Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-25 / 146. szám
ICO ymJLG pnotzTÁnmi egyesüljetek OELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 64. évfolyam 146. szára 1974. június 25., kedd Ára: 80 fillér Baratok Kell-e jobb példa erre, mint az, hogy a légiforgalom utasjegyzékén tucatszámra szerepel minden héten azoknak a neve, akiket a Budapesttől tízezer kilométerre levő Ulánbátorba, vagy onnan a magyar fővárosba repít a gépmadár? Nincs olyan hét, amikor Ferihegyen ne szállna repülőgépre, Moszkva—Irkutszk, Ulánbátor végállomásként magyar geológusok, mérnökök, állatorvosok, szakmunkások kisebb-nagyobb csoportja. És onnan is repülnek hozzánk barátaink: diákok, szakemberek, hogy megismerkedjenek a modern tudomány, technika vívmányaival. Nincs talán ország, amelynek fejlődése érdekfeszítőbb lenne a Mongol Népköztársaságénál. Ez a hatalmas terület — ahol egy négyzetkilométerre egy ember sem jut — még a jelen században is a legősibb ázsiai feudalizmus élő kövülete volt. Tőlük nyugatra és északra, Oroszországban kellett a forradalomnak kirobbannia ahhoz, hogy a mongol népei megérintse a szabadság szele, s kövessék a nagy példát. 1921-ben népi felkeléssel alapozzák meg a szocialista •jövőjüket. Szuhe Bátor, a nagy mongol forradalmár személyes kapcsolatban állott Leninnel, akinek' tanácsai kétségtelenül hatottak a mongolok előrelépésére. Megalakult a Mongol Népi Forradalmi Párt, és 1924-es kongresszusán már meghirdették az ország nem kapitalista úton fejlesztésének irányvonalát. Azóta a huszadik század bekopogtatott a sivatagba. A homok óceánja ugyan nem tűnt el. és valószínűleg soha nem is tűnik el, de a sivatag mélyéről felszínre hozzák kincseiket. csakúgy, mint a mongol emberekben szunnyadó alkotó tehetséget. Szinte hihetetlen: a lakosságának már ma 56.4 százaléka a legmodernebb társadalmi osztályhoz, a munkássághoz tartozik! 1970-ben a Mongol Népköztársaság százhúsz jelentős iparteleppel rendelkezett, s ez a szám évről évre nő. Mostanában Mongóliában tizenöt perc alatt termelnek a gyárak annyit, amihez 1922-ben egy egész évre volt szükség. S még impozánsabb a mezőgazdaság robbanásszerű fejlődése. Az idén mongol barátaink különösen jó évről beszélnek. Amire még nem volt példa, május 25-re készen voltak a vetéssel. Június elején pedig tizenkét százalékkal több növendékállatot vettek számba a tavalyinál. Igaz örömünkre szolgál, hogy ebben az impozáns fejlődésben megtestesülhet a magyar szakemberek tehetsége, munkaja is. Az utóbbi tíz év során geológusaink, szakembereink a ritka, értékes bányák egész sorát kutatták fel, nyitották meg. Az állattenyésztőknek 300 ezer hektárnyi terület öntözésére 420 kutat fúrtak. Ulánbátorban szakembereink ruhagyárat építettek. Most épül — magyar közreműködéssel — a mongol főváros közelében a nagy gyógyszervegyészeti üzem, amely évente 150—160 ezer liter szérum előállítására lesz képes. És a jövő hónap elején avatják fel Észak-Mongóliában a magyar húsüzemet, Darhan városában. Az utóbbi két évben Magyarországon, üzemeinkben százával fogadtunk mongol munkásokat szakmai gyakorlatra. B udapest főútjain mongol, magyar és vörös zászlók lengenek. Ferihegy a Mongol Népköztársaságból különgépet fogad. Fedélzetén Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Nepi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke érkezik hozzánk, a legfelsőbb szintű párt- és kormányküldöttség élén. Semmi kétségünk, hogy csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar—mongol kormányközi bizottság tárgyalásán, tovább erősödik az igaz barátság, a proletár internacionalizmus szellemében született együttműködésünk. Meleg szeretettel köszöntjük hazánk földjén a testvéri mongol nép küldötteit. * Jumzsagijn Cedenbal és Zsambin Bathmön mongol miniszterelnök életrajzát a 2. oldalon ismertetjük. A kongresszusi munkaverseny sikereket érlel A tápéi hajójavító dolgozóinak vállalása A MAHART tápéi hajójavító üzemében körülbelül 200 ember dolgozik, s most, amikor igen magas a Tisza vízállása, egyre nehezebbé válnak a munkavégzés körülményei. Az ár elérte az alsóbb részeken fekvő műhelycsarnokokat és a vizén levő uszályok megközelítése is körülményesebb, mint normális vízállás idején. A folyóval persze jó ismeretségben vannak a tápéi hajójavító szakemberei, és a magas víz ellenére is zavartalanul folytatják a termelést. Az üzemben általában megrongált uszályokat javítanak, de a dunaharaszti üzemmel karöltve új teherszállító uszályok is készülnek a tápéi Tisza-parton. Pártunk XI. kongresszusának és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére kibontakozott szocialista munkaversenyben a tápéi üzem dolgozói, szocialista brigádjai is részt vesznek. Vállalásaikat már korábban megtették, s az első lépések szép sikereket eredményeztek. Azt vállalták, hogy az üzem tervezett termelési értékét 5 százalékkal megtetézik és a termelékenységet legalább 3 százalékkal javítják. S hogy ezeknek a követelményeknek eleget tegyenek, részletesen kidolgozták, mit, s mennyit kell elvégezniük. Mindent meghatároztak: egy-egy új gyártmánynál a kivitelezési időt 8 százalékkal mérséklik, s amikor elkészül egy új uszály, annak a hibajgyzéke csak kevesebb lehet, mint az elmúlt esztendőkben volt. A hajójavító kilenc szocialista brigádja élen jár a kongresszusi munkaversenyben, a vállalások maradéktalan teljesítésében. Többek között máris sikert könyvelhetnek el, hiszen, amint azt vállalták, hogy egy kavicsszállító uszályt tíz nappala határidő előtt elkészítenek, be is váltották ígéretüket, készen van az uszály, néhány nappal ezelőtt megtörtént az átadás. Különben ebben az esztendőben hat darab 1500 tonnás, s jöNincs szünet az agyagbányászatban A Szeged I. számú téglagyárban — mint ismeretes — korszerű alagútkemencékben égeti a téglát. A folyamatos üzemű berendezéshez a nyersanyagot az úgynevezett vedersoros kotrógéppel termelik ki a gyár melletti bányából. Ez a gép óránként 28—30 köbméter földet hoz a felszínre. Felvételünket vasárnap készítettük, ugyanis a folyamatos téglaégetés miatt az agyagkotróval ünnepnapokon is dolgozni kefl. A magas tiszai árhullám a tápéi hajójavító műhelycsarnokait „nyaldossa", de a termelőmunkát ez sem zavarhatja. Meghosszabbították a lépcsőfeljárókat, amelyek a készülő uszályokhoz vezetnek és a hegesztők a víz felett végzik munkájukat vőre is hat darab 1500 tonnás uszályt gyártanak a dunaharasztiakkal kooperálva a tápéi üzemben. Az idei tervüket szeretnék előbb teljesíteni, és október 31-ig átadni a második félévre előirányzott három darab új uszályt. Az Országos Vízügyi Hivatal megrendelésére készítenek egy darab három tagból álló árvízvédelmi hídmezőt, amelyet augusztus végén adnak át rendeltetésének. Azt is a kongresszusi munkaversenyben ajánlották fel a tápéi hajójavító dolgozói, hogy legyártanak a vietnamiak megsegítésére egy hasonló háromtagos árvízvédelmi hídmezőt. hiszen köztudott, hogy az amerikai légikalózok mennyi hidat és pontont szétbombáztak a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén. Erre a munkára 5000 órát számolnak, s a dolgozók ügy járulnak hozzá társadalmi munkában. hogy összesen két szabad szombatjukon kommunista műszakot szerveznek. Anyagtakarékosságra is külön tervet dolgoztak ki a verseny idejére, s figyelmesen összegyűjtik a hulladék visszakerüljön az öntödékbe. A Dolgozz Hibátlanul-mozgalom kiszélesítésének programjában az szerepel, hogy a saját munkát azonnal ellenőrzik, s nem hagynak továbbfutni egyetlen hibás megoldást sem. Az újítókat is ösztönzik a kongresszusi munkaverseny során, s szeretnék elérni, hogy a beadott és elfogadott újítások száma 25 százalékkal emelkedjék a tavalyi esztendőhöz képest. Érdemes néhány adatot elmondani a hajójavító dolgozóinak arról a törekvéseiről, hogy a szociális létesítményeiken is tovább kívánnak javítani: tervbe vették, hogy a télikikötő torkolatánál levő úgynevezett betonhajójukat átalakítják, korszerűsítik és az valóban szép hétvégi nyaralójukká válik, ahol klubot is berendeznek az üzem dolgozói számára. A szocialista brigádok tovább is látnak, mint a gyárkapu, ezt bizonyítja, hogy a tápéi II. számú óvodát patronálják, s segítséget nyújtanak az általános isicolának is. A Kölcsey utcában nemrégiben újjáépített óvodának a játszóterét segítettek rendbe tenni, s játékszereket állítotvasanyagokat, hogy az újra tak fel az udvarában. II kollektív szerződésekről A SZOT elnökségé héttón ülést tartott, amelyen a többi között megvitatta a kollektív szerződések 1974. évi felülvizsgálatának és módosításának tapasztalatait. — A vállalati kollektív szerződések — csekély kivételtől eltekintve — összhangban vannak a jogszabályokkal, a szerződések végrehajtása azonban nem mindenütt kielégítő — állapította meg az elnökség. Egyes vállalatok megszegik a túlórát szabályozó rendelkezéseket, több helyen tiltott munkakörben foglalkoztatnak nőket és fiatalokat. A szakszervezetek a felügyeleti szervektől is határozottabb fellépést sürgetnek a szabályok megszegőivel szemben, mivel továbbra sincs komolyabb előrelépés. Viszont örvendetesnek tartja a SZOT elnöksége, hogy a kollektív szerződések idei módosításakor egész sor vállalat fokozottan ügyelt a jó munka nagyobb megbecsülésére, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására. A megvizsgált 80 vállalatnál általában 4—5 százalékos bérfejlesztést terveznek erre az évre, a részesedési alapból pedig a tavalyinál átlagosan 1,6 százalékkal nagyobb hányadot kívánnak fordítani anyagi ösztönzésre. Több vállalatnál bővítették azoknak a nehéz munkaköröknek a jegyzékét, ahol a jövőben nőket nem foglalkoztatnak. Sokhelyütt mentesítették az anyákat a kötelező túlmunkáktól, s egész sor vállalat fokozott segítséget nyújt a fiataloknak. * A SZOT elnöksége elhatározta, felkéri a Munkaügyi Minisztériumot, hogy az ágazati minisztériumok útján gondoskodjék a még tapasztalható törvénysértések megszüntetéséről és arról, hogy a jövőben vonják felelősségre azokat, akik nem tartják be a kollektív szerződésben foglaltak előírásait. A szakszervezeti szerveket pedig arra hívta fel az elnökség, hogy fokozottan segítsék a vállalatoknál a törvényesség további megszilárdítását. A SZOT elnöksége ezután a munkásosztály társadalmi szerepének fejlesztéséről helyzetének további javításéról, valamint a közművelődés helyzetéről és fejlesztéséről hozott MSZMP Központi Bizottsági határozatok megvalósításának szakszervezeti feladatait vitatta meg. A továbbiakban előterjesztést fogadott el hazánk felszabadulásának 30. évfordulójának megünneplésével kapcsolatos szakszervezeti tennivalókról. Makónál tetőzött a Maros Hazánkban a meteorológiai a nyári gátak mögötti öblöhelyzet meglehetősen labilis, zeteket tervszerűen elöntetA jelentések szerint az or- ték. mert az ott kialakult vízszág legtöbb részén átfutó állást, nyomást a nyári gázáporok, zivatarok voltak. Ez tak nem bírták volna el. Enaz állapot befolyásolhatja a nek következtében lassult le Tisza mellékfolyóinak vizái- az áradás Szolnoknál és lását, s ettől függ, hogy kap-e stagnál a vízállás Tiszaugnál utánpótlást a Tiszán és a is, ahol tegnap 650 centiméter mm A . A I » d' ÁJV bs. Maroson levonuló utolsó árhullám. Dr. Vágá6 István, az ATIVIZIG főosztályvezetője tegnap wrói tájékoztatott, ihogy a Felső-Tiszáról elindult utolsó árhulhim tetőzése volt a víz magassága. A Maroson levonuló magas árhullám vasárnap este 10 óra tájban tetőzött Makónál 520 centiméter magassággal, amely hétfő reggel •zBfciok előtt van. Szolnoknál 6 óráig tartotta magát. Azt követően mérsékelten apadt a folyó. A Maros magas vízoszlopa beért Szegednél a Tiszába, amely várhatóan kedd estig intenzíven árad és 800 centiméter fölötti vízállással tetőzik. E várható értékre tekintettel az ATIVIZIG az algyői hídtól az országhatárig elrendelte a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Ez a fokozat megmarad az elkövetkező napokban az átmeneti apadás időszakában is. f