Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

8 VASÁRNAP, 1974. JÚLIUS «. Simái Mihály Júliusi tűnődés ha eltűnnek a búzakeresztek valami fájni fog a csikóhajú Kisgyereknek aki már nem vagyok s e fájdalommal lesz majd könnyebb a táblán kombájn dübög át S a nyögő ősök felkönyökölnek mint rendbe-fektetett kaszák ízekre szedett messiások ők kik itt hordták a keresztet csonttá roskadtak földreestek s két búzaszentelés között az alacsonyabb mennybe mentek nézik a gépet — mintha istent — minden-kezek és minden-hátak erejével hogy ront neki az Irgalmatlan Szent Búzának — s kinek lába megüszkösült kinek karja szakadt a dobba s kiben most is golyó süvölt nézik a kombájnt — szinte már alkatrészeként csikorogva a levegő hőségtől reszket délibábban irgalmas porban paraszt-krisztusok föllebegnek az ő húsvétjuk ez a nyár pillekönnyen fölségesen megistenülve föllebegnek már nem roskasztják őket a sarjaikra-rakott keresztek s a Marokszedés Monstruma a Héthatárt-suhintó Kasza a Robogva-cséplő Masina megy a GÉP a győztes eretnek eltűnnek a búzakeresztek Szolnoki András Örök szülők A gyerek lábnál alszik néha idehallszik lélegzete Mintha falon át jönne szíven dörömbölne távol zene. Fel-felkapjuk fejünket szél fújja az inget odanézünk. És megindul lassudan mint vízcsöpp kisurran a beszédünk. Én azt mondom: „Te nézd [meg.. * és ő óva lépked az ágyáig. Visszatér, halkan mondja*. „nézd meg te is nyomba, hogy lármázik S állunk fölötte ketten a csöndbe dermedten figyeljük őt * S látjuk majd mindhalálig s túl, ha testünk mállik —: örök szülők. S így áll majd ő is egyszer szűkülő erekkel nézi fiát. A gyerek meg csak alszik kívül már pitymallik a rigó kiált KISS ATTILA BAJZA Újszeged, 125 éve A

szabadságharc végnapjai. Szegeden van már Kossuth, a kormány, az országgyűlés. 1849. július 28-án reggel fél kilenckor hatalmas dörej ejtette rémületbe Szeged lakóit. A Város történetírója, Reizner János ezt írja: „Kimondhatatlan zavar, őrületes futkosás s kétségbeesett jajkiáltások voltak mindenütt mígnem köztudomású lett, hogy a várból az újszegedi Zsótér-raktárba átszállított 60 mázsa lőpor és töltény robbant feL" A mai Vakok Intézete helyén történt, a robbanás ereje az ablakokat városszerte betörte. „A Tisza — folytatja Reizner — medréből majdnem kicsapott, számos dereglyét felborítva s összezúzva vetett ki a partra, a legtöbb hajó- s malomnak horgonya elszakadt, és jelentékeny sérülést szenvedett, A légbe röpült magtár romjai, tégladarabjai a vár mellett levő sétányra és a Szabadság [ma Széchenyi] térre hullottak át, s mindenfelé törmeléket, szétroncsolt tetemeket lehetett látni. A raktár közelében 10 ház teljesen összeomlott. Az újszegedi hídfőnél összetorlódott egész sereg kocsi, több falka juh, úgy a közelben tartózkodott ember és állat mind a szerencsétlenség áldozata lett, a Tiszába hullott, vagy legalábbis megsérült. Mintegy 800 ember esett e nagy szerencsétlenség áldozatául ..." Szinte hihetetlennek tűnik, de a robbanás akkora volt, hogy dörejét Orosházán és Csongrádon is meghallották. Az orosházi múzeum 1960. évi évkönyvében Szabó Ferenc közölte Supkégel Mózes (1818—1876) asztalosmester naplószerű följegyzéseit. Ö pár nappal a robbanás után, augusztus 1-én a helyszínen járt, s leírta, mit látott: „Amint az őrök nélkül hagyott hídon keresztül mentünk — ámbár kissé setétes volt — azonnal szemembe tűntek balról ama úgy nevezett Zsótérmagtárnak romjai, melyet bánáti seregeink lőszertárul használtak, akiben néhány nap előtt a lőszer meggyulladt, és az egész háromemeletes és talán 60 öl hosszú magtárt a légbe röpíté, és amelynek romjaiból a Tiszán keresztül még a szegedi piac túlsó részére is hullott, s melynek durranását Orosházán is meghallottuk. Hanem aztán az volt a látvány, amint azon romok kinéztek a hely színén, azt leírni képes nem vagyok, de el nem felejtem, noag élek." Váry Gellért Emléklapok Csongrád múltjából címmel 1904ben írott kéziratos krónikájában, amelyet hasonmáskiadásban, jegyzetekkel ellátva most ad ki a szegedi Somogyi-könyvtár, ugyancsak olvasunk a robbanásról. Váry Gellért (1843—1926) akkor hatéves volt, de nem mástól vett, hanem maga átélte emlékeit vetette papírra. „Egyszer egy óriási dördülést is hallottunk, mikor Szögeden a puskaporos épület fölrobbant. Máskor egy nagyon szép tiszta tavaszi napon, éppen vasárnap délben, mikor a szolnoki csata folyt, fülünkkel a földre hajolva hallgattuk, hogyan bömbölnek az ágyúk." A robbanás okát soha nem derítették ki. Reizner szerint némelyek a raktárban tölténykészítéssel foglalkoztatott osztrák fogoly tüzérek valamelyike bosszújának, mások Kupp felügyelő avagy a lőport szállító fuvarosok hanyagságának tulajdonították az okot. A nagy veszedelemben még szerencse volt, hogy a Zsótér-háztól nem messze eső hajóhídnak nem esett baja, így a seregek visszavonulásának nem lett akadálya. Hasonlóképpen a csodával határos volt az országgyűléssel ugyancsak Szegeden időző Jókai Mór megmenekülése is. Móra Ferenc írja, hogy a roppant katasztrófa közepette az írónak, aki a lőportárói néhány lépésnyire búzavirágot szedegetett, egy hajaszála sem görbült meg. Jókai életművében a Katonadolog című novella őrzi ennek a napnak, a rettenetes élménynek emlékét. Hőse Szarka Peti huszárkáplár, aki a lőportárból éppen távozóban a robbanás erejétől fölröpül a levegőbe, majd lehull a Tisza mélyére, s végül pe- ' dig egy gőzös kerekébe kapaszkodva kerül szárazra, a hajóra. „A plajbász most is ott a szájában keresztül téve, ahogy énei akart vele, hanem a jtiros bi»gyelláris már vissza volt dugva a kebelébe. Ezt valószínűleg azalatt dugta oda vissza, míg a levegőben repült, hogy el ne veszítse,* Amikor a hajóskapitány pár hátbavágással és két pohárka pálinkával magához térítette a mokány hőst, kérdésére, hogy miképpen érzi magát, így felelt: -— Semmi baj, kapitány uramI Egy kis katonadolog volt. Móra gyermekkorában benne volt az olvasókönyvben a flegmatikus huszár esete, aki hat másodperc alatt bejárta a felhőket és a víz fenekét, de nem veszítette el lélekjelenlétét. Erre ls érvényes a bölcs otaac mondás: ha nem igaz is, de jol van kitalálva! PETEK LASZtO V