeit, igényli és hasznosítja a dolgozók észrevételeit, bírálatát. Ez így is van rendjén. Az ilyen munkahelyi légkör híven tükrözi, hogy ezeken a helyeken nemcsak szólam a tulajdonosi jogból fakadó felelősség, hanem a mindennapok eleven valósága. A szabad véleménynyilvánítás és bírálat légköre szocialista társadalmi viszonyainkból fakad, szocialista demokráciánk kifejeződése. Mégsem számíthatunk arra, hogy ez a légkör bárhol is önmagától, automatikusan alakul ki. A példák sorát lehetne felsorakoztatni annak bizonyítására, hogy a munkahelyi pártszervezetek milyen erőfeszítéseket tesznek a szükséges feltételek biztosítására. E fáradozások eredményeként teremtődik meg a vezetők és dolgozók között a kölcsönös bizalom, s alakul ki az e légkör, amelyben szabad teret kap az emberi alkotókészség. Sajnos, még nem minden munkahelyen ez a helyzet. Sok helyen gyakorta keserítik meg kisebb-nagyobb bosszúságok az emberek életét, nagyrészt olyanok, amelyek helyi okokból származnak, egyes vezetők magatartásának következményei. Személyes keserűségek ezek, de összegeződve, kihatásuk már társadalmi kárt okoz. Különösen ott gyakoriak a konfliktusok, ahol a vezetők kiválasztása, nevelése során nem fordítottak elég gondot a hármas követelmény egységben történő érvényesítőre. Ahol a szakmai felkészültség és hozzáértés szerepét egyoldalúan eltúlozták, a politikai rátermettséget és a vezetőkészséget viszont lebecsülték. Esetleg a szakmai tudást és a vezetőkészséget tekintették „mellékes körülménynek". A vezetőkészség tekintetében megelégedtek azzal, hogy az illető korábban már töltött be valamilyen tisztséget, diplomája van, a szakembereknek jó véleményük van róla, „fentről" javasolják. De hogy tud-e bánni az emberekkel, milyen a viszonya az általa vezetett emberekhez, mi a közvetlen környezetének, a beosztottainak a véleménye a munkájáról és magatartásáról — azt már kevésbé vizsgálták. Ilyen helyen könnyebben történik meg. hogy az emberek magukba fojtják bíráló észrevételeiket, vagy ha el is mondják, nem az arra hivatott fórumokon, hanem a folyosón, vagy a fehér asztal mellett, olykor névtelen levélben. Hiszen azt tapasztalják, hogy a vezetőt nem érdekli munkatársai véleménye, vagy ha kíváncsi rá, nem azért, hogy hasznosítsa, hanem mert úgy illik, és alkalomadtán „törleszt" is érte. Elgondolkodtató tapasztalat, amit több párbizottságon is hallani lehet az utóbbi időben: egyes emberek csak azután mondják el őszintén a véleményüket munkahelyi problémákról, miután ígéretet kaptak, hogy feletteseik nem tudják meg, hogy név szerint ki mondott róluk bírálatot. És sajnos az sem egyedi, amit egy üzemi pártalapszervezet titkára fogalmazott meg: úgy látja, hogy az ő vállalatuknál, hátrányos következmény nélkül, csak „lefelé" lehet bírálni. Mintha csak a vezetőknek lenne joguk a kritikához! Az ilyesmi hallatán az emberben óhatatlanul az az érzés keletkezik, hogy egyes helyeken elszoktak a bírálattól. Vagy talán meg sem szokták, illetve nem tanulták meg kellően? Azt hiszem, mindegyik feltételezésben lehet valami túlzás, de sajnos igazság is. Mi lehet e jelenségek magyarázata? Az alapvető tényezők egyike alighanem oda vezethető vissza, hogy az elmúlt években az élet minden területén kétségtelen és jelentős sikerek születtek. Munkánk eredményeire méltón lehetünk büszkék, ez jogos és helyénvaló. Az viszont már a legkevésbé sem helyeselhető, hogy egyes vezetőkben — az élettől kevésbé edzettebbekben — ezek a sikerek önelégültséget, sőt önteltséget keltettek. Szavakban olykor ők is szerény, áldozatkész egyéniségnek tüntetik fel magukat, de valójában beképzeltek, hajlamosak az elért sikereket kizárólag saját kiválóságuknak tulajdonítani. a felszínre kerülő fogyatékosságokat, hibákat viszont gondosan munkatársaik „asztalára" helyezik. Egyoldalúság lenne azonban csupán a vezetők magatartásában keresni a hibát. Azok a beosztottak is hozzájárulnak a kritikai légkör megfogyatkozásához, akik kényelmességből, meghunyászkodásból, pozícióféltésből húzódoznak bármiféle ellenvélemény, vagy bíráló szó kimondásától. Ki ne hallotta volna még az efféle okoskodásokat: „kis pont vagyok én ahhoz, hogy tehessek valamit a helyzet megváltoztatásáért"; „minek szóljak, úgysem lesz változás, csak annyi, hogy legközelebb kimaradok a jutalmazásból". Nos, az ilyenfajta „kis pontokat" akkor sem menthetjük fel a felelősség alól, ha a bírálat néhol valóban bizonyos kockázattal jár, ha ténylegesen ki lehet maradni emiatt egyes helyeken a fizetésemelésből, vagy a prémiumból. De ki mondta valaha is, hogy a szocializmus építése minden küzdelemtől, kockázattól, áldozatvállalástól mentes, kényelmes sétaút? Ne marasztaljunk el azonban mindenkit, aki tartózkodik a nyilvános bírálattól. Akadnak ugyanis, nem kevesen, akiket valamiféle kisebbségi érzés tart viszsza ettől, attól tartván, hogy nem tudnák kellőképpen megfogalmazni, előadni mondanivalójukat. ök ezért nem szólnak a fórumokon, legfeljebb szűkebb körben. Azt hiszem, mindenki ismer ilyen embereket, akiket bátorítani, tartózkodásukat feloldani pártszervezeteink fontos feladata. Nem utolsósorban olyan szellem kialakításával, hogy a kollektíva és vezetői ne elsősorban a mondatok szerkezetét, hangzását, hanem azok tartalmát figyeljék és értékeljék. P ártszervezeteink nem lehetnek csupán szemlélői a munkahelyi légkör alakulásának, hanem legyenek formálói is. Ha azt látják, hogy a kritika számára a feltételek kedvezőtlenné válnak, úgy cselekedniük kell. Ha pedig úgy érzik, hogy ehhez saját erejük kevés, ne várják, hanem kérjék, igényeljék a felsőbb pártszerv segítségét Az irányító pártszervek pedig saját cselekedeteikkel és egész munkastílusukkal ösztönözzék arra az irányításuk alá tartozó pártszervezeteket, kommunistákat, hogy bátran éljenek a kritika fegyverével. Ahol ugyanis a párttagok, a dolgozók azt látják, hogy az irányító pártszerv a hatáskörébe tartozó vezetőknél nem tűri el az önteltséget, a kritika elfojtását, s időben fellép ellene, ott maguk is hasonló szellemben foglalnak állást és cselekszenek. Ott minden kommunista saját személyes példájával is hozzájárul a demokratikus közszellem, konstruktív bírálat számára kedvező légkör erősítéséhez. DR. SZABÓ IMRE, az MSZMP KB alosztályvezetője Műemlékvédelem A műemlékvédelem kérdéseivei foglalkozó egri nyári egyetemet az idén minden korábbinál nagyobb nemzetközi érdeklődés kisérte. A rendezvényen öt világrész 16 országából mintegy 120 hallgató vett részt. A nyári egyetemen számos előadás hangzott el. Uitcrő-expedfcióh A sikeres vándortábor-expedíciók keretében az idei nyáron hat útvonalon egyszerre több mint ezer úttörő járja az ország legszebb, legváltozatosabb tájait Csoportosan — kik gyalog, kik kerékpáron — ifivezetök és tanárok felügyeletével keresik tel hazánk történelmi emlékekben gazdag, festői szépségű vidékeit. SiSvefkezeti szocialista brigádokat tüntettek ki Szövetkezeti szocialista sárhelyi Elektrofém Ipari brigádokat tüntettek ki teg- Szövetkezet „Kállai Éva", a nap, szerdán a KISZÖV sze- hódmezővásárhelyi Cipőipari gedi székházában. Szövetkezet „József Attila", Az Országos Béketanács a szegedi Április 4. Cipő- és kitüntetését, a Magyar Bé- Papucskészítő Szövetkezet kemozgalom Emléklapját Molnár Sándor, a népfront megyei titkára adta át a Csongrád mjgyei Fodrász Szövetkezet „Tisza", a szegedi FÉMTEX Ipari Szövetkezet „Ady Endre", a szegedi Mérlegkészítő és Javító Ipari Szövetkezet „Kossuth", a Csongrád feldolgozó „Béke", a makói Béke Vegyesipari Szövetkezet „Béke" szocialista brigádjának. Jenei Lajos, a Csongrád megyei KISZÖV elnökségének tagja, a Csongrád megyei Szövetkezeti Bizottság elnöke köszöntötte a kitünmegyei Papír- tetett brigádokat, s méltatta Szövetkezet a békemozgalomban kifejtett „Egyetértés", a hódmezővá- tevékenységüket.