Délmagyarország, 1974. július (64. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

B­£ r' VfL&G PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Az Ö^szággyűlési Könyvtár áttofnányáből törölve 64. évfolyam A MAGYAR SZOCIÁLIS T A M U N K Á S P ÁRT LAP] A A pártkongresszus tiszteletére A határidőnél előbb Több és jobb tejtermék A szegedi szénhidrogén­medencében a Gyár- és Gép­szerelő Vállalat nyolc szo­cialista brigádjának mint­egy hatvan tagja, valamint sok más műszaki és admi­nisztratív dolgozó, a hétvégi szabadnapjukat is a magyar —szovjet kooperációban ké­szülő gází eldolgozó üzem építkezésére fordították. Munkabeosztásuk szerint péntek déltől hétfőig víken­dezhettek, pihenhettek vol­na, ehelyett még vasárnap is dolgoztak. Nemrégiben ugyanis — a kooperáló cégekkel közösen — vállalták, hogy a párt­kongresszus tiszteletére há­rom hónappal a határidő előtt befejezik a népgazda­sagnak rendkívül fontos gaz feldolgozó építkezését. A felajánlás teljesítését azon­ban veszélyeztette az utóbbi hetek rendkívül kedvezőtlen zivataros időjárása: egy al­kalommal villámcsapás is érte a központi trafóállo­mást, ahonnan a villanyára­mot kapják. Ez jelentős munkakiesést okozott, külö­nösen a csővezetékek és más berendezések hegesztőinek, szei eioniek munkáját vetette vissza. A szocialista brigádok megvitatták a problémákat, s elhatározták: a hétvégi sza­bad idejüket — az ország más részében lakók még a hazautazás lehetőségét — feláldozva is teljesítik mun­kafelajánlásukat. A mintegy 800 milliós beruházással épü­lő üzem fontosságára egyéb­ként jellemző, hogy évente több százezer tonna propán­butánt, gazolint, benzinjaví­tásra is használatos izopen­tánt. illetve vegyipari alap-' anyagokat ad majd a nép-, gazdaságnak. * A negyedik ötéves terv Időszakában dinamikus fej­lődésnek indult a Csongrád megyei Tejipari Vállalat, a feltételek adottak ahhoz, hogy az ötödik ötéves terv­ben tovább haladjon ezen az úton. Ezt a célt szolgálják azok a felajánlások is, ame­lyekkel csatlakozott a válla­lat az MSZMP XI. kongresz­szusa tiszteletére indult munkaversenyhez. A szarvasmarhaprogram megvalósulása folyamán sza­porodnak a tejipar feladatai, ezeket maradéktalanul telje­síteni akarják, ezért az idei mezőgazdasági felvásárlási szerződésekben rögzített 95 millió literen felül minden felkínált tejet átvesznek, ahol szükséges. újabb .be­gyűjtő helyet létesítenek. A jó minőség biztosítása ér­dekében szakmai segítséget nyújtanak a mezőgazdasági üzemeknek, megszervezik a tejkezelők szakmai tanfolya­mát, versenyt hirdetnek a csarnokok és tejházak kö­zött, a Tolna megyei ta­pasztalatok alapján a mi­nőségvizsgáló intézet és az állategészségügyi állomás bevonásával A termelésben mindenek­előtt a minőség alakulását kísérik, fokozott figyelemmel. Vállalták, hogy a 4 pontszá­mos minőségmulató rend­szerben a termékek minősé­gi színvonalát 3,46 pontról 350-re emelik, a megenge­deti bakteriológiai arányt toííábbra is az iparági átlag afofi tartják. A választék j fcöatesgie m terméfrek gxÉfci tását kezdik meg ebben az évben: négyféle eljárással készítenek vajat, négyféle ízesítésű joghurtot, kávés te­jet, étkezési írót hoznak for­galomba. A tervezett 15 va­gon export minőségű sajt helyett 18 vagonnyit termel­nek. Vállalták azt is, hogy különböző módszerekkel, fel­világosító munkával emelik a területükön élő lakosság egy főre jutó tej- és tejter­mékfogyasztását, az üdülőte­rületeket és kirándulóhelye­ket is ellátják megfelelő áruval. A vállalati gazdálkodásban is születtek felajánlások. Az anyaggazdálkodás megszigo­rításával, a felhasználási normák következetes betar­tásával, a munkahelyi fo­gyóeszközök, göngyölegek körültekintőbb védelmével közel egymillió forintot kí­vánnak megtakarítani az idén. Kidolgozták és beve­zették üzemenként a gáz-, a villamosenergia- és vízfel­használás normáit is, amivel újabb költségmegtakarítást érnek eL A gazdaságosság növeléséhez kapcsolódik az is, hogy az értékesítés szor­galmazásóval 20 százalékkal csökkentik a nem exportra és nem tartós tárolásra gyár­tott termékek készletét, igye­keznek azokat minél gyor­sabban eladni. Hatékonyabb termelésszervezéssel, céltu­datos létszám- és költséggaz­dálkodással 5 millió forinttal akarják a vállalati ered­ményt emelni a tavalyihoz képest. A kongresszusi vállalások kiterjednek az üzem- és munkaszervezésre, a műsza­ki fejlesztésre, a munkavé­delem kérdéseire is, tartal­maznak politikai és szak­mai továbbképzésre vonat­kozó felajánlásokat. A mun­kaversenyben 36 szocialista brigád vesz részt, de egyé­ni vállalások is vannak szép szómmal. A vállalat köz­pontjában megfelelő nyilvá­nosságot biztosítottak a ver­senymozgalomnak. Most a felajánlásokat láthatjuk a> hatalmas tablókon, később ugyanígy jelennek meg az értékelés adatai is, folyama­tosan végigkísérhető, ki mit vállalt, és mit teljesített A brigádok részére kongresszu­si vándorzászlót alapítottak, havonta az a szocialista bri­gád őrzi, amelynek tagjai a legkiemelkedőbb teljesít­ményt érték eL . . , Szakemberképzés a paksi atomerőműhöz Tanulmányutak a Szovjetunióba A paksi atomerőmű terve­zését, kivitelezését irányító különböző tárcák — a NIM, az ÉVM, a KGM, az Egész­ségügyi Minisztérium —, to­vábbá a vállalati és energia­felügyeleti szervek vezető szakembereinek népes cso­portja indult hétfőn Voro­nyezsbe, a paksihoz hasonló típusú atomerőmű építési és üzemeltetési tapasztalatai­nak tanulmányozására. Augusztusban és szeptem­berben újabb csoportok utaznak a testvérországba. Ezzel tulajdonképpen meg­kezdődött az a hosszútávú szakemberképzési program, amelyre ez év tavaszán kö­töttünk szerződést a Szov­jetunióval. Tehát nemcsak a műszaki, technológiai tervek és fő berendezések szállítá­sával vesz részt a szovjet fél az első magyar atomerő­mű létrehozásában, hanem a szakemberképzéssel is. Az idén és a további években negyven, majd az üzembe helyezés előtti időszakban ennél is nagyobb számban fogadnak magyar szakembe­reket atomerőmúvi képzés­re, amelynek célja speciális szakismeretek elsajátítása a Magyarországon sok min­denben új és bonyolult mű­szaki feladat ellátásához. A Szovjetunión kívül az NDK-ba, Csehszlovákiába is szerveznek az idén mint­egy harminc résztvevővel továbbképző jellegű tanul­mányutat. Mindkét ország­gal szerződésen alapuló, együttműködési kapcsolat fejlődik ezen a téren. Ha­zánkban is hasznosítjuk az NDK tízéves múltra vissza­tekintő atomerőművi szak­emberképzési, valamint a múlt év végén üzembe he­lyezett első, 440 megawattos egység működésének tapasz­talatait. Csehszlovákiában főleg az ipari hátteret ta­nulmányozzuk. Mint ismeretes, népgazda­ságunk célkitűzése, hogy az első, 440 megawattos atom­erőművi blokk 1980-ban, azonos teljesítményű párja pedig rá egy esztendőre kezdje meg a villamosener­gia-termelést. Hogy ez a sok milliárdokat felemésztő program kellő szakértelem­mel és határidőre elkészül­jön, a tervezési, kivitelezési munkában résztvevők közül mintegy négyszáz szakember speciális oktatását kell elvé­gezni. (MTI) Megteremthetik az eredményes működés föltételei Tanácskozás az állattenyésztő telepekről A szakosított állattenyésztő telepek üzemelési és gazdálko­dási problémáiról tanácskoz­tak tegnap délelőtt Szegeden, a megyei tanács székházá­ban. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztály a korszerű telepekkel rendelkező szövet­kezetek vezetőit és szakem­bereit hivtá meg a tanácsko­zásra, hogy minden olyan kérdésre választ kaphasson, amelyek e telepek gazdasá­gos üzemelését nehezítik. A tanácskozáson Tóth Im­re megbízott osztályvezető mondta el a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy 1968-tól 25 tehenészeti és 19 sertéstenyésztői telep épült megyénkben, lényegesen több, mint más területeken. A ser­téstenyésztő telepek éven­ként 200 ezer hízó sertést tud­nának kibocsátani, mostanáig sajnos ennek csak egyhar­madával számolhatunk. Az építkezések körül sok probléma támadt, legtöbbjük nem készült el a tervezett időre. így lényegesen többe került, mint várható volt. Ez a körülmény önmagában pénzügyi nehézségeket oko­J zott számos gazdaságunkban annak idején. Az akkori kö­rülmények következményei most is érezhetők, félve nyúl­nak hitelhez a szövetkeze­tek, anélkül pedig a kész épületeket nem tudják élő­állattal föltölteni. A meglévő problémák kö­zül az egyik és talán a leg­nagyobb: a korszerű telepek szakszerű vezetése gyakran kívánnivalókat hagy maga után, és nincsenek mindenütt szakmunkások sem kellő számban. Fölvetődött az is, hogy néhány termelőszövet­kezetben technológiai cserét akarnak ott is, ahol a beépí­tett gépek megbízhatóságáról, illetve föltételezett célszerűt­lenségéről még nem is volt alkalmuk meggyőződni. Ja­vasolta az előadó, hogy ér­demes lenne e telepeknek a termelési rendszerekhez ha­sonlóan valamelyik jól mű­ködő állami gazdasághoz, vagy termelőszövetkezethez csatlakozni. A hozzászólások számos részletproblémára irányítot­ták rá a figyelmet. Legtöb­ben a nagyüzemi körülmé­nyek között alkalmatlan faj­ták gondjait emiitették, be­széltek a hitelproblémákról és az egyre nélkülözhetetle­nebb szárítód-ól is. A fölve­tett kérdésekre az állatte­nyésztéshez kapcsolódó vál­lalatok és intézmények szak­emberei adtak választ. Pártkiildötlségünk Szíriában Brezsnyev— Nixon megbeszélés Richárd Nixon, az Egyesült Államok elnöke a vasárnapot a festői Krím félszigeti üdülőhelyen, Oreandában töltötte, és ott megbeszéléseket folytatott Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. Képünkön Brezsnyev és Nixon a Fekete-tenger partján. A tanácsko­zásokról részletes tudósításunk a 2. oldalon A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárá­nak vezetésével Szíriában tartózkodik, hétfőn délelőtt folytatta a szombaton meg­kezdett hivatalos tárgyalá­sokat a szíriai Baath-párt küldöttségével. A szíriai de­legáció, élén Jasszar Aszka­ri, a Baath-párt vezetőségé­nek tagja, a nemzetköz} kapcsolatok osztályának ve­zetője átt. A megbeszélése­ken részt vett Seres János, hazánk damaszkuszi nagy­követe is. Vasárnap a magyar párt­küldöttség egynapos vidéki körútja keretében látogatást tett a történelmi műemlé­keiről ismert Pálmyrában, majd a szovjet segítséggel épülő Eufrátesz-gáthoz uta­zott, hogy megismerkedjék a haladó szíriai rendszer leg­kiemelkedőbb alkolasávai; (MTI 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom