Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-07 / 157. szám

6 VASÁRNAP, 1974. JÚLIUS t Zelmann Katalin Közművelődésünk távlatai Csigás kompozicíó A

jövő közelebb van, mint gondolnánk. Akik manapság az egyetemek és főiskolák népművelési tananyagával birkóznak, másfél évtized múlva közművelődésünk „derékhadát" alkotják. Javarészt rajtuk áll vagy bukik: a nyolcvanas, kilencvenes években a korszerűség jellemzl-e közművelődési rendszerünet. vagy sem. Ez, persze, nem utolsósorban azon múlik, hogy ma helyesen készítjük-e föl őket a jövőre. Csakhogy a kellő fölkészítés előfeltétele: legalább többé-kevésbé reális elképzelés kialakítása a holnapról. Az életmód, a műveltség, a gondolkodásmód várható magyarországi változásairól. Aligha kell bizonygatni, hogy erre korántsem csak a leendő népművelők oktatása miatt van szükség. Sokkal inkább azért, mert a művelődés: állandó folyamat. A társadalom szüntelen önmegújításának szellemi kiteljesedésének folyamata. Az MSZMP Központi Bizottságának ülésén elfogadott határozat előírja: kl kell dolgozni a közművelődés fejlesztésének 15 éves távlati tervét. Mégpedig nemcsak országos, s nem is csupán állami szinten. Hiszen a művelődés nem egyedül az állam gondja. Valamennyi társadalmi és tömegszervezet ls felelős érte. Kézenfekvő, hogy nekik szintén ki kell alakítaniuk a maguk távlati elképzeléseit. Éppúgy, mint az irányításuk alatt álló helyi szervezeteknek. Nem könnyű meghatározni, miből Induljunk ki? A józanság uzt diktálja: reális lehetőségeinkből. Azaz az előreláthatólag rendelkezésünkre álló anyagiakból. De ki tudná megmondani, hogy a következő 15 év során miként nő nemzeti jövedelmünk, s ebből mennyi jut majd közművelődésre? Ez egyrészt óvatosságra Int, másrészt pedig arra, hogy ne csak a nemzeti jövedelem alakulására alapozzuk elképzeléseinket. Az illetékes állami szervek — a többi között az Országos Tervhivatal és a Művelődésügyi Minisztérium vezetésével — már elkészítették az első tervtanulmányt. Ez egyelőre nemigen több gondolatébresztő vitaalapnál. Azt szeretnék, ha év végére nagyjából végleges formába önthetnék. Addig a szakemberek még vitatkozhatnak rajta: vajon a következő másfél évtized során az a legésszerűbb-e, ha a már meglevő létesítményhálózat korszerűsítésére körülbelül ugyanannyit költenek, mint új létesítmények építésére; milyen arányban célszerű fölosztani az anyagiakat a különböző kulturális területek között. ' Nem az állam rendelkezik valamennyi, művelődésre szánt pénzzel, tekintélyes összegek gyűlnek össze a gazdaságosan dolgozó gyárakban, vállalatoknál, termelőszövetkezeteknél. Olyanynyíra, hogy közülük egyik-másik — a szó anyagi értelmében — kulturális nagyhatalommá vált. Szinte közhely: egy nagy vállalat, egy gazdag téesz szava szűkebb hazájában immár kulturális szempontból ls perdöntő. S méginkább az lesz a jövőben. A közművelődésre jutó többletpénz túlnyomó része jelenleg nem az állami költségvetésből, hanem a részesedési alapokból származik; azaz amilyen mértékben erősödnek meg a termelőszövetkezetek, s gyarapodnak a vállalatok. úgy nő az az összeg is, amelyet saját belátásuk szerint használhatnak föl. Éppen ezzel kapcsolatban lehet rendkívül hasznos szerepe az előrelátó tervezésnek. A népi ellenőrzés vizsgálatai megállapították: a szóbanforgó anyagiak tekintélyes részét nem a legésszerűbben hasznosítják. Nemcsak a hozzá nem értés miatt. (Bár az is elgondolkoztató: a vállalati, termelőszövetkezeti kulturális alapok sorsáról gazdasági, nem pedig művelődési szakemberek határoznak.) A távlati terv elkészítése remélhetőleg változtat a helyzeten. Hiszen tervezni csakis együttesen lehet. Egy-egy helység közművelődési jövőjének fölvázolása elképzelhetetlen anélkül, hogy számba ne vennék az állami erőforrások mellett a helyleket is. „Közös kasszát" kell tehát csinálni, s ebből gazdálkodni. Ily módon megszüntethető az anyagi erők szétforgácsolása, jobban érvényesülhet a szakértelem. S szinte fölbecsülhetetlen: a kisüzemek, kisvállalatok is a jövő kialakításának részeseivé válnak; nem azt érzik, hogy csekélyke pénzükkel „úgysem lehet számottevő dologhoz kezdeni". Ügy tetszik, mindez mégiscsak amellett szól, hogy a közművelődés holnapja elsősorban az anyagiakon múlik. Ez azonban csak féligazság. Különben mi magyarázná, hogy például a nagyjából azonos nemzeti jövedelemmel rendelkező országok közművelődési rendszere többnyire egyáltalán nem hasonlóképpen fejlett. A következő másfél évtized alatt nálunk az anyagi jólét elérése szinte mindenki számára többé-kevésbé kézzelfoghatóvá válik. A ml rendünk azonban n°m békélhet meg azzal, hogy a gazdagodás során az emberek szemében a kulturális értékek másodlagossá váljanak az autó, a vikendház, és társai mögött. Nyilvánvaló, hogy közművelődésünk távlati tervezésénél az életmód, az életszemlélet, az életkörülmények mind gyorsabb alakváltásait is tekintetbe kell venni. A többi között a mezőgazdaság technikai tökéletesítésének éppúgy megvannak a közművelődési következményei, mint például az ipar vidékre telepítésének. Hiszen az új ipari-gazdasági központok egyúttal sajátos arculatú kulturális központokká is válhatnak. S lakóik anyagi gyarapodása szellemi gazdagodással is párosulhat. Kell-e bizonygatni: ebben óriási szerepe lehet az okos, előrelátó közművelődési tervezésnek is? VESZPRÉMI MIKLÓS M

óró beletörült a mozsárba, kissé vállból, azzal a jellegzetes félfordulattal, aztán átszólt a mellette várakozónak : — No, olvasd fiam ... Mit jelent ez a két betű? — Recipe — felelte a fiú. — Magyarul: végy! így kezdődik minden orvosi előirat. — Igen, így kezdődik... — ismételte az öreg és eltűnődött. Hányszor kérdezte a homálybasüppedő évek során, s hányszor felelték neki! Végy füvet, gyökeret vagy más anyagot, ennyit és ennyit, és készíts belőle főzetet, forrázatot, vagy pilulát. Hol vannak már azok a noviciusok? Egész család. Néha megsüvegelik az utcán, hirtelen azt se tudja, melyik? Dehát mindegy az fő. hogy egy kicsit ő folytatja mind, akkor is, ha már nem köszön vissza. Felnézett a vállas, inkább atléta, mint tudósforma fiúra, s kihúzta magát, hogy legalább a fülét meszelje. Tetszett neki, hogy olyan pajkosan kukkant szét a szemüvege mögül, mintha mindig tréfára készülődne. „Ejha, de magasra nőttél! — No, várj csak, adod te még alább is!" De a fiú csak olvasta a vényt, hibátlanul, s amint a végére ért, fogta a kézimérleget, játszatta az ujjai közt, ahogy az öregtől látta, bemérte a porokat sorba és keverte, osztotta, ahogy dukál. Móró szótlan nézte, s derült. Minek is zavarta volna? Első nap látta, hogy kezéhez áll a szarukanál, a feje is fog — ezzel nem vall szégyent; a többit meg majd rárakják az évek. Tegnap feldobta azt a ménkőnehéz rézmozsarat, s játszott vele, mint a labdával. Hadd játsszon! Majd megcsendesedik. Itt csak kis időt tölt, visszaköveteli az egyetem, nem látja egy darabig, aztán rövid hetekre megint az övé; így telik két év, három, közösen faragják, s egyszercsak fuccs, indul a többi után. A kollégák a telefonhívás miatt ugratják. De, hát csoda?... Egész nap csipognak neki a lányok! Mit tegyen, ha nem hagyják békén? Játszik velük, mint a mozsárral. — Ami a recepten írva vagyon, látom, tudod. Most azt mondd meg: ml van mögötte? — Mögötte? — somolyodik el a bajuszkája alatt. — Talán alatta, a táraasztal... Gábor bácsi tette rá. — Buktál! — csap rá Móró, s dalol a benseje. — Már pedig, aki ezt nem tudja, jó patikus nem lehet. — S élvezi, hogy hebeg-habog, toporász az izomtorony. — Hát, nem tudom ... Nem én. — Akkor idefigyelj... Szeretném, ha megtanulnál mögöttük olvasni. — A kutyanyelv fölé hajolt, mint orvos egy ismeretlen szív fölé. — Nézd... Az egyik mögött sápadó gyermekarc, a torka fáj. A másik mögött egy asszony dobálja magát az ágyon. „Szükség esetén egy port". De vajon még hányszor lesz rá szükség? A kéz már alig várja... És a harmadik, a sokadik; arcok, száz és ezer arc; elmegy a hatvan, mire mindet kibetűzöd. És tekintetek, kétségbeesettek, könyörgök... és kezek, melyek széthasadnak, minta bokrétafa ujjasan osztott levele, és kérnek tőled. Ezt látnod, hallanod kell fiam, enélkül fabatkát ér a tudományod. A behemót szorosan melléállt, itta a szavát. — Más is van, azt se vigyem sírba. Vidéken dolgoztam akkoriban, lent az Alföldön, az isten háta mögött. Egy szem fiam volt, szerelemgyerek, még kicsinyke. Tudod te, milyen hatalom volt a tüdőgyulladás? Akibe belekapott, annak készíthették a koporsót. Az orvos nem mondta meg, fölírta a receptet. Az, a recept sikította a fülembe, hogy: vége! Hiába hadakoztam, elvitte. Azóta a penicillin begörbítette azt a kaszát, s valahányszor olvasom a vényen, lent a sarokban, hogy: pneumónia — kiáltani szeretnék a boldogságtól. hogy nincsen már hatalma. Csakhogy ezt is megérhettem, fiam. No, meg azt a másikat... Mert volt arra kaszás elég. Túlontúl is sok. Tudod te, milyen idő volt az? Olyan szegénység, fekete szegénység, mint némely göndörszőrű mangalicamalac. — Tudom — hagyta rá a fiú. — Apámék tízen voltak testvérek, közülük is szedett hatot. Az volt a nagyobb betegség, apám mindig mondta. Móró szeme ravaszkásan megcsillant. — Akkor legalább nevessél a szomorúja után. Egy nap beállít az orvos, fanyar beszédű, de tréfaértő ember. „Azt mondjad patikus, mit írjak? Mert ami kellene, nem írhatom". „Mi volna az?" — kérdem. „Kolbászt, oldalast, meg fehér cipót nem írhatok, öreg hiba. Mert az volna itt az igazi orvosság... Hát akkor mit?" „Tán szirupot, a répa levitt"— felelem. „Ügy, úgy... ezt eltaláltad" — mondja a doktor. „írok nekik cukorszirupot, naponta négy evőkanállal — és az oldalát fogta nevettében. „De kifogok rajtuk! Hadd nyeljen a cselédember pulyája édeset, úgyse szívott az anyja melle ótal" S attól fogva mindegyre azt írt, én meg készítettem. „Hej, csak furfangos ember vagy te, Móró!" — mondogatta, ahányszor előjött, s pukkadozott a nagybérlőn, meg a mennyel helytartón, akik az élet dolgát arrafelé igazították. Az öreg a kutyanyelvre bökött. — Ez is az Rp. mögött van, nemcsak a gyermekhalál. A többit... láttad magad, ami azóta abba a parlagba töretett. Villany, téesz, orvoslakás, rendelő. így csak hamarább begörbednek azok a maradék kaszák. De negyedszáz év nem sok: egy villanat idő; s a java még hátra van. Ezt is kösd be az eszedbe, oda, a telefonálgató kislányok mellé. Vagy bánom is én, akárhová, de bent legyen, érted? —, hogy mire azoknak a nevét se tudod, a régi sötétségre még emlékezz. Te zöldfülű!... No, olvasd a következőt. — Recipe codeinum ... — kezdte a fiú, és hálásan nézett rá. SZOLNOKI ANDRÁS Szakmunka Munkakör t.s* \ r . • * Munkavédelem