Délmagyarország, 1974. augusztus (64. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

6 VASÁRNAP, 1974. AUGUSZTUS 4. K

özeleg a nap, amikor harminc esztendeje lesz annak, hogy a felszabadító szovjet hadsereg Magyarország földjére lépett. Számunkra 1944. október 11-e és 1945. április 4-e örökké emlékezetes dátumok maradnak; előbbi napon vált szabaddá szűkebb pátriánk, Szeged, utóbbin egész Magyarország, s nyílt általa új fejezet népünk történelmében. Mától kezdve tíz vasárnapon át Magazin rovatunkban Szeged múltját, jelenét és jövőjét villantjuk fel — tisztelegve ezzel is felszabadulásunk évfordulójának. Ha vázlatos is lesz a kép, remélhetőleg mond majd újat, és alkalmassá válik arra, hogy bemutassa, honnan indult és merre tart ez a város; hogy lakóinak — bár mindig dolgos, becsületes emberek voltak — most először van igazán alkalmuk élvezni is munkájuk gyümölcsét. Első, mai összeállításunk címe „Szegednek népe" lehetne — Kossuth egykori megszólítását kölcsönözve. Pákászok, halászok, pásztorok, földművesek, mesteremberek, munkások életéről, küzdelmeiről szól. Azokról, akik nélkül e tájon — bármilyen szerencsés is földrajzi helyzete — sohasem alakult volna ki mindannyiunk szeretett városa, Szeged, s nem lenne ma a szocializmust építő Magyarország egyik legjelentősebb városa. Mezőváros királyi város A város kialakulása S

zeged bölcsőjét a Tisza ringatta, do mellette dajkálkodott 11 Maron A Tisza alakította ki környezetét, a korai települést, és nyújtott né. pének életfeltételeket; a Maros pedig sószállltó hajókat hozott Erdélyből, melyeknek rakomá. nyát részint Szetteden tárolták. • innen vitték hajón vagy tengelyen más országrészekbe. A só nagy kincs u középkori Magyar, országon, és szállítása, értékest, tése királyi monopólium. Amikor Ajtony mcgvámolta a Maroson közlekedő eóhnjóknt, István ki. rály 1020 táján Csanád vezért küldte ellene, aki Ajtonyt le. győste, s ezzel biztosította a ki. rélyl sósziUlitás csorbítatlan jo. gát. Az első oklevél, melyben Sze. ged neve fölbukkan, épp a só. szállítással kapcsolatos; III. Bé. la 1183-ban utasítja a szegedié, ket, hogy a nyitrai egyháznak kősót adjanak kt. A szegedi országos soraktarat megemlíti az Aranybulla. A Tisza sok mellékággal, érrel hálózta be a folyó menti tájat. A szabályozás előtti kéziratos térképekről következtethetünk a honfoglalás után itt megtelepülő magyarok földrajai környezetére ls. Tápé határából fl Salílér ere, a János ere és as Annus ere sietett Szeged fölött a Tiszába. Kacska, ringós erek vették körül a letelepedésre alkalmas hátságokat is: Feliővároson még a 18. század végén megvolt az a kis Tisza-ág, a Sándor réve, amely a mai fatelep tájékán szakadt ki a Tiszából, és a Kistisza és a Maros utca mai vonalát követve, a vár fölött torkollott a folyóba. Áradás Idején a Tisza hatalmas te. rületeket borított el; Szeged fü. lött, a bal parton PorgánytóI Ve. tyehátig és a Maros-torokig slk vfs volt a két folyó köze, melybál csak Lehö és Kis Telek sziget emelkedett ki, A jobb pavton az esztendő nagy részében v(z alatt volt a Kémes és a Tápai ér meU léke, a Oyevi Fertő, és a város alatt, Hattyastói Köszke alá le. nyúló, a Tisza kanyarulatával körülfegott hatalmas Sodorni rét, Miután a Tisza visszahúzódott medrébe, a mélyedésekben ki. sebb.nagyobb vízállások, úgyne. vezett (unkák vagy esöparkék maradtak. A nagyobb, nyáron ts vízzel borított rétek nádat, gyékényt teremtek, a rét más része pedig nyáron kiszáradt, és kiváló kaszálót nyújtott. A Tisza gyakrun meglátogatta a partján élőket, áradásaival fenyegette, s ki tudja, hányszor menekülésre kényszerítette őket — ám ugyunukkor biztosította életfeltételeiket: eleségül halat, vadmadarat, madártojást, házukra tetőfödelet, tüzelőt, állataiknak Jó szénatermő rétet és — a kezdetleges népi önellátás világából kllépvo — egyre több embernek megélhetést, kenyérkeresetet kínált. A folyók mellett már évezredek ótu a szigetszerű hátságokra települtek az emberek. A régészeti ásatásokból úgy látszik, hogy a kfikorban, bronzkorban s est követően tájunkon élt népek a folyótól távolabbi dombokat; öthalom, Lebő, Ásványhát, a szőregi domb hátságalt szállták meg — csupán a sziliért rézlelet mutat a Tiszához egészen közel élő népességre. Lehetséges, sőt bizonyos, hogy két-három ezer év alatt a Tisza medre vándorolt — hol építve, hol szaggatva a partokat —, de a szállást építő magyarságot — Szegeden is, Tápén ls — az hozhutta a folyóhoz közeli szigetekre, hogy a 11. században kezdett jelentőssé vál. ni a tiszai közlekedés, A folyón lebonyolított kereskedelem. A szegedi nép ősi foglalkozásairól elsőként Bertrandon de la Braequiére burgundiéi utazó tudósít, aki 1433-ban ezeket írja a városról: „ A lakosság igen sok darvat és túzokot fog. Egész piacot láttam tele e madarakkal." Följegyzése a pákászatnak — a vízi gyűjtögetés egy fajtájának — virágzására utal. A pákász a mocsaras nádrengetegben rendszerint magányosan élt. Ismerte a vízlvilág minden zegét-zugát, tudta, hol kell letenni a vesszővarsát, tört vetni a réti vadak, nak, szedte a táplálékul szolgá. ló sulymot, esikot, madártojást, gyűjtötte az orvosi füveket, vadmadarat és piócát fogott, sőt ha. lászott is, Az összegyűjtött java. kat időnként a városi piacon értékesítette, Különösen kapós volt a kócsagtoll, amiért a nemesemberek, úrfélék szép pénzt fizettek, a daru- és gémtollat pedig a parasztlegények tűzték a kalapjuk mellé. A szegedi halászatról már az Árpád-korból vannak adataink. IV. Béla a tatárjárás után Tápét és a Vártó nevű halastót Szeged városának adományozta. A Tisza halbősége középkori forrásaink szerint szinte legendás volt Az említett burgundi lovag írja: „A Tisza rendkívül sok halat szol» gáltat, egyetlen folyóban sem láttam olyan nagy halakat...". A 18. és 17. században a FelsőTiszán és mellékfolyóin találko. zunk a gyalmos, vagy szegedi halászokkal, akik mesteri módon tudták kezelni a gyalom elnevezésű nagyhálót. Takáts Sándor kutatásaiból ismert a „Qyalmoa alias szegedi halászok rendtartása és szolgdlatja" lö40-ból, Sárospatakról: „Ezek a halászok hatan vannak s egy héten négy napot szolgálnak. Hétfőn és szerdán tilalmas földön halászván, amit foghatnak, két részét úr számára, a harmados halászbiró keséhez tartoznak szolgáltatni az bárkában. Egyharmada az öreg halnak az aprólékos hallal együtt az halászoké. Pénteken ég szombaton valamit foghatnak, éppen tartoznak az bárkához vinni és az harmados haiászbiró kezéhez szolgáltatni mind apróstvl • • A Tisza kiöntésein a réti halászok vejsz-nek nevezett rekeszszel dolgoztak, Ezt nádból fonták és mielőtt a víz visszahúzódott volna a rétről, elrekesztették vele a halak útját. A vejszes halász ezután bőven meríthetett gzákjával a vejsz kürtőiben rekedt halakból. Ez a halászati mód a Tisza menti rétek leesapolásáig volt jelentős, Arra következtethetünk, hogy a középkorban nem volt oly sok főfoglalkozású halász Szegeden, mint a régebbi történetírók állították. Sokan halásztak viszont — főleg Aradások idején, a kiöntésekben — csupán a saját szükségletükre. A

város középkori helyzetének megítélésével kapcsolatban sok a téves nézet. A polgári történetírók még nem láttak eléggé Szeged falain túlra. Nézőpontjukat idealista történetfelfogásuk korlátozta: a középkori Szegedet azért látták jelentékeny városnak, mert sorra megfordultak benne a királyok, és a várost kiváltságokkal látták el. Ám a privilégiumok lényeges, de csak külső jegyei a belső fejlődésnek. A város polgárai küzdelmek árán érték el a XIV. század második felére, hogy maguk választhatták bírálkat és a tanácsot, akik ítélkeztek a polgárok felett. Szabadon jórhattak-kelhettek, kereskedhettek, n nemesek nem korlátozhatták őket. Plébánost választhattak, templomokat, Iskolákat, kórhazakat emelhettek. A várost védőművekkel vették körül, igaz, csak vizesárokra és földhányásra emelt gerendafalra tellett. Egynémelyikük külföldi egyetemekre ls eljutott, A régi történetírók szerint IV. Béla emelte várossá Szegedet, azzal, hogy — amint már említettük — a tatárok által elpusztított csongrádi várhoz tartozó Tápét és Vártót 1247-ben a szegedi hospeseknek (vepdéglakosoknak) adományozta. A Dóm téri panteonban ezt az eseményt nagy méretű dombormű ábrázolja: IV, Béla városi rangra emeli Szegedet szöveggel- A megrendelők — koruk történetírása alapján — a várost azonosították a várral. Pedig a király Intézkedésében szó sincs városról. Magától értetődik, hogy nem a király „teremtette" a Városokat, a polgárokat. Szeged azért fejlődött várossá, mert létrejöttek ennek gazdasági alapjai, a feudális termelési viszonyok között megszületett az árugazdálkodás. Szegedet szerencsés földrajzi fekvése segítette ahhoz, hogy Jelentékeny hellyé fejlődjék. A kincstárnak már István király korában, Ós ezután, a középkor végéig, egyik legfontosabb forrása a »ó veit. Innen látták el az állami és egyházi intézményeket, és a szállítással jövedelemhez ju. tottak a lakosok lg. A város jelentőségét a borkereskedelemben vitt szerepe ls fokozta. A bort a Szerémségben termelték és onnan szállították az északi városokba és Lengyelországba. Ezek mellett az állattenyésztés volt a legáltalánosabb jövedelemforrás. A várossá fejlődött Szeged és Debrecen állattenyésztése ég vására Igen jelentékeny. Szeged II, Ulászló és II. Lajos alatti évi 2000 forint adót fizetett. Buda után a legtöbbet. Az állattenyésztés a XV. század második felében a kunok területeinek rovására kiterjesztett legelőkön gyarapodott. A kunokkal vívott vitákban Mátyás király a várost támogatta, és velük egyenlő használati jogot biztosított a szegedieknek. Innen ered Szeged hatalmas kiterjedésű birtokteste, amely szinte a felszabadulás utáni földosztásig, és az újonnan alakult községek létrejöttéig megmaradt. A pusztai legeltetésben vagyonosodtak meg Szeged vezető rétegei: 1514-ben Szeged volt az Itáliába irányuló állatkivitel központja — így említi egy olasz állatkereskedő feljegyzése. A juhtenyésztés nagyságát bizonyítja, hogy 1526ban a törökök hetvenezer juhot hajtottak el innen. A török hódoltság előestéjén, 1522-ben készült tizedlajstromból kiolvasható Szeged társadalmának összetétele. Feltűnik az Iparosok gazdag névanyaga, és a rájuk utaló Varga és Műves utca. A fejlődésnek és iparosodásnak hosszú ldőrxe csúcspontját rögzíti az összeírás. Csaknem 300 önálló kisiparost írtak össze, ami a lakosság 17,8 százalékát tette ki. Szegedet és Debrecent mégis • mezővárosok közé kell számítani. A fejlett bortermelés és állattenyésztés ellenére is — az árutermelő céhes ipar differenciálatlansága miatt — csupán a legfejlettebb mezővárosok közé sorolható. Az árutermelés — elsősorban az állattenyésztés — a gazdag parasztok és a céhes mesterek vékony rétegét hozta létre, mint antlfeudálls erőt, Tegyük hozzá, ingadozó erőt. Tekintélyes szegény réteg ls keletkezett. 1522ben a lakosság 77,3 százaléka zsellér, a zsellér családtők száma 904. Ez a szám is a mezővárosi Jelleg mellett szól. Az arány ugyanis a valódi városokban lényegesen más: ott a mesterek ós a kereskedők elérik a lakosság egyharmadát Hiába volt tehát Szeged n szabad királyi városokat megillető privilégiumokkal, szabadalomlevolekkel ellátva, mégiscsak mezőváros volt Amikor Szeged 1498-ban a*t is elérte, hogy az országgyűlés be. eikkelyezi a szabad királyi városok sorába és elismeri a budaiakkal és fehérváriakkal egyenlő jogait — a gazdag parasztok el is távolodtak a parasztság általános antifeudális harcától. Annál kevésbé a szegények". 1514-ben Dózsa hadai között számos szegedi volt. Amikor a felkelők erre vonultak, az uralkodó paraszti-pol' gári elemeket magában foglaló tanács bezárta a kapukat és nem engedte be őket, A hadbavonultak itthon maradt családtagjait megfélemlítették. Így érthető, miért küldték Szegedre Dózsa levágott fejét: figyelmeztetésül a szegénységnek. A Tisza alakította ki környezetét, a korai települést és nyújtott népének életfeltételeket... Szegedet szerencsés földrajzi fekvése segítette ahhoz, hogy jelentékeny hellyé fejlődjék.