Délmagyarország, 1974. május (64. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-19 / 115. szám
to tt»sARNÁf% vxn. mtsm-m Sz. Dózsa-Bp. Építők 2:1 (1:0) Húsz év után Tömegsport KISZ-kupa A KISZ Szeged városi bizottsága az idén is megrendezte három kategóriában (középiskolások, egyetemistók. üzemi dolgozók) a felszabadulási kispályás labdarúgó-bajnokságot. A három kategória első két helyezettje került az úgynevezett Szuper Ligába, s ez a hat csapat ma. vasárnap reggel 8 ólától az újszegedi KISZtáborban méri össze tudását lés dönti el a végső helyezéseket. A kupagyőztes a díszes serlegen kívül sportfelszerelést kap. Dózsa-pálya, 508 néző. Vezette: Almási. Sz. Dózsa: Bánfi — Szalai, Bíró, Pócsik, Csanádi — Kis juhász, Csomor (Csömör) — Pikó, Veres, Heget drNagy. Bp. Építők: Veróczki — Papazoglu, Balla, Gyovai, Szabó — Menyhárt (Karel), Vass. Rozsnyó — Wind, Budai, Nagy L. A kezdeti tapogatódzó játék után a 11. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Nagy húzott el a bal szélen, a 16-oson belül mellette futó Héger dr. elé továbbított, aki mesterien, megpróbált kapura lőni, de a labda a védőkről ismét elé került. Négyen is körbe vették, de nem tudták szerelni a szélsőt, aki kilépve őrzői közül, a tehetetlen Bánfi mellett a bal alsó sarokba lőtt: 1:1. A 60. percben Pócsik vezette föl a labdát. A bal oldalon álló Héger dr.-hoz továbbított, ő visszajátszott Pócsik elé, aki a 16-os előtt álló Pikó elé tette a labdát, a szélső 18 méterről kapura lőtt, s a jól eltalált labda a mozdulni sem tudó Veróczki mellett a jobb felső sarokba vágódott: 2:1. Egy perc múlva egyből a rövid sarokba lőtt: Héger dr. szorongatott hely1:0. A gól után a Dózsa maradt támadásban, de a későbbiekben ellaposodott a játék, alig történt említésre méltó esemény. Szünet után, a 47. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek. A szegedi 16-os előtt Nagy L. cselezgetett, zetből a kivetődő Veróczkiba lőtt. Nagy fölénybe került a Dózsa, de a sok adogatással szőtt támadásaik nem vezettek eredményre, a jól romboló fővárosi védők mellett. A 75. percben szöglet után Veres már az 5-ösön belül járt, majd visszagurított, a védők röviden szabadítottak fel, Csömör lőhetett, de labdája levágódott. Ezt követően Héger dr. az alapvonal mellől középre adott labdájába a kivetődő Veróczki beleütött, ökléről visszafelé, a kapufára, majd az alapvonalon túlra vágódott a labda! Nem sokkal később Pikó Pócsikot futtatta, ő a 16-osról lőtt, de a kifutó, majd vetődő Veróczki bele tudott ütni a labdába. A 80. percben Rozsnyó 20 méteres szabadrúgása után a jobb oldali kapufán csattant a labda! Az alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét csapat sok hibával játszott. Jók: Csanádi, Héger dr., Nagy, ill. Vass, Nagy L. Algyőn a helyi labdarúgócsapat legutóbb a Kossuth SE együttesét fogadta. A találkozóra a szokottnál nagyobb számban gyűltek össze a szurkolók. Mintegy négyszázan állták körül a játékteret, és ez a fokozott érdeklődés azzal magyarázható, hogy most búcsúzott el az aktív sportpályafutástól az algyőiek középhátvédje, Fekete János, aki húsz éven át szerepelt a zöld-fehér csapatban. Egészen fiatalon. csatárként kezdte, és ahogy múlt felette az idő, vonult vissza a hátsóbb sorokba. Nem azért, mert ott könnyebb feladata lett volna. de hátvédre, tapasztalt régi játékosra nagy szüksége volt az algyői együttesnek. Búcsúmérkőzésén csak aa első 20 percben játszott, majd a csere után a pálya szélén várták a sportkör vezetői. A szurkolók lelkes tapsa közben rövid ünnepségre került sor, amelynek során dr. Szögi Zoltán sportköri elnök, az algyői szakigazgatási kirendeltség vezetője köszöntötte, emléklapot és emléktárgyat adva át a levonuló játékosnak. Fekete János nem hagyja el azonban végleg a labdarúgást. Eddig társadalmi edző is volt az algyői, megyei II. osztályú csapatnál. ési ezentúl is mint szakvezető működik majd, remélhetőleg sikerrel. M. K. Labdarúgó VB '74 SZVSE-DMTE 1:0 (1:0) Hiányzunk-e vagy nem? 8. Dózsa-pálya, 500 néző. Vezette: Szabó I. SZVSE: Bólya — Csigér, Terhes, Horváth, Kovács M. (Nagy) — Tímár, Kutasi — Róth. Tóth, Sándor, V. Tóth. DMTE: Répánszki — Loós, Kozma. Csürke, /Horváth — Patai III., Patai I. — Molnár (Kerekes), Kovács I„ Mészáros (Kovács G.), Szabó. hazaiak támadtak — eredménytelenül. Eredmények Labdarúgás Tegnap, szombaton Szegeden. a Szabadság téri pályán 600 néző előtt játszották a megyei I. o. labdarúgó-bajnok: ág örökrangadóját. Móravárosi Kinizsi—Alsóvárosi MÁV 1:1 (1:1). Vezette: Spitzer. Az első gól a 36. percben esett: Vértes 14 méterről a Kinizsinek szerezte meg a vezetést. A 43. percben Barna a védők között kiugrott. és 6 méterről egyenlített. Asztalitenisz Tegnap Szegeden került amely ugyan túljutott a kifu- nére jó iramú, változatos - — DX-X—mérkőzést vívott a két csapat Jók: Terhes, Horváth, Kutasi, Róth, ill. Répánszki (a mezőny legjobbja), Loós, Kovács, Szabó. A statisztika rideg adatai szerint a világbajnokság harmadik csoportjában szereplő valamennyi Szünet után a 47. percben csapattal szemben pozitív a Róth a jobb oldalról közép- mérlegünk. íme: re adott, a kivetődő Ré- Svédország: 29 mérkőzés, pánszki a ráfutó Nagy elől 14 győzelem, 8 döntetlen, 7 megszerezte a labdát, miköz- vereség, 76:55-ös gólarány, ben Kozma Nagyot feleslege- Bulgária: 15 mérkőzés, 11 sen fellökte a j át ek vezető győzelem( 2 döntetlen, 2 vehatározottan tizenegyest ítélt! resé ^g.^ gólarány. A buntetőrugast Terhes ve- _ ' ,. „ . , - , gezte el: a kapu bal oldala Hollandia: 7 mérkőzés, 4 felé helyezett félmagas, erőt- gy0?eleo"?\ j? donte,tle^ 1 ve" Vasutas-támadások vezet- len labdáját Répánszki'gyors resé& 20:12-es gólarány. ték be a mérkőzést. A 8. percben Kutasi pazar labdával indította Sándort, ő lefutotta védőjét, már csak a kapussal állt szemben, de rosszul találta el a labdát, vetődéssel szögletre ütötte. Nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára, de a nagyszerűen védő Répánszkinak nem lehetett gólt lőni. A csúszós, vizes talaj elleanr az asztalitenisz női NB II rangadójára, s ezen a fővárosi csapat nyert: Bp. Cén/.ügyőrök—KSZV SE 9:7. Teke 'Ar. SZVSE NB l-es férfiesap.ita Szegeden játszott bajnoki mérkőzésen az Özdi Kohász ellen 8:0-ás fölényes győzelmet aratott. Szolnokon bonyolították le B területi egyéni tekebajnoksagot, amelyen 36 résztvevő közül Naschitz Károly (DÉLÉP SC) lett az első. tó Répánszkin, de Kozma menteni tudott. A 19. percben szögletrúgáshoz jutott a Vasutas. Róth ívelte középre a labdát, Répánszki rossz ütemben mozdult ki kapujából, közben összefutott játékostársával, a labda átszállt felette, s így Sándor zavartalanul fejelhetett a kapu jobb oldalába, 1:0. A 29. percben villámlások közepette hatalmas zápor zúdult a pályára, a játékvezető 12 percre megszakította a mérkőzést. A folytatásban a Uruguay: 3 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen 0 vereség, 6:4-es gólarány. A címben feltett kérdésre sokféle választ adhatunk. Mondjuk ilyesfajtákat: a harmadik csoport tagjait eddig százötven góllal tömtük ki nyolcvanhat ellenében, vagy: negyvennégy mérkőzésből csupán tízszer sikerült győzniük ellenünk, Kosárlabda SZEOL-Szolnoki MTE 93:55 (38:28) Tegnap, szombaton este a Rókusi Tornacsarnokban NB Il-es női kosárlabdamérkőzést játszottak. Bánsági és dr. Gyimesi játékvezetésével, a következő összeállításban lépett pályára a SZEOL: Tóth (—). BADIÁTHY (9), REMAK (24), RÉVÉSZ (18), SCHMIDTNÉ (22). Csere: DÁVID (8), Vass (4), Szaniszló (—), Kisteleki (4), Bartal (4). A szegedi lányok végig vezetve, jó játékkal, fölényes győzelmet arattak, minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket mai műsor Labdarúgás. NB I: SZEOL SC —Videoton. Felső Tisza-parti stadion 5 óra (Emsberger). Előtte SZEOL—Videoton tartalckbujnoki mérkőzés, 3 óra. Megyei 1. osztály: DELÉP SC—Makói TVSK. Újszeged. DÉLEP-pálya, fél 5 (Csúnyl). Sándorfalva—Tápé, Sándorfalva. 5 óra (Molnár J.l. Előttük ifibajnoki. Megyei n. osztály: Sz. Volán—HODIKOT. textiles-pálya, 11 óra (Vanyó). Algyó—Szegedi IKV. Algyó. 5 óra (Sipos). Sz. EMERGÉ —Kistelek, Újszeged, SZAK-pálya, 9 óra (Bolba). Újszegeden utána, a másik két helyen előtte líibajnokl. Megyei III. osztály: Röszke— Zákányszék. Röszke, 4 óra (Fenvvesl). Domaszék—Ollés, Dcmaszék. fél 5 (Sz. Fekete). ÜJszentlván—Balástya, C szentIván. 4 óra (Jurka). Forráskút— Bordány, ForráskC 4 óra (Sós). Mórahalom—Szegcdi ITNO, Móráitól om, 5 óra (Tóth VU.). — Pusztaszer—Szegedi xtstás, Pusztaszer, 2 óra (Móra). Asotthalom—Rúzsa, Asotthalom, fél 5 (Füzessl). Deszk—Ferencszállás. Deszk. 4 óra (Halász). Tiszasziget—Nagyér, Tiszasziget, 4 óra (Aczél B.). Csapataink tdggnbcn. A SZAK Sarkadon, n Textilművek Makón a Sparlacussal. a KSZV SE Csongrádon, a Kiskunrtorzsmu Srentcscn. a Ttmarképzo (~-na Kossuth SE Csaa Szőreg Szentesen zomborban, nádpalotán, mérkőzik. További NB l-es mérkőzések: FTC—Vasas. Ü. Dózsa—Csepel, Egyetértés—Dorog. ZTE—MTK, Pécs—Bp. Honvéd, Győr—Szombathely, Salgótarján—Tatabánya. Asztalitenisz. NB II férfi: KSZV SE—Miskolc, Dugonics utcai iskola, fél 10. Atlétika. Tiszántúli községek mezei futóversenye, ÜJszentlván, 9 óra. Cselgáncs. A SZEOL SC I. osztályú versenye, Madách utcai Iskola, 9 óra. Kézilabda. NB II férfi: DÉLEP SC—MMG, Újszeged, Kisstadion, fél 11. Megyei bajnokság: Deszk—Szegedi Volán II., férfiak, Deszk. 10 óra. Szegedi Konzervgyár—Csongrádi SC, nők. Moszkvai körúü diákotthon, fél 11. Kosárlabda. NB n férfi: SZEOL—Diósgyőri VTK, Rókusi Tornacsarnok, 12 óra. Röplabda. NB I női: Sz. Spartacus—MTK. Rókusi Tornacsarnok, 9 óra. Teke. Országos ifjúsági bajnokság (NB I férfi). SZAK-pálya. reggel 9 ora (Csányi A.. Murtusz). — Hétfőn, május 20án: SZAK—DELEP SC városi bajnoki. 4 óra. SZAK—DELEP SC megyei bajnoki. 8 óra. Mindkét mérkőzés-»~SZAK!jmlyáiv vagy: a svédek a selejtezők során kikaptak, mi nem, és azóta a bolgárokat is legyőztük. Ha ezt vesszük alapul, akkor feltétlenül hiányzunk a csoportból. Ha a világbajnoki múltat tekintjük, akkor is, mert Uruguay együttesen kívül a másik három résztvevő lényegesen szerényebb VB-eredménnyel rendelkezik, mint Magyarország. Csakhogy a szép és tartalmas múlt akkor ér valamit, ha tanulságait, tapasztalatait a jelenben kamatoztatjuk. Az ellenfeleknek, akiket esetleg legyőznénk semmiképpen, akik legyőznének minket feltétlen hiányzunk, éppen a múltban gyökeredző hírnevünk miatt. Hogy mi lett volna, mi nem, azt már úgy sem tudjuk meg. Inkább forduljunk arccal a jelen felé és mérlegeljük az esélyeket Uruguay, a kétszeres világbajnok látszólag kétségtelenül a csoport nagy favoritja. Hírnevüket a félelmetes múlt erősíti, valamint az a titokzatosság, amely körülveszi őket. Két éve nem kértek európai ellenfelet, a felkészülés finisében is csak az amerikai kontinensen maradtak, bár tíz mérkőzést játszottak. A világbajnoki selejtezőkön Kolumbia ellen otthonukban kaptak ki 1:0ra, idegenben 0:0 volt áz eredmény. Ecuador ellen 2:1 és 4:0-ra nyertek. Ezekből az eredményekből csak következtetni lehet, mert az európai csapatok közül csupán az NDK játszott mind a két együttessel: Kolumbiát 2:0 arányban legyőzte, Ecuador ellen pedig 1 :l-re végzett. Nos, ebből kitűnik, hogy az ördög nem is olyan fekete, mint amilyenre festik. A világbajnoki selejtezőkön is csupán jobb gólaránnyal előzte meg Uruguay Kolumbiát. Ha párhuzamot vonunk a múlt évi teljesítményük akkor is Kolumbia billen a mérleg, ők között, javára 57,1, az uruk pedig 44,5 százalékos eredményt értek el. Ez számokban így néz ki: Kolumbia: 14 mérkőzésből 6 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 19:16-os gólarány. Uruguay: 9 mérkőzésből 2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, 9:6-os gólarány. Széthúzás jellemzi Uruguay labdarúgósportját, bár a szövetség a világbajnokságra mindenkit mozgósítani szeretne. Terveikben is első helyen szerepel az egység megteremtése, ami nem lesz könnyű feladat, mert Amerika és Európa stadionjaiban nyolcvan „idegen légiós uru" játszik és tudvalevő, hogy a profi klubok nem az egyes játékosok nemzeti érdekeit, hanem saját pénztárukat tartják elsősorban szem előtt. HugoBagnulo szövetségi kapitánynak éppen azért kellett mennie, mert felismerte ezt a veszélyt és fiatalokból szeretett volna válogatott csapatot építeni. A csapatépítés pedig közismerten csak tövises utakon lehetséges, mert a kísérletek, az egyes játékosok kipróbálása nem biztos, hogy azonnal meghozza a várt eredményt. „A sikerhez nem elég egy-két hónap munkája" — mondta azoknak, akik sürgették a jó eredményeket. Roberto Porta, a jfelenlegi szövetségi kapitány viszont azt tartja, a jelenlegi körülmények között sem lehet baj, ha nem másolják le az európai gépfutballt és játékszabadságot engedélyeznek a csapat valamennyi tagjának. Persze ez is csak „ige", ami. ben nem is bíznak százszázalékosan, mert aranytartaléknak magukkal szeretnék hozni Európába Jüan Carlos Diziolit, aki tisztességes foglalkozására nézve fogorvos. A csapat mellett azonban hipnotizőri feladatokat látna el és szerinte képes lenne olyan lázba hozni valamenynyi játékost, hogy Uruguay ismét a régi dicsőség fényében ragyoghatna. Bécs István Miskolcon rendezték meg az ifjúsági ökölvívók magyar bajnokságát, melyen a Szegedi Dózsa versenyzői közül hárman léptek kötelek közé. Papírsúlyban Botos Mihály már az első összecsapáson vereséget szenvedett. így kiesett a további küzdelemből, de ennek ellenére meghívták az NDK ellen készülő ifjúsági válogatott keretbe. Török Péter nagyváltósúlyban és Saja Sándor nehézsúlyban azonban kitűnően helytállt, mindkét öklöző a harmadik helyen végzett. Fitó János, a Sz. Dózsa tehetséges utánpótlás-válogatott. ökölwóie, a válogatottal edzőtáborban készül a junior EB-re és az IBV-re. Országos serdülő seregszemle-versenyen a szegediek négy versenyzővel képviseltették magukat. Közülük Bozsoki István és Zsolnai Sándor nem kerültek dobogóra, igaz, mindketten a későbbi bajnoktól szenvedtek pontozásos vereséget. Pehelysúlyban viszont Sánta József ezüstérmet szerzett, s meg kell jegyezni, hogy az elődöntőben pontozással legyőzte Zöldöt (Debrecen), a tavalyi serdülő országos bajnokot. A nagyváltósúlyban Gerebecz József a harmadik helyezési érte ci. INNEN-ONNAN A magyar öregfiúk labdarúgóválogatott legutóbb Csehszlovákiában, Galántán, az ottani NB III-as csapattal Játszott barátságos mérkőzést, és azon a mieink 5:2 (2:1) arányban győztek. A magyar csapatban szerepelt Nemes István, a SZEAC iégebbi. Jó képességű játékosa is. Megalakították a Szegedi Dózsa túramotoros szakosztályát. A szakosztály motorkerékpár-vezetői tanfolyamot indít, amelyre minden kedden délután 5 óra és este 8 óra között a Bartók Béla Művelődési Központban, Vörösmarty utca 3. sz. alatt levő klubhelyiségben lehet Jelentkezők Májas 25-811 eo-tLan Nogr rádverőcére túrát Indítanak, amelyre eddig hatvanötén jelentkeztek. Jelentkezéseket még elfogadnak. A Dózsa motorosai túrát szerveznek az NDK-ba is. Megyei n. osztályú labdarúgőmérkőzést Játszottak hétközben: Sz. IKV—Kossuth SE 4:2 (3:1). Szeged, Szabadság tér. Vezette: Kószó. * Szegeden május 25-ére tervezték a SZFIE—Móraváros öregfiúk labdarúgó-mérkőzést. A találkozót azonban — SZEOL —Zalaegerszeg mérkőzés miatt — későbbi időpontban, június kén bonyolítják le a SZEC L-stadion hao, dclntao 6 orm trezúcttal.