Délmagyarország, 1974. június (64. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-02 / 127. szám

8 j VASÁRNAP, 1974. JÜNIUS S. Pdner Zoltán A Marosnál ülök a parton és a szilvafák kék holdja száll fölöttem. Magasra tartja a kukoricás egy ekéző ló csillag-hoinlokát a folyón túli csöndben. tilók a parton és a vaddohány sárga virága lángol. Lassan körégyülekezik a fény, a kosfejű hőség, a tág határ a megcsillámló nyárból. Az akol üres. A pusztán a nyáj az árnyékot hőlészi. Dombéroznak a sötét darazsak s a suttogó tüzek közül a táj emberi arca néz ki. tlRik a parton. Szivemnél a fák moccanatlanul állnak. Kérlelhetetlen, komor jegenyék, dűlőket kísérgető, csupa-láng akácai a tájnak. Mintha lennének minden ősükig kiszolgáltatott zsellérek, sorsukkal megkötni engesztelő hazát, jövőt. Ügy állnak itt most körül. Hazaértek. Testvéri üzenettel a folyón elúszik vallomásom. Ringatom én is termő földekét némán. Öklöm eldobtam, álmodom s vers tündöklik a számon. Téglásy Imre hasonlatok mint ahogyan te szakítottad magadat múlttá a jelenből mint a mi plazmaallapotban megrekedt szerelmünk mint borzongós barlangok .jegtiszta vizében érdes testű rákok mint ahogyan szebbe tesznek téged a szavaim mint ahogyan szebbe teszem magamat szavakkal úgy vacogsz láz perzsel pattog végig melleden megfagysz és párologsz akár a víz levelet tépdesek egy levél egy ima szeretsz nem szeretsz leveleket szórok szemfedöd havára A

z ünnepi könyvhétre a Kossuth Kiadó két, témájában hasonló, egymást kiegészítő, egymáshoz szorosan kapcsolódó kötettel jelentkezett. Mindkét mű a múltat idézi, a magyar munkásmozgalom kezdeteihez kalauzolja el az olvasót. A Tanúságtevők című visszaemlékezés-gyűjtemény a magyarországi munkásmozgalom úttörőinek írásaiból ad izgalmas, érdekfeszítő és hiteles képet az 1860-as évektől a századfordulóig. A Magyar munkásszociográfiák pedig ennek a válságfeltáró műfajnak legnemesebb cikkeiből és tanulmányaiból állított össze megdöbbentően valóságos , képet hazánk munkásságának sorsáról az 1888-tól 1945-ig terjedő időben. Két kötet, mely a múltról szól, azokról az időkről és azokról az emberekről, akik mai világunk, szocialista társadalmunk első álmodéi, úttörői, harcosai és mártírjai voltak. Olyan időkről és olyan kérdésekről tájékoztatnak a kötetek, melyeket a jelen megértéséhez illik, és kell ismernünk. A Tanúságtevők a Párttörténeti Intézet visszaemlékezés-sorozatának első kötete. „Tanúságtevői" pedig a magyarországi munkásmozgalom kezdeteinek és korai — az 1860-as évektől a századforduló utáni első évtizedig tartó — korszakának tanúi, cselekvő részesei, többségükben munkásemberek. A több kötetre tervezett sorozat első könyve tehát az ipari forradalom és a kapitalizmus kibontakozásának számunkra már kissé idegen levegőjét hozza élményközeibe az olvasóhoz. Mit tudunk erről a korszakról, melyből pusztán néhány kezdetleges fotográfia, dagerrotípia, metszet, megszépítő-romantikus rajz vetíti elénk a korabeli, sarjadó munkásmozgalmat. A Tanúságtevők első kötete éppen arra vállalkozott, hogy a korszak cselekvő részesei, a magyarországi munkásmozgalom úttörői, első korszakának tanúságtevöi személyes emlékeik, tapasztalataik birtokában mutassák be korukat, mozgalmaikát, szakmai tevékenységüket. Kik ezek az emberek, akik közül alig néhányan érték meg a felszabadulást, harcaik valóra válását? Szabók, cipészek, földmunkások, jogászok, szólalnak meg személyes hangon, feltárva a munkásélet és munkásszervezkedés harcait, gondjait, szenvedéseit, örömeit. Megismertetnek bennünket a korabeli munkássors jellegzetességeivel, a mozgalmi élet szépségeivel és veszélyeivel. Olvashatunk a vándormunkások útjairól, a kitoloncolt szocialista agitátor nélkülözéseiről, a munkássajtó megalakulásáról, szerkesztéséről. Álljon itt ízelítőként egy rövid részlet a Csohóny Kálmán Deák Ferenc Haszárik Zoltán Munkássorsok 1868- 1945 kötet memoárjaiból. Heckmann István, bőripari munkás — aki élete jelentős részét Szegeden töltötte aktív és fáradhatatlan harcosként, s itt is halt meg 87 éves korában — írja a bőrös szakszervezet kérésére készített Eletem és működésem a cipészek mozgalmában című visszaemlékezésében : „... A vonat elindult, egy óra múlva megállott és a kalauz kiáltja: Vác. Minket a fogházőrök leszállítottak, és a börtönőrök félkörbe fogtak bennünket, a börtönmesterrel az élen. Ameddig nevünket sorban felolvasták, az utasok kíváncsian szemléltek bennünket. Valaki az utasok közül német nyelven azt találta mondani: „Die sind entweder Diebe oder Falschmünzer." (Ezek vagy tolvajok, vagy pénzhamisítók.) Ami ezután következett, azt a jelenetet sohasem tudnám feledni. A köztünk levő Szvoboda Lajos, bölcsészhallgató és újságíró, nagy erős alak, a vagonok felé fordulva imponáló hangon kiáltotta ugyancsak németül: „Wir sind weder Diebe, noch Falschmünzer, wir sind Sozialdemokraten." (Sem tolvajok, sem pénzhamisítók nem vagyunk, mi szociáldemokraták vagyunk.) Erre az öszszes utasok éljenzésben törtek ki. A férfiak kalapot emelve, a nők zsebkendőt lobogtatva tüntettek mellettünk, ameddig csak a vonat látszott... Még a börtönőrök is meg voltak hatva ..." Egy másik rövid részlet a Magyar rmnkásszociográfiák • című kötetből való. Brcsztovszky Ernő Az ipari balesetek Magyarországon című, a „Szocializrnus"-ban megjelent tanulmányát a következőképpen indítja: „A nagyváradi .szerencsétlenség' világosan mutatja a munka közben történt .balesetek' természetét. Tizenhárom ember halálát idézi elő egy beomlott pillér, amelyet takarékosságból gyöngébbnek építettett a vállalkozó a kelleténél. Hogy néhány fillért megtakarítson, embertömegek életét kockáztatja a vállalkozó. A maga részéről nem kockáztat többet — legrosszabb esetben — a botránynál, s a pilléren megtakarított kiadás biztos nyereség. Miért ne kockáztatná hát a munkások életét, mikor a tömeggyilkosság — amint a váradi eset is bizonyítja — büntetőjogi következményekkel nem jár, s a véres eset nyomán fölébredő társadalmi lelkiismeret közadakozása az özvegyeknek járó kártérítés megtagadására is jogcím?" Az 1907—8-ban megjelent írás — mint a cikk- és tanulmánygyűjtemény valamennyi darabja — a magyar munkásság felszabadulás előtti életéről ad megrázó kórképeket. A szerzők — szociológusok, publicisták, közgazdászok, politikusok — nagyobbik része érzelmileg éppúgy elkötelezett a munkássághoz, mint politikailag. Helyet kap a kötetben a magyar munkásszociográfiai irodalom minden korszakának és jelentősebb irányzatának, műfajának képviselője. A szerzők jellemző vonása, hogy szenvedélyesen és őszintén keresik és tárják fel az igazságot. Dokumentumokat találhatunk a kötetben a munkásság kialakulásának sajátos feltételeire, az osztállyá szerveződés lépcsőfokaira, összetételére és rétegződésére, lakás- és életviszonyaikra, munkakörülményeikre, kulturális színvonalukra, gondolkodásmódjukra. A műfaj ismert remekei mellett — Braun Róbert marosvásárhelyi, Alpári Gyula angyalföldi, valamint Darvas József Balint György és Jahn Ferenc Visegrádi utcai szociográfiája —• eddig a nagyközönség számára szinte ismeretlen írások is helyet kaptak. Mindkét kötet a múltról szól. Dc a teremtő múlt tovább él a mában, a jövő a mából születik. A két kötet jó lehetőséget biztosít, hogy jobban megismerve múltunkat, tisztábban lássuk jftvőnket. i